Új Szó, 1994. június (47. évfolyam, 126-151. szám)

1994-06-25 / 147. szám, szombat

1994. JÚNIUS 21. 3 ÚJ SZÓ HÍREK - VÉLEMÉNYEK 3 A megbékélés esélyei Néhányszor már leírtuk az utóbbi négy-öt évben - amint csak szikrányi lehetősége is mutatkozott - , hogy ez vagy az a látogatás fontos lépés lehet a szlovák-magyar megbékélés felé. De a megbékélés csak óhaj maradt, a lehetőséget egyik oldalon sem használták ki. A kapcsolatok normalizálása iránti igény mindkét országban erősödött, a közvélemény nagy része bele­fáradt az örökös torzsalkodásba. Ezért kísérte fokozott figyelem Michal Kováč és Göncz Árpád közös amerikai szereplését. Mindez optimizmust is sugall, mindkét oldalon abban bízik a józan többség, hogy végre el lehet hagyni a feltételes módot: Kováč és Göncz kitüntetése, kettejük ünnepélyes kötelezettségvállalása, hogy mindent megtesznek a megbékélésért, nem csupán ösztönző lehet, hanem egyértelműen az. Ők ketten megérdemelték a Kelet-nyugati Tanulmányok Intézetének dí­ját. Csak egyet lehet érteni a szlovák államfőnek azzal a megállapításával, hogy íiem volt könnyű a szlovák-magyar viszony javítására törekednie, mi­vel erőfeszítései ellentétesek voltak a Mečiar-kabinet szándékaival. Ugyan­akkor az embernek van egy olyan érzése, hogy az IEWS nem minden „hát­só szándék" nélkül tüntette ki éppen őket. Ezzel a mögéjük felsorakozó erőket is ösztönözni kívánta az általuk képviselt politika támogatására, mert a szlovák-magyar viszonyt Amerikában is aggasztóan rossznak tartották, esetenként el is túlozták veszélyeit. Nem elég hozsannázni, mert bár a két ország első polgárairól van szó, ön­magukban édeskeveset tehetnének a fordulatért a szlovák-magyar viszony­ban. Ehhez elsősorban a két parlament és a két kormány politikai akarata szükséges. Ebből a szempontból vizsgálva a helyzetet elmondható, hogy ez az elsődleges feltétel pillanatnyilag adott. Az éppen 100 napos Moravčík­kormány tevékenységének nemzetiségi szempontú értékelése is kedvező, a kabinet már az első napokban kinyilvánította: javítani kíván a két ország ál­datlan viszonyán. S azóta több-kevesebb sikerrel állja is a szavát. A szlová­kiai magyar pedig a bőrén érezheti: egy demokratikusabb kormány demok­ratikusabb légkört tud teremteni, a mečiarista propagandát leszámítva a ma­gyarellenesség általában enyhült. Ami a másik felet illeti, az alakuló magyar kormány külpolitikai alapel­veit kell útmutatónak tekinteni. Az MSZP és az SZDSZ külügyi szakértői egy hete fogalmazták meg a külpolitikai téziseket. Ezek mind a két ország viszonya, mind a nemzetiségek szempontjából biztatóak. Idézzük két meg­állapítását: „A szomszédos államokhoz fűződő viszony normalizálása nélkül nincs esély az ott élő magyar kisebbség helyzetének javulására sem... A ma­gyar kormánynak készséget kell mutatnia arra, hogy tárgyalásokat kezdjen olyan alapszerződésekről, amelyek egyaránt tartalmazzák a kölcsönös le­mondást a területi követelésekről, a fennálló határok elismerését, illetve a kötelezetségvdllalást a nemzeti kisebbségek jogainak az ET és az EBEÉ normáival összhangban álló elismerésére, garantálására és gyakorlati ér­vényesítésére. " E két mondat a hamarosan felálló Horn-kormány rugalmasságát vetíti előre. Elvszerűségét az a kitétel, miszerint „a kormánynak alkotmányos, erkölcsi, politikai kötelessége, hogy támogassa a határon túli magyarságot. Kisebbségi jogaik mellett a kormánynak támogatnia kell gazdasági felemel­kedésüket, polgárosodásukat, helyi társadalmi önszerveződésüket." Erre a mondatra valószínűleg sokan felfigyeltek, s anélkül, hogy részletekbe menően ismernénk, milyen elképzeléseket takar, józanul kell a dologra te­kinteni. A kisebbségben élő magyarság ne forintesőt várjon. De reális támo­gatást, az átjárhatóbb határok teremtette nagyobb lehetőséget, bekapcsoló­dást a magyar gazdasági és szellemi vérkeringésbe igen. És ez nem kevés. Nagyon szép dolgokat mondott a két elnök Washingtonban, Clinton je­lenlétében. Olyan gesztusokat tettek egymás felé, amelyek a szlovák-ma­gyar viszonyban nem megszokottak. Ugyanakkor teljesen nyilvánvalóan rányomta bélyegét az egész találkozóra az, hogy Szlovákia választások előtt áll, és csak reménykedni lehet abban, hogy a megbékélés erői kereked­nek fölül. MALINÁK ISTVÁN Oroszország rendezi tartozásait (TA SR-hír) A korábbi vélemény­különbségek ellenére Jozef Tróják, a szlovák pénzügyminisztérium állam­titkára és Anatolij Golovatij orosz pénzügyminiszter-helyettes tegnap Moszkvában aláírta a kormányközi megállapodást a volt Szovjetunió és Oroszország Szlovákiával szembeni tartozásainak rendezéséről. Az orosz kormányadósság mintegy 1,6 milliárd dollárt tesz ki. A szlovák kormányküldöttség élén ugyancsak Moszkvában tartózkodó Brigita Schmögnerová miniszterel­nök-helyettes nyilatkozata szerint az orosz vállalatok adósságának egy ré­szét tőkésítenék, vagyis egyes szlovák vállalatok részvényeket szereznének az orosz vállalatokban és fordítva, il­letve a tartozás egy részét Oroszország termékekkel fizetné vissza. A részle­tekkel az orosz fél a Szlovákia és Csehország közötti tisztázatlan kérdé­sek megoldása után fog foglalkozni. A tegnap délelőtti órákban a szlo­vák és az orosz tárgyalópartnerek több más megállapodást is aláírtak, köztük a kettős megadóztatás megakadályo­zásáról és az atomenergetika terén folytatott együttműködésről. Ugyan­csak kézjegyükkel látták el azt a jegyzőkönyvet, amely hosszú távon garantálja az orosz kőolaj exportját Szlovákiába. Ruanda: nyugodt fogadtatás (TA SR-hír) A súlyos éjszakai har­cok után még tegnap reggel is szór­ványos lövöldözést lehetett hallani Kigaliban. A reggeli órákban akna­találat érte a Vöröskereszt kórházát. A személyzet közül senki sem sérült meg, a páciensek sorsáról azonban egyelőre nem érkezett jelentés. A felkelő egységek, akik immár az or­szág területének kétharmadát el­lenőrzik, arra törekednek, hogy ki­szorítsák a kormánycsapatokat a fővárosból is. Közben folytatódik a francia Tür­kiz fedőnevű akció, amelynek huma­nitárius céljai vannak. A Zaire terü­letéről érkező francia katonákat - az aggodalmakkal ellentétben - nagyon nyugodtan fogadta a ruandai lakos­ság. Ruandában jelenleg kb. 500 ENSZ-katona tevékenykedik, de legalább 5 ezerre lenne szükség a bé­keteremtés sikeréhez. A hutu törzs­höz tartozó szélsőségesek mészárlá­sai eddig kb. félmillió emberéletet követeltek. Prvá slovenská investičná spoločnosť, a. s. AZ OSZTALÉKRÉSZ ŰJ ÉRTÉKE (eladási ár) u/. Általános Befektetési Alapnál ÍM n,; a Sporofondnál 1.48 korona 1994. VT. 20-ától érvényes! Bratislava, Ondavská 3, 07/2048 205, 2048 217 • Banská Bystrica, Partizánska 5, 088/742 602 • Trenčín, Rozmarínova 1, 0831/345 83 • Prešov. Konštantínova 6,091/235 96 • Košice, Štúrova 7, 095/6225 292 • Žilina, A. Rudnaya 23, 089/323 43 • Dunajská Streda, bis. Kondého 10, 0709/279 74 • Nitra, Piaristická 2, 087/225 39 • Spišská Nová Ves, Štefánikovo nám. 5, 0965/222 09 • Poprad. Mnoheľova 10,092/652 23 VK-970 S a másik esemény: dr. Pesti édes­anyja, az elzárkózást, hallgatást megtörve levelet ír Frodlnak, s az írás a sajtó útján nyilvánosságra is kerül. így hangzik: „Helmut, kérem, mondja el az igazságot. Ezzel saját magán is segít, ne terhelje tovább a lelkiismeretét! Mondja el az igazsá­got! Maga egész pontosan tudja, hogy Gábor semmit sem tudott, hogy halvány fogalma sem volt ar­ról, amit Maga kitervelt. (Talán ma­ga sem tudta előre, mi fog történni.) Helmut, kérem, könyörgök, mondja el az igazságot". Aláírás: dr. Pesti Gábor édesanyja. Frodl a sajtó útján válaszol a ri­mánkodó sorokra. Levelében azt ír­ja, hogy magától értetődően az iga­zat fogja mondani. Ezt várja Pesti Gábortól, is, „aki mindig jó barátja volt", nevezetesen, hogy Pesti be­vallja Pjetkin létezését és azt, hogy a KGB-ügynök volt a gyilkos. Mind Pesti, mind Frodl szülei úgy döntenek, hogy nem vesznek részt a bírósági tárgyaláson. Frodl édesapja a letartóztatás óta többet találkozik fiával, mint korábban, de második felesége lebeszéli arról, hogy elmen­jen a tárgyalásra. Az apának az e­gyüttérzés és az értetlenség között hullámzanak érzelmei. - Még mindig úgy érzem, hogy az apja vagyok. De ő nem mutat velem szemben érzéseket. Nem is tűnik deprimáltnak, úgy tesz, mintha a gyilkossághoz semmi köze sem len­ne. A védőügyvédek, jóllehet véden­ceik egymás ellen vallottak, kijelen­tik, hogy a perben nem fognak egy­más ellen játszani. Lehner doktort nyugtalanítja Frodl hidegsége, ami különösen a könnyen sírva fakadó, szánalmat ébresztő Pestivel összeha­sonlítva hátrányos. Zessin ügyvéd közzéteszi: védence koncentrációs zavarokkal küzd, legfeljebb 30 per­cig képes egyfolytában összpontosí­tani. Szerinte kétséges, hogy Pesti egészségesen végig tudja-e majd ül­ni a tárgyalást. A Pesti család nyug­talan, hogy fogja bírni majd a pert az adószakértő. Hisz az a szokása, hogy ha figyelme ellankad, már csak szín­leli az érdeklődést, s válaszol, anél­kül, hogy pontosan tisztában lenne azzal, amit mond. Valamennyi osztrák napilap közli a darabolós per helyszínéi és időpontját. Bécsi tartományi bíró­ság, esküdtbírósági nagyterem. Kez­dés 1993. december 6-án. Ha min­den a tervek szerint alakul, nyolc tárgyalási nap lesz, az utolsón ítéle­tet hirdetnek. 12. fejezet A per Ausztriában a 25 és 65 év közöt­tiek számára az állampolgári köte­lességek közé tartozik az esküdtbíró­sági részvétel. Hogy ki legyen jelen esküdtként bírósági tárgyaláson, ar­ról az állampolgári listáról véletlen­szerű kiválasztással határoznak. Az esküdti kötelezettség alól csak orvo­si igazolással, az elfogultság bizo­nyításával és persze büntetett előélettel lehet kibújni, vagy ha újsü­tetű osztrák állampolgárról van szó, akinek a nyelvtudása még nem ele­gendő a per követéséhez. A bírósá­gok olyan bűnügyeknél alkalmaznak laikus ítélethozókat, amelyeknél az­zal lehet számolni, hogy a gyanúsí­tottra legalább tízéves börtönbünte­tés vár. Az esküdtbíróság tizenkét tagból áll, nyolc „igaziból" és négy tartalékosból. Az utóbbiak is végig­ülik a tárgyalást, de az ítélkezésben csak akkor vesznek részt, ha valame­lyik esküdt megbetegszik, vagy egyéb okból kirekesztődik a tárgya­lási folyamatból. Az esküdteknek tilos az általuk megítélendő ügyről az ítélet meghozatala előtt bárkivel is beszélni. A sors szeszélye folytán a dara­bolós ügy „tizenkét dühös embe­réből" tíz nő, s mindössze két férfi, egy 55 év és egy 25 év körüli. A nők meglepően hasonló korúak, öt­venévesnél idősebb talán nincs is köztük. A nőfölény a jóképű té­vésztár esetében előny is lehetne, inkább azonban hátrány, tekintve a bűntény bestialitását, ritkán tapasz­talható kegyetlenségét. Ellentétben az amerikai joggyakorlattal, Auszt­riában a bűnperek leggyengébb láncszeme az ügyvéd, állítja dr. Zessin, Pesti védője, amit a tárgya­lás menete, az ügyvédi javaslatok maradéktalan lehurrogása fényesen bizonyít. December 6-a, 9 óra 30 perc. An­nak ellenére, hogy levélbombák rob­bannak Ausztria-szerte, s a közvéle­mény figyelme az előző este súlyo­san megsérült bécsi polgármester fe­lé fordul, példátlan az érdeklődés a Frodl-per iránt. Hatalmas zsúfoltság a bíróság előcsarnokában, rengeteg fotós, az ORF híradósai. Rendőrkor­don a bejárattól, szürke kezeslábast viselő kommandósokkal kiegészít­ve. ' (Folytatjuk) Moszkvai parlament Jóváhagyott költségvetés (TA SR-hír) Az állami duma, az orosz parlament alsóháza 273:84 arányban jóváhagyta az 1994-re szóló állami költségvetést. Az elmúlt három nap során ez volt immár a negyedik szavazás, mivel az első három alka­lommal a tervezet nem kapta meg a minimálisan szükséges 225 szavaza­tot. Ivan Ribkin, az alsóház elnöke arra kényszerült, hogy Moszkvába hívjon minden képviselőt, aki szolgálati úton volt az ország különböző részein. Az összeterelt honatyák minden további vita nélkül, percek alatt elfogadták a költségvetést. Ez feltételezi, hogy az idei deficit 70 billió rubel lesz, vagyis valamivel kevesebb, mint a bruttó nemzeti termék 10 százaléka. Tegnapi ülésén a parlament felsőhá­za, a Föderációs Tanács is jóváhagyta a költségvetést. A CSEH SAJTÓBÓL t A csaló, a kormányfő és az igazság. Ezzel a címmel közölt tegnap cikket a Český deník arról, hogy néhány hó­nappal ezelőtt Nyugatra szökött a KGB egyik magas rangú tisztje, és a nyugati titkosszolgálatoknak érdekes és időszerű információkat adott a volt keleti tömb országaiban működő KGB-ügynökökről. Az átnyújtott do­kumentumokból kiderült, hogy Cseh­országban két kulcsfontosságú ügy­nöke volt a KGB-nek, ma mindketten magas beosztású kormánytisztvi­selők. Egyikük Karel Koecher, aki az amerikai börtönből hazatérve a prágai Prognosztikai Intézetben dolgozott. Ugyanott, ahol a mai kormány java, így Klaus, Dlouhý, Dyba, Ježek, de a mai (ál)ellenzék vezetői közül is töb­ben, például Zeman és Komárek. A leleplező cikk szerzője azt állít­ja, az a célja, hogy a parlamenti vá­lasztások előtt az állampolgárok még időben megtudják az igazságot. Amerikai város Prágában (TA SR-hír) Az Atkinson and Landford cég két hektárnyi földet akar venni Prága város elöljáróságá­tól, hogy ezen nemzetközi iskolát építsenek fel az angolul beszélő diá­kok számára. 200 családi házat is fel akarnak építeni, de ezeket magánkéz­ben lévő telkeken. Jan Koukal, Prága polgármestere szerint a város 6. kerü­letében egy oktatási központ fog lét­rejönni az angolul beszélő prágaiak számára, s ott a lakáskörülmények is hasonlóak lesznek, mint hazájukban. A cseh fővárosban jelenleg 25 ezer amerikai él, továbbá angolok, auszt­rálok és más angol nyelvű külföldiek. NÉHÁNY SORBAN Branislav Lichardus, Szlovákia pozsonyi nagykövete tegnap a Fehér Házban adta át megbízóleve­lét Bili Clinton amerikai elnöknek. Beszédében többek közt kihangsú­lyozta: Szlovákia a jövőben még na­gyobb figyelmet fordít arra, hogy kedvező feltételeket teremtsen az amerikai beruházók számára, s tá­mogatni fogja a piacgazdaság fejlődését - mondotta Lichardus. Amíg az észak-jemeni fegyve­res erők tovább folytatják tü­zérségi és rakétatámadásaikat a déli Aden ellen, addig az ostromolt város lakossága az ENSZ lépéseire vár, amelyek rákényszerítenék a szanaái kormányt a polgári lakosság gyilko­lásának leállítására. A Biztonsági Tanács aggodalmát fejezte ki az ade­ni polgári célpontok elleni támadá­sok miatt, és azonnali tűzszünetre szólította fel a feleket. Butrosz Gha­li, a világszervezet főtitkára pedig tegnap New Yorkban találkozott az egymással szemben álló jemeni fe­lek képviselőivel, hogy megoldást keressenek.

Next

/
Oldalképek
Tartalom