Új Szó, 1994. június (47. évfolyam, 126-151. szám)

1994-06-20 / 142. szám, hétfő

HÍREK - VÉLEMÉNYEK ÚJSZÓ* 1994. JÚNIUS 20. Horn Gyula áthidaló javaslatai (Budapesti tudósítónktól) Több áthidaló, kompromisszumos javasla­tot is tett tegnap a Szabad Demokra­ták Szövetségének a kormányzati posztok elosztását illetően Horn Gyula, a Magyar Szocialista Párt el­nöke. Mint ismeretes, pénteken ezen a poszton bizonyos értelemben meg­feneklettek a koalíciós tárgyalások a két párt között. Horn vasárnap dél­után két és fél órán keresztül négy­szemközt tárgyalt Pető Ivánnal, a szabaddemokraták elnökével. A ta­lálkozó után Horn úgy nyilatkozott, hogy „nincsenek áthiáalhatatlan akadályok a koalíciós tárgyalások­ban ". A kompromisszumos javasla­tokról konkrétumokat a két politikus nem árult el. Pető újságíróknak csak annyit mondott, hogy a javaslatokat a pártvezetőség elé terjeszti, s ezekre a hétfői plenáris tárgyalásokon fog­nak reagálni. Mindkét politikus meg­erősítette, hogy a hét végéig szeret­nék a tárgyalásokat lezárni, ezért va­lószínű, hogy szinte naponta tárgyaló­asztalhoz ülnek majd. Az SZDSZ koalíciós tárgyalókül­döttségének eddigi tevékenységét a párt parlamenti frakciója, amely a hétvégén Ráckevén tanácskozott, teljes egészében támogatja. Ezt Kuncze Gábor megbízott frakcióve­zető közölte az újságírókkal vasár­nap délután. Leszögezte: ha sikerül kidolgozni a koalíciós megállapo­dást, akkor azt június 25-én, szomba­ton megvitatja az SZDSZ országos tanácsa, majd 26-án a párt kül­döttgyűlése elé kerül végleges jóvá­hagyásra. Az értesülések szerint a szocialisták szintén rendkívüli párt­kongresszuson kívánják jóváhagyat­ni a megszületendő koalíciós meg­állapodást. \Ha minden jól megy, akkor az új parlament alakuló üléséig, melyre a tervek szerint június 28-án kerül sor, már tető alatt lesz a koalíciós meg­állapodás és az új kormányprogram. KOKES JÁNOS RÖVIDEN I A atomerőművi szerencsétlensé­gek veszélyére hívták fel a figyelmet szombaton Ipolyságon az Ipolyi Unió és a Greenpeace szervezésében tartott tiltakozó akció résztvevői. Nem adtunk el hivatalosan kül­földre vérplazmát, jelentette ki Adri­ana Sakalová, a pozsonyi hematoló­giai klinika főorvosa a „plazmaga­te"-ről szóló újságcikkekre reagálva. A Nemzeti Demokrata Párt Köz­ponti Tanácsa elfogadta a Demokra­ta Unió ajánlatát a közös választási lista létrehozására. Jozef Hrubý, a Szlovákiai Szociál­demokrata Párt alelnöke közölte: a központi tanács legközelebbi ülésén javasolni fogja, hogy hajtsanak vég­re személycseréket az elnökségben. Amennnyiben ezt nem sikerül elérni, több társával együtt új szociálde­mokrata pártot kíván létrehozni. A hét végén Nyitrán tartotta meg alakuló ülését a Szlovák Zöld Alter­natíva. Azért határoztak megalapítá­sa mellett, mert a Szlovákiai Zöldek Pártjában nézeteltérések vannak a környezetvédelmi problémák meg­oldását illetően. (TA SR) KÖZLEMÉNY | A Diákhálózat sok szeretettel meghív minden érdeklődőt Jáki Sza­niszló amerikai fizikus, professzor Modern tudományos kozmológia és teremtés című előadására, amelyre ma 19 órakor - Székely András Ber­talan és Sz- Dévai Judit könyvbemu­tatója után - kerül sor a pozsonyi Magyar Kulturális Központban (So­molického l/a). Lapzárta: 22.10 Gyökerek és hajszálgyökerek Könnyű Pesten magyarnak lenni, a Zoboralján annál nehezebb. Mor­zsolódunk - főleg a peremvidéken. Pedig mindenhol van az embernek anyanyelve, és itt is érző-eszmélő emberpalánták akarnak űrhajósok, mozdonyvezetők, „vadakat terelőju­hászok" lenni. S itt is kimondják még pelenkás korukban: anyuci. Könnyű nekünk, felnőtteknek, ide­gen nyelvekkel és kisebb-nagyobb is­meretekkel külhoniakkal vagy anya­nyelvünket nem értő földiekkel tár­salogni. Csemeténk anyjának nyel­vén tud csak igazán barátot találni, tudja fölfedezni a világot, az éppen nyíló kakukkfüvet és a nagy elefán­tot, aki az oroszlán barlangjába nem és nem fér be. Nehéz olyan helyen hűnek lenni anyáink nyelvéhez, ahol minden na­gyobb településen, a boltban, a hiva­talban, a postán és az állomáson más nyelven kérdeznek. És nehéz ott, ahol távolabbi magyaroktól elhang­zik az arcpirító tudatlanságot de­monstráló kérdés: Hol tanultál meg ilyen szépen magyarul? A gyökerek, azok a fránya gyöke­rek, amelyekről nem szégyellünk ta­nulmányokat, esszéket, doktori disszertációkat írni. Elfeledkezve a hajszálgyökérről, sokszor nem látva azt, ásót belevágva. Pedig hajszálgyö­kér nélkül kiszárad a legterebélyesebb fa is. Itt, a Zoboralján a honfoglalás kori településeken egyre kevesebben vagyunk. Egyre kevesebb az iskola, és egyre többen tanulják a betűvetést más nyelven. A nemzetközi családév nem éppen erről szól. De itt, ahol ugyanannyi a családi pótlék, ugyan­úgy nehéz munkát találni, ugyan­annyiba kerül a tej és a lakás, mint másutt. Erről is szólni kell. itt is bol­dog gyerekeket, gyökereiket tisztelő sikeres felnőtteket akarunk nevelni. Ezért is voltak egy napig a csitári he­gyek alatt a doktor bácsik, képviselők, politikusok boldog apukák, nagyapák. Bízzunk benne: nemcsak ad demonst­randum... LOVÁSZ ATTILA A tizenkettek kereskedelmi politikája Piszkos játék? Pozsonyba jön a Győri Balett Tüzek és madarak (Új Szó-hír) Markó Iván távozása óta már vendégszerepelt a Győri Balett Pozsonyban. Bombicz Bar­bara és William Fomin, illetve Kiss János és Demcsák Ottó koreográfi­áját, a Gulliver úr utazásait mutat­ták be új korszakuk küszöbén. 1991 őszétől újabb és újabb alkotások születtek az együttes műhelyében. Az az összeállítás, amelyet holnap este a Szlovák Nemzeti Színházban láthat a közönség, négy egyfelyoná­sosból áll. Robert North, a világhírű amerikai koreográfus két kompozícióját taní­totta be a társulatnak. A Miniatűrök a cirkuszról, de egy ponton mégis az életünkről szól Sztravinszkij zenéjé­re; az Entre dos Aquas pedig két fo­lyó tükrében az emberi indulatok, ér­zelmek összecsapását ábrázolja Paco de Lucia tüzes gitármuzsikájára. Barbay Ferenc, a müncheni Ope­raház koreográfusa Sztravinszkij re­mekét, a Tűzmadarat álmodta szín­padra, amely két ember kemény összecsapásáról, a jó és a rossz soha el nem csituló küzdelméről szól. Meglepetést tartogat a közönség­nek Bombicz Barbara, az együttes vezető szólistája is, akit Kovács Mar­git Párkák című kerámiája ihletett meg annyira, hogy a három nőalak­nak táncszínpadi életet adott. „ Kérem, én még nem játszottam, nem játszottam, nem játszottam, ját­szani szeretnék mostan " - szólt Szép Ernővel a magára maradt Győri Ba­lett. Most már játszik. Teljes erővel. Nekünk is. (sz-ó) Nyílt levél - táblaügyben (Új Szó-hír) A Csemadok Elnöksége a hét végén az úgynevezett táblatör­vénnyel kapcsolatban nyílt levelet fogalmazott meg a köztársasági elnöknek, a parlament elnökének és a kormányfőnek. Aláírói kérik a címzetteket, hogy segítsék elő egy olyan törvény megszületését, amely nem diszkriminálná azo­kat a városokat és falvakat, amelyek a második világháború után beleegyezé­sük nélkül kapták mai nevüket valamely szlovák történelmi személyiségről. A levél hangsúlyozza, hogy nem a községnevek megváltoztatását kérik, ha­nem csupán azt, hogy a hivatalos név mellett feltüntethessék a nemzetiség ál­tal használt nevet is. Hármas koalícióra van szükség (Folytatás az I. oldalról) ségét, hogy a kettős szerződés aláírá­sa után a lehető legrövidebb időn be­lül üljön le az MPP-vel, és kezdje meg a tárgyalásokat a hármas koalí­ció feltételeiről, mivel véleménye szerint a szlovákiai magyarság leg­megfelelőbb képviselete a hármas szövetség által valósulhat meg. Megtárgyalta és jóváhagyta a vá­lasztmány a mozgalom jelölőlistáját, amelyet az után véglegesítenek, hogy eldől, milyen formában folya­modnak a magyar pártok a választók támogatásáért. - Az országos választmány egyér­telműen támogatta és helyeselte az MKDM képviselőinek az állásfogla­lását - hangsúlyozta Bárdos Gyula a táblatörvény parlamenti vitájával és a szavazással kapcsolatban. Nagyra értékelte a testület, hogy a parlamen­ti frakció ugyanúgy, mint eddig, eb­ben a kérdésben is egységes volt. A képviselőkre bízta, hogy a törvény ismételt megtárgyalása esetén a par­lamentben kialakult helyzet és erővi­szonyok szerint maguk' döntsenek: támogatni tudják-e a törvényt vagy sem. (csizmár) Magyar Polgári Párt: • Ne várjunk, cselekedjünk! (Új Szó-hír) A Magyar Polgári Párt Országos Elnöksége pénteki rendkívüli ülésén tudomásul vette az MKDM és az Együttélés politikai mozgalom közti egyezség megköté­sének a hírét, illetve A. Nagy László­nak, az MPP elnökének az Együtt­élés és az MKDM elnökéhez intézett levelét, amely a három párt koalíciós tárgyalásainak a megkezdésére tesz konkrét javaslatot. Az elnökség megelégedéssel nyugtázta a lehetséges koalíciós partnereinek az üzenetét, miszerint a háromoldalú tárgyalások még a hét elején megkezdődhetnek. A Magyar Polgári Párt készen áll erre, mivel szerinte a késlekedés a közös cselek­vési program kidolgozásától rabolja el az időt. Az MPP szerint e program segítségével kell a tényleges le­hetőségekre és erőforrásokra építve enyhíteni Dél-Szlovákia égető szoci­ális problémáin, a gazdaság minden ágazatában fellépő nehézségeken. Gyorsan és szakszerűen kell kimun­kálni azokat a lépéseket, amelyekkel konkrét eredmények érhetők el a szlovákiai magyarok jogainak a bővítésében. Moravčík beszámolója Crans Montanában (TA SR-jelentés) A svájci Crans Montanában tegnap fejeződött be a Forum Universiale alapítvány által rendezett 5. gazdasági konferencia, amelyen a kelet-közép-európai orszá­gok kormányküldöttségei, köztük a Jozef Moravčík miniszterelnök vezette szlovák delegáció tagjai vettek részt. A szombaton megtartott vitafórumon a szlovák gazdaság átalakításának problémaköre került napirendre. Mo­ravčík kormányfő felszólalásában kör­vonalazta a szlovák gazdaság helyze­tét és azokat a problémákat, amelyeket a piacgazdaságra való átállás során kell megoldani. Szólt a kormány mo­netáris politikájáról, beszélt a privati­záció második hullámáról s annak meggyorsításának szükségességéről. Ezzel összefüggésben kiemelte a kül­földi tőke szlovákiai jelenlétének fon­tosságát. A pozsonyi kabinet, mint mondotta, az összes külföldi cég szá­mára biztosítani akarja a megfelelő feltételeket, mégpedig a bankok és pénzintézetek reformjával, a pontos biztosítási rendszer kidolgozásával. A gazdasági fórum egyes részt­vevői beszédeikben élesen bírálták az Európai Unió kereskedelmi poli­tikáját. Václav Klaus cseh kor­mányfő növekvő protekcionizmus­sal vádolta a meg a tizenketteket, Bronislaw Geremek, a lengyel parla­ment külügyi bizottságának elnöke pedig arra mutatott rá, hogy a Nyu­gat piszkos játékot folytat, hiszen Spanyolországot, Portugáliát és Gö­rögországot annak idején rossz gaz­dasági helyzetük ellenére is felvették az európai kereskedelmi struktúrák­ba, a kelet-európai államoktól vi­szont most elvárják, hogy moderni­zálják gazdaságukat még mielőtt az EU tagjaivá válnak. Tegnap a fórum résztvevői közös felhívásban szólították fel a Nyuga­tot: egyenrangú, aktív partnerekként ismerjék el a posztkommunista or­szágokat, vessenek véget Kelet- és Közép-Európa elszigeteltségének, segítsenek a meglevő problémák megoldásában. Atomvita: sikeres közvetítés Az USA visszafogott (TA SR-jelentés) Jimmy Carter volt amerikai elnök szombaton Szö­ulban közölte: a két Korea elnöke megígérte, hogy „minden fölösleges halogatás nélkül" megtartandó csúcsértekezletükön próbálják tisz­tázni az észak-koreai nukleáris prog­rammal kapcsolatos problémákat. Az exelnök, aki Phenjanból utazott Szöulba, hogy tájékoztassa az ottani vezetőket tárgyalásainak eredmé­nyeiről, elmondta: Kim Ir Szen, a kommunista Korea államfője indít­ványozta a találkozót, s szöuli part­nere, Kim Jong Szam „a minél ha­marabb, annál jobb" szavakkal fo­gadta el az ajánlatot. Meg nem nevezett diplomáciai források szerint Carter kétszakaszos tervet terjesztett Kim Ir Szen elé. Megvalósítása esetén ez a terv vezet­ne el a Washington és Phenjan kö­zötti kapcsolatok normalizálásához. Az első szakaszban az Egyesült Ál­lamok gazdasági segítséget ajánlana fel a népi Koreának, és javasolná a képviseleti hivatalok kölcsönös megnyitását. Mindennek az a feltéte­le, hogy a KNDK tiszteletben tartja az atomsorompó-szerződést, és en­gedélyezi a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség szakértőinek rendszeres ellenőrzését nukleáris objektumai­ban. Az említett terv a második sza­kaszban feltételezi a diplomáciai kapcsolatok felvételét az USA és a KNDK között, amennyiben Phenjan teljes mértékben, bizonyíthatóan eloszlatja az atomprogramja körüli gyanút. Carter tegnap tájékoztatta Lake amerikai nemzetbiztonsági tanácsa­dót észak-koreai látogatásáról, az első jelentések szerint azonban Wash­ington visszafogottan reagált az exelnök bejelentésére, hogy Észak­Korea újabb tárgyalások esetén be­fagyasztja atomprogramját. A megmaradás esélye (Folytatás az I. oldalról) sor kerül a VMDK belső megreformá­lására, az Ágoston András vezette szárny győzelmével azonban a négy évvel ezelőtt megalakult magyar ér­dekszervezet politikai párttá alakult át, a belső pártfegyelmet próbálta erősíte­ni, s mindenkiben ellenséget látott, aki nem támogatta maradéktalanul az úgynevezett hármas autonómiakon­cepciót. Ez leszűkítette cselekvési te­rületét, belső válsága pedig a VMDK-t egyszerűen a teljes szétesés határára sodorta. Ez a pillanat kínálta az alkalmat az új szövetség megalakítására, amelynek kezdeményezői a toleranciát, a megbé­kélés szándékát tűzték zászlajukra, s nem feledkeztek meg üdvözlő táviratot küldeni az alakuló közgyűlésről a VMDK vezetőségének. Az új érdek­szervezet vezetésében megtalálhatjuk egyébként a továbbra is létező VMDK legtekintélyesebb egyéniségeit, a ma­gyar önkormányzatok polgármestereit, az úgynevezett reformerők képviselőit, s nem utolsósorban dr. Várady Tibort, aki a volt Panics-féle kormányban az igazságügyi miniszteri tárcát töltötte be. Ha nem is a közvetlen vezetésben, de jelen van dr. Hódi Sándor, a kezdemé­nyező bizottság nevében éppen ő indo­kolta meg a VMSZ megalakításának körülményeit és fontosságát. Mint is­meretes, Hódi a VMDK-ban a másik szárny képviselője volt, s a külföldről érkezett pénzek elszámolása körül ki­pattantott afférral távolították el az alel­nöki posztról. A VMSZ elnökének Csubela Ferencet választották, aki VMDK-s képviselőként lett a szerbiai parlament tagja. Feltételezhetően egy bizonyos időn át zavar és tanácstalanság lesz majd ta­pasztalható a vajdasági magyarság kö­rében; a VMDK alapszervezetei máris kettészakadtak, a vezetés pedig azzal fenyegeti a tagokat: aki aláírja belépési nyilatkozatát a VMSZ-be, a továbbiak­ban nem tekinthető VMDK-snak. Mind­ettől függetlenül a komoly cselekvési programmal fellépő Vajdasági Magyar Szövetség mégis tömörítheti az itteni magyarságot, s akárhogyan is nézzük, e válságos időkben ez mindenképpen esély a megmaradáshoz. SINKOVITS PÉTER Lengyelország: helyhatósági választások (TA SR-hír) Ha Lengyelországban hamarabb végbement volna a hatalom decentralizációja, akkor a mostani helyhatósági választásoknak politikamentes jellege lehetett volna, és talán több embert vonzott volna - nyilatkozta a tegnapi voksolással összefüggésben Jozef Oleksy, a szejm elnöke. Egyben reményét fejezte ki, hogy a választópolgárok több mint 50 százaléka járul az urnákhoz. A legutóbbi közvélemény-kutatás eredményei azt mutatják, hogy 9 hónappal a parlamenti választások előtt Waldemar Pawlak miniszterelnök Lengyel Néppártja számíthat a legtöbb szavazatra (kb. 27 százalékra), őt követheti a koalíciós partner, a Demokratikus Baloldal Szövetsége (20 százalék). A jelentések szerint a radikális jobboldal visszavágásra készült, de ha hinni lehet az előrejelzéseknek, akkor nincs sok esélye a sikeres szereplésre.

Next

/
Oldalképek
Tartalom