Új Szó, 1994. május (47. évfolyam, 100-125. szám)

1994-05-24 / 119. szám, kedd

Recept „Képzeld, az ideggyógyász kozmetikushoz küldött - me­séli az elvált, háromgyerme­kes fiatalasszony. - Tudod, hogy már négy hónapja mun­kanélküli vagyok - folytatja. Eddig jól bírtam idegekkel, de most már kezdek kikészülni. Rettenetes fejfájásaim van­nak, nekem, aki azelőtt azt sem tudtam, mi a fejfájás, és éjjelente nem tudok aludni, képzelheted, milyen vagyok azután nappal - mint az alva­járó. És ideges, persze, ami­nek a szegény gyerekek isszák meg a levét. A fejfájásommal ide-oda küldözgetett a körzeti orvos, végül az ideggyógyász­nál kötöttem ki, aki nagyon kedves volt, türelmesen végig­hallgatott. Nem titkoltam előtte a helyzetemet, mert tu­dom, hogy a munkanélküliség és a pénztelenség készített ki ennyire. »Tudja, mire lenne magának szüksége?« - kér­dezte barátságosan. - Pénzre,. gondoltam, hogy kifizethes­sem azt a sok számlát, szan­dált vehessek a gyerekeknek, és megjavíttathassam végre az elromlott hűtőt. Az orvos, úgy látszik, nem volt gondolatol­vasó. »Magának most teljes kikapcsolódásra van szüksé­ge. Igyekezzen ne gondolni a problémáira. Tudom, hogy ez nem könnyű, de próbálja meg. Menjen el kozmetikushoz, csi­náltasson egy szép frizurát, sé­táljon sokat a szabad levegőn, olvasson el pár könnyű, szóra­koztató könyvet. Meglátja, egészen másképp érzi majd magát« - mosolygott rám biz­tatóan. »Es ezt megfizeti a be­tegbiztosító?« - kérdeztem. »Mit?« - nézett rám gyana­kodva. »A kozmetikust és a fodrászt. Meg a jó könyveket, mert azok sem olcsók mosta­nában« - feleltem. »Asszo­nyom, én csak segíteni akar­tam magán« - mondta hűvös­re vált hangon az orvos, aztán szótlanul kiírt pár nyugtatót, és kegyesen utamra bocsájtott". VOJTEK KATALIN Szűnyogsokk Vegyszer lenne, pénz nincs Néhány csapadékos és kedvezően meleg tavaszi nap elég volt ahhoz, hogy az idén jelentősen elszaporod­janak a szúnyogok és egyéb rovarfaj­ták. Az utóbbi hetekben egyre több jelzés érkezik arról, hogy ezek a „csípős" rovarok főleg a nagyobb vízfelületek mentén már most is megkeserítik nemcsak az ott élő em­berek, hanem az állatok életét is. Azelőtt főként permetezéssel véde­keztek ellenük, az utóbbi két évben azonban már csak elvétve alkalmaz­ták velük szemben ezt a védekezési módszert. A kedvező időjárás miatt az idén komolyan fennáll a veszélye annak, hogy tömegesen elterjednek, s ezáltal a különböző fertőző beteg­ségek terjesztői is lehetnek. Egyes je­lentések szerint néhány helyen már el is késtek a lárvák irtásával, a kikelt szúnyogokkal szemben ugyanis már nem hat a lárvák elleni permet, ezért őket már toxikus vegyszerekkel kell permetezni. Az előrejelzések szerint elsősorban a dél-morvaországi ártéri erdők irányából fenyeget veszély, s nem kizárt, hogy a dél-szlovákiai te­rületekre is átterjed. Vajon felkészül­tünk-e egy esetleges szúnyoginyázió elleni hatékony védekezésre? Ennek próbáltunk utánajárni, amint kide­rült, nem sok sikerrel. Úgy tűnik, a szúnyogirtás kérdé­sei kikerültek az ügyben általunk il­letékesnek vélt hivatalok érdeklődé­si köréből. Pedig mint ismeretes, a rendszerváltás előtt az egyes járá­sokban állami támogatással végez­ték az elszaporodott rovarok, külö­nösen a szúnyogok irtását. Azóta vélhetően komolyabb gondok fog­lalkoztatják az illetékeseket a szú­nyogcsípésnél, mivel sem a higiéniai állomások, sem az állategészségügyi szolgáltatás, sem a környezetvédel­mi hivatalok hatáskörébe nem tarto­zik ez a kérdés. Amint azt Dömény Tamástól, a dunaszerdahelyi kör­nyezetvédelmi hivatal vezetőjétől megtudtuk, a rendszerváltás után a helyi önkormányzatok hatáskörébe került ez a terület. A környezetvé­delmi hivatalok annyiban érdekeltek ebben az ügyben, hogy egy-egy új külföldi vegyszer esetében vélemé­nyezik a felhasználás lehetőségeit. A bevizsgáztatott szerek alkalmazása esetén nincs szükség külön hozzájá­rulásukra. Sajnos, a helyi önkormányzatok­nak nincs jelenleg felesleges pénzük a szúnyogirtás finanszírozására, ál­lami hozzájárulásra pedig nem na­gyon számíthatnak. Mindezt Szenes Iván bősi polgármester is megerősí­tette, aki elmondta, hogy az idén so­ha nem látott mennyiségű szúnyog tanyázik a vízi erőmű környékén, (Folytatás a 2. oldalon) Športka - Niké háború (Új Szó-információ) A pénzügyminisztérium döntése alapján e hét végén meg kellene szűnnie a Športka Rt.-nek. Ami azt jelenti, a 22. játékhéten bú­csúzna a tippelőktől a Športka, a Sazka, a Mates és az 5 a 40-ből. Mégpedig azért, mert az illetékesek nem hosszabbították meg az állami számsorsjátéko­kat üzemeltető részvénytársaság működési engedélyét. Az ok: a múlt évben kiírt pályázatot - sokak szerint felettébb furcsa körülmények között - a Sportniké nyerte meg. Különben a vesztes (?) športkások beperelték a győztest! Minden jel szerint még korántsem ért véget a Športka-Niké háború, annál is inkább, mivel a Szlovák Testkultúra Szövetsége május utolsó hétvé­géjén a bajnokságok leállításával fenyeget, ha nem gondolják meg magukat az illetékesek. További részletek all. oldalon... (zsi) Impozáns, de... Holnap parlamentavató (Uj Szó-tudósítás) Holnap ünnepé­lyes keretek között átadják a szlovák parlament új székházát: A vár mel­letti dombon található épület impo­záns ugyan, ám korántsem felel meg a törvényalkotás mai követelménye­inek. Erről tegnap az újságírók is meggyőződhettek, akik sajtótájékoz­tatón találkoztak a székház ter­vezőivel, építőivel, valamint új gaz­dáival. A ház legszembetűnőbb hiányos­sága, hogy nincs elegendő parkoló­hely - a föld alatti garázsokban mindössze az alkalmazottak járműveinek és a szolgálati gépko­csik számára van hely. Ezért a vár lá­togatói is a parlamenti ülésszak ide­jén jobban teszik, ha gyalogosan közlekednek, vagy a tömegközleke­dést veszik igénybe. Főleg a képvi­selők életét keseríti majd meg az a tény, hogy az új házban nincs ele­gendő tanácsterem, ahol a bizottsá­gok és a frakciók tárgyalhatnának ­(Folytatás a 2. oldalon) Vajon könnyű kérdés rejlik a borítékban? (Az érettségikről szóló összeállí­tásunk az 5. oldalon olvasható) Fotó: Prikler László Ugy döntött, hogy lízingre vásárol gépkocsit? Keressen fel bennünket Breznón! (Cesta osloboditeľov 21) A második utat (a szerződés aláírása végett) mi tesszük meg Ön helyett! Tájékoztatás: 0867/632 364, 632 691 Hívását várja: Vincúr, Dunajský és Katrianková VK-698/7 Szeretné, ha vendégei remekül szórakoznának? VÁSÁROLJON kiváló minőségű 3FM JÁTÉKAUTOMATÁKAT a kizárólagos szlovákiai importőrnél! Cnn; ULTEX Slovensko (kizárólagos szlovákja š importőrt Staničná 502. 952 i? VRÁBLE Tel. 087/333 438 Fax: 087/332 979 VK-766 Kedd, 1994. május 24. II. kiadás Ára 3,50 korona XL VII. évfolyam, 119. szám Összefogott a baloldal (Új Szó-tudósítás) Pozsonyban tegnap koalíciós szerződést kö­tött egymással a Demokratikus Baloldal Pártja, a Szlovákiai Szo­ciáldemokrata Párt, a Szlovákiai Zöldek Pártja és a Földművesek Mozgalma. A választási és a választások utáni együttműködés fel­tételeit rögzítő dokumentumot a négy párt elnöke, Peter Wéiss, Ja­roslav Volf, Jozef Pokorný és Jozef Klein írták alá. Ennek értelmében az egységes vá­lasztási blokkban tömörülő pártok to­vábbra is megőrzik önállóságukat, s a koalíciós szerződésben foglaltak szerint vétójoggal élhetnek a közös döntések meghozatalánál. A koalíció célja egy széles szociáldemokrata irányzat megalapozása, melynek po­litikája a baloldali tradíciókból, a szociáldemokrata értékekből és az ún. „zöld filozófia" alapelveiből in­dul ki. A választási koalíciót képező pártok, vezetőik kijelentése szerint nemzetközi támogatásra fognak töre­kedni, s e téren mindenekelőtt a Szo­cialista Internacionálé, az Európai Szocialista Párt és az Európai Zöld Pártok Föderációjának segítségére számítanak. Ami az egységes válasz­tási listát illeti, annak összeállításá­hoz az 1992-es választási eredmé­nyek, a közvélemény-kutatási felmé­rések adatai és a négy párt előzetes tárgyalásai szolgáltak alapul. Ennek megfelelően á DBP 24, az SZSZP 5, a SZZP 6, az FM 3 mandátumot kap­na, ha a baloldali blokk megszerezné a szavazatok 20 százalékát. Peter Weiss a DBP elnöke a koalí­ciós szerződés aláírását követő sajtó­értekezleten rámutatott: a három (Folytatás a 2. oldalon) Pofon után gyilkosság (TA SR-információ) Egy nagy­kürtösi bérlakás folyosóján szombaton V. K. ittas állapotban dühödten szétverte az ablakokat és az üvegszilánkokat az udvarra dobálta, ahol éppen gyerekek játszottak. Ez felbőszítette I. K.-t, a gyermekek apját, aki felkereste a randalírozót éš felpofozta. V. K. az incidenst követően lakásá­ba tért, s hogy megbosszulja a rajta esett sérelmet, konyhakés­sel a kezében becsengetett I. K. otthonába. I. K. a csengetést kö­vetően gyanútlanul kilépett laká­sa ajtaján, ahol V. K. konyhaké­sével egy heves mozdulattal mellkason szúrta. A szerencsét­len férfi a helyszínen meghalt. A gyilkost már letartóztatták. Mérgesedik Zágráb és Belgrád kapcsolata (Újvidéki tudósítónktól) Boszniá­ban tovább tart a se béke se háború állapot. A szerb hadsereg forrásai szerint a muzulmánok ismét csapa­tokat vonnak össze Olovo-Kladanj térségében, ahol a múlt héten nagy veszteségeket szenvedtek el. Brckót szombaton este támadás érte, a szerb hírforrások szerint ezúttal a horvátok lőtték a várost. Gorazdé­nál nyugalom honol, de a jelek sze­rint a szerb csapatok kivonulása nem halad a kijelölt ütemben. Szombaton a Karadzsics-Akasi megegyezés értelmében a szerb ka­tonai parancsnokság megállapodást kötött az UNPROFOR-ral, hogy a város körüli három kilométeres zó­nát vasárnap kiürítik, tegnap azon­ban olyan hírek érkeztek a tér­ségből, hogy a szerbek semmisnek tekintik a megegyezést, mivel a mu­zulmánok nem írták alá. A héten esedékes a nemzetközi összekötő csoport újabb találkozója, valószínűleg a franciaországi Avig­nonban. Ma Owen és Stoltenberg közvetítők, a Bosznia-konferencia társelnökei Genfben találkoznak a csoport tagjaival, ezt követően tár­gyalnak a hadban álló felekkel is. A téma természetesen a határok kérdé­se. Karadzsics szerb vezető hajla­mos a fegyvernyugvásra, sőt azt han­goztatja, hogy a tartós békére is, kol­légája, Krajisnik parlamenti elnök azonban (hétvégi nyilatkozata szé­rint) bajosan nyugszik bele Bosznia 51:49 százalékarányú felosztásába. Ez igazságtalan a szerbekre nézve, mert Bosznia 64 százaléka illeti meg (Folytatás a 2. oldalon)

Next

/
Oldalképek
Tartalom