Új Szó, 1994. június (47. évfolyam, 126-151. szám)

1994-06-30 / 151. szám, csütörtök

HAZAI KÖRKÉP ÚJ SZÓ* 1994. JÚNIUS 30. Nyolcadikosok a' holnap W • • MM H ar küszöbén (Folytatás az 1. oldalról) konkrét elképzeléseim. Eddig néme­tül tanultam, ezt folytatni szeretném. Kovács Erika, szenei alapiskola: Nálunk hétfőn volt a ballagás, na­gyon jól sikerült, habár kicsit szo­morkodtunk is, hogy elhagyjuk ezt az iskolát. Én a pozsonyi egészség­ügyi- szakközépiskolába jelentkez­tém, s mivel kitüntetett tanuló va­gyok, nem kellett felvételiznem. Az egészségügyi pálya kiskorom óta vonz, azt hiszem, szívvel-lélekkel tudnám végezni ezt a munkát, mert szeretnék segíteni a betegeken. Kelezsda Szilvia, szenei alapisko­la: A ballagáson nem sírtam ugyan, de amikor a tanárnőnk megkérdezte, ki sajnálja, hogy itt kell hagyni az iskolát, én is jelentkeztem, mert na­gyon szerettem ezt az iskolát. A szenei gimnáziumban folytatom szeptembertől a tanulmányaimat. Farkas István, szenei alapiskola: A ballagás kitűnően sikerült, csak a hőség volt kibírhatatlan. Sok kelle­mes emlékem van erről az iskoláról. Eredetileg a bazini kereskedelmi akadémiára jelentkeztem, de helyszűke miatt nem vettek fel, így aztán a szenei gimnázium mellett döntöttem. Varga Katalin, párkányi alapisko­la: Mi múlt pénteken ballagtunk. Kitűnő volt a hangulat, de a végén mindenki sírt, sajnáltuk, hogy szét­hullik ez a jó közösség. Itt a környé­ken az az általános vélemény, hogy a komáromi gimnázium a legjobb, so­kan kérdezték is, miért nem oda je­lentkeztem. Azért döntöttem a pár­kányi gimnázium mellett, mert a harmadik évfolyamban szeretnék ösztöndíjasként külföldön tanulni. Nagyon örülök a szünetnek, mert írásaimmal részt vettem egy ma­gyarországi pályázaton, és díjazott­ként részt vehetek egy balatoni üdü­lésen. Szabó Judit, párkányi alapiskola: Nagyon megfogadtam, hogy nem fo­gok sírni a ballagáson, a banketten mégis elsírtam magam, mert nagyon szerettem ezt az iskolát. Mivel nincs szándékomban továbbtanulni, nem gimnáziumba, hanem a párkányi ke­reskedelmi akadémiára jelentkez­tem. Azt hiszem, az első félév nehéz lész, mert a szaktantárgyakat szlová­kul tanítják, de mindenbe belejön az ember. Jastrabsky Lívia, párkányi alapis­kola: A komáromi gimnázium nyel­vi osztályába jelentkeztem, mivel szeretnék továbbtanulni. Egyelőre még nem választottam, a pedagógia és a régészet egyaránt érdekel. Az utóbbit itt, az alapiskolában, a törté­nelemórákon szerettem meg. Az Egyiptomról tanultak felkeltették az érdeklődésemet, rengeteget olvas­tam, s így bukkantam rá Schliemann­nak, a nagy archeológusnak az élet­történetére. Most türelmetlenül vá­rom a szünidőt, mert a Magyar Rá­dió történelmi vetélkedőjén kéthetes balatoni üdülést nyertem. - vk ­KÔZLEMYEK I Az MKDM-napok keretében 1994. június 30-án Csallóközcsütör­tökön 20 órakor a községi hivatal ta­nácstermében találkozik az ér­deklődőkkel Sárközy Klára. K-35 Az Együttélés járási titkársága ér­tesíti az érdeklődőket, hogy 1994. június 30-án 19.30 órai kezdettel la­kossági fórumot tartanak Bősön, a művelődési házban, amelynek ven­dégei Duray Miklós és Fehér Miklós lesznek. Lakossági fórumot rendez az Együttélés dunaszerdahelyi járási titkársága 1994. július l-jén a bátor­keszi művelődési házban 19 órai kezdettel Duka Zólyomi Árpád, Ró­zsa Ernő és Fehér Miklós részvételé­vel. K-33 Egy szándék színe és visszája A műit és a hármas koalíció Jókora önmérsékletre és józanságra van szük­ség ahhoz, hogy napjaink politikai ki kicsodájára mérsékelt választ adhassunk. Hetek óta folyik a hármas koalíciót sürgető kampány, elkerülhetet­lennek tartva a szlovákiai magyar politikai pártok összefogását a választások előtt. Ki-ki vérmérsék­lete és politikai tapasztalata alapján minősíti a kér­dést, s ilyenkor a szélsőséges megnyilvánulások sem maradnak el. A kibontakozás kérdésében mégis vajmi kevés támpontunk lehet. Míg a Ma­gyar Polgári Párt egyértelműen a hármas koalíciót szorgalmazza, addig a koalíciós pártok (MKDM, Együttélés) eltérő szereposztásban és felfogásban mondják a magukét. Az MKDM a hármas koalíció támogatójaként lép fel, az Együttélés viszont hűvös mértéktartással, bár nem elutasítóan kezeli a kérdést, de feltételekhez köti az együttműködést. Nem a koalíciót ellenzi, inkább a közös politizá­lásra való hajlandóság őszinteségét kérdőjelezi meg. Olyannyira, hogy az Országos Választmány losonci tanácskozása álláspontban szögezte le: a korábban kormánykoalícióban részt vett elődpárt (Független Magyar Kezdeményezés) képviselőit és csúcsvezetőit alkalmatlannak tartja a képvi­selő-jelöltségre. Egyesek, köztük a sajtó képvi­selői, ultimátumnak minősítették ezt, alkalmatlan­nak arra, hogy az állásfoglalás a tárgyalások alap­ját képezze. Persze, jámbor óhajokból nem szüle­tett még politikai akarat, s az erkölcsi posztulátu­mok is alkalmatlanok a döntés befolyásolására. A politika ugyanis elsősorban érdek, s csak ezt kö­vetően olyan értékrendszer, melyet egy-egy párt a maga számára követendőnek tart. Az elmúlt hetek politikai kampányára, sajtómo­nolögjaira elsősorban az jellemző, hogy tollforga­tóink jobbára az okok és okozatok mélyebb vizs­gálata nélkül, érzelmeikre hallgatva, mondtak vé­leményt a javaslatról. A lelkesedés és a lelkende­zés szintjén kezelték a kérdést, anélkül, hogy meg­vizsgálták volna, az előzmények, a pártok „előéle­te" mennyire kedvez az együttműködésnek. Az események, a politikai szintér fejleményei azt bizonyítják, a szóban forgó politikai pártok kö­zött az elmúlt évek során súlyos bizalmi válság alakult ki. Ezt az MPP koalíciós javaslata egyik napról a másikra nem tudja meg nem történtté ten­ni. Ezzel magyarázható, hogy az Együttélés ve­zetői és hívei a „keményebb" vonalat képviselik. Teszik ezt annak ellenére, hogy tudják, az MKDM „hajlékonyabb" (bár eddig nem konkretizált) hoz­záállása óhatatlanul növelheti a szimpatizánsok számát. Hiba volna azonban, ha a „héják" és a „galambok" háborúját látnánk az események mö­gött, a dolog ugyanis ennél összetettebb. Talán nem járunk messze az igazságtól, ha azt mondjuk, a rendszerváltás után a magyar politikai pártok és mozgalmak a legfőbb hibát ott vétették, hogy egymás ellen politizáltak. Igaz, közben a szlovákiai magyarság érdekeit emlegették... Régi igazság, akik rosszul ismerik a múltat, rosszul ítél­hetik meg a jelent, s jövőképük sem lehet guban­coktól mentes. A két világháború közötti magyar pártok legfőbb taktikája az volt: nagyon vigyáztak arra, egymás ellen ne politizáljanak! Ennek érde­kében „találták ki" már 1921-ben a „vezérlő bi­zottságot", majd a losonci „központi irodát". Mai viszonyainkra viszont az jellemző, mindeddig nem jött létre olyan szerv, mely például az oktatás és a művelődésügy kérdéseiben egybehangolná a pártok, mozgalmak elképzeléseit. A „kisiklást" talán az okozta, hogy míg a múlt­ban az ellenzéki (és nem aktivista!) pártok sajátos érdekeiről volt szó (nem a negativista ellenzéki­ségre gondolunk!), addig a rendszerváltás után az egyik magyar politikai mozgalom olyan helyzetbe került, hogy koalíciós pártként politizálhatott. Nem csekély parlamenti képviselettel. E politizá­lás „szépséghibája" azonban az volt, hogy az FMK - a hatalom sáncai mögé jutva - elfelejtett szót érteni a magyar mozgalmakkal. A túlzott ön­bizalom és tapasztalatlanság miatt az FMK súlyos árat fizetett a kormányzásban és a parlamenti munkában egyaránt. Ezzel kezdődött a súlyos bizalmi válság, mely később a választási csatározással folytatódott. A politikai élet fejleményei azonban később is „kí­sértésbe" hozták az utódpárt (MPP) vezetőit, a közvetítői szándék azonban mindig hívatlanul ér­kezett. A „naprakész lojalitás" végeredménye az lett, hogy jelenleg nincs olyan szlovák politikai párt vagy mozgalom, mely - a szlovák választók­ra kacsingatva - koalíciós partnerként elfogadná az MPP-t. A hiba, persze, nem az MPP liberális politikájában keresendő, hanem abban a nemzetál­lami politikai szerkezetben, melyben a szlovákiai politikai pártok (még a polgári pártok is!) vergődnek. Az elődpárt (FMK) egyik legsúlyo­sabb „tévedése" talán az volt, hogy polgári érték­rendben gondolkodott, liberális elvekről, jogál­lamiságról álmodott (ezt kérte számon a magyar pártoktól is), holott a szlovák politikai életben már 1990 elején tért hódított a nacionalizmus, amely végül (belső bomlás révén) elsodorta .azt a politi­kai mozgalmat is (Nyilvánosság az Erőszak El­len), mely a rendszerváltás után megpróbált euró­pai normák szerint politizálni. Ennyi a múlt, s részben a jelen is. Súlyosbította a kialakult helyzetet az 1992-es választási versen­gés, melyben az FMK alulmaradt, nem jutott be a parlamentbe. Anélkül, hogy szándékaik tisztessé­gét kétségbevonnánk, természetesnek kell tarta­nunk, hogy számukra fontosabb ma a kolíció, mint például az Együttélés számára, hisz az újabb ku­darc magát a pártot is súlyos helyzet elé állíthatja. A bizalmi válságot jelzi, hogy az Együttélés Or­szágos Választmánya - a politikai életben szokat­lan módon - nem pártközi tárgyaláson, hanem előzetes állásfoglalásban fogalmazta meg feltéte­leit. A feltételek kíméletlenek, s nincsenek tekin­tettel arra, hogy az FMK, majd az MPP korábban már foglalkozott az elkövetett hibákkal, s próbálta a tanulságokat is levonni. A komáromi nagygyűlés előkészületei során igyekeztek ezt a gyakorlatban is bizonyítani. Az egyenlőtlen vagy megalázó helyzet aligha kedvez a politikai akarat kimunkálásában. A jelek azt mutatják, az Együtt­élés esetében az „emlékezetkiesésre" nem lehet várni. Igaz viszont az is, hogy - a politikában - az emlékezetre hagyatkozni nem mindig a legcélra­vezetőbb módszer. Űj fejezetet ugyanis „harag­szomrád" nélkül kell, vagy lehet nyitni a kapcsola­tokban. Feltételezve, hogy a partner esetében a kö­vethető politikai gyakorlatot, valamint az együttműködésre való érettséget egyaránt megta­lálják. A személyes érintkezésben pedig a - tisz­tességet. Azt viszont a leendő partnernek kellené tudnia, hogyan és kikkel képzeli el az együttműködést. A polgári párt népes szakember­gárdával rendelkezik (nem annyival azonban, hogy a koalíciós partnerek „tartsanak" tőlük ­ahogy a közelmúltban A. Nagy László nyilatkoz­ta). Mindez kedvező feltételeket jelenthet a köze­ledésben, a megbékélésben, sőt az együttműkö­désben. Hogyan tovább?!... „A fejedelem eszes voltát elsősorban az dicséri - írja Machiavelli A fejede­lem című művében -, kik vannak körülötte... Mert háromféle az emberi felfogás: az egyik magától képes felismerni a dolgokat, a másik azt fogja fel, amit a többiek felismertek, a harmadik se maga, se mások által nem képes felismerni..." A nyilvánvaló igazságok felismerésére is ön­mérséklet kell, sőt - személyes bátorságra is szük­ség lehet. FÓNOD ZOLTÁN A suszter, a kaptafa meg a Matica De szépek is lehettek azok a régi jó békeidők, amikor még mindenki tudta, mi a dolga! A pedellus becsengetett, a tanár tanított, a paraszt "szántott-vetett, az orvos gyógyított. Egyik sem akarta felvállalni a másik feladatát, mert minden­ki tudta, azt kell tennie, amihez ért. Persze, lehet, hogy ak­kor sem volt ennyire egyszerű a dolog, de ettől már nem fáj a fejünk. A suszter meg a kaptafája lényegében nagyon gya­korlatias elv volt, valamiféle védekezés a zűrzavar ellen. Manapság is szükség lenne rá, igaz, talán nem volna mindig demokratikus, ami viszont korántsem annyira veszé­lyes, mint amikor léptennyomon visszaélnek a demokrá­ciával. Milyen szép is lenne, ha például a „kultúrmunkás" a kultúrával foglalkozna, népnevelne, magyarán: azt csinál­ná, amiért a fizetését kapja, amiért az állam nem kis pén­zekkel dotálja a szervezetét. Hogy konkrét legyek: ha Jozef Markuš és társai azt tennék, amiért a Maticát létrehozták. Viszont ők egyre nyíltabban és arrogánsabban politizálnak, de még ennél is nagyobb baj, hogy nem egyszerűen csak politizálnak, hanem egyértelműen vezető szerepet szeret­nének játszani a szlovák politikai életben. Gondolom, nem járok messze az igazságtól, amikor azt mondom, ha Mar­kušék a nyelvtörvény elfogadásának idején nem azt tették volna, amit, akkor mostanra nem éleződött volna ki ennyi­re a szlovák-magyar viszony. Most valami hasonlónak lehetünk a tanúi: a választások közeledtével ismét a politika mezején lendültek támadás­ba, csakhogy sokkal rafináltabban, burkoltabban. Persze, nem tudnak annyira kilépni a saját árnyékukból, hogy ki ne lógjon a lóláb. Már jó ideje beszélnek arról, hogy a Matica a Klepáč-féle KSZU-val lepaktálva, ennek a listáján akarja indítani saját embereit a választásokon. Tették mindezt olyan áldemokratikus érveléssel, miszerint a politika iránt érdeklődő Matica-funkcionáriusoknak sem tiltható meg, hogy aktívan bekapcsolódjanak a politikába. Tévedett, aki azt gondolta, hogy Markušék ennyivel beérik, és nem mu­tatják ki még jobban a foguk fehérét. Mint az ARTÉRIA hírügynökség kedd esti jelentéséből kiderült, még tekertek is egyet a dolgon. Markuš úr elmondta, minden párttal tárgyaltak a válasz­tásokról, s azt a pártot fogják támogatni, amelyiknek a programja a legközelebb áll a Matica téziseihez és prog­ramjához. Ezért a téziseket minden szlovákiai pártnak megküldték, az Együttélést kivéve. (Nem hiszem, hogy az Együttélés emiatt krokodilkönnyeket fog hullámi, de ez most mellékes.) Eddig a DSZM, az SZNP és a KSZU rea­gált Markuš szerint egyértelműen pozitívan. Még érdeke­sebb, hogy miként képzeli el az úgynevezett támogatást. Először jön a ködösítés: ami olyan formában is történhet, hogy a Matica ezen pártok rendelkezésére bocsátja szak­embereit a pártprogramok egyes pontjainak kidolgozásá­hoz, a pártok legfelsőbb vezetői pedig részt vesznek a Mati­ca akcióin. Ez a jelentés is kitér arra, hogy a Matica tisztségvi­selőinek lehetővé kell tenni az indulást a nekik szimpatikus pártok listáin. Az egyedüli korlátozás eddig az, hogy a Ma­tica elnöke, titkára és gondnoka nem jelöltetheti magát, „ mivel az összes maticást képviselik, akiknek viszont külön­böző a politikai beállítottságuk". És most jön az aduász: „Ha sikerülne létrehozni az összes nemzeti demokratikus orientációjú párt vagy legalábbis e pártok többségének vá­lasztási koalícióját, akkor a Matica már félig-meddig köz­vetlenül beszállhatna a poltikai harcba úgy, hogy ezt a pártszövetséget már a Matica legfelsőbb vezetői is megtá­mogathatnák a jelöltlistákon való indulásukkal." És azt hiszem, ez a leglényegesebb mindabból, amit Markuš úr el akart mondani. Kiket tart ő úgynevezett nem­zeti demokratikus beállítottságúaknak? Az ultranacionalis­ta Slotáéket, az ugyancsak a nemzeti jelleget kidomborító Klepáčékat és természetesen a DSZM-et, amely Mečiar ve­zénylete alatt jelentős mértékben a magyarellenességre építi kampányát. Kutya világ lenne Szlovákiában, ha egy ilyen blokk ke­rülne hatalomra! Hiszen egyértelmű: Csehszlovákia ketté­válása óta a nemzetieknél a nemzeti jelleg mindinkább a magyarellenességben ölt testet, mivel a csehek pocskondi­ázásának már nincs értelme. Más lapra tartozik, hogy van­e esélye egy ilyen koalíció létrehozásának. Igaz, Slotáék úgy döntöttek, hogy egyedül indulnak a választásokon. Vi­szont a nyílt vagy burkolt választási paktumok a politikai érdekek függvényei, az erdekek pedig, különösen választá­sok előtt, egyik napról a másikra változhatnak. Senki se higgye azt, hogy Mečiart, ha érdeke úgy kívánná, visszatar­taná egy ilyen szoros szövetség felvállalásától az a tény, hogy Európa nem venné jó néven az ultranacionalista blokk létrehozását. Mindenkinek szíve joga eldönteni, lát-e reális veszélye­ket Markuš úr elgondolásában. Abban viszont - azt hiszem - egyet lehet érteni, hogy nem kis mértékben a szlovákiai magyarság ellen irányul. S következményeit nemcsak mi, magyarok sínylenénk meg, hanem egész Szlovákia, amely saját kezűleg csapná be maga előtt az európai demokráciák utóbbi három hónapban megnyílt kapuit. Aminek minden politikai és gazdasági következményét is vállalnia kellene. MALINAK ISTVÁN | TEGNAP OLVASTUK | Fölösleges botlás Kétségtelenül komoly külpolitikai jelentősége van Szlovákia számára annak a kitüntetésnek, amelyet Mi­chal Kováč államfő vehetett át az Egyesült Államokban a Kelet-Nyu­gati Tanulmányi Intézettől. A szlovák köztársasági elnöknek adományozott kitüntetéssel egy olyan személyt tiszteltek meg bizal­mukkal, aki sokat tehet Magyaror­szághoz fűződő kapcsolatunk javítá­sáért. Valószínűleg elvárják tőle, hogy az elnöki poszt latba vetésével állítsa meg a politikai pártok „ma­gyar kártyával" való visszaélését, főleg a választásokat megelőző hóna­pokban, hetekben. A déli szomszé­dainkhoz fűződő kapcsolataink összekuszálódott szálait bizonyára nem lesz könnyű kibogoznia. Ügy tűnik, hogy Michal Kováč Amerikából való megérkezésének napján az államfő saját maga előre bonyolította a helyzetét. Újságírók körében (tehát a nyilvánosság előtt) hozta szóba azokat a megjegyzése­ket, amelyek Amerikában hangzot­tak el Vladimír Mečiarral kapcsolat­ban. Az, hogy sokan tartanak az ex­kormányfő visszatérésétől, képezhe­ti magánbeszélgetések tárgyát,- de nem lehet a sajtótájékoztató tárgya. Legkevésbé nem a diplomáciai pro­tokoll szempontjából, de nem lehét az az államfői protokoll szempontjá­ból sem. Nem beszélve arról, hogy „Szlovákia összes állampolgárának elnökéről" van szó. (Sme, Mária Hlucháňová)

Next

/
Oldalképek
Tartalom