Új Szó, 1994. május (47. évfolyam, 100-125. szám)
1994-05-10 / 107. szám, kedd
1994. MÁJUS 10. ÚJ SZÓ HÍREK - VÉLEMÉNYEK 1047 1047 A Nyugat-európai Unió ajánlata Társult tagság Szlovákiának is (TA SR-hír) Luxemburgban ülésezett tegnap a. Nyugat-európai Unió tanácsa. A volt keleti tömb kilenc országának felajánlotta a társult tagságot. Szlovákia, Csehország, Lengyelország, Magyarország, Bulgária, Románia, Litvánia, Lettország e's Észtország védelmi és külügyminiszterei is részt vettek ezen az ülésen. Szlovákiát Eduard Kukán külügyminiszter és Pavol Kanis védelmi miniszter képviselte. A társult tagság lehetővé teszi, hogy a keleti országok részt vegyenek a NYEU különböző aktivitásaiban, és ott legyenek tanácsa üléseinek közel felén. A Nyugat-európai Unió 1948ban jött létre mint az Európai Közösségek katonai szervezete. Jelenleg kilenc tagja van, vagyis az Európai Unió tagországai Írország, Dánia és Görögország kivételével - ezek megfigyelői státussal rendelkeznek. Társult tag még három európai NATO-tagország: Norvégia, Törökország és Izland. ARCKÉPCSARNOK | Nelson Mandela Tegnap délelőtt kezdte meg történelmi első ülését a demokratikusan megválasztott dél-afrikai parlament. Ezzel befejeződött az apartheid több mint 40 éves korszaka. A törvényhozás egyhangúlag Nelson Mandelát, az ANC elnökét választotta meg az ország első fekete bőrű államfőjévé. Mandelát formálisan ma iktatják be tisztségébe. Az ünnepélyes ceremónián számos neves politikus vesz részt, köztük Butrosz Ghali ENSZ-főtitkár, Bili Clinton amerikai elnök, Ezer Weizman izraeli államfő, Jasszer Araját, a PFSZ vezetője. A prominens vendégek között lesz Michal Kováč államfő és felelsége is. * * * Nelson Rolihlahla Mandela 1918. július 18-án született a Transkeihez tartozó Umtateban, mint a Tembu törzs törzsfőnökének legidősebb fia. Metodista és misszionáriusi iskolákba járt, 1938-ban pedig jogot kezdett tanulni Fort Hare egyetemén. Két évvel később a diáktanácsi választások bojkottálása miatt kizárták, tanulmányait távúton fejezte be 1942-ben. 1944 óta tagja az AN C-nek, 1951-52-ben a szervezet elnöke lett. 1952-ben megnyitotta az első néger ügyvédi irodát a Dél-afrikai Köztársaságban, majd polgári engedetlenségi mozgalmat szervezett, amiért letartóztatták és rövid időre bebörtönözték. 1956-ban ismét letartóztatták és hazaárulással vádolták. Ugyanez volt ellene a vád 1963-ban is, mivel előtte részt vett az ANC katonai szárnyának megszervezésében. Ekkor már életfogytig tartó börtönbüntetésre ítélték. A kormányzat többször felajánlotta neki a kegyelmet, ha lemond a hturcróljjlr ezt mindig elutasította. 27 évľ raboskodás után Frederik de Klerk adta vissza szabadságát. Ekkor már világméretű kampány folyt Mandela kiszabadításáért. Mandela kétszer nősült, második feleségével, Winnievel 1992ben szakította meg kapcsolatát, mivel az. asszony egy kétes ügybe keveredett. Hat gyermeke született, azonban csak egy fia és három lánya él. Fidesz, a nagy vesztes Tegnap hivatalosan is beigazolódott a közvéleménykutatók előrejelzése. Déli szomszédunknál a Magyar Szocialista Párt nyerte a parlamenti választásokat. 1990-hez hasonlóan a magyar polgár valószínűleg nem valamire, hanem valami ellen szavazott, magyarán: a jelenlegi kormányt akarta leváltani. S míg egy évvel ezelőtt erre a liberális pártokat tartotta megfelelő eszköznek, az idén már az MDF-kormány leváltását Horn Gyula szocialistáira bízta. A parlamenti választásoknak ilyen körülmények között valójában nem lett nagy győztese. A szocialisták korántsem rajonganak azért a megoldásért, hogy egyedül állítsanak kormányt. (Amennyiben május végén megismételnék az első forduló eredményeit, elegendő mandátumhoz juthatnak). Megfontoltan kell tehát koalíciós partnert keresniük, s ahhoz, hogy megmaradjon a politikai erőegyensúly, nem kétséges, hogy a szabaddemokratákat választják. A választások egyik vesztese ugyan a kormányzó Magyar Demokrata Fórum, de ez várható voll. Az igazi nagy vesztes a Fiatal Demokraták Szövetsége. 1992-ben még 50 százalék körül mozogtak preferenciáik s úgy tűnt föl, hogy a liberálisok kormányképes alternatívát jelenthetnek. Tavaly fogalmazódott meg először a kérdés: bevihetők e a szocialisták egy liberális kormányba. A Fidesz egyértelmű nemmel válaszolt. S így az aránylag stabil Orbán-párt az MDF-fel való koalíciós kokettállásokra óriási népszerűségi zuhanással, majd később Fodor Gábor révén pártszakadással fizetett rá. Az addig vitatkozó és széthúzó szabaddemok'raták Kuncze Gábor személyiségének is köszönhetően viszont megerősödtek. Amikor arra kellett válaszolni, hogy beléphet-e liberális párt egy szocialista kormányba, az SZDSZ nem mondott nemet. Nem támadták az MSZP-t, higgadt kampányuk eredménye a közel 20 százalék. A Fidesz, amely föladta í'armeres, néha túl kemény, mégis fiatalos imidzsét, rossz lóra tett. Ezzel hosszú időre elveszítette azt a lehetőséget, hogy a választók szemében kormányképes alternatívát jelentsen. Egy nagy pozitívuma van a magyar választásoknak, s ebben a magyar polgár talán győztes is lehet. A nacionalista és más szélsőséges pártocskák a perifériára szorultak, s így Magyarország és szomszédai közt talán ritkább lesz a nyilatkozatháború és higgadtabb tárgyalásokat várhatunk. LOVÁSZ ATTILA, Budapest Nelson Mandela, az új államf ő és elődje, Frederik de Klerk. Tanév végi szuperbuli az Új Szóval A verseny félidejének értékelése Az elmúlt héten nem unatkoztunk a szerkesztőségben. Naponta'érkeztek (remélhetőleg már minden feladványt kézbesített a posta) a csomagok az Új Szó áprilisi fejlécével. Őszintén örülünk a nagy érdeklődésnek. Bizonyára a második hónap is hasonlóan eredményes lesz, hiszen egy jó buliért érdemes dolgozni! Többen kérdeztétek, a májusival együtt postázhatjátok-e az áprilisi vágatokat. Nos, nem, mivel április az első fordulóval zárult. De nézzük, hogyan alakult a mezőny a beküldött fejlécek száma alapján: 1. Gimnázium, Somorja, II. A 2. Egészségügyi Szakközépiskola, Dunaszerdahely, III. ZSA 3. Gimnázium, Galánta, III. C 4. Szakmunkásképző Intézet, Dunaszerdahely, I. F 5. Gimnázium, Somorja, III. A 6. Gimnázium, Dunaszerdahely, II. B 7. Egészségügyi Szakközépiskola, Érsekújvár, II. VŠM 8. Kereskedelmi Akadémia, Nagymegyer, 1. B 9. Egészségügyi Szakközépiskola, Dunaszerdahely, II. VSA 10. Középfokú Magániskola, Dunaszerdahely, II. OM I I. Egészségügyi Szakközépiskola, Dunaszerdahely, I. USA 12. Gimnázium, Komárom, III. C 13. Gimnázium, Dunaszerdahely, III. D 14. Gimnázium, Somorja, I. B 15. Gimnázium, Komárom, II. B 16. Gimnázium, Galánta, II. B 17. Gimnázium, Komárom, I. C 18. Gimnázium, Dunaszerdahely, II. A 19. Leány-szakközépiskola, Dunaszerdahely 20. Gimnázium, Komárom, II. A 21. Gimnázium, Ipolyság, III. B 22. Gimnázium, Somorja, II. B 23. Gimnázium, Dunaszerdahely, I. C 24. Középfokú Magániskola, Gútá, II. C 25. Gimnázium, Fülek, II. B 26. Gimnázium, Nagymegyer, 1. G 27. Leány-szakközépiskola, Párkány, II. BD 28. Mezőgazdasági Szakközépiskola, Dunaszerdahely, IIP-CH/A 29. Gimnázium, Szene, II. A 30. Középfokú Mezőgazdasági Szaktanintézet, Udvard, II. Fm 31. Mezőgazdasági Szakközépiskola, Dunaszerdahely 32. Kereskedelmi Akadémia, Rimaszombat, II. C 33. Magánkereskedelmi Akadémia, Dunaszerdahely, II. A 34. Gimnázium, Szepsi, III. 35. Gimnázium, Nagymegyer, III. G 36. Leány-szakközépiskola, Udvard, III. Om 37. Leány-szakközépiskola, Udvard, I. Om 38. Kereskedelmi Akadémia, Nagymegyer, III. C 39. Gimnázium, Galánta, I. B 40. Kereskedelmi Akadémia, Nagymegyer, I. B 41. Gimnázium, Érsekújvár, II. F 42. Leány-szakközépiskola, Szene, I. 43. Leány-szakközépiskola, Dunaszerdahely, III. M 44. Mezőgazdasági Szakközépiskola, Komárom, II. B 45. Gimnázium, Párkány, II. C 46. Középfokú Szaktanintézet, Párkány, II. B 47. Gimnázium, Ipolyság, I. B 48. Gimnázium, Szene, III. 49. Gimnázium, Pozsony, II. C 50. Gimnázium, Érsekújvár, 1. G 51. Gimnázium, Galánta, III. B 52. Gimnázium, Érsekújvár, III. F 53.Gimnázium, Dunaszerdahely, III. B 54. Leány-szakközépiskola, Szene, III. 55. Középfokú Mezőgazdasági Szaktanintézet, Udvard, I. Fm 56. Gimnázium, Zseliz, 1. A 57. Gimnázium, Ipolyság, III. A 58. Gimnázium, Pozsony, II. A 59. Pedagógiai Szakközépiskola, Losonc, I. D 60. Középfokú Szaktanintézet, Kassa, II. 61. Gimnázium, Érsekújvár, III. F 62. Középfokú Ipariskola, Kassa, II. A 63. Gimnázium, Tornaija, 1. B 64. Mezőgazdasági Szakközépiskola, Ipolyság, III. MSZI 65. Középfokú Leány-szakközépiskola, Szene, II. 66. Gimnázium, Zseliz, III. A 67. Gimnázium, Dunaszerdahely. II. C 68. Kereskedelmi Akadémia, Nagymegyer, II. C 69. Ipari Szakközépiskola, Komárom, II. E 70. Kereskedelmi Akadémia, Rimaszombat, I. C 71. Gymnázium P. J. Šafárika, Rozsnyó, III. D 72. Gimnázium, Tornaija, IV. A 73. Építészeti Szakközépiskola, Losonc, II. C 74. Gimnázium, Kassa, 1. B 75. Gimnázium, Dunaszerdahely, I. B 76. Gimnázium, Zseliz, III. B 77. Gimnázium, Pozsony, I. A 78. Gimnázium, Királyhelmec, I. D 79. Gimnázium, Rozsnyó, II. D 80. Középfokú Szakmunkásképző Magániskola, Várkony, 81. Ipari Szakközépiskola, Kassa, III. C 82. Mezőgazdasági Szakközépiskola, Losonc, II. C 83. Gimnázium, Nagykapos, II. B 84. Egészségügyi Szakközépiskola, Rozsnyó, I. B 85. Mezőgazdasági Szakmunkásképző Intézet,Rimaszombat, cuk. 86. Gimnázium, Nagykapos, I. B 87. Gimnázium, Királyhelmec, I. C Továbbra is lelkes gyűjtést és jó versenyt kívánunk! Michal Kováč Bécsbe készül (TA SR-hír) Michal Kováč köztársasági elnök 1994. május 16-án és 17-én hivatalos látogatást tesz Ausztriában Thomas Klestil államfő meghívására. A két nap során találkozik Franz Vranitzky kancellárral, Alois Mock külügyminiszterrel, a Nemzeti Tanács, illetve a Szövetségi Tanács Elnökségével, valamint az osztrák gazdasági és vállalkozói körök képviselőivel. Szigetköz Több szivattyú Az/eredeti elképzelésektől eltérően nem csupán egy helyre, Dunasziget térségébe, hanem azon kívül még két helyszínre, Dunaremete és Dunakiliti térségébe telepítik azokat a dízelszivattyúkat, amelyek a magyar parlament döntése alapján a szigetközi vízpótlásáról fognak majd gondoskodni. Horváth József köztársasági megbízott államtitkár tegnapi győri sajtótájékoztatóján elmondta, hogy a helyszínnel kapcsolatos határozatot a kormány a köztársasági megbízotti hivatal javaslatára módosította. A dízelszivattyúkat - amelyek összesen 15 köbméter vizet emelnek át a Duna főmedréből a hullámtéri mellékágakba, járhatóan a nyáron helyezik üzembe. Az összesen 32 szivattyú működése naponta 14 ezer liter gázolajat igényel. Az átmenetinek tekinthető dízelüzemű szivattyúzást az év vége körül váltja fel az elektromos energiával működtetett szivattyú. (Kokes) Úrák kérdése (TA SR-hír) Az izraeli katonai hivatalok képviselői tegnap délután közölték: már csak órák kérdése, hogy megérkezzenek a palesztin rendőrök a Gáza-övezetbe. Több tucat rendfenntartóról van szó, hogy pontosan mennyiről, azt nem közölték. Ezzel szemben a Palesztinai Felszabadítási Szervezet azt jelentette be: Jordániában várakoznak a palesztin rendőrök százai, hogy Jerikó területére lépjenek. Izrael azonban ezt egyelőre nem engedélyezi, mondván, nem fejeződtek be a fogadásukra tett előkészületek. Náci táborból szovjet láger (TA SR-hír) Közismert dolog, hogy a Berlin melletti Sachsenhausenben náci koncentrációs tábor volt - írta tegnap a Der Standard című osztrák napilap. Arról azonban kevesen tudnak - és tudtak még a volt NDK-ban is -, hogy 1945 és 1950 között a szovjetek itt és még további 10 koncentrációs táborban átnevelő lágert létesítettek a másként gondolkodók és politikailag ingadozók számára. Az ide zárt kb. 140 ezer személynek nehéz fizikai munkát kellett végeznie, miközben megpróbálták beléjük oltani a marxizmust. A kegyetlen bánásmód és az éhezés következtében tízezrek pusztultak el, őket jeltelen tömegsírokba temették. Sokat közülük még ma is eltűntként kezelnek. Négy évtizeden keresztül ez a téma is tabu volt, most azonban éppen az oroszok törték meg a hallgatást. Szergej Mironyenko, a moszkvai Állami Levéltár igazgatója erre vonatkozó dokumentumokat adott át a Brandenburgi emlékkönyvek nevű német alapítványnak, s további iratokat is megígért. Sachsenhausen volt a legnagyobb láger, itt 50 ezer embert tartottak fogva, az egyharmaduk elpusztult. A Der Standard megszólaltatott egy 73 éves tűlélőt, aki azért került oda, mert meggyőződéses antikommunista volt. Nagyon fontos - vélte az említett alapítvány elnöke is, hogy a túlélők megszólaljanak, mivel csak így tudják kideríteni, mi is történt valójában ezekben a lágerekben.