Új Szó, 1994. május (47. évfolyam, 100-125. szám)

1994-05-19 / 115. szám, csütörtök

1994. MÁJUS 19. ÚJSZÓ PUBLICISZTIKA 7 Két forduló között Magyarországon Jövő vasárnap (május 29-én) tartják Magyarországon a választások második fordulóját. Az első menetben született eredmények ismeretesek. Az alábbiakban közölt írások szerzői arra vállalkoztak, hogy véleményt nyilvánítsanak a magyar társadalom döntéséről, a következményekről és kilátásokról (R. Székely Julianna cikke a Magyar Hírlapban jelent meg, a két további írást a Heti Világgazdaság közölte). R. SZÉKELY JULIANNA Győzelmi gyászjelentés V A nagynéném csak azért nem felelős a történtekért, mert a szavazólapját azon mód, ahogy kapta, pár hírlevéllel, Quelle-prospektussal, Biotonicüzenettel, Kentucky Fried Chicken-étlappal, Readers Digest-főnyereményszelvénnyel együtt feltehetőleg behajította a kukába. Restellt újat kérni, így május nyolcadikán inkább tavaszi nagytakarítást csinált, szőnyeget porolt, lemosta a csempéket, kirakta a spájzot.Este kilenc lett, mire a tévé elé rogyott, hogy aztán végigizgulja és -örülje az estét, a nagynéném ugyanis, mint később bevallotta, az MSZP-re szavazott volna. Azaz Pesti Hírlap-os fordulattal élve; „fölhagyott a gondolkodás luxusával". A nagynéném május huszonkilencedikén akar javítani. Csakhogy ez már nem olyan egyszerű. Agyilag lepusztult nénikémnek ugyanis május nyolcadika óta szinte minden pártvezér, politikai elemző, aggódó publicista azt üzeni, hogy jó lesz vigyázni. Az MSZP túlgyőzi magát. Ha a nagynéném, teszem föl, amerikai lenne, akkor persze bárki nyugodtan üzenhetne, föl sem fogná, miről van szó, hiába nyálazná át a szótárát: Kevésbé bonyolult lelkű és történelmű népek a „győzni" igét képtelenek fokozni. Nincs az a nagy mennyiségű győzelem, amely náluk fenyegető kudarcba fordulhatna át, vagy mondjuk azzal riogatná az USA lakosságát, hogy ha elsöprő többséggel a demokraták győznek, akkor másnaptól Clinton mellszobrával kell díszíteni minden közhivatalnok íróasztalát. Ám ez a térség, mint tudjuk, nem Amerika. E térségben (...) egy abroncsba szorított fejű ember (...), név szerint Horn Gyula szocialista pártelnök, a győzelem mámorában azt bizonygatja a televíziónézők sokaságának, hogy ő és pártja alapjában véve nem hatalomra törekszik, hanem a legszélesebb körű együttműködésre minden demokratikus párttal. Miközben, természetesen, a lehető legnagyobb arányú győzelemre számít a választások második fordulójában. A térség választópolgára pedig bólint, ám szeretne visszakérdezni az abroncsos fejű embernek (...), hogy ugyan miféle együttműködőkre gondol? Csak nem a Munkáspártra? Mert hogy a Thürmer Gyuláén kívül nincs még egy ajtó, amely nyitva állna Horn Gyuláéknak, már most sem, hát még egy ennél is nagyobb arányban megnyert második szavazás után. A koalíció eleve kiesik. Azaz a KDNPnek elvben nem volna kifogása a szocialista " párt ellen, föltéve hogy nem azok vezetnék, akik vezetik. Hasonló a helyzet a fiatal demokratákkal. Ők egészen ifjú szocialistákat szeretnének, akiknek még nem volt dolguk se szocializmussal, se állampárttal, akik szakszervezettel soha nem fonódtak össze, sőt egészen olyanok, mint a fideszesek, lehetőleg azokra is szavaznának. Az SZDSZ álomszocialistái nagyjából hasonlóak, mint a maiak. Csak jóval gyengébb kiadásban, Itt áll egy ország a demokrácia hajnalán, az első igazán szabad választás eufóriájában, és kiderül, hogy képtelen a demokráciára szavazni. Itt a demokráciában is diktatúra rejlik. Egypárt az egy pártban. Itt egy abszolút többséget elnyerő vagy akár csak fölényes dominanciájú pártról eleve az föltételezhető, hogy visszaél majd a hatalmával. A politikus itt évszázadok óta arra van szocializálva, hogy a lehető legrövidebb időn belül a legtöbbet lopjon, hogy elvtelen kompromisszumokat kössön, ellenfeleit legázolja, rokonait és üzletfeleit rakja be minden zsíros állásba. Alig van történelmi tapasztalat, amely másról szólna. Mi hát a teendő, ha mindenki megbolondult? Ha a választók majdnem egyharmada szavazott egykori elnyomói megtért utódaira? A politikai táncteremben szalonképtelen szocialistákra? A Csurka-fiú ajánlkozik tán a legfrappánsabb megoldással. Bojkottáljuk a választást, üzeni, akkor érvénytelen lesz az egész, töröljük le a táblát, ausradieren! A demokráciának is van határa! Apja a MIÉP pozitív kampányával teljes 1,25 százalékos támogatottságot szerzett, képzelhető, hová szárnyal akkor ezzel a tippel "a borházas sasfiók. Vagy itt van az MDF új kampánya. Az a megkapó benne, hogy hajszálra a régi. Úgy szólít föl a baloldal elleni nemzeti összefogásra, mintha öt napja nem a nemzet szavazott volna, meglehetős egyértelműséggel. Mintha létezne egy másik, egy autentikus nemzet, amely csak most csap a homlokára: ó, én ökör, hisz itt a baloldali veszély! S a második fordulóban ész nélkül szavaz Borossra, Torgyánra. E szemlélet szerint a választópolgár sakkfigura, leginkább paraszt, aki tologatható előre, hátra. Vagy ha mégsem, hát legalább átveszi a vezérkar, a királyok és királynők, futók és bástyák sakkos logikáját. Éppúgy nem bízik meg igazán egyetlen . pártban sem, ahogyan ők egymásban. Kiszámolja, hány eszdéeszes ellensúlyozhat emennyi emeszpést, háriy emdéefes essen amannyi kisgazdára. Ha tehetnék, tán maguk a szocialisták is hajlanának egy kiegyensúlyozottabb hatalmi struktúrára. Nemcsak azért, mert négy éve reménytelenül bizonygatják, hogy mi sem áll távolabb tőlük az egypárti diktatúránál, utódpártiságnál, hanem mert ha valakik, hát ők igazán emlékeznek. Tudják, milyen az, ha mifelénk egy korlátok nélküli hatalom dolga, hogy önmérsékletet tanúsítson. Önkéntes alapon őrködjön a demokratikus vívmányokon. Áz ellenzékét annak lássa ami, ne ellenségnek, patkányokba oltott gorillák hadának. Mit lehet még tenni? Elvben az MSZP is folytathatna némi negatív reklámot. Szert tehetne gyorsan a maga Csúcsára, Pálfy G.-jére, Chrudinákjára, hadd dicsérjék agyba-főbe, míg bele nem rokkan. Esetleg fölszólíthatná az embereket, hogy hazánk sajátos hagyományait figyelembe véve szavazzanak az SZDSZ-re. Komolytalan dolgok. A pártok itt már keveset tehetnek. Legtöbbet még az SZDSZ, ha nem önérzetből politizál, hanem józan elszántsággal. Ha azt teszi, amire fölhatalmazták: együtt kormányoz a mégoly erős szocialistákkal.. A következő négy év demokráciáját valószínűleg mégsem ők fogják őrizni elsősorban. Nem pártok, hanem a pártokon kívüliek. A független sajtó és az önmaga hatalmára és fontosságára ébredt civiltársadalom. A valódi sajtó, amely természetesen éppúgy nem lehet majd kormánypárti, ahogyan eddig sem volt, mert hogy kormánypárti sajtó nem létezik. Az olyan csak, mint a független hokedli, amelyre támaszkodva egy kitört lábú aSztal is fontos bútordarabnak képzeli magát. Az ország pedig, a pártfélelmekkel ellentétben, a szocialistáknak nem győzelmi serleget adott át. Csak egy jogosítványt. Négy évre. Vagy visszavonásig, ha Horn és legénysége elfelejtené, amit négy év alatt tanult. Az első igazi karambolig. PAUL LENDVAI A demokrácia győzelme „Ha a gazdáságnak jól megy, akkor a politikusok nem tudnak semmit rosszul csinálni; ha a gazdaságnak rosszul megy, akkor a politikusok nem tudnak semmit jól csinálni" - így fogalmazta meg az ismert angol történész, A. J. P. Taylor az angol történelem utolsó századának tanulságát. Nem vitás, hogy az MDF vezette kormánykoalíció látványos bukásának egyik fő oka a gazdaságpolitikában rejlik. Miközben a nemzeti eszmék jogos képviseletét kisajátították, elavult és gyakran nem veszélytelen jelszavakkal, a harmi ncas évek módszereivel akartak a kilencvenes évek kihívására felelni; elfelejtették, hogy a vállalkozói szabadság a kereszténydemokraták és a szabaddemokraták által kormányzott Németországban éppúgy, mint a szociáldemokrata-néppárti koalíció által vezetett Ausztriában lehetetlen lenne szociális biztonság és állandó érdekegyeztetés nélkül. Nem ellenségek állnak egymással szemben, hanem partnerek és riválisok, akik állandó dialógust folytatnak egymással. Persze nem csak a gazdasági hibák, az elszegényedés és a presztízsfogyasztás robbanékony keveréke buktatta meg a kormányt. A profik szerénységével oly ellentétes, de a magyar politikai színpadon oly gyakran tapasztalható amatőrök gőgje, fennhéjázó s gyakran alpári magatartása mindazzal és mindazokkal szemben, akik az európai (nem a „proletár") nemzetköziség, a liberalizmus vagy éppen a szociáldemokrácia gondolataival szimpatizáltak. „Szóval visszajönnek a kommunisták?" - kérdeznek engem kollégák, bankárok és politikusok, de az utca embere is, De hát ők sohasem mentek el! Nagyon Sokan maszkot változtatva a médiában,' a gazdaság és a korrilányápparátus parancsnoki pozícióiban maradtak. A jó exkonimunisták azok voltak, akik az új politikai elithez és az új kapitalistákhoz rnint az „új korszak üj zászlóvivői" csatlakoztak. A rosszak azok voltak, akik bármi okból az ellenzék oldalára álltak. Az egyoldalú és néha a legrosszabb korai kádárizmusra emlékeztető siker- és ellenségpropaganda a televízióban és utóbbi időben a rádióban kontraproduktív volt, és még inkább megingatta a bizalmat a kormányban. S miért. győztek a szocialisták, illetve e pillanatban miért állnak messze az első helyen? Tulajdonképpen azért, mert igazában semmit sem csináltak, hanem csak vártak. Kihasználták a kormány hibáit, és szerények maradtak. A volt „kádári középosztály" (nem a funkcionáriusok) elkeseredése az életszínvonal rohamos Csökkenése miatt, a nyugdíjasok és rosszul fizetett emberek vágya a késői Kádár-korszak persze hamis alapokra épült társadalmi biztonságára és a szociális egyenjogúságra nem jelent vágyakozást valamiféle reformkommunizmus után. Az, hogy Horn Gyula a davosi világgazdasági fórumon oroszul és nem angolul vagy németül beszélt, nem rázta meg a bizalmat személye iránt, de nem számíthatott jó reklámnak a magyar piacgazdaság számára. Sokat jelent a nyugaton is tisztelt szabaddemokraták megerősödése a magyar image szempontjából. A legtöbb tehetséges és nem kompromittált politikus és szakértő, úgy tűnik, az eddigi ellenzéken belül az SZDSZ-ben található. A szocialisták igazi megváltozása attól függ, amit csinálni fognak. Amennyiben a Békesi-féle pénzügyi vonal politikai támaszt kap akkor is, ha széles munkásrétegek elégedetlenek lesznek, talán lassan megszerzik a szociáldemokrata legitimációt. Nem szabad elfelejteniük, hogy a győzelmet az MDF ezüsttálcán kínálta nekik. És a Fidesz? Az egyetlenek, ahol már a kora miatt is mindenkinek tiszta mellénye volt? Amikor Orbán Viktorral vacsoráztam Bécsben, még egy tisztogatás előtt állp miniszterelnök-jelölt volt. Ritkán történt meg. parlamenti demokráciákban, hogy egy ellenzéki párt ilyen gyorsan eljátssza népszerűségét .és hitelét. Lengyel László kitűnő könyvében azt írta, „Orbán Viktor felnőtt politikus. Politikus. Megtanulta. Most rajtunk a sor, hogy mit kezdünk egy valódi politikussal." Attól tartok, az volt a baj, legalábbis nyugati mércével, hogy ez a roppant eszes fiatalember nem lett igazában politikus. De még van ideje tanulni... Szóval emberi számítás szerint sem a nyugatnak, sem a nyugati tőkének nincs oka nyugtalankodni egy esetleges MSZP-SZDSZ plusz-mínusz Fidesz koalíció miatt. A szomszéd államokban gyakran igen nehéz körülmények között élő három és fél millió magyarnak sincs oka nyugtalankodni. Egy politika, amely a „fortiter in re, suaviter in módo" jelszót követi, többet tehet értük a gyakorlatban, mint a retorika terén. Összefoglalva: a választás (függetlenül a második fordulótól) ugyanúgy, mint négy évvel ezelőtt, a demokrácia, nem pedig egy vagy két párt győzelmét jelenti. S ha a Boross-kormány ugyanolyan tisztán adja át a végrehajtói hatalmat utódjának, mint annak idején a Némethkormány, akkor Magyárország egy további nagy lépést tett az érett nyugati demokrácia, a „civil society" felé vezető úton. (A szerző a Rádio Österreich International intendánsa Bécsben) GEORG PAUL HEFTY a tortán A tortára még tejszínhabot is tenni - csak nagyon önmegtartóztató emberek tudnak ilyen kísértésnek ellenállni. Csakhogy a magyarok sohasem voltak önmegtartóztatóak. A kapitalizmusra még a népjóléti rendszert, a gondoskodó államot rárakni - mily kecsegtető, vonzó ötlet. Ilyesvalamit - egy közép-európai S védországot - remél a Választók egyharmada a Magyar Szocialista Párttól. Mit kívánjon az ember a távolból? Azt, hógy a remények beteljesüljenek. Vagy azt, hogy (...) még elgondolkodjanak a polgárok: ijesztésnek jó volt az első forduló, de most ne ringassuk magunkat tovább illúziókba. A magyar választók befolyása a választási eredményekre eléggé áttételes. Ok csak enyhe lökéseket adhatnak, aztán majd a választási rendszer furfangos flipper-impulzusai valamerre elgördítik a golyót. 1994. május 8-án oly kevéssé dőlt el a kormány összetétele, mint 1990. március 25-én. Ez nem a néhai háromszögű kerekasztal hibája, hanem az első szabadon választott parlamenté, amiért a kormánypártok és az ellenzéki pártok egyaránt felelősek. Nem változtatták meg a túlcifrázott választási jogot, nem egyszerűsítették, nem ésszerűsítették, nem hallgattak külföldi tanácsokra - és megint azt kockáztatták, hogy a mandátumok száma eltérjen a szavazati arányoktól. Az első forduló eredményei elgondolkoztatóak. Nem emlékszem, hogy kiforrott demokráciában valaha nyert volna olyan párt, amely nem tudott a kormányfőjelölt személyében megegyezni. Az SZDSZ 1990-es sikertelenségének ez volt az egyik alapvető Oka, hogy a választóknak találgatniok kellett: ki fogja a kormányt vezetni, ki fogja a minisztereket kordában tartani, ki fog Kohllal, Bush-sal, Gorbacsovval, Thatcher asszonnyal, Mitterrand-nal vagy Vranitzky val tárgyalni. Az MSZP vezetősége most sokáig játszott Németh Miklós nevével - annyi kosarat kapott, hogy az már kellemetlen volt még a külföldi megfigyelő számára is, aki ismeri és múlt érdemei miatt nagyra becsüli az MSZP vezetőgárdáját. De Németh Miklós másként gondolta, talán épp azért, mert a távolból figyelte nemcsak a pártbeli húzásokat, hanem az Ántall-féle kormány meg az MSZP „szociáldemokrata" átalakításának nemzetközi visszhangját is. A valóság, melyet a választók egyharmada nem akart tudomásul venni az, hogy az MSZP most megy csak át a tisztítótűzön. Nincs miniszterelnök-jelöltje, mert két áramlat áll egymással szemben, miközben egy harmadik már erősödik. Horn Gyula, a nemzetközileg elismert külpolitikus nem kapott volna többséget, ha ő, ámbár a párt elnöke, igényt tartott volna a miniszterelnöki jelöltségre. Az ereje csak addig terjedt, hogy . megakadályozza Békési jelölését a kormányfői pozícióra. Hasonló helyzetben volt a korábbi pénzügyminiszter, aki még az utolsó előtti percben is kikapott a dogrhatikusabb rétegtől. Ebben a helyzetben Kuncze Gábor alkalmas volna mentőangyalnak, de később, ha kell, bűnbaknak is. Senki nem szenvedi meg az MSZP sikerét egyelőre annyira^ mint a fiatal párttagok, akik most még nehezebben fognak a további megújulásért küzdeni. Hogy ez mennyire szükséges volna, azt az MSZP jelszava mutatja: „Hogy a szakértelem kerüljön kormányra." Melyik időből, milyen rendszerből származikjez a szakértelem? Legjobb esetben egy átmenetiből. Az MDF kudarcának okát csak elfogultan tudom magyarázni: az újságírókkal szemben nem lehet választást nyerni. Az MDF-nek az úgynevezett elkötelezett szerkesztők 1994-ben annyit használtak, mint annak idején a szocialistáknak. Választást kormánypárt csak független újságírók társaságában tud nyerni, az egyéb politikai eredmények vagy gyengeségek viszonylagossá válnak. Az MDF .vakmerőnek bizonyult: nagy merészséggel fogott neki az új állam építésének, de nem látta, hogy mi fogja eldönteni sikerét. Kár, de ebből okulni lehet. A legerősebb pozícióban most mégsem a szocialisták vannak, hanem a szabaddemokraták. A második fordulót az fogja eldönteni, hogy ők az MSZP-vel akarnak-e szövetségre lépni vagy természetes partnereikkel. Ők akarják-e meghatározni a külpolitikát, a pénzügyeket, amire csak a náluk kisebb pártok társaságában lenne alkalmuk. A választók kétharmada a szocialisták ellen voksolt. Ezt is jó tudni, bármit is hoz a végeredmény. (A szerző Frankfurtban élő újságíró, politológus)