Új Szó, 1994. július (47. évfolyam, 152-176. szám)

1994-07-25 / 171. szám, hétfő

SPORT 25 ÚJSZÓ' 1994. JÚLIUS 19. Komédia az MLSZ-ben Benkő László az űj elnök (TXT) Benkő László 61 éves vál­lalkozó lett a Magyar Labdarúgó Szövetség új elnöke. A rendkívüli közgyűlésen a lehetséges 172-szava­zatból 119-et kapott meg, mint egye­düli jelölt, Genzwein Ferenc pénteki visszalépésé után, szombaton ugyan­is lemondott a jelöltségró'l Szepesi György és Mezef György is. Benkő László megbízatása három évre szól. „ Mezey György azt kérte a közgyűléstől, hogy a következő egy évre „csak" ügyvezető elnököt vá­lasszanak. A feladatra Szepesi Györ­gyöt javasolta, aki tudatta a jelen­levőkkel, hogy valóban csak egy év­re vállalná el az elnöki posztot. Barcs Sándor, az MLSZ tiszteletbeli elnöke szintén az ideiglenes megoldás mel­lett foglalt állást. Ezzel azonban nem értett egyét Gallov Rezső államtitkár, az OTSH elnöke. A közgyűlés hosszas, komikus vita után arra az ál­láspontra, helyezkedett, hogy három évre kell elnököt találni. Ezt sem Szepesi, sem pedig Mezey nem fo­gadta el, és lemondtak a kandidálás­ról! Sőt, Mezey az ülésről - nagy meglepetésre - eltávožott. A szavazáson nem vett részt a Hi­vatásos Labdarúgók Kamarája és a női liga sem, mivel túlzottnak tartot­ták a Benkő oldalán mutatkozó előnyt, amit az Amatőr Liga a többi szervezet szavazatait jóval meghala­dó voksai biztosítottak. Megválasz­tása után Bankő közölte: egy hét múlva javaslatot tesz az új szövetsé­gi kapitány személyére. Hidegkúti Nándor, a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) nem­zetközi Fair Play díját kapta, Puskás Ferencet a FIFA arany érdemrendjé­vel tüntették ki, míg Szepesi Györ­gyöt a Nemzetközi Labdarúgó Szö­vetség örökös tiszteletbeli tagjává választották a FIFA chicagói kong­resszusán - jelentette be az MLSZ rendkívüli közgyűlésén Berzi Sán­dor, a szervezet főtitkára. Fénypontok az Arany Négyes oslói felvonásán Az ötvenedik világcsúcs... (Új Szó-összeállítás) Pénteken este norvég földön az egyik legsi­kerültebb atlétikai viadalnak voltak szemtanúi az oslói Bislett-sta­dionban, ahol a Grand Prix-sorozat idei 10. versenyét rendezték. Ez, volt az Arany Négyes legelső f elvonása, a továbbiak augusztus folyamán Zürich, Brüsszel és Berlin lesznek. A 2 millió dolláros költségvetésű versenyen szinte mindegyik számbari kiváló sporto­lókat láthattunk. William Sigei kenyai futó 26:52,23 percre javí­totta a 10 000 méteres táv világcsúcsát. Az idei legjobb eredmény született a férfi 800 m-en, női egy mérföldön és 200 m-en. Európá­ban az idén itt érték el az idei legjobb eredményt a férfi 800 m-en, egy mérföldön és magasugrásban, valamint női távolugrásban. Immár az 50. világcsúcsot látta a Bislett-stadion közönsége. A kenyai William Sigei honfitársa, Yobes On­dieki tavaly ugyanitt elért rekordide­Megbüntették (/VI SK-hir) Nairobiból érke­zett a bír. hogy a Kenyai Atléti­kai Szövetség iiieghiinUtte M/7­liam Sigeií, a 10 000 m-es futás újdonsült v ítágťsúťsla rtója t. \z afrikai sportolót kizárták n# ország válogatottjából, és nem vehet részt a közelgő" Brit Nem­zetközösségi Játékokon, mert későn tért v issza u nairobi se­lejtezőre. Ugyanig) járt u hires gátfutó Kiptanui is. jéből faragott le 6,15 mp-t. A hato­dik kilométerig szinte állandóan 4-5 mp-s időhátrányban volt Sigei. Az első 3 km-en az ír Donovan, majd később a kenyai akadályfutó Mutwol húzta a mezőnyt. Ezután következ­tek Sigei percei. Féltávon 13,25 volt az ideje, a 7. km-en már ledolgozta hátrányát és hihetetlen hajrával, ki­váló idővel ért a célba. Az utolsó ki­lométert 2:33,77 p, s az utolsó kört 57 mp-n belül futotta. Váratlanul a vágtaszámokban is kiváló idők születtek. Az amerikai Mitchell Oslóban először tudott 10 mp-n belüli eredménnyel nyerni. Az ír O 'Sullivan mindössze 1,64 mp-cel maradt el a női egymérföldes világ­csúcsától. Marokkói, kenyai össze­csapást hozott az 5000 m-es futás. Végül is Skah nyert. Drámai össze­csapást hozott a női ' távolugrás, amelyben a világ idei két legjobbja a német Drechsler és az amerikai Joy­ner-Kersee csapott össze. Férfi tá­volugrásban az amerikai Powell nagy csatában verte meg honfitársát, Street-Thompsont. Az európai atlé­ták nemigen villogtak Oslóban, le­számítva a házigazda norvégokat, akik négy országos csúcsot értek el. Az atlétikai GP-sorozat legközeleb­bi vérsenye augusztus 2-án Monte Carlóban lesz. GYÖZTESEK-nők: magas Ha­ugland (norvég) 197, 100 m gát Donkova (bolgár) 12,76, 200 m Tor­rence (USA) 21,94, távol Joy­ner-Kersee (USA) 733, gerely Hat­teslad (norvég) 71,92, 1 mérföld O 'Sullivan (ír) 17,25. Férfiak: 200 m Moen (norvég) 20,40, 400 m gát Ad­kins (USA) 47,93, 110 m gát Jack­son (brit) 13,22, 100 m Mitchell (USA) 9,94, 800 m Kipketer (ke­nyai) 1:43,29, magas Hoen (norvég) 235, gerely Boden (svéd) 83,38, egy mérföld Niyongabo (burundi) 3:48,95, 10 000 m Sigei (kenyai) 26:52,23-világcsúcs és 5000 m Skah (marokkói) 13:01,90. A szófukar kenyai katona Kilencvenegyben, mikor mene­dzsere, a brit McDonald felfedezte, egy szót sem tudott még angolul, azóta töri a nyelvet, ám így is alig mond valamit. William Sigei (fel­vételünkön) a 10 000 m-es futás új világcsúcstartója elsősorban a pályán bizonyít. Megszokta, in­kább teljesítménye és mások be­szélnek helyette. Októberben lesz 25 éves, hivatásos katona. Teater­mesztéssel foglalkozó farmercsa­lád sarja, három fivére s két lány­testvére van. Menedzsere emelte ki az ismeretlenségből. Pályán most érte el első igazi ví­lágra szóló eredményét. Tavaly a stuttgarti vb-n mindkét hosszútá­von a vert mezőnyben végzett. Leg­jobb ideje 10 0Ó0 m-en 27:16,81, feleannyi távon 13:07,35 volt. Me­zei futásban viszont két világbaj­noki címet szerzettr tavaly és idén is ő lett az első. Emlékszem miiyen szófukarnak bizonyult március végén a buda­pesti vb-krosszdiadala után: „Igen", „nem", „nyerni akartam" - ilyen és hasonló válaszokat adott a kíváncsi újságíróknak. Mintha jelezni akarta volna, neki futnia kell, nézői azt csodálják és kom­mentálják, ahogy akarják. Teljesítményét McDonald mene­dzser szokta magyarázni Tőle tud­ja a világ Sigeiről, hogy tudatosan készült oslói világcsúcsára. Edzőtársaival a londoni Tedding­tons parkban bérel házat, mellette edzőpálya fekszik, s ott gyakorol­nak. A balgatag kenyai oslói sikerét is a rá jellemző rövidséggel méltat­ta: „Túlságosan meleg volt, mégis bíztam a csúcsjavításban. Ez volt életem legnagyobb versenye." Rá­adásul alig fáradt el. Tíz kilométer után is könnyedért, frissen futotta le a tiszteletkört. Vajon mire lesz még képes ez a fiú? (j. mészáros) Schumacher-ügy Megoszlanak a vélemények (TA SR-hír) Michael Schumacher német Forma-I-es pilóta ügye komoly gondok elé állítja a Nemzetközi Autó­sport Szövetséget (FIA). Köztudott, hogy a FIA csak kedden hoz végleges döntést, ám a jólértesültek már most tudják, nem lesz győztese az „ügy­nek". Mindenkinek más-más a véle­ménye: vannak olyanok, akik felmen­tését követelik, ám radikálisabb vezé­rek is, akik pontlevonást szorgalmaz­nak. Gerhard Berger, osztrák versenyző kijelentette: „A fekete zászló figyelmen kívül hagyása a legnagyobb vétségnek számít sportágunkban! Remélem, nem csak büntetést kap Schumacher... " Egyesek azt rebesgetik, a július 31­i, hockenheimi futam előtt senki sem meri majd kizárni Schumachert. Közel 150 000 néző már megvette a 400 márkás belépőt, s valamennyien látni szeretnék a németek kedvencét, Schu­machert. A versenyző Benetton-yezé­rei lépten-nyomon azt mondogatják: „Félreértés volt, Michael semmiről sem tehet". Az angol Damon Hill, aki csupán 33 ponttal van lemaradva Schumachertól, így vélekedett: „Ne­hezen felfogható, ami történt. A fekete zászlót nem lehetett nem észrevenni..'. * Mégsem öngyilkosság? (TA SR-hír) IMÍS Ocana elhunyt spanyol kerékpározó családja két­sejihe tonpi. hug\ a/ I973-.IS Inur de í r.u>ce I»\«/t« M * . I hh .I t tilosán iú - a • >-s . n'í • i , -'.v.'., feíffií', i ->. „ < H- •> M • • d • . v. a/.t követelik, hiiv.i folytassák »/ eset kivizsgálását. Indoklásképpen azt u fényt hozzák fel, hogy a/, öngy ilkosságot.: bal halántékon ért lö­vés okozta, miközben Ocana jobbkezes volt. egykori sportolót a (lein) ugat-franciaországi Caupenm: d'Armagnac-i házában május 19-én találták holtan. Tettének okaként rákbetegségét hozták fel. Hí­rek keringtek anyagi nehézségeiről is. Lánytestvere. -\ntoiiu- azon­ban mast állít: „Sohasem hittünk A; ongyilhtr,\agban. Fnűrtm neut íl í..'!','.'.' I > r •.•,<>;'•>'• Í ? Vasárnaptól: junior vízilabda-Eb Pozsonyban Pőlőmaraton a Matadoron Július utolsó napján kezdődik a pozsonyi Matador strand­fürdőben az egy hétig tartó 14, junior vízilabda Európa-bajnok­ság. Mint ismeretes, a közelmúltban ugyanitt rendezték a Duna Kupát, melyen indult a szlovák junior válogatott is, s nem okozott csalódást. A legutóbbi, magyarországi korosztályos kontinensvia­dalon Ondrej Gajdáč edző legénysége a hetedik helyen végzett. Ezúttal jóval előkelőbb helyezésről álmodozik. Bottlik István, a szervezőbizottság kassai elnöke elmondta: „Minden készen áll a rajthoz, a felújított me­dence európai színvonalú, S ezt az Európai Vízilabda Szövetség (EWPC) illetékesei is hangsúlyozták a Duna Kupán." Ilyenre még nem volt példa: 23 együttes jelentkezett a körosztályos kontinensviadalra, s ezért osztályo­zókat kellett játszani. Csak a legjobb 16 juthatott a pozsonyi fináléba, íme, a csoportbeosztás - Al: Szlová­kia, Franciaország, Görögország, Törökország; A: Belorusszia, Spa­nyolország, Németország, Románia; Bl: Magyarország, Moldávia, Len­gyelország, Oroszország; B: Hol­landia, Horvátország, Olaszország, Anglia. Az egyes csoportokban kör­mérkőzéseket játszanak a válogatot­tak; a három-három legjobb jut a kö­zépdöntő csoportokba... Ha kijön a lépése a szlovák gárdá­nak, akár dobogós helyen is végez­het. Sok előkészületi meccset ját­szott a Gajdáč-legénység: jól szere­pelt a bukaresti és a komáromi tor­nán, Sopronban talán a korábbi fá­rasztó edzőtáborozások miatt elma­radt a várakozástól. Közvetlenül az Eb előtt egy nagyszabású zágrábi vi­adalon szállt vízbe (vasárnap estig egy eredményt sem adott ki a honi sajtóiroda!). Szerdától a következő pólósok Pozsonyban készülnek a július 31-én rajtoló Európa-bajnokságra: Gergely István (Komárno), Prostredný (No­váky )-Gyurcsi, D. és P. Holas, (Slá­via UK), Čipov, Nižný, Paulďuro (Nováky), Gallovich, Kedro, Ger­gely Mihály, Nagy (Komárno), Ma­tejov (Topoľčany), Bačo (ŠKP Košice), Podhradský (Piešťany). (zsigárdi) A futball-vb visszhangjai Taffarel elhagyta az aranyérmet! Romário, a labdarúgó-világbajnokság legjobb já­tékosa a ríói tengerparton bűvöli a labdát. Alakí­tását népes nézősereg kíséri figyelemmel. Egy fulicr'.oni taxiban felejtette kézitáskáját (benne a vi­lágbajnoki aranyéremmel és 60 000 dollárral) Claudio Taf­farel, a brazil válogatott kapusa. Szerencséjére a mexikói származású sofőr nagy futballrajongóként egy percig sem habozva leadta a rendőrségen a csomagot. Jutalmul 1000 dollárt és a brazil válogatott világbajnoki mezét kapta Taf­fareltől. A kitűnő portás több újságíró előtt megjegyezte: „Vannak még rendes emberek a világon..." Befejezte spprtolói pályafutását Pat Bonner, az ír labda­rúgó-válogatott kapusa. Ősztől a skót Celtic Glasgow kis­padján edzőként foglal majd helyet a 34 éves újdonsült szakember. A világbajnok brazil válogatott nem kevesebb, mint 17 tonna ajándékot vitt haza vámmentesen Amerikából, ami miatt országosiméretű botrány tört ki. A külföldi sajtóirodák részletekről nem számoltak be. Politikusok és gazdasági ve­zetők azt követelik, hogy Romárióék - aranyérem ide vagy oda - fizessék ki a több mint egymillió dollárra rúgó vámot. Alexi Lalas, az Egyesült Államok labdarúgó-válogatott­jának ismert tagja aláírt a Padova csapatához. így ő lett minden idők első amerikai labdarúgója, aki az itáliai baj­nokságban futballozik. Mégsem lesz a Barcelona játékosa Gheorge Hagi, a ro­mán futballválogatott vezéregyénisége. Hagi, aki pedig már csak a kötelező orvosi vizsgálatok elvégzése miatt utazott a katalán fővárosba, úgy nyilatkozott, hogy a klub vezetői megváltoztatták ajánlatukat, és ezért nem jött létre az egyezség. Hírek szerint a román karmester egymillió dollárt kapott volna két évért, s további 2,4 millió dollárt utaltak volna jelenlegi egyesületének, az olasz Bresciának a szám­lájára.

Next

/
Oldalképek
Tartalom