Új Szó, 1994. április (47. évfolyam, 76-99. szám)

1994-04-13 / 84. szám, szerda

1994. ÁPRILIS 8. ÚJ SZÓ híreK - véLemények 13 3 Gazdagság és szegénység a volt szocialista országokban Lengyelország Szalon és cselédszoba Bár az egykori szovjet tömb államaiban a reális szocializmus idején a látszólagos egyenlősdi ellenére is voltak jómódúak és sze­rényen élők, az anyagi különbségek nem szúrtak annyira szemet. Az 1989-es politikai fordulat számos változás mellett a társadalom polarizálódását, anyagi megosztottságát is maga után vonta. Egyelőre még sokakat zavar, hogy a mindennapok filléres gond­jaival küszködők nagy tömege mellett máris kialakult egy, a gaz­dagságát fitogtató szűk csoport, amelynek tagjai Mercedeseken suhannak, miközben mobiltelefonjukon beszélgetnek, s közben csuklójukon diszkréten kivillan arany Rolex karórájuk. Magyar­ország, Lengyelország és Oroszország egy-egy pillanatfelvételével szemléltetjük, mii jelent ma a gazdagság és a szegénység a poszt­kommunista országokban. Magyarország Egyre nehezebb spórolni A legújabb kenyér- és energiaár­emelés után megint csak kénytelenek vagyunk rádöbbenni, hogy mennyi­re szegények vagyunk. Persze, mint ahogyan maga a szegénység, annak szubjektív értékelése, érzése is nagymértékben relatív. Viszonylag jó anyagi helyzetben levő emberek, családok is érezhetik szegénynek magukat, holott csak szegényedők, kevesebbre telik, mint korábban. Ami azonban a valóság: a mind na­gyobb összegek egyre kevesebb csa­lád bankszámláját gazdagítják. 1990-ben a megkérdezettek 40 szá­zaléka adott olyan választ, hogy ha­vi jövedelméből félre tud tenni, méghozzá rendszeresen. Egy évvel később ez az arány már 30 százalék­ra apadt, 1992 közepén 23 és 27 szá­zalék között volt, 1993-ban pedig nem volt magasabb 13-16 százalék­nál. Ennyien vannak az úgynevezett jó megtakarítók, akik célját és értel­mét látják a rendszeres félretevés­nek. Ezzel szemben sokan vannak, akik korábbi megtakarításaikat kénytelenek felélni. Eladják a ko­csit, nyaralót, mert a megélhetéshez kell a pénz, és fönntartani sem tud­ják már. Persze ez időlegesen jelent­kezhet akár megtakarításként is, amennyiben a kocsi árát bankba te­szi a tulajdonos, ám hosszú távon mindenképpen életszintesésről van szó. Jelenleg az átlagbér létmini­mum körüli megélhetést biztosít. Nézzünk a számok mögé! A kétke­resős, kétgyermekes átlagcsaládban, ha összeadjuk a kétszer 17 ezer fo­rintos nettó átlagfizetést meg a 6500 forintos családi pótlékot, nem jön ki még az egy főre jutó 11 ezer forint sem, ami pedig a létminimumérték a Központi Statisztikai Hivatal sze­rint. Más szóval: az átlagos kere­setből csak jóval átlag alatti színvo­nalú megélhetésre futja, ha család­ban él valaki. Az infláció következtében nem nehéz megsaccolni, hogy valamire­való megtakarítás ma félmillió fo­rintnál kezdődik; nagyjából ez az az összeg, amelynek birtokában egy család képes átvészelni valami vá­ratlanul rászakadó bajt. Ebből még nemigen lehet messzire vivő terve­ket szőni. Vagyis minőségileg válto­zott nemcsak a megtakarítások jelle­ge, hanem a legtöbb család esetében a célja is. E célok között pedig meghatározó szerepet kap a megélhetés. A megta­karítási célokra vonatkozó válaszok közül a kérdőíveken egyre hátrébb szorultak a nagy családi beruházá­sok, mint például a lakásvásárlás vagy akár -bővítés, továbbá új autó vásárlása. A legtöbben azt felelték, hogy napi anyagi biztonságuk érde­kében spórolnak, amennyire tehetik. Ez minőségi változás, és egyálta­lán nem a kedvezők közül való. Hi­szen a szálak messzire vezetnek, egészen odáig, hogy egyetlen egész­séges vagy akár életképes társada­lom sem képzelhető el jövőkép nél­kül. Aki pedig arra kényszerül, hogy leragadjon a mai-holnapi nap gond­jainál, az éppen a tervezés örömét­lehetőségét veszíti el. A közgazdászkutató dilemmája: hogyan lehet tudományos kategóri­ákkal leírni a működőképesség cso­dáját? Azt, hogy mindemellett nagy tömegben fogy a márkás farmer és a nyugati szupercsoki is. Tehát mi­közben az átlagkeresetből csak a lét­minimumra futja, az élet - nem is a legalacsonyabb szinten - megy to­vább. A válasz, a megoldás minden bizonnyal a rejtett gazdaság, amely vásárlóerőt teremt, strukturál át és pumpál vissza a gazdaság vérkerin­gésébe. Így aztán az átalakuló gaz­daságban a legtöbben továbbra is el­mondhatják: élünk, még akkor is, ha ez - sajnos - nem több a mindenna­pi „megélünk"-nél. (Magyar Nemzet) járnak, ahonnan elszöknek' a jó ta­nárok. Az esélyegyenlőség egyre ko­rábban kezdődik: már az óvodában. Vannak exkluzív és vannak közönsé­ges óvodák. Kevés az esély arra, hogy szegény szülők gyermeke - bármek­kora zenei tehetség is - bejusson á konzervatóriumba. Egyre inkább leszűkülnek a társadalmi felemelkedés esélyei. A szegény Lengyelország, a csaló­dott emberek országa súlyos sérelme­ket hordoz. A gazdagok pedig való­sággal tüntetnek a vagyonukkal, s ez csak tovább rontja a kirekesztettek köz­érzetét. A két Lengyelország far­kasszemet néz. Lengyelországban ma nem szeretik Varsót. Ezt a legjobban az bizonyítja, hogy ha a fővárosi lab­darúgócsapat, a Legia vidéken játszik, kifütyülik. Varsó a gazdag Lengyelor­szág fővárosa. Vidéken viszont növek­szik az elégedetlenség. Ma Lengyelország ismét fejedelem­ségekre oszlik, akárcsak a kora közép­korban. Vannak olyan régiók, melyek­nek hasznuk volt a rendszerváltásból, és olyanok, melyek nem jutottak esély­hez. A kontrasztok igen nagyok. A nagylengyel régió az ország nyugati felén kitűnően boldogul, mivel a leg­jobban volt felkészülve a kapitaliz­musra, az ország többi része úgy érzi, csúszik lefelé. Az esélyeket eleve meghatározza, ki hol született. A kapitalizmus a szólisták rendsze­re, mi viszont a múlt rendszerben karé­neket tanultunk. Ha nem élednek fel a közösségek, akkor abnormális helyzet áll elő: egyre kevesebb „szólistára" hárul, hogy eltartsa a „kóristák" mind nagyobb számát. Hol az a határ, amed­dig még növelhető a legmagasabb ke­resetűek adója, mekkora vám vethető ki a luxuscikkekre? A házat továbbra is közösen lakják, a cím ugyanaz, csupán a belső beren­dezés változott meg. Jobban elkülönült a szalon és a cselédszoba. A háztartás­statisztikai vizsgálatok azt mutatják, hogy az olló még szélesebbre nyílik: az „átlaggazdag" ma már 4-5-ször nagyobb jövedelmet élvez, mint az „átlagszegény". A lengyeleket meg­osztó legfőbb tényező az anyagi hely­zet. Két Lengyelország van. Az egyik, a gazdag Lengyelország csaknem nor­mális európai államnak számít, a kül­földiek nem tudnak hová lenni csodál­kozásukban: hogyan tudott ez az or­szág ilyen gyorsan a civilizáció ilyen magas fokára emelkedni? Megválto­zott az utcák képe - legalábbis a föld­szinté -, megjelentek a külföldi reklá­mokból ismert cégtáblák, óriási bőség­ben kapható minden fogyasztási cikk. A gazdag lengyelnek ma rendelke­zésére áll olyan szolgáltatások egész skálája, melyekről néhány éve még nem is álmodott: bankok, autószalo­nok, éttermek, utazási irodák, sőt call­girlök. A szegényeknek szóló kínálat szükségszerűen kevésbé vonzó. Az összehasonlításra joggal lehet rásütni a populista bélyeget. De a lengyelek többsége ezt a rétegződést tapasztalja. Márpedig a szociológia első parancso­lata: a valóság olyan, amilyennek az emberek látják. Ez a két Lengyelország egyre látvá­nyosabban távolodik egymástól. A gazdagoknak külön villanegyedei van­nak, a szövetkezeti tömbházakban élő szegények közüzemi és egyéb díjakkal tartoznak, és nincs kizárva, hogy kite­szik őket lakásukból. Az elit szülők gyermekei magániskolákba járnak, ahol idegen nyelveket, jó modort ta­nulnak, lovaglóleckéket vesznek. A többiek elhanyagolt állami iskolákba (El)rapült a pénz A Rapülők másfél éves repülése ért véget a közelmúltban a Budapest Sportcsarnokban, amikor önként és dalolva lejöttek a színpadról. Csak a szépre emlékeznek, de a kassza üres. A százmillió forintos szuperprojekt után semmi nem maradt. Hihetetlenül sikeres futása volt a Rapülőknek, hiszen másfél év alatt 100 millió forintot kasszíroztak, de a nyári-őszi tűmén rendesen elszámol­ták magukat. Hiába léptek tél ott is 2000 rajongó előtt, ahol más együttes csak 90 jegyet tudott eladni, a turné veszteséges volt. „A három és fél sportcsarnokbeli koncert éppen arra volt elég, hogy kifizessük a számláin­kat" - panaszkodik Geszti Péter, az együttes frontembere. Szerinte sem ők, sem az ügynökükként felfogadott Seven Arts emberei nem értettek a koncertszervezéshez. Kapitány Iván, az iroda ügyvezetője viszont azt állítja, hogy nekik nem is kellett ahhoz érte­niük. Az volt a dolguk, hogy meg­egyezzenek az együttes által hozolt koncertszervezőkkel. Egyébként is minden fontos döntést a Rapülők tag­jai hoztak, s ahogy a tévében is el­mondták, számítottak arra, hogy a tur­nén nem nyernek. Biztosan így is gondolták, de azért remélték, hogy legalább a szponzor­pénzekből marad valami. A legvitatot­tabb tétel egyébként egy busz, amit a Citrom Kft., az egyik szponzor ajándé­kozott az együttesnek, de mielőtt a Se­ven Arts átíratta volna, ellopták. így odalett a kétmillió fotintos ajándék. Rapülők már nincs, csak az ügyvédek jönnek-mennek. Kapitány Iván szerint keresik a nem létező pénzt. „ Sajná­lom, hogy így lett vége, hiszen ez egy baráti vállalkozás volt - mondja. - A Seven Artsnak se hozott sokat a kony­hára, pedig a szponzorpénzek 75 szá­zalékát mi szereztük. A tulajdonostár­sak meg is jegyezték ezt, de én azzal hárítottam el, hogy majd a következő megbízásainkban kamatozik a mostani befektetés." Persze, az egész nem úgy indult, hogy ebből a vállalkozásból halálra keresik magukat a fiúk. Geszti Péter már régóta akart valamit, „ami hason­lít a Los Angeles-i zavargásokhoz - a Los Angeles-i zavargások nélkül", de a ripbrter-szövegíró-kreatív igazgató sem gondolta, hogy a rap-kirándulás ekkora siker lesz. Az első lemezből (Rapülők) 250 ezer, míg a másodikból (Rapeta) 160-170 ezer kelt el. Geszti utóbb is elismeri: „Tisztes bukásra, csendes visszavonulásra számítottunk, s epidemikus sikerre ébredtünk " Valóban ébredés volt ez a javából, hiszen az első lemez környékén jobbá­ra diszkófellépéseket vállaltak, míg később már hatalmas tűmét bonyolí­tottak megadíszletekkel, látványos sta­tisztériával. Négy kamionnal járták az országot, akár fénykorában a Duran Duran Kanadát. Ilyen show-t errefelé magyar együttes még nem vitt szín­padra. A nyugati bandák közül is csak a legnagyobbak. A fiúk nagy show-ról álmodtak, s úgy is lett. Igaz, három nagy szponzor is került: a Swatch, a Postabank és az Eskimo. Hogy mennyit áldoztak a Ra­pülőkre, nem tudni, hiszen a szponzo­rok kikötötték a szerződésben, hogy az összegekről az érdekeltek nem nyilat­kozhatnak. A Rapülők mindenesetre nem sajnálta a pénzt a színpadtervre, látványtervre és a koreográfiára. De közben rendesen elszámolták magu­kat. „Mi voltunk az első magyar sztá­rok, akik egy forintot sem kerestünk a turnénkon, sőt még mi költöttünk" ­mondja az együttes vezetője. Geszti a legbékésebb rapülő: ha raj­ta múlik, nem lesz balhé. „ Ügyetlenek voltunk, nem hiszem, hogy bárki is el­tett volna a pénzből. A vén rockrókák persze halálra röhögik magukat, hi­szen ők kisebb bulikból is nagy pénze­ket vettek ki" - fűzte végül hozzá. (TALLÓZÓ) SIDÓ II. ZOLTÁN Oroszország Újgazdag módra A 33 éves orosz olajkereskedő szereti a jól szabott olasz öltönyöket és a hang­súlyozottan posztkommunista életstílust. Lincoln Town kocsival jáija Moszkvát, de most éppen Mercedesre akarja cserélni. Keményvalutás japán és olasz ven­déglőkben étkezik, ahol 75 dollárnál kezdődik a fejenkénti fogyasztás díja, és az élelmiszert hitelkártyára vásárolja olyan boltban, ahol az árak kétszer olyan ma­gasak, mint New Yorkban. Kétszázezer dollárért újíttatja fel a lakását. Már meg­van a Jacuzzi fürdőkád és a fűtött márványpadló a fürdőszobában, saját energia­vonal a helyi erőműhöz (arra az esetre, ha valaki elvágná a ház energiaellátását), valamint lézeres biztonsági rendszer. Rosszul megy Oroszországnak, de a nagyon-nagyon gazdagok igen szűk réte­ge számára ezek ragyogó idők. A nagyvárosokban, főleg Moszkvában és Szent­péterváron körülbelül százezren vannak azok, akik 200 ezer dollárt keresnek ha­vonta. Oroszország újgazdagjainak társaságába nagyon nehéz bejutni - ehhez módfelett jól el kell igazodni Jelcin kapitalizmusának göröngyös útjain. Moszkva mágnesként vonzza a vastag pénztárcájúakat, akik pezsgőzés köz­ben megbeszélik az olaj- és nikkelárakat, gyémántgyűrűket és arany Rolex karó­rákat villogtatva. Moszkva belvárosában, az Irish Arbat House keményvalutás élelmiszerbolt előtt Mercedesek, Lincolnok és .BMW-k zsúfolódnak. Odabent hermelin- és nercbundás hölgyek maroknyi dollárral, márkával vagy American Express Platinum kártyákkal fizetik az import sajt, bor és zabpehely árát. Éjfél körül az éjszakai klubok kelnek életre - gazdag üzletemberek ellenőrzik a könnygázpisztolyukat, az „Orosz Trojka" klub előtt, és 40 dollárt fizetnek, hogy megnézzék a város legragyogóbb sztriptízműsorát. Az újgazdagok úgy élnek, mintha nem lenne holnap. Jelcin elnök liberális po­litikája bármikor az ellenkezőjére fordulhat. Ezért tartják a pénzüket külföldön, vagy őrültek módjára költik el otthon. Ezerdolláros tétekben játszanak a Moszk­va-szerte létesült kaszinókban. A Trinity Motors, amely Cadillaceket, Chevrole­teket és Pontiacokat árusít, kevesebb, mint egy év alatt 500 kocsit adott el 20 ezer dollártól 60 ezer dollárig terjedő árakon. Régen csak a legmagasabb szintű apparatcsikok vásárolhattak nyugati luxus­cikkeket, és ők nem fitogtatták privilégiumaikat, nehogy elégedetlenséget váltsa­nak ki. Ma az az elv, hogy dicsekedj a pénzeddel. Az egyik ismert milliomosnak két Mercedese van, ruháit kanadai butikokban vásárolja. Havonta Bécsbe repül, hogy meglátogassa a fiát, aki ott magániskolába jár. Pálig az ilyen kérkedésnek megvannak a maga kockázatos oldalai. Az újgazdagok sebezhetők a zsarolókkal szemben, akik elképesztő összegeket csikarnak ki védelemért. És az ultragazda­gok bohóckodása erősen fűti a szociális feszültségeket, amelyek könnyen robba­náshoz vezethetnek. Mégis, szerintük a pénzt fitogtatni kell. Ennek megvan a maga kialakult fo­gyasztási módja. Ruha: formatervezett vackok, Hugo Bosstól és Armanitól. Prémmel szegett csizma Olaszországból. Kiegészítők: rádiótelefonok, régi, túl­méretezett darabok előnyben, mert feltűnőbbek. Hitelkártyák. Christian Dior parfümök és arcszeszek. Könnygázpisztolyok. Kivehető autórádiók (egyébként biztosan kilopják). Otthonra mosogatógép - mutogasd büszkén még akkor is, ha a vízvezeték túlságosan primitív ahhoz, hogy hozzákapcsolják... (K-r)

Next

/
Oldalképek
Tartalom