Új Szó, 1994. június (47. évfolyam, 126-151. szám)

1994-06-03 / 128. szám, péntek

1994. JúNIUS 1. •K/SZÓ' híRek - vélemények 11 Sztárparádé - kevés csúccsal Visszapillantás a pozsonyi atlétikai viadalok harmincötödik felvonására Szerdán este ismét rangos mezőny gyűlt össze a hagyományos pozsonyi atlétikai viadalon. Világ- és olimpiai bajnokok, jelenlegi világcsúcstartók egész sora állt rajthoz. Van neve a versenynek, földrészünk keleti felében az egyedüli, mely bekerült a Grand Prix idei sorozatába. Igaz, csak a második vonalba, de mégis. És ezt az előkelő pozícióját legutóbb ismét bizonyította, s a hálás közönség megint olyan kulisszát teremtett, mely valamennyi induló teljesít­ményétfokozta. bLOVnBFT Szóval sztá­rok, nagymenők jócskán össze­jöttek, csak ép­pen a csúcsok nem születtek olyan szép számban, mint máskor. Mind­össze négyszer írták át a rendezvény eddigi legjobb teljesítményét (férfi 400 m gát, M ate te 48,24; női hármas­ugrás, Kravec 14,91 és Laszovszkaja 14,94; férfi 1500 m Nyiongabo 3:35,6), ám a várva várt világcsúcs elmaradt. Főleg Szergej Bubkában bízott a közönség, de az ukrán feno­menális rúdugró, úgy látszik, csak később lendül igazán formába. Kö­zel kéthónapos kihagyás után indult versenyen, szabad téren ebben az év­bén először. És az 585 cm igazán szerény eredménynek számít. Bubká­hoz képest. Csupán tíz évvel ezelőtti világcsúcsának megismétlése. Túl korai ä pozsonyi verseny időpontja, mert voltaképpen csak ezekben a napokban kezdődik Euró­pában a szabadtéri idény, így a jó­nevű atléták ugyan eljönnek (nem mindig a legnagyobbak, hisz rajt­pénzük csillagászati összegekét emészt fel), de ilyenkor még messze vannak csúcsformájuktól. Hiába, va­lahol el kell kezdeniük... És ezt a szándékukat maguk sem titkolják, szerényen megmagyarázva váratlan­nak tűnő gyengébb helytállásukat. Ráadásul a legismertebb sztárok is tévedhetnek, és legyőzőre találhat­nak. Így járt az esélyesek közül Po­zsonyban a szájhős amerikai vágtá­zó, Dennis Mitchell vagy a kenyai Ismael Kirui, akit majdnem Róbert Stefko is megelőzött. Apropó, Stefko! Már a krosszi­dénytől kezdve kiváló formában van. Gyakran meséli, mennyire könnyen megy neki a futás. A 26 esztendős besztercebányai fiú 3000 méteren Lenééš egykori rekordidejét adta át a múltnak, miközben ha takti­kusabban és későbben nyit hajrát, akár nagyobb szenzációt is kelthetett volna. így is a 7:48,73 kiváló ered­mény és új szlovák csúcs. Ugyancsak világrekordot vártak Előszöraz ukrán Kravec javította 14,91 méterre a női hármasugrás rendezvénycsúcsát... női hármasugrásban. Laszovszkaja, Kravec és Birjukova egymást múlták felül, s bár a verseny előtt 15 méteres ugrást is ígértek, ez nem sikerült ne­kik. Mégis izgalmas, számos fordu­latot hozó viadalt produkáltak. A többi ügyességi szám közül a férfi hármasugrás érdemel említést: az orosz Szokov (17,43) szeme láttá­ra vette el az esz­tendő legjobb telje­sítményét a bermu­dai Wellmantól. És a futószámok? Kissé váratlan a ni­gériai Effiong győzelme mindkét vágtaszámban. Sally Gunell elégedett le­hetett idejével (54,74), első idei versenyén nem akadt méltó ellenfe­le. Másodszor járt nálunk a zambiai Matete és másod­szor győzött. Újra rendez vénycsúccsal. ugyanilyen érdem fűződik a burundi Venuste Nyiongabo nevéhez, másfél ki­lométeren Jozef Plachý szakállas csúcsát döntötte meg. Négy órán át kö­zönségcsalogató at­létikai csemegében volt részünk. Csillagokat láttunk, igazi tündöklés nélkül. A Slovnaft '94 viadal nem a rekordok rendezvényeként vonul be a sportág történetébe. De azért nem lesz könnyű elfelejteni... J. MÉSZÁROS KÁROLY Hét holland gól Eindhovenben előkészületi labda­rúgó-mérkőzésen a holland váloga­tott alaposan elpáholta a magyar e­gyüttest.HOLLANDIA-MAGYAR­ORSZÁG 7:1 (3:1), góllövők: Berg­kamp 2 (13. és 90. p), Rijkaard 2 (59. és 79.), Roy (18.), R. Koeman (24. ­11-esből), Taument (47.), ill. Illés (10. - I l-esből). Játékvezető: Elleray (angol), 28 000 néző. A két csapat a következő Összeállításban lépett pá­lyára - HOLLANDIA: de Goey-Rij­kaard; R. Koeman, F. de Boer-Win­ter, Jonk, Overmars, R. Witschge-R. de Boer, Bergkamp, Roy. MAGYAR­ORSZÁG: Végh-Lipcsei, 'Márton, Mészöly-Puglits, Halmai, Illés, Ke­resztúri, Keller-Klausz, Vincze. VÉLEMÉNYEK - Puskás Ferenc: „Nem volt egy súlycsoportban a két csapat." Laczkó Mihály, az MLSZ el­nöke: „Meg kellett hajolnunk a hol­landok nagyobb tudása előtt" Berzi Sándor, az MLSZ főtitkára: „Nagyon tetszett a stadion, csak azt sajnálom, hogy ez az élmény vereséggel páro­su|t." Verebes József: „Játékosaim nem abban a felfogásban küzdöttek, afíögy kértem tőlük. Ennek okát ab­báh látom, hogy fáradtak." Dick Ad­vöcaat, a holland válogatott szakve­zetője; „A magyarok kellemes part­nernek bizonyultak." Aaron Winter. „A Szaúd-Arábia és Marokkó elleni góllövést gyakorolhattuk. Bár a világ­bajnokságon biztos nem lesz olyan előzékeny ellenfelünk, mint a magyar válogatott..." (TXT) Effiong inkább focizna A nigériai sprinterek pár éve szin­te robbanásszerűen jutottak a világ élvonalába. A szakemberek hamar megtanulták Adeniken, Effiong és az Ezinwa testvérek nevét. A tavalyi stuttgarti világbajnokságon az ame­rikai csodaváltó legnagyobb ellenfe­le éppen az afrikai kvartett volt. Po­zsonyban a Slovnaft '94 atlétikai vi­adalon csupán egyetlen sportoló duplázott: Dániel Effiong (felvéte­lünkön). „Az igazat megvallva nem gondoltam, hogy mindkét számban diadalmaskodók. Főleg a 100 méte­res távra összpontosítottam, s annak csak örülni tudok, hogy 200-on az esélyes Regist is magam mögé utasí­tottam. " A 22 esztendős sportoló elmond­ta, ő is, hasonlóan a többi nigériai kisfiúhoz, mindig arról álmodott, hogy híres labdarúgó válik belőle. Izgága gyerek volt, sokat mozgott és persze amikor csak tehette, focizott. Alig töltötte be a felnőtt korhatárt, amikor egy éles szemű atlétaedző felfigyelt nem mindennapi tehetsé­gére, és amerikai ösztöndíjat ajánlott fel. „Rögtön igent mondtam, hiszen ez gyakorlatilag azt jelentette, hogy bebiztosítottam családom jövőjét. Számomra legfontosabb az egyetemi tanulmányaim sikeres befejezése. Még két év van hátra, remélem, sike­rülnek majd a záróvizsgáim. A via­dalokra legtöbbször a tankönyveket is magammal hozom. Először járok Közép-Európában, s meg kell valla­nom, kellemesen meglepődtem. Őszintén mondva, legszívesebben a futás helyett a futballpályán bizonyí­tanék. Meggyőződésem, a közelgő világbajnokságon labdarúgó-válo­gatottunk kitesz magáért." Arra a kérdésre, ha valamelyik labdarúgó­csapattól mesés aján­latot kapna, búcsút mondana-e az atlétiká­nak, így vá­laszolt: „Az egyetem be­fejezéséig nem, de ha már utána volnék, nem haboznék. Hazámban sorra tűnnek fel az újabb tehetségek, míg az Egye­sült Államok legjobb vágtázói közé továbbra is Lewis, Burrell, Mitchell tartozik. Hol vannak a trónkövetelők? Ha ez így folytatódik, elképzelhető, Atlantában mi nyerjük a 4x100 méte­res váltót. Sajnos, az a legnagyobb különbség közöttünk és az amerikaiak között, hogy míg mi pénzhiánnyal küzdünk, addig a tengerentúliakat a szponzorok bőségesen támogatják. Nálunk a szövetség vezérkarát csak addig érdekli a versenyző, amíg hoz­za az eredményeket, ha megsérül, ak­kor jön egy másik, aki a helyére lép. Nigériában rengeteg az őstehetség, csak a lehetőségre várnak..." SZABÓ ZOLTÁN EREDMÉNYEK, ESEMÉNYEK • -Nem mondok le, mert köteles­ségem felkészíteni a csapatot a jövő szerdai, belgák elleni mérkőzésre ­nyilatkozta Verebes József, a ma­gyar labdarúgó-válogatott szövetsé­gi kapitánya az MTI munkatársának. • Pierce-Vicario döntő lesz a női egyesben a francia teniszbajnoksá­gon. A tegnapi elődöntőben előbb a második számú kiemelt spanyol Vi­cario honfitársát, Martinezt győzte le 6:3,6: i -re. Utána meglepetésre Pier­ce könnyedén megbirkózott a hóna­pok óta verhetetlen Graff-fal, 6:2, 6:2-re nyert. • Andrea Ferrigato (olasz) nyerte a Giro d'Italia nemzetközi profi ke­rékpárverseny 12. útszakaszát. A 204 km-es távon az olaszországi Bi­bionából a szlovéniai Kranjba haj­tottak a versenyzők. Második az olasz Baldato, harmadik az üzbég Abduzsaparov lett. Összetettben to­vábbra is az oroSz Jevgenyij Berzin áll az élen. • Nem rendezik meg a monzai Forma l-es autóversenyt, ha a ren­dezők nem fordítanak kellő figyel­met a biztonsági intézkedésekre. Ezt Silvio Berlusconi olasz miniszterel­nök jelentette ki. Mint ismeretes, a monzai pálya a leggyorsabbak közé tartozik. • Gyereket vár Stefka Kosztadi­nova bolgár magasugró világcsúcs­tartó, így ebben az évben már aligha áll rajthoz. Terhességének nyolcadik hetében jár, nyilatkozta tegnap az egyik szófiai kórházból hazatérve. • Állandóan javul Kari Wendlin­ger osztrák Forma 1 -es pilóta egész­ségi állapota. Mint ismeretes, a Monte Carlo-i vb-futam alatt eszmé­letlen állapotban szállították kórház­ba. Orvosai egyenlőre nem nyilat­koztak arról, mikor szállíthatják át az innsbrucki kórházba. • Előkészületi labdarúgó-találko­zón: Racing Santander-Nigéria 0:0. • Henri Kasperczak lesz az edzője az új idénytől a tunéziai labdarúgó­válogatottnak. A lengyel szakvezető négyéves szerződést írt alá. • Tulajdonost váltott a Hartford Whalers jégkorong klub, melyet egy számítógépekkel foglalkozó társaság 47,5 millió dollárért szerzett meg. Előkészületi labdarúgó-mérkőzé­sek: Norvégia-Dánia 2:1 (2:1), gól­lövők: Jakobsen (35. p), Berg (45.), ill. Povlsen (41.), 22 000 néző. Ro­mánia-Szlovénia 0:0, 15 000 néző. Ausztria-Németország 1:5 (0:1),. góllövők: Polster (76. - 11-esből), ill. Möller 2 (50. és 66.), Sammer (22.), Klinsmann (62.), Basler (90.), 35 000 néző. Kanada-Marokkó 1:1 (0:0), góllövők: Doliscat (90.), ill. Chaöuch (58.). Bora Milutinovics, az USA szövet­ségi kapitánya kijelölte a 22-es vb­ke retet. Hat játékos már játszott áz olaszországi világbajnokságon, he­ten pedig idegenlégiósok: Meola, Friedel, Sommer-Lapper, Burns, Balboa, Clavijo, Lalas, Caligiuri, Kooiman-Dooley, Perez, Jones, Reyna, Corber, Harkes, Ra­mos-Klopas, Moore, Wegerle, Ste­wart, Wynalda. Mint ismeretes, három nappal ezelőtt - nem kis meglepetésre Ruud Gullit távozott a holland együttes edzőtáborából. Most viszont Marco van Basten hallatott magáról, aki sé­rülés miatt egy évig nem játszhatott. A játékos most közölte, minden bi­zonnyal ott lesz az amerikai világ­bajnokságon. Dick Advocaat, a na^ rancsmezesek vezető edzője: „Ha teljesen rendben lesz, bekerül a válo­gatott keretbe." Anghel Iordanescu, a román válo­gatott edzője is keretet hirdetett: Ste­lea, Prunea, Preda-Petrescu, Belo­dedici, Prodan, Mihali, Selymes, Pa­pura-Popescu, Hagi, Lupescu, Chi­rita, Gilca, Panduru, Stinga, Munte­anu, Raducioiu, Ivan, Moldovan, Dumitrescu. Az Arsenal le szeretné igazolni a svéd válogatott 25 éves középpályá­sát, Stefan Schwarzot, aki éddig 28 Női kosárlabda-vb Győzelem (TA SR-hír) Ausztráliában meg­kezdődött a 12. női kosárlabda-vi­lágbajnokság. Szlovákia a C-cso­portban könnyedén vette az első aka­dályt és 42 pontos győzelmet aratott. SZLOVÁKIA-LENGYELOR­SZÁG 94:52 (47:27). Legeredmé­nyesebbek: Kuklová 23, Burianová 22, ill. Dydek 10. Szinte az egész csapat érdeme a fölényes siker. Kuk­lová és Burianová ponterősségével tűnt ki, valamennyi játékos lehetősé­get kapott. Marián Mátyás edző: „Ebből a mérkőzésből nem lehet sokra következtetni. Kellemetlen volt a csarnok alacsony hőmérséklete, becslésem szerint alig lehetett 12-13 fok. Ellenfelünk gyengébb játékában késői érkezésük is közrejátszott. Megmutatkozott, hogy még akklima­tizálódniuk kell. " Ma Szlovákia Bra­zíliával találkozik. További eredmé­nyek - A-csoport: Új-Zéland-Spa­nyolország 54:117. B: Kuba-Fran­ciaország 71:68, Kenya-Kanada 34:109. D: Kína-Ólaszország 60:65. Férfi kézilabda-Eb Mától először Mától jövő hét vasárnapig a portu­gáliai Lisszabon és Porto ad otthont a férfi kézilabda-válogatottak le­gelső kontinensviadalának. Két cso­portba osztották az Eb 12-es mezőnyét. A: Oroszország, Francia­ország, Németország, Románia, Fe­héroroszország, Horvátország. B: Spanyolország, Svédország, Dánia, Magyarország, Portugália, Szlové­nia. Csoportjában mindenki minde­kivei találkozik. A magyarok ellen­felei: június 3. Spanyolország, júni­us 4. Svédország, június 5. Portugá­liajúnius 7. Szlovénia, június 8. Dá­nia. A legjobb riégy együttes folytat­ja az elődöntőben. Nincs kimondott esélyese az Európa-bajnokságnak. Spanyol, svéd, orosz és francia elsőség is lehetséges, a magyarokát nem várják a legjobb négy közé. Saj­nos, Szlovákia már a selejtezőben el­vérzett. (j. mészáros) Jégkorong BEK Csoportbeosztás (TA SR-jelentés) A BEK új idé­nyében a Dukla Trenčín jégkorong­csapata a Nowy Targ-i D selejtező csoportban kezdi a küzdelmeket. El­lenfelei a házigazda Podhale, a Szlá­via Szófia és a szeptemberi selejtező első két helyezettje. Ezen a HC Zág­ráb, az Energia Vilnius és az Ankara indul. Minderről a tegnapi zürichi csoportbeosztás döntött. A Ferenc­város a B-csoportban kezdi a dán IK Heming, a szlovén Acroni Jesenice és a Steaua Bucuresti ellen. találkozón szerepelt a svéd csapat­ban. Természetesen ott lesz a vb-n is. Tegnap ünnepelte 90. születés­napját a csehszlovák válogatott egy­kori világhírű kapusa, František Plánička. Csaknem két évtizedig védte a Slavia Praha hálóját. Tagja volt az 1934-es világbajnokságon ezüstérmet nyert válogatottnak. Washingtonban bejelentették, hogy a világbajnokság 52 mérkőzé­sét a tévékészülékek előtt előrelátha­tólag 32 milliárd ember tekinti meg. A szervezők a közvetítésekért 130 millió márkát inkasszálnak. Nem panaszkodhatnak a vb-n résztvevő válogatottak. Horst Schmidt, a Német Labdarúgó Szövet­ség főtitkára elárulta, hogy a FIFA minden egyes mérkőzésért 840 000 márkát fizet az együtteseknek. Ehhez jönnek még az utazási költségek, kb. 12 000 márka napontá. Azok a gár­dák, amelyek a legjobb négy közé jut­nak, 5,9 millió márkával számolhat­nak. A Nemzetközi Labdarúgó Szö­vetség összesen 87 millió márkát oszt szét a 24 nemzeti tizenegy között.

Next

/
Oldalképek
Tartalom