Új Szó, 1994. július (47. évfolyam, 152-176. szám)
1994-07-20 / 167. szám, szerda
1994. JÚLIUS 20. ÚJSZÓ KALEIDOSZKÓP 5 Alászolgája (Folytatás az 1. oldalról) kérdésünkre, hogy niiért nem a pályázatra történő benevezésekor figyelmeztették, az államtitkár elmondta, a pályázaton ezt a kérdést nem vizsgálják, mert ez a jelentkező polgármesterek diszkriminációja lenne, hiszen a pályázat megnyerése után más járásokban is mindenki szabadon dönthetett, melyik poszton kíván maradni. Az államtitkár elmondta: újabb versenypályázatot írnak ki a galántai elöljárói poszt betöltésére, s a kormány kötelezte a belügyminisztert, hogy négy héten belül tegyen javaslatot új jelöltre. Az Együttélés ajánlására a kormány egyelőre a több mint húsz éve a járási hivatalban dolgozó Dencső Bélát bízta meg az elöljárói funkció betöltésével. Választási lehetősége nem volt Mészáros György elmondása lényegesen más színben tünteti fel kinevezése és visszahívása körülményeit. Hangsúlyozta: nem személyes bosszú hajtja, hogy nyilvánosságra hozza sérelmeit, hanem az, hogy esete szolgáljon tanulságul mindenkinek, aki a mai szlovákiai porondon közhivatalt vállal, és ugyanúgy szolgáljon tanulságul a magyar politikai pártoknak, hogy ha valakit politikai vagy közhivatal ellátására javasolnak, az milyen teendőkkel jár, s mennyire szükséges, hogy a jelölt bírja az öt jelölő mozgalom vagy párt támogatását. A polgármester elmondta, hogy František Gaulider visszahívása után a kormány koalíciós tanácsában megtörtént egy egyeztetés, mely szerint az Együttélés állíthat jelöltet a funkció betöltésére. A mozgalom galántai intéző bizottága ennek az egyezségnek az alapján kérte őt fel, hogy induljon az elöljárói posztra kiírt pályázaton. A pályázat eredményei alapján öt jelölt közül május 27én őt nevezte ki a kormány a galántai járási hivatal élére. - Ha valaki ilyen funkcióba kerül, vannak tervei a munkáját illetően és vannak személyi elképzelései is, kivel tudna együttműködni és kivel nem - idézi fel galántai működését Mészáros György. - Ez alapján június 22-én felmentettem három osztályvezetőt: Ladislav Matejka titkárságvezetőt, továbbá Viliam Kubánit, a regionális fejlesztési osztály és Anton Pančíkot, a belső ellenőrzési osztály vezetőjét, valamint egy bérel• számolót, akinek az esetében a funkciók átfedéséről volt szó, ezenkívül nyugdíjba küldtem két személyt, akik a nyugdíjkorhatáron túl dolgoztak a hivatalban. Egyéb ésszerűsítési elképzeléseket is igyekeztem megvalósítani, s ezt egyértelműen a kormányprogram szellemében tettem, azzal a céllal, hogy közelebb hozzuk a hivatal működését az állampolgárokhoz, csökkentsük a létszámot, s ezáltal is csökkentsük az állami költségvetéssel szembeni igényeket. Annak ellenére, hogy amit tettem, egyértelműen a járási elöljáró hatáskörébe tartozik, a dolog igencsak nagy visszhangot váltott ki magasabb politikai és kormánykörökben. Már a felmentések másnapján, azaz június 23-án faxon kellett megindokolnom Roman Kováč miniszterelnök-helyettesnek, hogy mit csináltam és miért. Két nappal a felmentések után megjelentek a hivatalomban a Demokratikus Baloldal Pártjának és a Kereszténydemokrata Mozgalomnak a járási képviselői, akik kemény káderezést végeztek: mennyi magyar és mennyi szlovák van a leváltottak, illetve a helyükbe kinevezettek között. Nem az általam megadott okok, az együttműködési készség hiánya érdekelte őket. Nekem ma is az a személyes véleményem, hogy ezekre a változtatásokra jogosult voltam és azok szükségesek voltak. Hiányzó lusztrációs bizonylatok Ha már szóba került, én is rákérdeztem a nemzetiségi összefüggésekre. A volt elöljáró elmondta, a járásban a lakosság 45 százaléka magyar, 55 százaléka szlovák, és szerinte a hivatalokban is ennek az aránynak kellene érvényesülnie. A személycserék esetében azonban nem ez volt a szempont. A leváltottak szlovákok voltak, de a kinevezettek közül is mindössze kettő volt magyar. A posztokon a nemzetiségi arány így is 8:3 a szlovákok javára. A nemzetiségnél sokkal nyomósabb okok szóltak a leváltások mellett: például két osztályvezetőnek a személyi adatai között nem szerepelt a lusztrációs bizonylat, ami pedig követelmény. Vagy olyan mellékes körülmény is közrejátszott a döntésnél, hogy egyikük nyilvánosan használta a jogászdoktori címet, holott - igaz, diplomás jogász - nincs meg a jogi doktorátusa. Az is igaz, hogy a belső ellenőrzési osztály élére a leváltott szlovák vezető helyébe magyart nevezett ki, de az új vezető közgazdász, míg elődje vegyész volt, s ami a fő ok: nem vett figyelembe olyan dolgokat, amelyek már túlnőtték a hivatal kereteit. De az ilyen „apróságok" nem akadályozták meg a leváltások bírálóit abban, hogy a hivatal, elmagyarosításáról beszéljenek. A leváltott elöljárótól azt is megtudtuk, hogy a kormány a július 6-i ülésén Roman Kováč vezetésével foglalkozott a galántai járási hivatalban történt személycserékkel, s olyan mondvacsinált okot talált ki, hogy az elöljáró ezzel veszélyezteti a járási hivatal munkaképességét, és az nem tudja lebonyolítani a választásokat. Valamint azt is felrótták neki, hogy felborítja a költségvetést, mivel az elbocsátottak végkielégítéssel távoztak a hivatalból. A politikai egyezségről nem tájékoztatták - Ezek után nem is csodálkoztam, hogy még aznap felhívott Roman Vavrík államtitkár, s este meglátogatott Rózsa Ernő társaságában emlékszik vissza Mészáros György. - Akkor Vavrík úr egyszerűen azt mondta: vagy önszántamból távozom ebből a funkcióból, vagy a kormány felment. Először akkor, az államtitkár szájából hallottam, hogy a fő ok az, hogy én megszegtem a kinevezésemet megelőző koalíciós egyezményt, amelynek értelmében nekem a DBP képviselőjét kellett volna kineveznem hivatali helyettesemmé. A körülmények folytán ez a személy Matejka úr - azok között volt, akik végkielégítéssel hagyták el a járási hivatalt. Én ilyen politikai egyezségről nem tudtam, pedig az illem azt kívánta volna, hogy erről tájékoztasson az a mozgalom, amely a funkcióra javasolt. Rózsa Ernő nem cáfolta, hogy ilyen egyezség létrejött. Ugyanakkor az államtitkár azzal a belügyminisztériumi rendelettel is érvelt, amely összeegyeztethetetlennek nevezi a polgármesteri és az elöljárói funkció betöltését. Én ügy gondolom, egy belső rendelet nem annyira jogi érvényű, mint egy törvény, amely kimondja, hogy milyen nyilvános funkciókat tölthetek be. Mindemellet úgy láttam, ha elveszítettem a kormány bizalmát ebben a funkcióban, akkor távoznom kell. Azonnal át is adtam lemondásomat az államtitkárnak, s másnap, július hetedikén Pozsonyban átvettem tőle a Roman Kováč által aláírt felmentésemet. Megjegyezném még, hogy visszahívásom napjáig nem volt érvényes munkaszerződésem a járási hivatallal vagy a belügyminisztériummal, tehát nem kockáztathattam meg, hogy lemondok a polgármesteri funkcióról, s ezzel esetleg az eredeti állásomat is elveszítem. Kérdésünkre válaszolva Mészáros György elmondta, ha tudott volna a politikai megegyezésről, akkor is vállalta volna az elöljárói funkciót, de akkor természetesen másképp járt volna el. „Az eszme jó, de az emberek..." - A történtek után hogyan értékeli felül az Együttéléshez való viszonyát? - tettük fel a kérdést Mészáros Györgynek. - Tagja vagyok az Együttélés Országos Tanácsának, s továbbra is egyetértek a mozgalom eszméivel, de nem tudom, milyen politikai célt követett valaki, amikor engem ebben az ügyben nem tájékoztatott. Maga a program jő, de azok az emberek, akik ezt csinálják, vagy az a mód, ahogyan csinálják, sok kívánnivalót hagy maga után. Mindenképpen felelőtlennek ítélhető egy mozgalom, amely a saját jelöltjével nem képes tudatni jelölése feltételeit. Nem elfogadható az Együttélés képviselőinek feledékenységre való hivatkozása, hogy abban az időben éppen egy fontos dologgal, a táblatörvénnyel voltak elfoglalva. Vitathatatlan, hogy a táblatörvény is fontos, de ha túlozni akarnánk, akár így is feltehetnénk a kérdést: Mi fontosabb? - Hogy a város szélén a Galanta névtábla alatt a Galánta is fel legyen tüntetve, vagy az, hogy megfelelő ember legyen a járási hivatal élén. GAÁL LÁSZLÓ Huszonöt éve hódították meg a Holdat Látogatás a szomszédban - Kis lépés ez nekem, de nagy az emberiségnek - jelentette ki Neil Armstrong amerikai űrhajós, amikor huszonöt évvel ezelőtt (houstoni idő szerint), 1969. július 20-án az Apollo-11 leszállóegységének lépcsőjéről a Hold felszínére lépett. Két társával, Edwin Aldrinnal és Michael Collinsszal együtt július 16-án szálltak fel, hogy az emberiség történetében először meghódítsanak egy idegen égitestet. Útjuk sikerrel járt, az Eagle holdkomp közép-európai idő szerint 21.17 órakor landolt a kijelölt helyen. Armstrong és Aldrin 22 órát töltött a Holdon, és a televíziós közvetítésnek köszönhetően ötszázmillió ember szeme láttára kitűzték az amerikai zászlót, elhelyeztek egy, az emberiség békés céljait hirdető emlékplakettet és néhány mérőműszert, majd pedig telefonon felhívták Nixon elnököt. Végezetül 21 kilogramm kőzetet begyűjtve bekapcsolták a visszatérő egység rakétáját, és különösebb gondok nélkül, július 24-én „földet értek" a Csendes-óceánban. Mindez természetesen csak az első hallásra volt ennyire egyszerű. Az Apollo-program a valóságban 24 milliárd dollárba került és 20 ezer cég négyszázezer szakembere dolgozott rajta. A tudományos értéken kívül mindennek politikai jelentősége is volt, mivel az Árversenyben elért szovjet sikerek - az első műhold földkörüli pályára juttatása, az első műszer felküldése a Holdra és az első ember a világűrben - komoly belpolitikai válságot okoztak az USA-ban. Ennek feloldása érdekében Kennedy elnök 1962-ben a Kongresszus előtt ígéretet tett arra, hogy még az évtized végéig embert juttatnak a Holdra. Az e célból szervezett Apollo-program nem indult szerencsésen, hiszen 1967. január végén egy rutingyakorlat során három űrhajóssal a fedélzetén az Apollo-1 elégett a kilővőállványon. Végezetül azonban négy rakéta fellövésével kipróbálták az összes műszert, így 1969 júliusában sor kerülhetett a történelmi jelentőségű útra. Mit tettek vajon ezalatt a szovjetek, akik korábban energiát nem kímélve és bizony gyakran emberéleteket kockáztatva komoly sikereket értek el, megtépázva ezzel sok millió amerikai önbizalmát? Az utóbbi években nyilvánosságra került dokumentumok alapján ők is komolyan készültek a FÍold meghódítására. Az erre a célra tervezett N-l jelzésű rakétájukat először 1969-ben próbálták ki, de műszakilag sokkal megbízhatatlanabbnak bizonyult, mint az amerikai Saturn, így 1974-ben véglegesen le kellett mondaniuk a felhasználásáról. A tervek azonban készen álltak, ezekből kiderül, hogy az expedíción két űrhajós vett volna részt, közülük pedig csak a parancsnok szállt volna le a Holdra. Az akciót a szakemberek megítélése szerint nagyon kockázatosra tervezték, így például a parancsnok a világűrbe kilépve mászott volna át a leszállóegységbe! Mindez azonban csak terv maradt, főként a hordozórakéta tökéletlensége miatt. Elég csak megemlíteni, hogy 1969-ben, a második próbakilövés során kétszáz méter magaságból visszazuhant a kilövőállványra, amelyet a robbanás teljesen megsemmisített. Az Apollo-program keretében összesen tizenkét ember jutott el a Holdra. Az általuk lehozott kőzetek tanúsága szerint kisérőbolygónk legalább 4,6 milliárd éves. Harold Urey, a deutériumot felfedező Nobel-díjas tudós ugyan nem tudta beváltani ígéretét - „ adjatok a kezembe egy holdmintát, megmondom, miként jött létre a Naprendszer" -, de annyi mindenképpen bebizonyosodott, hogy a Hold keletkezése idején a napsugárzás intenzitása erősen, ingadozott, vagyis csillagunk akkor még nagyon fiatal stádiumában volt. Ezzel pedig egy régóta tartó tudományos vita végére lehetett pontot tenni, mivel eldőlt, hogy a Nap és a bolygók egyszerre jöttek létre. • Az elmúlt két évtizedben nem került sor újabb holdutazásra. Ennek ugyanis csak akkor lesz értelme, ha telepet tudnak ott létrehozni és nyereségesen üzemeltetni. Ebből a szempontból most az aprómunka folyik, az űrexpedíciók során igyekeznek kipróbálni a hosszabb űrbeli tartózkodáshoz szükséges berendezéseket, illetve vizsgálják, miként reagál erre az élő szervezet. Ha mindez lezárul, újra jöhetnek a nagy ünnepléssel járó látványos lépések, bár az előrejelzések szerint ilyenekre legfeljebb 2010 után számíthatunk. TUBA LAJOS Üdvözlet a Holdról: Edwin Aldrin pózol Neil Armstrongnak ÄZ UJ SZO írta | 25 éve A Nyugalom támaszpont jelenti: a Sas leszállt. Ezzel a mondattal jelentkezett Neil Armstrong a Hold felszínéről először az űrhajózás rövid történetében 1969. július 20-án közép-európai idő szerint este 21 óra 17 perc 40 másodperckor. Az Apollo-11 holdkompja - rádióhívó jele szerint a Sas fedélzetén két űrhajóssal, Neil Armstronggal és Edwin Aldrinnal ekkor szállt le először idegen égitesten. A holdraszállás és az azt követő holdséta volt az eddigi csúcspontja az Apollokísérletnek, amely az űrhajó szerdai felbocsátásával indult meg. Az űrhajó szombaton érkezett meg a Hold térségébe, ahol orbitális pályára állt. Vasárnap előbb az űrkabin és a holdkomp szétválasztására került sor, majd a holdkomp megkezdte leszállását az égitest felszínére. A példa nélkül álló és bonyolult manőver teljesen az előirányzott tervnek megfelelőn ment végbe. Az űrhajó előbb mintegy 15 kilométerre közelítette meg a Hold felszínét, majd innen a tervezett leszállóhely felé ereszkedett a fékezőrakéta működése eredményeként egyre csökkenő sebességgel. Az űrhajósok csak a legutolsó szakaszban követhették szabad szemmel a leszállást, addig ugyanis a holdkomp olyan helyzetben volt, hogy nem láthattak ki az ablakon és radarral tájékozódtak. Ekkor szinté közvetlenül a talaj felett lebegve Armstrong kézi irányítással manőverezett. A manőverezésre szükség is volt, mert az a hely, ahová a Sas érkezett, Armstrong közlése szerint egy kráter futballpálya nagyságú belseje, igen sziklás volt, s ezért az űrpilóta kissé távolabb manőverezett a holdkomppal. Végül a Sas simán talajt ért, csaknem teljesen függőleges helyzetben, úgyhogy ajtaja nyugatra nézett. Ekkor az űrhajónak csak mintegy 40 másodpercre elegendő üzemanyag-tartaléka volt. A NASA közlése szerint csaknem teljesen a megadott körzet, a Nyugalom tengere középpontjában értek holdat az amerikai geológiai felügyelet illetékes részlege szerint ettől távolabb. Röviddel a leszállás után Armstrong és Aldrin már közölte első megfigyeléseit a leszállás színhelyéről. Elmondották például, látják, az égitest felülete hamuszürke színű, tele van kisebb-nagyobb kráterekkel és kisebb, legfeljebb egy méter átmérőjű szikladarabokkal, amelyeknek színe a megfigyelés helyétől függően változónak tűnt. Tekintettel a sima leszállásra, a földi irányítóközpont javasolta Armstrongnak és Aldrinnak, hogy az alapvető ellenőrzési műveletek elvégzése után fogyasszák el vacsorájukat, és haladéktalanul kezdjenek hozzá a kiszállás előkészítéséhez órákkal a tervezett időpont előtt. A program az étkezés után mintegy négyórás pihenést irányzott elő, az űrhajósok azonban maguk javasolták, hogy a kiszállást hozzák előbbre, mivel nincs szükségük a pihenőre, és nem is látszanak képesnek arra. Ezt mondotta orvosuk dr. Charles Berry is. Az időpont megváltozása lehetővé tette, hogy az amerikai ty-állomások az esti csúcsidőben tudják közvetítem a holdraszállás eseményeit. A televízió jóvoltából az egész világ közvetlen szemtanúja lehetett annak, hogy lép először ember a Holdra, hogyan teszi meg ott az első lépéseket, amelyeknek nyoma hosszú időre megmarad. Neil Armstrong és Edwin Aldrin röviddel a Sas leszállása után közölte, az eredeti terv megváltoztatásával kész korábban végrehajtani a Holdra lépést. A földi irányítóközpont engedélyével a szükséges ellenőrzések és rövid étkezési szünet után haladéktalanul hozzáláttak az előkészületekhez. Bizonyos nehézségeket okozott a két űrhajós számára a különleges védőruha félöltése. Ez a ruha 24 réteges anyagból készült, biztosítja a szükséges belső nyomást, háton hordozható tartályában pedig az oxigénellátást. A ruha védelmet nyújt az esetleges mikrometeoritok ellen. A nehézség abból származott, hogy a holdkomp belsejében, amely alig nagyobb két telefonfülkénél, csak nagyon nehézkesen tudták felöltem a ruhát és a hátitartályt.