Új Szó, 1994. május (47. évfolyam, 100-125. szám)

1994-05-12 / 109. szám, csütörtök

1994. MÁJUS 12. ÚJSZÓ PUBLICISZTIKA 5 Gyöngytermés Négykezesek a hivatásról és a szeretetről i. (Nőkről lévén szó, s ráadásul fiatalasszonyokról, a pedagógusi pályájuk időtartamáról nem illik értekezni. Ők az elválaszthatatlan páros, s amit a gyermekszínjátszásban megvalósítanak, mint a tenger a kagylók belsejében; a gyermeki lelkek gyöngyeiként naponként észrevétlen gyarapítja a szeretetet. A fiileki Zsibongó évek óta gyermekszínjátszásunk élvonalába tartozik. Folyamatosság, rendszeresség és pedagógiai szakértelem Kerekes Éva és Szvorák Zsuzsa munkájának jellemzői.) K. É.: - Nincs menekvés. Mi egymást rángatjuk bele. Zsuzsa azt állítja, hogy én vagyok rá hatással. Én meg bizonygatom, hogy ha nem lenne, talán abba is hagynám. Sz. Zs.: - Ha külön lennénk, talán nem is lenne a Zsibongó. K. É.: - Nekünk ezt már a gyerekek kívánságára is csinálnunk kell. Sz. Zs.: - Füleken az ismert Zsákszínháznak nagy hatása van a gyerekekre, de nem korlátozható a hatás csak erre. Régi hagyomány maga a műkedvelő színjátszás, s ugyancsak az iskolai. K. É.: - Valami mindig volt. Vas Jóska bácsira emlékszem, édesanyám is foglalkozott gyerekekkel, Simonné Teleki Mari, majd Szabó Klári, Lendvay Tibor is működtetett gyermekcsoportokat. Mi ezt folytatjuk. Sz. Zs.: - Addig csináljuk, míg újra nem jön valaki, aki folytatni akarja... Fáradunk már mi is. Minden látszat ellenére. Tavaly kaptam egy lehetőséget a gimnáziumban. Hálás vagyok a sorsnak, hogy ez bekövetkezett, mert tanárként egy olyan szituációba kerültem, amiben a magyar nyelvtant és irodalmat a diákszínjátszáson keresztül jobban megszerettethetem. K. É.: - Nekünk már nincs is időnk ana, hogy magunkra figyeljünk. Az otthoni elcsendesedés óráiban ha nem saját gyerekeimre gondolok, akkor tervezgetek, vagy új verseket keresek a versmondó gyerekeknek. Erre azonban leginkább csak éjszaka jut idő. Sz. Zs.: - Nekem talán könnyebb, mert el tudok vonulni néhány percre. Ma például éppen azon gondolkodtam, hogy az a kislány hogyan érezhette magát, aki súgóként vesz részt a játékban. K. É.: - Bennem legtöbbször keverednek a dolgok. Nem tudom elszigeA remek arcmemóriájú asszonynak erősebben kezd verni a szíVe. Elképzelhető, hogy megfejtette a titkot? Az „utólagos" rajz és az „előzetes" fénykép összeülik, s a budapesti helyszín is egyezik. De hát hogy jön ehhez ő, itt. Bad Vöslauban, hogy rájöjjön arra, amire két ország rendőrsége nem képes? A nő egy pillanatig habozik, de a meggyőződése, hogy rátalált az igazságra, egyre erősebb. Hazamegy a gyűrött újsággal, előkeresi a másikat, századszor is összeveti őket. Végül is elszánja magát, a helyi csendőrőrsre siet, és bejelenti felfedezését. Bad Vöslauból haladéktalanul értesítik a bécsi biztonsági hivatalt, ahol is beindul a gépezet. Még aznap kiszállnak Köberl lakására, s egy, a mosogatóban talált mosatlan pohárról ujjlenyomatot vesznek. Egyszersmind Budapestről pontos adatokat kémek a feldarabolt holttestről. Tetézi a véletleneket, hogy - miként telni magamban egymástól az érettségire készülő fiam gondjait meg a lányomét, aki a Zsibongóban játszik. Ez érthető, hiszen anyaként pedagógus nem lehetek, s pedagógusként sem játszhatom el az anya szerepét. Mindez együtt van jelen a lelkemben. Sz. Zs.: - Talán jó is ez így, mert a gyerekeink egymásra sokkal érzékenyebben figyelnek. Nemrég megtörtént, hogy az egyik fiúval összeütközésbe kerültek a lányok, s maguk oldották fel a konfliktust azzal, hogy elmentek a fiút meglátogatni... Ezt a készséget kellene átörökíteniük a felnőttkorukba. Bevallom, ha nekem ilyen összeütközésem támadna, három napig nem ennék a lelkiismeret-furdalástól. Ők meg egykettőre túltették rajta magukat, s azóta is szent a béke. K. E.: - Lassan már nyolc esztendeje tesszük a dolgunkat. Apróbb kihagyásokkal ugyan, de folyamatosan. Sz. Zs.: - Együtt csináltuk az Elvarázsolt boszorkányt, A Pál utcai fiúkat... K. É.: - A Toldit, majd a Tom Sawyer-t, a Pinocciót. Sz. Zs.: - Régebben volt Évának a Ludas Matyija és még egy Pinocchio. K. É.: - Ha arra gondolok, hogy négy évvel ezelőtt egy-egy járási fesztiválon tíz csoport is szerepelt, szomorúan állapíthatjuk meg az idei gyér létszámot. Sz. Zs.: - Szomorú, hogy csak ennyien vagyunk. Nem tudom, miért hagyták abba. Mindig tanultunk egymástól, hiszen még a kezdő csoportok is nyújtottak valamiben kiemelkedőt. Egy ötletes jelmez, két-három jól megválasztott eszköz, s mindenekelőtt a gyerekek. K. É.: - Az iskolában mostanában kicsit jobban megbecsülnek bennünket. Na, nem lett több a bérünk, dicséretet se kapunk mindennap, de legalább a kollégák elfogadnak partnerként, s a hétköznapokban súlya lett annak, amit csinálunk. Azt szeretnénk, ha az iskolánkban aktívabb lenne az élet. Sz. Zs.: - Érdekesebbé kellene tenni az iskolát. Ne csak mindig a matematika, fizika és a magyar legyen a középpontban. Ne csak mi, pedagógusok érezzük szabadabbnak magunkat, hanem a gyerekeket is igyekezzünk megszabadítani az iskola ún. kényszerítő terrorjától. K. É.: - Bármennyire is szeretnénk elkerülni, a feladatok növekedésével erről a magyar lapok beszámoltak - az eset idején az egyik budapesti klinika egy olyan különleges számítógépet kap tesztelésre, amelyet plasztikai műtétek segédeszközeként alkalmaznak. A csodagép arra használatos, hogy aki mondjuk új orrot szeretne magának vagy a meglévőnél keskenyebb szájat, az már a műtét előtt láthassa, milyen lesz a műtét után. A gép arra is képes, hogy a fej legkisebb darabjának ismeretében az egészet kirajzolja. Nos, ezt a kompjulert sikerül bevetni a Budapesten feldarabolva talált férfi arcának rekonstruálására. A tévedés kockázata persze fennáll, ugyanis nem találták meg a tetem valamennyi arccsontját. Arra az esetre, ha a szupertechnika nem lenne elég, egy zseniális kezű rajzoló is segíti a nyomozást. Skicceiről utóbb több ízben igazolódott, hogy mennyire eltalálta a valóságot, micsoda megérzéssel, anatómiai rengeteg olyan tényező is működik a gyerekek ellen, amit nekünk kötelességünk semlegesíteni. Ebben nagy segítségünkre van a színjátszás, meg az ezzel kapcsolatos drámajáték. Sz. Zs.: - Ez némely esetekben nekünk is segítséget jelent. Bennünket is ér igazságtalanság, mondjuk egy nagy országos megmérettetésen, legyen az adott esetben a vers- és prózamondóverseny. K. E.: - Olykor elegendő vigasz lenne, ha igazságos döntések születnének, s a szülők legalább egy halk köszönömmel nyugtáznák munkánkat. II. (Nemcsak új iskolák, de szerencsére új pedagóguspárosok is születnek. Pályakezdők? Attól függ, miben. A Gútai Nagyboldogasszony Gimnáziumban tanítanak és a drámajáték eszközeivel készített színpadi játékuk bizonyára érdeklődést kelt majd az idei Duna Menti Tavaszon. Zsélyi Katalin a budapesti Színművészeti Főiskola Drámapedagógia szakos hallgatója. Jóba Hajnalka pedig magyartanár, és diákként az országos vers- és prózamondóversenyek résztvevője volt.) Zs. K.: - Jó a közérzetünk. Ugye, Hajnalka? J. H.: - Jó... Okai? Elsősorban a gyerekek. Igazából nem tudom, milyenek, de nekem fontosak, s talán mi is azok vagyunk az ő számukra. Zs. K.: - A magam részéről annyit tudok mondani, hogy világéletemben tanító, tanár szerettem volna lenni. Most adatott meg a lehetőség nekem, hogy gyerekek közé kerüljek. Az külön plusz, hogy ezt éppen egy katolikus egyházi gimnázium adta meg számomra. Mert ide válogatott gyerekek járnak. Felvételi van, s a negyediket elvégző gyerekek közül a legrátermettebbek jönnek hozzánk. Előfordulhatott volna velem, hogy a harmincegynéhány gyerekből egy állami iskolában a többség fittyet hány azokra az értékekre, amelyekre mi itt nevelni szeretnénk őket: J. H.: - Nekem harmincnégyen vannak az osztályomban. Nagy létszámú csapat, de nincsenek közöttük kiemelkedőek, sem nagyon gyengék. Mindannyian együttműködésre képesek, teljesítményeik nagyjából azonosak, s ezek a dolgok végtelenül megkönnyítik a munkánkat. Nagyon jó őket tanítani. Persze, be kell vallanom, hogy pályaismerettel tette teljessé a hiányos vonásokat. Amennyire véletlen volt, hogy az utcán sétálgató nő meglátta a szemétbe dobott újságot, és történetesen még magyarul is tudott, annyira nem volt az, hogy a rendező eltűnéséről a Täglich Alles tudósított. A barátok és a hozzátartozók ugyanis, bár még semmi biztosat nem tudtak, rosszat sejtettek, s az ő kérésükre jeleni meg a figyelemfelkeltő írás. Fritz Köberl a végtelenségig pontos, megbízható ember volt, aki a filmszakmában éppen szavahihetőségének köszönhette rendszeres megbízásait. Nagynénjének, egyetlen élő rokonának, akihez nagyon szoros érzelmi szálak fűzték, s aki előtt magánéletének titkait sem rejtette el, azt mondta, hogy május 21-én, csütörtökön csupán egy napra utazik Budapestre, még aznap visszatér, hogy másnap hajnali 6 órakor pontosan megjelenhessen a kezdőként nem tudom, milyen lenne másokat tanítani. Zs. K.: - Biztos vagyok benne, hogy nem ilyen, mint nálunk. Igyekszünk többet adni mindabból, ami a kötelességünk. Nem csodás teljesítményekre törekszünk, hanem közvetlen, oldott légkörű kommunikációra. J. H.: - Vegyük csak ezt a mai találkozásunkat. Mi felkészítettük őket erre. Ez a bemutatkozás nem tét nélküli dolog volt, s ezt ők tudták. Erre készültünk, ugyanúgy, mint minden más egyébre. Ha itt komolyan gondoljuk a céljainkat, s ehhez a drámapedagógiát és a dramatikus játékot választottuk eszközként, akkor ki is kell próbálni az elsajátított készségeket. Zs. K.: - Egy óriási előnye van az iskolának, s nem tudom, mennyire és mennyi ideig fogjuk tudni megtartani. A családiassága. Ez az iskola egy családként él. Egyelőre még, mert száz ember lehet egy család, de kétszáz vagy háromszáz miként fog viseltetni egymás iránt, ezt nem lehet megmondani. Mi a magánéletüket is figyelemmel kísérjük. Ez teszi lehetővé, hogy megkeressenek akár vasárnap is, s elmondják, kinek, miről írtak levelet. J. H.: - Vigyáznunk kell egymásra. Zs. K.: - Meg az iskolára, mert egyre több oktalan és jogtalan támadás éri. Még olyan személy részéről is, akinek segítenie, támogatnia kellene. Mi ugyanazt akarjuk, mint amit névadónk. Szeretetet. Lehet-e ennél nemesebb cél? Valakiknek mégsem tetszik. J. H.: - Együtt meg tudjuk védeni nevelési elveinket, elgondolásainkat. Végül is mindenki, aki rossz szemmel nézi munkánkat, beláthatja: rövid három esztendő alatt sikerült egy másképpen működő iskolát létrehozni. Zs. K.: - Minden kétségem ellenére is érzem, hogy a gyerekeinkkel megalkotott A világszép Magyar Miklós története sokkal többet ad a keresztény hit alapjaiból, mint sok egyhangú hittanóra. Az ő játékukban az önfeláldozás, a tévedés, a tudatos jóvátétel és a szeretet magától értetődő része az életüknek. Kétely sem merül fel, hogy másképpen is lehet viselkedni. J. H.: - Márpedig ez nemcsak a drámajátékban jelenik meg, hanem a magyarórán vagy a fizika szakkörben is. Szeretnénk nem elválasztani egymástól a dolgokat. Ehhez kellenek a pedagógustársak, a megértő kollégák. Szerencsés vagyok Katival... Zs. K.: - Valóban? Ez biztosan csak a sajtó nyilvánosságának szól.. J. H.: - Aligha, mert akkor nem csinálnám veled, amit csinálunk. Zs. K.: - Itt akár be is fejezhetjük a csevegést... A többit majd a Duna Menti Tavasz után. Lejegyezte: DUSZA ISTVÁN Semmeringen tervezett filmforgatás helyszínén. A történések szempontjából lényeges, hogy Köberl macskabolond volt, nyolc cicát tartott a lakásában, amelyeket a nagynéni etetett, ha gazdájuk olykor távol volt. Ezúttal azonban Fritz megnyugtatta a tantét, csak egyszer kell eljönnie. A nagynéni érthetően nyugtalan lett, mert az unokaöccse sem aznap, sem másnap nem jelentkezett. Amikor pedig végre felhívta telefonon, akkor egy szóval sem említette az „apa" nélkül maradt négylábúakat. Fritz nem lehet szabad akarata birtokában, gondolta a 72 esztendős asszony, csak valami kényszer hatása alatt cselekedhet. A nagynéni a legrosszabbra még jó darabig nem gondol, a rövid telefonhívást egy második távbeszélgetés követi, majd egy Pozsonyban feladott képeslap érkezik. Azfán egy hosszabb, géppel írott levél jön a barátoknak Londonból, az aláírás eredetinek látszik. Mindez napokkal azt követően történik, hogy Budapesten nyomára bukkannak egy feldarabolt férfitetemnek. A nagynéninek tudomására jut a borzalmas budapesti eset, de a gyanút, hogy az áldozat az unokaöccse lehet, egyelőre elhessegeti. Hiszen ő már jóval a gyilkosság után kap üzeneteket Fritztől. Az aggasztó jelek azonban arra késztetik az anyaként aggódó asszonyt és Köberl kollégáit, barátait, hogy a rendőrséghez forduljanak. Mivel a hivatalos szervek eleinte nemigen adnak hitelt a nyugtalankodóknak, megkeresik a bécsi újságot. (Folytatjuk) 1 Az UJ SZO írta \ 45 éve Olvasóink bizonyára keveset hallottak Micsurinról, a híres szovjet tudósról, aki Szovjetoroszországban végzett kutatásai során valósággal új növényeket teremtett. Micsurinban ötlött fel a gondolat, mi is volna, ha a nemesgyümölcs szépségét, zamatát valahogy összhangba hozná az orosz fák végtelen szívósságával. Micsurin határtalan türelemmel rendelkezett és érzéke volt a növények titkai iránt. Kertjében és faiskolájában soha nem látott és nem létezett gyümölcsfajták keltek életre. Az új gyümölcsöknek már nem ártott a fagy. A földkerekség minden tájáról összehordatta Micsurin a szebbnél szebb fajta gyümölcscsemetékel, és addig keresztezte, oltogatta őket, míg az orosz ég alatt is termést hoztak. Micsurin úgy gondolkodott: a természet nem lezárt könyv, a természet átalakítható, formálható, s miért ne formálhatná az ember saját akarata szerint. Kapta magát és az orosz almát körtével, eperrel keresztezte, és kertjében eddig ismeretlen, furcsa gyümölcsök jelentek meg az ágakon. 30 éve Az angolok évszázadokon keresztül örülhettek kiváltságos helyzetüknek, szigetországuk kitűnő elszigeteltségének az európai kontinenstől. A repüléstechnika fejlődésével azonban a La Manche-csatorna áthatolhatatlan védőfal szerepe megszűnt. Az utóbbi időben komoly lépések történtek az Angliát Franciaországgal összekötő tengeralatti alagút megépítésére. A gondolat nem újkeletű. Az utolsó másfél évszázadban már nagyon sokszor szóba került. Most 5-6 éven belül megvalósul, s üzembehelyezését 1972 utánra tervezik. Már a tervrajzok előkészítése előtt sok bírálat érte az etgondolást. A legkedvezőbb találgatások is megegyeznek abban, hogy az alagút 25-30 évnél tovább nem teljesítheti küldetését. Ennyi időre pedig nem fizetődik ki a megépítése. Az új alagút ugyanis a vasúti közlekedés, nem pedig az egyre fejlődő gépkocsiközlekedés számára készül. 20 éve Képes Tibor, az ipolysági pionírház igazgatója így nyilatkozott a pionírvezetők munkájáról: a pionírvezetőkről csak jól mondhatok, s mi is mindent megteszünk annak érdekében, hogy munkájuk még iobb és eredményesebb legyen. Ezért rendezünk pl. az instruktorok részére tanulmányi kirándulásokat. A múltévben Szlovákia fővárosába látogattunk cl együtt, ahol megnéztük a központi pionírházat és elbeszélgettünk Viola Kavesanová elvtársnővel, a kerületi pionírtanács elnökével. Megígértük neki, hogy a fiúkat is beszervezzük pionírvezetőknek. Nos, a fiú pionírvezetőink száma valóban emelkedett, és ezzel a munka is színesebbé váll. Idén az Alacsony-Tátrába látogatunk el, felkeressük azokat a helyeket, ahol a Szlovák Nemzeti Felkelés harcai folytak. Elbeszélgetünk idős elvtársakkal, akik részt vettek a felkelésben, és saját élményeiket elevenítik fel. 5 éve Szlovákiában főleg 1970-től integrálták az iskolákat. Azóta megszüntettek 1526 kisiskolát, többnyire adminisztratív módon, megfeledkezve a pedagógiai, a kulturális, a népművelési és a politikai vonatkozásokról. Szlovákiában jelenleg 905 kisiskola van, 14 088 tanulóval. Szükségesnek tartjuk, hogy a járási nemzeti bizottságok felülvizsgálják a kisiskolák megszüntetését, s a népszaporulatnak, a gazdasági és a káderfeltételeknek megfelelően, főleg a nemzetiségileg vegyesen lakta területen, konkrétan megítéljék visszaállításuk lehetőségeit. Fontos gondoskodni megfelelő iskolai termekről és tanítólakásokról. Az alapiskolákban feltétlenül le kell küzdeni a tekintélyelvűséget, ki kell alakítani a kollektív tevékenységnek, az új ismeretek ösztönző és örömteli elsajátításának légkörét. Földvári Zsuzsa JJa j*lib L>1 d Uyli-k D , 4.rész