Új Szó, 1994. július (47. évfolyam, 152-176. szám)

1994-07-07 / 156. szám, csütörtök

1994. JÚLIUS 7. msm* KULTURA Jóleső érzés, de sajgó seb is... Beszélgetés a Hviezdoslav-díjas Monoszlóy Dezsővel . Mint a közelmúltban beszámoltunk róla, a Szlovák írószervezetek Hálózatának és a Szlovák írók Társulatának a műfordításokért adományozott Hviezdoslav-díját az idén Monoszlóy Dezsőnek ítélték oda. A költő-műfordítót, aki nemrég töltötte be hetvenedik évét, műfordítói hitvallásáról és a fordításirodalom jövőjével kapcsolatos véleményéről kérdeztük. - A köszöntők nem voltak híján az elismerő szavaknak. Igaz, a díj egy egész fordítói életműnek szól, de odaítélésében mégis mintha ott lenne a megkésettség. - Húsz évig fordítottam a cseh és szlovák irodalomból több mint harminc kötetrevalót, ami díjjal vagy anélkül életemnek egy elidegeníthetetlen darabja. Az elmúlt negyedszázad alatt, amikor 1989 november végéig még bibliográfiai adatként sem szerepelhettem Csehszlovákiában, a kirekesztettség többek között épp e belső szellemi kötődés élményétől és természetes megélésétől igyekezett megfosztani, pár kilométerre Pozsonytól, de már az egykori túloldalon, Bécsben. A díj átvétele jóleső érzés, de sajgó seb is, hogy egy egész nemzedéknyi idő esett ki a közvetlen kapcsolattartásból, ami számomra egyet jelent a fordítói munka nélkülözhetetlen közegével és légkörével. -Ön a köszöntőkre aforisztikus szellemességgel válaszolva az egykori örökre eltávozott barátok emlékét idézte, s többek között olyan neveket említett, mint Emo Bohuň, Emil Boleslav Lukáč, Ľudo Ondrejov, Ján Smrek. - Számomra tudniillik már a fordítói indíttatás is összefonódott a baráti segítőkészséggel. Sohasem politizáltam, mindig csak írtam, (Ic a? ötvenes években is utolért a politika, s amolyan fél engedélyezettség különböző állapotaiban sokszor a fordításhoz jutás kárpótolt a saját írói elhivatottság nyilvánosság előtti kiélésének korlátozásáért. S bármennyire is furcsán hangzik, ma már szinte anekdotának tűnhet, még abba is beleszólt a politika, hogy Hviezdoslavot fordíthassak. Jobban mondva Hviezdoslav mentett meg a hatalom újabb sanyargatásaitól. Amikor a Hájnikova ženát (A csősz feleségét) fordít- hattam, egyben Gárdonyi-mesék gyűjtésére is megbízást kaptam. Ezek közül olyan is napvilágot látott, melyben a tősgyökeres népi fordulatok állítólag nemzeti érzékenységet sértettek. A felelősségrevonás még súlyos pénzbírsággal, kártérítéssel is járt volna, s nem tudom, mi történik, ha a cseh és szlovák költők közül nem állnak ki mellettem épp Hviezdoslav-fordításaimra hivatkozva, mondván: alti ekkora átszellemültséggel fordítja a szlovák klasszikust, nem lehet „burzsoá nacionalista". - Persze, mindebből kint, a központtól távol vidéken vajmi kevés érződött. Akkori középiskolás diákként a tankönyvekbe is bekerült fordítások íze maradt meg bennem. - Végül is a közéleti háttértől és viszontagságoktól megszabadulni képes fordítás éltető forrás a műfordító számára. Jómagam nem hiszem, hogy a fordítás csak alázat, inkább fordítói megszállottságot emlegetnék, ami feledtetni képes mindenfajta zavaró külső körülményt, s magában rejti a kockázatvállalás izgalmát. Hisz mi másnak nevezhetném, hogy amikor egy üdülésen összeismerkedtem Óndra Lysohorskyval, a lah költővel, ellenállhatatlan késztetést éreztem: meg kell szólaltatnom őt magyarul. Arra nem is gondoltam, hogy mit jelent a csehből lengyelbe átváltó sziléziai lah nyelv tolmácsolása, amikor annak a tájszólást meghaladó státusa körül kemény nyelvtudományi viták folynak. - A kötetet a hatvanas évek elején Fábry Zoltán méltatta és írását a magyarországi Kortárs is közölte, ami az idő'tájt szinte kivételszámba ment. - Fábry roppant szerteágazó képzettársításaiban jócskán akadtak a fordítás nyelvi lelelményeiben kedvét lelő olyan utalások, amelyek, megvallom, elégtételt szolgáltattak a rengeteg szótározásért, amit Óndra Lysohorsky közreműködésével folytattam. Az egyetemi tanár-költő fáradhatatlan megszállottsággal igyekezett bevezetni a sajátos lah nyelvi világ rejtelmeibe. -A fordítások sorában a köszöntők Hviezdoslavon kívül főként Ivan Kraskót, a szlovák szürrealistát emlegették. - Megkésett szürrealizmus volt az övé, s mint ilyen, roppant gazdag az ösztönzések és áthallások eredetivé nemesedő összhangzattanában .Ez pedig eleve vonzerőt jelentett számomra. - Itt azért kíváncsiskodásra késztet egy kraskói életrajzi vonás. Vajon a fordító, aki úgymond a költő lelkébe lát, miként érzékelhette Krasko egyéniségének egymást inkább csak taszító kettősségét,- sőt ellentmondásosságát: a leheletfinom, költői érzékenységet és a politikusi allűröket. Hisz az első Csehszlovák Köztársaság idején a parlament alelnöke is volt, s a szlovák nemzeti sorssal vívódó magatartásában, Adyhoz hasonlított magas hőfokú költői felelősségérzetében furcsamód a szlovákság önálló nemzeti mivoltát lebecsülő agrárpárt hívei közé tartozott. - Megvallom, lényének ezek a vonásai találkozásaink során nem nagyon kerültek előtérbe. Viszont egy másfajta kitárulkozásnak lehettem részese. Elárulta, hogy magyarul is írt verseket, s mikor megmutattam neki költeményeinek magyar fordítását, annyira elérzékenyült, hogy nem tudtam hogyan is viselkedjek a hivatalos kísérők jelenlé-' tében, amikor őt a kommunista rendszer tulajdonképpen a szenttéavatással juttatta a mellőzöttek sorsára. - Az. egykori bírálatokból is úgy tűnik: a költői azonosulás és nyelvi lelemény az Ön számára műfordítói hitvallás. - Az előbb más összefüggésben megszállottságról beszéltem. Bevallom, találtam más nyelvű költői remekműveket, anielyeket csak azért fordítottam le magamnak, hogy jobban megértsem a költőt, s élvezhessem a vers minden rezdülését. -Nos, verseket, mint ismeretes, általában nem is lehet igazából másként, mint anyanyelven élvezni. - Jómagam abban a szerencsében részesültem, hogy irodalmi alkotásaim egy más nyelvű közegben, az osztrák szellemi életben is visszhangot váltottak ki, s néha szememre vetik, hogy miért nem írok németül. - Feltehetően nem sokra ment volna ezekben a helyzetekben Kosztolányi Dezsőnek a számunkra oly egyedülállóan becses vallomásával: „Az tény, hogy anyanyelvem magyar, és magyarul beszélek és írok, életem legnagyobb eseménye, melyhez nincs fogható..." - Nem is próbálkoztam ilyesmivel, hanem úgymond racionálisan igyekeztem megmagyarázni nekik: az anyanyelv az egy eszköz, amelyet ha tökéletesen birtokolok, jobban odafigyelhetek a világra. Még egy olyan bestseller író is, mint Zilahy Lajos, akit jól ismertem, s aki, hadd mondjam el, felfedezőm volt, amikor megpróbált angolul írni, rettenetesen elszegényítette a maga lehetőségeit és írói világát. Ha valaki nem anyanyelvén ír, nehezen tud azon gondolkodni, hogy is mondják ezt vagy azt „életül", hanem az elsajátított nyelv szavait, fogalmait kénytelen keresgélni. Az anyanyelvem révén valósíthatom meg annak a hármas képnek az egységét, amit szívesen és gyakran jellemzek úgy, hogy: itthon, otthon, amotthon. - Vagyis az egymást gazdagító szellemi értékcsere alapja az anyanyelvi kötődés. - Meggyőződésem, most, hogy Ausztria (ahol már megvan a sírhelyem) is csatlakozott az európai gazdasági közösséghez, megnő térségünkben az egymás kultúrkincseinek kölcsönös megismerése iránti érdeklődés, s ez együtt jár majd a jelenlegi nacionalista feszültségek oldódásával. Felértékelődik a közvetítést vállaló műfordítások szerepe is. -De a kölcsönös közeledés, a többnyelvűség, a nyelvek egymásba játszása tulajdonképpen megnöveli a valódi míves fordítások iránti igényességet. - Meg vagyok győződve, hogy éz így lesz. KISS JÓZSEF Gyarapodó gyűjtemény Idestova másfél esztendeje már, hogy Királyhelmecen megkezdte működését a Honismereti Múzeum. Azelőtt is voltak-vannak a Bodrogközben és az Ung-vidéken lelkes amatőrök, akik próbálták menteni a múlt örökségét, ám tevékenységük elszigetelt volt, gyűjtőmunkájuk értékes, de szétszórt. Ezenkívül, mint a megnyitáskor elhangzott, a múzeum nem csak holt tárgyak gyűjteménye, hanem egyben szellemi központ is kíván lenni. Vajon sikerült-e ezt megvalósítani? Kérdésemre Bogoly János, az intézmény vezetője válaszolt: - Folyik a kutató-, gýfljtó'-, illetve a publikációs munka. Végre megjelenhetett a Királyhelmecről szóló könyv és több más, helytörténeti kiadvány, mások megjelenés előtt állnak. E téren nagyon jó az együttműködés a Mécs László Népfőiskolával és a Csemadok titkárságával. s- A múzeum épülete, amely maga is értékes műemlék, még mindig meglehetősen rossz állapotban van. - Az épület felújítása sajnos valóban vontatottan halad, aminek egyetlen oka a város pénztelensége. A belső tereket azért már nagyjából sikerült létrehozni, részint állami dotáció, részint az önkormányzat segítségével. A fűtés, világítás, vízszolgáltatás megvalósítása alapítványi támogatásoknak köszönhető. Reméljük, nemsokára a patinás múzeumépület külsejét is sikerül méltó módon helyreállítani. - Milyen eredményei vannak az eddigi gyűjtőmunkának? - A tárgyi gyűjtemény folyamatosan gyarapszik. Egyik legnagyobb problémánk éppen ennek az elhelyezése. A kisebb holmikat itt tartjuk, az irodában, a tárgyak egy részét a már rendbetett helyiségekben helyeztük el. - Milyen tárlatokat sikerült létrehozni? - Eddig két állandó kiállításunk volt. Egyik a vidék kerámiakézművességét mutatta be, a másikat Bodnár Lajos ismert mátyóci gyűjteményéből hoztuk létre. Reméljük, hogy még a nyár folyamán sikerül létrehozni egy faragások témájú tárlatot is. •^S -j. -|j ^ ^ Az ifjú múzeum tehát él, s úgy néz ki, életrevaló gyerkőc válik belőle. Ennek az aprócska központnak különös jelentősége van itt, az ország egyik legelhagyatottabb zugában. Az ország- és etnikai határok szorításában vergődő, a szellemi központoktól távol fekvő vidéken az értékmegőrző tevékenység nagyobb fontossággal bír, mint bárhol másutt Dél-Szlovákiában. Azon túl, hogy az intézmény megpróbálja összegyűjteni a múlt kallódó kincseit, egy kicsit talán hozzájárulhat az emberek megrendült identitástudatának helyreállításához is. TÓTH FERENC Színe és visszája Új kőmíveskelemenek magos Déva várában. Ismeretlen tettesek leverték az erdélyi Déván, a népballadákban megörökített várban Dávid Ferencnek, az erdélyi unitárius egyház alapítójának márvány emléktábláját. Az erdélyi vallási tolerancia meghirdetőjének emlékét őrző tábla annak a cellának a közelében volt látható a falon, ahol a 16. századi hitújítót bebörtönözték *** A kutya sem kutya. Életnagyságú, „kutyahűségű" szoborral állított emléket az Egyesült Államok annak a több száz második világháborús kutyának, amelyek az amerikai hadsereget segítve, mondhatni kötelességteljesítés közben múltak ki. A bronzból készült emlékművet (modellként egy doberman szolgált) a Pentagonban leplezték le, végső helye viszont Guam szigetén az Egyesült Államok hivatalos hadikutyatemetőjében lesz. Jubilál a vetkőzőszakma. Párizsban munkával ünnepelték, hogy 100 évvel ezelőtt a Moulin Rouge színpadán koreografált mozdulatokkal beindult az üzem, amelyben művésznők is dolgoznak, meg a szex cselédlányai is iparkodnak. Bár akkor még a legpikánsabb sztriptíz dámokhoz csak egy hatalmas elefántfigurán átjutva férkőzhettek az urak. Napjainkban e szakmában Párizsban több mint háromezer, főleg Kelet-Európából származó hölgy keresi vele a kenyerét. A hivatalosan jegyzett sztriptízbárok száma meghaladja a háromszázat. Az özvegyi fátyol bosszúja. Komputerlemezeken árusítják Indonéziában a hajdani Szukamo elnök 53 éves feleségének, Devinnek a meztelen fotóját. Az elnöki özvegy, aki Szukarno hat felesége közül a legfiatalabb volt, igencsak híressé vált. Nagy botrányt keltett az a könyv, amelyet Japánban adtak ki meztelen fotóival. Indonéziában azonnal betiltották a könyv forgalmazását, ezért folyamodtak most a szemfüles kereskedők ehhez a módszerhez, de már a lemezeket is kénytelenek titokban árusítani, mert megint közbeszólt az özvegy „tekintélyét" óvó kormány. A szuperdrága E betű. Igencsak szokatlan tárgy kelt el rekordáron a minap Londonban; egyetlen betűért, egy E-ért fizetett a licit nyertese 25 ezer 300 font sterlinget (kb.160 ezer Sk). Az aranyozott alapon sötétkék színben pompázó betű legalább ötszáz éves. A XV. századi Zwolle Bibliából vágták ki valamikor. Maga a Biblia az Utrechti Egyetem birtokában van és az intézmény magának követeli. A zwollei szerzetesek által ötvenkettőt „betűztek ki" így az évszázadok folyamán, ám eddig mindössze négy került elő. Címcivakodás Sherlock Holmesért. Immár hatvankét éve, hogy Sherlock Holmest vidéki otthonába költöztette Conan Doyle, a mesterdetektív megteremtője. A méhészkedő detektív a mai napig rengeteg levelet kap a Baker Street 221/B házszámra, ami valójában a Natione Bank címe. A posta feldolgozása egy banki alkalmazott rendes napi munkája. Az illető a regényíró 81 éves lányának közlése szerint nagyon kedvesen válaszol minden küldeményre, amolyan karácsonyi üdvözlő stílusban. Újabban azonban veszélybe került a képzeletbeli detektív ősi postacíme, mert szeretné azt megkaparintani a Sherlock Holmes múzeum. Az intézmény a levelekre írt válaszokat reklámanyagok szétküldésére is fel akarná használni. Akcióját azzal próbálja szentesíteni, hogy négyszáz csökkent munkaképességű londoninak tudna biztosítani megélhetést. (k-s)