Új Szó, 1994. július (47. évfolyam, 152-176. szám)

1994-07-19 / 166. szám, kedd

1994. JÚLIUS 19. ÚJ SZÓ* KULTÚRA Poros érték a polcon Annak idején a kiutasítással is számolva csempész­tük sokan Erdélybe Orbán Balázs monumentális művét A székelyföld leírását ottani barátainknak. Szá­mukra ugyanis a kilátásba helyezett megtorlás ellenére is nagyon fontos volt ez a mű, mert arrafelé még a köz­élet iránt kevésbé érdeklődő emberek is aprólékosan ügyeltek arra, hogy gyermekeiknek átadják a környék ter-mészeti vagy építészeti nevezetességeihez kötődő mondákat, történeteket, történelmi tényeket, egyszóval a székely öntudat fontos elemeit. Ennek Orbán Balázs könyve is része volt, így a határon sikeresen keresztül­juttatott példányok akkoriban a titkosszolgálat ügynö­keit kerülgetve komoly konspirációval vándoroltak kézről - kézre. Ilyen, egy tájegység történelmére vonatkozó és az egészséges lokálpatriotizmus kialakításához nálunk is elengedhetetlenül szükséges korabeli forrásművek kia­dására vállalkozott a Kalligram kiadó a Csallóközi Kis­könytár elindításával. Ennek első kötete éppen egy út­leírás Orbán Balázs korából és stílusában Pruktól (Hi­das) le pútáig, majd vissza Püspökiig. Az eddig meg­jelent másik három kötet között pedig találhatunk felső-csallóközi adomagyűjteményt, egy agroszociog­ráfiát a harmincas évekből, végül pedig a Komáromi Református Egyházmegye történetének feldolgozását sok-sok utalással a csallóközi falvakra és családokra. Hiába gondoljuk azonban, hogy ezek a művek azóta Pozsonytól Komáromig elfoglalták méltó helyüket a családi könyvtárakban. Ellenkezőleg. Az eddigi tapas­ztalatok alapján nem mutatkozik irántuk az átlagosnál nagyobb érdeklődés - még a Csallóközben sem. Jel­lemző példa, hogy amikor a kiadó embere a Csallókö­zi Régió közgyűlésén próbálta felhívni a figyelmet so­rozatukra, a jelen lévő mintegy száz polgármester kö­zül 3 (azaz három) reagált az ajánlatra. Mindez nagy kár, hiszen abban talán eltérő lehet a véleményünk, hogy mennyit érdemes kockáztatni egy önálló magyar tartományért folytatott küzdelembén vagy pedig hogy elmarasztaljuk-e a Moravčík-kormányt, mert a válasz­tások előtti kiszolgáltatott helyzetében nem teljesíti azonnal összes politikusunk kívánságát, abban viszont nem lehet vita, hogy az a nemzetiség, amely elszakad gyökereitől, amely nem tudja, miként és honnét jött, mire építhet, az önmaga is hozzájárul beolvadása fel­gyorsulásához. Érdekes, hogy erre székely sorstársaink a kisebbségi létben önmaguktól rájöttek. Egyszer való­színűleg tájainkon is nyilvánvalóvá válik, hogy a tárgyi tudáson alapuló önbecsülés legalább annyira fontos eleme megmaradásunknak, mint a nagygyűlések jelsz­avai és jól hangzó ígéretei. Akkor talán újra becsülete lesz a helytörténeti műveknek, tájházaknak, néprajzi gyűjtésnek, és mindez megszűnik néhány elhivatott ember értékmentő küzdelme lenni. TUBA LAJOS Még egyszer a részképzésről A határon túli magyar diákok számára a nyolcvankilences fordulat után lényegesen bővültek a magyarországi egyetemeken és főis­kolákon a továbbtanulás lehetőségei. Ennek kü­lönböző formái alakultak ki, a teljes nappali kép­zéstől kezdve a tudományos fokozatok megszer­zéséig. A magyarországi tanulás egy sajátos, nagyon hasznos és bevált formáját sikerült létrehozni a Nyitrai Pedagógiai Főiskola keretében működő magyar tanító- és tanárképzésnek, éspedig az egyéves (2 szemeszteres) alapítványi ösztöndíj­jal támogatott részképzés formáit. Ennek lénye­ge, hogy a négyéves tanítói és az ötéves tanári szakos diákok rendszerint a harmadik évfolyam­ba rendesen beiratkoznak a nyitrai főiskolán, majd az egész tanévet magyarországi egyeteme­ken, főiskolákon töltik el, ahol a nyitrai főiskola tanterve szerint tanulnak és vizsgáznak. Egy év után visszatérve folytatják tanulmányaikat a felsőbb évfolyamban. A kétszemeszteres rész­képzés eme formája már négyéves sikeres múlt­ra tekint vissza, aminek ékes bizonyítéka, hogy a múlt évihez képest ebben az évben az érdeklődő magyar diákok száma megkétszereződött. Eddig a jóval több mint kétszáz, részképzésen részt vett nyitrai magyar diák közül öt olyan diák akadt, aid tovább folytatta tanulmányait magyarországi felsőoktatási intézményekben. Ugyan előfordul­hatnak bizonyos tantervi eltérések egynéhány tantárgyban (mint földrajz, történelem, esetleg művészeti tantárgyak), amelyekben Szlovákiá­val kapcsolatos specifikus ismeretek lépnek fel, de ezek egy kis jóindulattal könnyen megoldha­tók: vagy a Nyitrán történő vizsgatétellel, vagy az áthelyezésével más évfolyamba. A nyitrai főiskolán a magyar anyanyelvű pe­dagógusképzés nagyon sivár körülmények kö­zött folyik. Ebből kiindulva oldalakat lehetne ír­ni a kétszemeszteres magyarországi részképzés előnyéről és hasznáról a magyar pedagóguskép­zés számára. De a főiskola sem panaszkodhat, hiszen (kivéve azt a 16 diákot, akinek egy sze­meszterre a Szlovák Köztársaság biztosít ösztön­díjat) ezt a részképzést nem a nyitrai főiskola és ném a Szlovák Köztársaság finanszírozza. Mind a diákoknak, mind a tanároknak, akik az ilyen részképzésben részt vettek vagy részt kí­vánnak venni, illetve kimunkálták és megvalósí­tották, érthetetlennek tűnik a nyitrai főiskola rek­torának, Peter Libának azon igyekezete, hogy ezt a nagyon is bevált magyarországi részképzést felszámolja. Természetesen a részképzés nem adminisztratív megszüntetéséről van szó, hanem olyan korlátozások, előírások meghozataláról, amelyek esetén a diákok nehezen tudják majd vállalni a a részképzésben való részvételt. A külföldi tanulásról szóló szabályzat, amely most van előkészítés alatt, előírja, hogy a nyitrai főiskola diákjai csak egy szemesztert tölthetnek külföldi főiskolákon. Amennyiben ennél tovább szeretnének külföldön tanulni, a nyitrai főiskolán meg kell szakítaniuk tanulmányaikat, aminek nagyon is érezhető jogi következményei vannak. Az alapítványi ösztöndíjasokat (egyelőre ez csak a magyarországi részképzést érinti) az említett szabályzat egyértelműen diszkriminálja az álla­mi ösztöndíjasokhoz képest, mivel ezeknek az ösztöndíj által kijelölt időre nem kell tanulmá­nyaikat megszakítani a nyitrai főiskolán. A kül­földi egyetemeken letett vizsgák és egyéb tanul­mányi aktivitások elismertetésének adminisztrá­ciója miatt, amelyet a szabályzat előrevetít, a di­ákok egyáltalán nem lehetnek biztosak abban, hogy a magyarországi egyetemeken, főiskolá­kon letett vizsgák utólag el lesznek ismerve. Megszokott volt a múltban, de most is, hogy az idegen nyelv szakos tanárjelöltek 2-3 hóna­. pos (látszólag egy szemeszter, de nem mindig a szemeszter idejével egybeeső időben) külföldi nyelvi-kommunikációs tanfolyamon vesznek részt, ahol nem folyik a tanulás a nyitrai főiskola tanterve szerint. így ennél hosszabb kintlét után évet veszítenének a diákok. A magyarországi kétszemeszteres részképzést egy szemeszterre korlátozó szabályzat kidolgozóinak erre való hi­vatkozásai - enyhén szólva - sántítanak, hiszen nyilvánvalóan két teljesen különböző, összeha­sonlíthataüan külföldi tanulási formáról van szó. A nyitrai magyar tanárok és diákok az említett szabályzathoz írásban leadták módosító javasla­tuka, amelyeket azonban egytől egyig elutasítot­tak. Olyan felsőbb előírás nem létezik, amely egy szemeszteren túl tartó külföldi tanulmányok esetén a diákokat a hazai főiskolán tanulmányaik megszakítására kötelezné. LÁSZLÓ BÉLA A sirály röptének íve Kilencven éve halt meg Anton Pavlovics Csehov A moszkvai Művész Színház függönye ma is szimbólumként őrzi a lebegő sirályt, Csehov Sirály című, 1898-ban bemutatott drámájának feledhetet­len emlékére. A sirály mintha Csehov életét és művészetét is jelképezné: a fölfelé törést és mélybe hullást, a szakadaüan küzdelmet, a végső diadalt, a halhatatlan életművet. Anton Pavlovics Csehov életterének Oroszor­szága semmi jóval nem biztatott. Szinte évszázad­nyira elmaradva kullogott Európa fejlett ipari álla­mai mögött. A városcjkban az erkölcsi fertő és az élet minden talpalatnyi helyét elgyomosító bürok­rácia termette mérges virágait. Az erőszak, önzés és butaság egyre mélyebb és mélyebb nyomorba lökte a kiszolgáltatott tömegeket. Csinovnyikok, parasztok, katonák, földesurak, orvosok, keres­kedők, betörők és utcalányok kavargó sokaságára tekinthetett a felnövekvő író, s e kavalkád mélyén megpillanthatta a hatalmas ország beteg ábrázatát. Csehovnak éles a pillantása, észreveszi a társa­dalom sok baját, érző lelke magához öleli az elnyo­mottakat, írásaiban rámutat a megalázottak szen­vedéseire. Elbeszéléseiben, drámáiban nem törek­szik mindenáron hatalmas távlatokat nyitni, inkább az élet apróbb mozzanatait rajzolja meg, de azokat emberi melegséggel és lényegre tapintóan. Művei emberközpontúák, átsüt rajtuk az író lelkének fé­nye, még akkor is, amikor sötét, szomorú történe­teket mesél. Elbeszéléseit finom, könnyed tollal rajzolja, lényegretörően motiválja. Mint Gorkij megjegyezte: „Elsajátította azt az írásművészetet, hogy kevés szóval sokat mondjon." Áz Azovi-tenger partján, Taganrogban született 1860. január 29-én. Nagyapja még jobbágyivadék volt, apja már fölkapaszkodott a fűszerkereskedé­sig. A kis Anton ott csetlett-botlott a petróleum- es fűszerszagú boltban, s nyiladozó értelemmel tekin­tett az előtte kibomló világba. Ifjúsága egyhangúan és unalmasan telt a poros és áporodott levegőjű kis­városban. „Nekem még gyermekkorom sem volt" ­vallotta egy ízben. Kis fűszerüzletük hamar csődbe ment, és Cse­hov szülei a sok gyermekkel Moszkvába költöztek, hogy újra szerencsét próbáljanak. Ő azonban szülővárosában maradt, mert be akarta fejezni gimnáziumi tanulmányait. Az érettségi után ő is Moszkvába ment, ahol beiratkozott az egyetem or­vosi karára. Megismerkedett a szellem embereivel: írókkal, művészekkel, filozófusokkal. Környezete ösztönzésére ő is kedvet kapott az írásra. Előbb a moszkvai élclapokban jelentek meg humoros elbe­szélései, a cári rendszert kigúnyoló szatírái (Cse­chonte néven), később más lapok is munkatársuk­ká fogadták. 1884-ben megszerezte orvosi diplo­máját, de semmi kedve sem volt egy eldugott falu­Méry Gábor felvétele ban kikötni. Inkább az irodalomhoz pártolt, az írás­nak szentelte életét. Hamarosan összegyűjti humoros elbeszéléseit, és Tarka elbeszélések címmel 1886-ban kiadja. A kötet visszhangtalan marad. Rá egy évre megjele­nik Alkonyatkor című elbeszéléskötete, amellyel meghódítja az olvasóközönséget. Az Orosz Aka­démia Csehóvnak ítéli a Puskin Irodalmi Díjat, s az Orosz Gondolat című irodalmi és kritikai folyóirat meghívja munkatársának. Csehov hazája lehangoló állapota s a társadalmi egyenlőtlenségek miatt depressziós állapotba ke­rül. Egy időre Tolsztoj hívévé szegődik, tolsztojá­nus lesz, keresi magában a megbékélést, lelki nyu­galmat. De hamarosan rádöbben, hogy külső nyu­galom nélkül a belső megbékélést sem érheti el. Szakít az általa nagyra becsült Tolsztoj eszméivel, s Moszkva nyomasztó légköréből Szahalin szige­tére utazik, hogy megismeije a száműzöttek életét. Utazásának és ottlétének döbbenetes élményeit a Szahalin szigete című művében adja közre, így til­takozik az elnyomatás és megaláztatás ellen. E mű jelentős eredménye munkásságának, egyúttal tár­sadalomkritika. ' ' A kilencvenes években több külföldi utat bo­nyolít le. Hazatérve újult erővél lát munkához. Sor­rajelennek meg kiváló elbeszélései, a Dráma a vá L dászaton, Az orosz életből, A semmirekellő, A 6-os számú kórterem, A tokbabújt ember stb. Kitelje­sednek nagy drámai művei, a Sirály, a Ványa bá­csi, a Három nővér, a Cseresznyéskert, Az író sokat dolgozott, éjszakázott, egészsége hamarosan megsínylette a túlfeszített munkát. Tüdőbaj jelei mutatkoztak rajta. Egészsége fölfris­sítésére előbb egy Moszkva környéki faluban tele­pedett le, majd a dél-oroszországi Jaltába költözött. Halála előtt három évvel feleségül veszi a híres szí­nésznőt, Olga Knippert, aki az író színműveiben több főszerepet játszott. Együtt beutazzák Közép­Oroszországot. Betegsége azonban rohamosan el­hatalmasodik, kétszer kap szívinfarktust. Felesége kíséretében 1904. júniusának elején a németorszá­gi Badenweilerbe, a tüdőbajosok híres gyógyhe­lyére utazik, hogy új erőt merítsen. De már nincs segítség, Halálával az orosz s a világirodalom egyik fényes csillaga hunyt ki. DÉNES GYÖRGY Kulcsár Ferenc tűhegyei Kulcsár Ferenc költészetére valószínűleg jellemző, amit Görömbei András vallott róla 1982-ben: a verspróbálkozások szemléle­tükben és világmagyarázó szándékukban je­lentenek értékeket, az ötlet élteti őket, nem a költői teremtő erő". „íme, a meghatározott műnem: / létezé­sem a feladatom és művem." - indítja útnak Mindig című verseskötetét Kulcsár Ferenc, amely a Lilium Aurum Könyvkiadó gondozá­sában látott napvilágot. Önmagában véve a kötet címe hiányos, véleményem, szerint össze kellett volna montázsolnia a szerzőnek előző, 1992-ben megjelent (Kalligram, Po­zsony) kötetének címével, hiszen a Mindig, nyugodt lelkiismerettel állíthatom, Imádság is egyben. Mindig imádság. Ami a leginkább képviseli a kulcsári örök kételyt, az a kötetben feltett kérdések tömke­lege. Szinte hihetetlenül bizalmatlan, kétel­kedő, s úgy tűnik, csak hite tartja őt a szó szoros értelmében vett költők sorában. A Fé­lelem, a Sírj, az írj, a Tűhegy, a Vérverejték, a Lyuk, az Agónia című verseiben a legmeg­határozóbb az érzés birodalma: az ürességtől való félelem, a halálra való felkészülés ijesztően hat. S ami reménykeltő mindebben, a Kulcsár-hit. Az élet szépségeit, borzalmait firtatva kérdi önmagától: „És igaz-e, hogy mindez eleve / egy csuromvér és színarany tény/számára született?" Csakúgy, mint másnak, Kulcsár Ferenc­nek is vannak gyenge pontjai, kis túlzásokkal bírnak versei. Olykor megesik, hogy a mennyből kell alászállnia a jégeső süvöltő ráncain: „S íme, /miként elvárod: nem a vi­lág engem, / én emelem magamhoz a vilá­got. " (Szolgaság) Kulcsár bizonyítja Tőzsér Árpád vélemé­nyét, miszerint ő par exelance költő: „Meg­görbült háttaljeragadt szemmel / írni - a sí­rig." (Embrió); Igen, írnok, görnyedj, /gör­nyedj csak az alvó vulkán/ fölött: írj..." (Vul­kán). Verseiben „lerombol és megörökít". Lerombolja a derűlátást, de megörökíti a rea­litás szellemében a jelent, és múltat idéz. Be­leszövi a hagyományt egyéni világába. Mu­tatja az utat, az igazit, „a valóságos világ­ban, / hol nincsen nappal és nincsen éj, / se távolság, se közelség, / se férfi, se nő, /". A misztikumot próbálja feltárni, hol „az élet te­je s a halál méze" töri be az olvasót, az ősi nagy igazságba, amely életérzést sugall. Gyötri olvasóját, sebzi, vallatja, kutatja. A kötet Ünnep-ciklusa szerelmesen har­madolja Kulcsár térazonosságát. Hiszen bár­mennyire is szeretné meghazudtolni önma­gát, bármennyire is keresztény szellemben próbál ura lenni tetteinek, ha bűne van is, meggyónja ugyan, de - és ami a legfonto­sabb - lelkiismeretével számol el. Ebben rej­lik tulajdonképpen az a Kulcsár Ferenc, aki felkiáltójelet hord a hátán, mintegy intőn, büszkén, ám szerényen, adysan. És, kedves olvasó, „néni tud többé nem-tudni téged", csak félszólít és ígér: „ Ti beszéljetek. / Én hallgatok. Csönd leszek. / Néma völgy. Ima, kit szépséged - / szálló szél fogalmaz. S be­tölt." (Áramlások) Kulcsár összefügg önmagával. Bűvös, rejtélyes száma az 5-ös. Csak önmagával osztható. 1972-től napjainkig 9 kötete jelent meg. Á negyvenötödik életévében járó költő 9 kötettel osztja munkásságát. Ügy vélem, mint ahogy magának a poétának sem sikerült még megfejtenie a bűvös ötös szám titkát, nekünk, olvasóknak sem. És ha az alábbi megállapításommal szembeszögezem a költő által feltett kérdést, hogy „Miért van az, hogy megszólítasz, miért?", akkor azt kell válaszoljam: Költő, felelj, és ne kérdezz! Fejtsd meg a titkot, és űzd el a varázslatot! A „tűhegy, melyen minden élő forog" bizonyít­ja alkalmasságodat, akkor „ó, mélyein a dol­gokat / majd megpillantjuk s olyképp, aho­gyan / egyedül csak Istennek szabad!" Nem szótlanul kellene Kulcsár Ferencnek szólnia. *» Nem szótlanul! (Lilium Aurum, 1993) TURCZI ÁRPÁD

Next

/
Oldalképek
Tartalom