Új Szó, 1994. április (47. évfolyam, 76-99. szám)

1994-04-22 / 92. szám, péntek

1994. ÁPRILIS 894. ÚJ SZÓ KALEIDOSZKÓP 5 3 Zörgessetek es megnyittatik Az ötödik Komáromi Imanap előtt A jövő azok kezében van, akik a holnap nemzedékének képesek átmenteni az életet és a reményt. (II. János Pál pápa) A szlovákiai magyar nemzetrész alapvető célja annak kivívása, hogy a politikai jogok mellett a hitéletben is egyenjogúságot élvezzen. Meggyőződésünk, hogy a nemzeti kisebbségeket létükből fakadóan megilletnék az egyéni és kollektív jogok. Ennek hiányában továbbra is a megmaradás a tét, és ehhez csak hitünk és magyarságunk lehet a fogódzó. Az önbizalmát vesztett, hitében és magyarságtudatában meggyengült népünk számára csak az hozhat fordulópontot, ha élni mer a demokrácia által kínált lehetőségekkel. Értsük meg, a demokrácia nem jelent határ nélküli szabadságot, a demokrácia csak keret, lehetőség a jogok érvényesítésére. A jog és a szabadság bennünk van, tehát élni kell vele! Ilyen lehetőség kínálkozik számunkra április 24én a Jó Pásztor vasárnapján, az ötödik Komáromi Imanapon. Tudvalevő: II. János Pál csehszlovákiai látogatásakor a hazai magyar hívők több tízezer aláírással ellátott kérvénnyel fordultak őszentségéhez, mély tisztelettel kérve a Szentatyát, hogy a korábbi évtizedek alatt megrendített hitéletünk felújítására, atyai szeretettel, a szlovákiai Komáromban egy önálló püspökséget szíveskedjék alapítani. Ezért imádkozik a szlovákiai magyarság a Komáromban rendezett imanapokon minden évben, annak ellenére, hogy ezt egyesek kifogásolták és ma sem nézik jó szemmel. Kezdetben az volt a kifogás, hogy a kérelem nem törvényes, mert nem az egyház kezdeményezte. Napjainkban pedig az, hogy nincs szükség önálló püspökségre nemzetiségi alapon, hiszen van néhány segédpüspök, aki tud magyarul. A fenti kifogást cáfolja, kérelmünk jogosságát pedig alátámasztja a II. Vatikáni Zsinat határozata, amely kifejezetten hangsúlyozza, hogy a hívők ügye az egyház ügye is, hiszen mindannyian az egyház gyermekei vagyunk, Isten képmásai fajtól, nyelvtől, nemzetiségtől függetlenül. Ami pedig a kérelem nemzetiségi szempontjait illeti, a Szentatya 1992. márciusában kiadott enciklikáját szeretném az illetékesek szíves figyelmébe ajánlani, amely azt hangsúlyozza, hogy minden nép a saját soraiból válassza ki főpásztorait és egyházi vezetőit. Tudatában vagyunk annak, hogy egyetlen ember vagy csoport sem lehet egyedül az igazság birtokosa, mert a földi igazság az érdekek igazsága, és Jézus nem uralkodni küldte apostolait, hanem szolgálni, és azt hirdeti: „Az igazság nálam van, keressétek az én igazságomat, mert az megszabadít titeket". Ezek világos szavak, ezért mi szülőföldünkön magyarként, magyarul törekszünk Isten szándékainak, a megváltás művének valóra váltására. Az vesse ránk az első követ, aki ezt nem anyanyelvén kívánja megvalósítani, és akit ez megbotránkoztat. Ide kívánkozik az a megjegyzés, hogy Romániában és a volt Jugoszláviában élő kisebbségi magyaroknak is saját soraikból származó főpásztoraik - püspökeik vannak. Szeretném hangsúlyozni, hogy az imanapnak nincsen politikai, sem nemzetiségi háttere, az imádság nem sérthet senkit, és nem irányul egyetlen szlovákiai püspökség és a hívők, ellen sem. Gondjainkat hivatott megoldani, mert ezek a hitélet területén is súlyosbodnak: 1950 óta nincs magyar nyelvű katolikus papképzés, a magyar papság zöme elöregedett, és félő, hogy egykét évtizeden belül a csángó magyarok sorsa fenyeget, ahol már sem az igehirdetés, sem a szentségek kiszolgáltatása nem történik a hívők anyanyelvén. Szilárd meggyőződéssel vallom, hogy kérésünk jogosságához nem férhet kétség. Tudom, közülünk is sokan türelmetlenek, de ne feledjük: Isten - és a Vatikán - malmai lassan őrölnek, de biztosan. Folytatni kell a komáromi imanapokat, az aláírásgyűjtést, és evangéliumi alázattal kell megkeresni a reménynek azon szálait, amelyekbe kapaszkodhatunk: nyelvünkbe, kultúránkba, istenhitünkbe és az összetartozás nagyszerű élményébe. Tehát a kérés jogos, de csak akkor valósulhat meg, ha a Szlovákiában élő nemzetrész megszabadul bénultságától, közömbösségétől, alattvalói szellemétől, és ki mer állni jogaiért, nem feledkezve meg a régi igazságról: „Segíts magadon, az Isten is megsegít". Az ötödik Komáromi Imanap is próbaköve lesz annak: akarunk-e, merünk-e keresztények és magyarok maradni, mert a szlovákiai magyarság pillanatai igen drágák, mert bizonyára utoljára kínálja a megmaradás esélyét a történelem. Ha a közeljövőben nem találunk megoldást a pedagógus- és papképzés mind súlyosabb gondjaira, akkor kisebbségi létünk kerül veszélybe. A múlt fájdalmas tapasztalatait összegezve valljuk, hogy a különböző népek együttélésének problémáit - legyenek azok akár nyelvi, akár vallási gondok - nem lehet sem a térkép átrajzolásával, sem a tömegek kitelepítésével megoldani. Az egyetlen megoldás csakis a kölcsönös tolerancia, csakis a demokrácia kiteljesedése, amely magában foglalja a vallási és nemzeti identitás szavatolását és védelmét is. Ezért jöjjön minden magyar hívő és pap - aki felelősséget érez a fennmaradásért, túlélésért, nemzetéért, szülőföldjéért - április 24-én délután 3 órakor Komáromba, hogy együtt imádkozzunk a püspökségért, a lelkipásztorokért és a nemzetek békés együttéléséért. Krisztus példáját követve az erőszakmentes, de bátor kiállás hívei vagyunk a társadalmi igazságosság, az emberi jogok, a vallási és lelkiismereti szabadság védelmében. Jöjjetek minél többen együtt imádkozni, mert csak ezzel bizonyíthatjuk kérésünk jogosságát, és csak így teljesedhet be az írás: „Zörgessetek és megnyittatik, kérjetek és adatik néktek". FÓTHY JÁNOS Ki segít Karcsi kának? Az UJHB írta fr (Folytatás az 1. oldalról) padban ülve semmiben sem különbözik tőlük. Csak amikor feláll, látom, hogy nincsenek lábai. Két csonkon áll a deréktól felfelé arányosan fejlett, szép gyerek. Akik hallgatták a pozsonyi rádió magyar adásának múlt szombati riportját, tudják, kiről van szó. Tóth Erika az ő érdekében szólította meg a hallgatókat, hogy segítségüket kérje. Karcsika szülei nem adják fel a reményt. Pedig, mint Síposné elmondja, már a dunaszerdahelyi kórház szülészetén, ahol Karcsika világra jött, megmondták az orvosok, hogy itt nincs segítség. A pozsonyi gyermekkórházban sem tudtak mást ajánlani, mint a végtagok térd feletti amputálását, hogy így váljanak alkalmassá a műlábak viselésére. Nem akartam elhinni, hogy nem létezik más megoldás - mondja Sípos Károly. Ezt közöltem is az orvossal, mire kijelentette, ők tudják, mit lehet és mit nem lehet. Akárhová fordultam, mindig, mindenütt ugyanazt a választ kaptam: hiába minden, nincs más lehetőség, mint a tolókocsi vagy a protézis. Amikor tudomást szereztem arról, hogy a kurgani Egészségügyi Kutatóintézet ortopédiai és traumatológiai osztályán llizarov professzor ilyen esetekben is képes volt a csodára, és sorozatos műtétekkel Karcsikához hasonló gyerekek tucatjait tette járóképessé, elhatároztam, hogy odaviszem a fiamat. De ahhoz, hogy Kurganba utazhassunk, engedé-lyre, orvosi ajánlásra volt szükség, ezt pedig nem kaptuk meg. Nézze, mit válaszoltak a kérvényünkre - húz elő egy géppel írt papírt az előtte fekvő iratcsomóból. „Az SZSZK Egészségügyi Minisztériumának kerületi ortopédiai szakorvosa a betegség tartós jellegére való tekintettel nem ajnálja a kérelmezett gyógykezelést." Dátum: 1987. november 20. Karcsika akkor kétéves volt. 1989-ben a házaspár úgy döntött, nem kérvényeznek, futkosnak tovább, nem cipelik egyik orvostól a másikig a gyereket, elutaznak a szibériai Kurganba. Az ottani kórház címét a nagymegyeri Földes házaspártól tudták meg. Földesék fiát is az időközben már elhunyt, legendás llizarov professzor műtétsorozata állította lábra, pedig az ő esetét is reménytelennek ítélték az itteni orvosok. - Egy hétig voltunk Kurganban. Csodálatosak voltak a kurganiak, még sohasem találkoztam ilyen emberekkel - emlékszik vissza Sípos Károly. Amikor a repülőtéren a kórház felé vezető utat tudakoltuk, rögtön mellénk szegődött egy fiatal férfi, és ragaszkodott ahhoz, hogy az egész úton ő vigye Karcsikát. Nagyon jólesett, mert rettenetesen fáradtak voltunk a hosszú út után, a csomagjaink is nehezek voltak, az ellátásunkról ugyanis magunknak kellett gondoskodnunk, így rengeteg holmit vittünk. A kórházban is nagyon kedves volt hozzánk mindenki. Az orvosok vállalták Karcsika gyógyítását, de megmondták, csak 7-8 éves korában kerülhet sor az első műtétre. Egy beavatkozás akkoriban a mi pénzünkre átszámítva 350 ezer koronába került, ehhez hozzá kell számítani az utazást, a szállást, az ellátást. És valószínűleg ott is minden drágább lett azóta. Kitanult üveges vagyok, minden üvegezést vállalok a környéken. Nem panaszkodhatom, munka van elég, de ezek csak kis megrendelések. Annyi pénzt semmiképpen sem tudunk összegyűjteni, hogy megfizethessük a műtétet. Kurganból hazatérve elkezdtem érdeklődni, nincs-e mód arra, hogy az egészségügyi minisztérium is hozzájáruljon az operáció költségeinek fedezéséhez. Furcsa választ kaptam: maga önkényesen vitte a gyerekét Kurganba, ezt senki sem hagyta jóvá. Majd a mi orvosaink eldöntik, szükség van-e a beavatkozásra. Ismét ide-oda küldözgettek, kezdődött minden elölről. Végül a cseh egészségügyi minisztériumhoz került a kérvényünk. Ők 1990 januárjában ezt a levelet írták: „Értesítjük, hogy a közeli napokban kivizsgálásra szóló meghívást kapnak a prágai 5. városkerületi egyetemi kórház ortopédiai klinikájára." De a meghívás sosem jött meg. A falubeliek is igyekeznek segíteni. - Amikor felszámoltuk a pionírszervezetet, a tulajdonát képező 2000 koronát a Karcsika kezelési költségeinek fedezésére nyitott bankszámlára utaltuk át, és gyűjtést szerveztünk az iskolában is, amelynek eredményeként csaknem 4000 korona gyűlt össze - mondja Valacsay Ferenc, az iskola igazgatója. Szülői munkaközösségünk és a községi hivatal jótékonysági bált rendezett tavaly novemberben, ennek bevétele vagy 8000 korona volt. Őry Hildától, a második osztály tanítónőjétől azt szeretném megtudni, milyen tanuló Karcsika. Jó képességű, ügyes, kedves gyerek, csak hiányzik a rendszeresség, mivel gyakran beteg. Amikor a szülők úgy döntöttek, hogy nem adják őt a mozgássérültek - orvosok által ajánlott - bentlakásos pozsonyi intézetébe, hanem azt akarták, hogy Karcsika ide jáijon, Valacsay igazgató úr engem is megkérdezett, vállalom-e Karcsikát. Természetesen vállaltam. Édesapja naponta hozza, viszi, nagyon sokat foglalkozik vele, tavaly a vöröskői osztálykirándulásra is elhozta. Karcsikát befogadta az osztály, sőt, azt hiszem, jó hatással van a gyerekekre. Valacsay Ferenc is ezt állítja. - Nemrég itt járt a pszichológusnő - mondja - és neki is ez volt a véleménye. A gyerekek nagyon gyorsan napirendre tértek afelett, hogy Karcsika más, mint a többi, megértik, elfogadják ezt a másságát, úgy szeretik, amilyen. És Karcsika is jól érzi magát közöttük, nem visszahúzódó, nem félénk, nem ijed meg a nyilvános szerepléstől sem. Tavaly, a karácsonyi ünnepségen torokszorító volt látni, hallani, amint énekel. _ - Nagyon igyekszik - mondja Oryné. - Ha a táblára írunk, rögtön jelentkezik. De nem tudom kihívni, csak akkor, amikor már a tábla aljára érünk, mert a felsőbb sorokat nem éri el, pedig annyira szeretné. Eléri-e egyszer? Fog tudni járni, futni ő is, mint a többi gyerek? Ez tőlünk is függ. Tőlem, tőled, mindnyájunktól, akik nem tudunk bele-, nyugodni az élet, vagy ha úgy tetszik, a sors érthetetlen kegyetlenségébe. A puszta részvét nem segít. A kurgani orvosi kezelés költségeinek fedezésére nyitott bankszámla száma: Slovenská štátna sporiteľňa Pezinok - pobočka Senec 0760658-119/0900 VOJTEK KATALIN 45 éve Vasárnap hatvanezer néző előtt a prágai Masaryk-stadionban Csehszlovákia 5:2-re verte Magyarország labdarúgó-válogatottját. (...) Dr. Ries István igazságügyminiszter, a Magyar Labdarúgó Szövetség elnöke a következőket mondotta a látottakról: „Szerintem a legnagyobb baj, hogy válogatottjaink unottan, lelkesedés nélkül játszanak. Többnyire megelégednek azzal, ha néha-néha kétségtelenül meglévő technikájukat csillogtatják. Ez azonban édeskevés a győzelemhez és ezért a válogatott keretet fel kell frissíteni olyan labdarúgókkal, akik tudják, mit jelent az ország színeit képviselni. Nagynevű játékosaink vasárnap példát vehettek ellenfeleiktől, akik tudták, hogy a csehszlovák népi demokrácia újjászervezett sportját képviselik és ennek megfelelő lelkesedéssel vetették bele magukat a küzdelembe. 30 éve Nem is olyan régen még Apácaszakállast tartották Csallóköz legsárosabb falujának. Megesett az is, hogy a nótáskedvű szomszédfalusi legény ezt énekelte a szakállasi lány fülébe: „Rámás csizmám térdig lucskos, nagy ti felétek a sár..." Szegény lány még nem is tiltakozhatott. A nótát meg mintha rájuk szabták volna... Egyszer azonban hírefutott, hogy a szakállasiak is megunták a sarat, elhatározták, hogy útilaput kötnek a talpa alá... (...) Azt tartja a közmondás: evés közben jön meg az étvágy. Valahogy így jártak az apácaszakállasiak is. Kezdetben csak út meg járda kellett. Később már azt mondták: mi lenne, ha az út két szélére gyümölcsfát ültetnénk. Apácaszakállason nem lesz már sokáig sáros a másfalusi legény csizmája, ha idevaló leányon akad meg a szeme. 20 éve A párttagjelöltség számára nagy örömet jelent. Elsőnek Kuchyňka elvtárshoz, a zenekar karnagyához fordult kérelmével, hogy ajánlja őt a pártba való felvételre. A másik ajánlója, Kopecký elvtárs, szülőfaluja helyi nemzeti bizottságának elnöke volt. Mindketten ismerték Jaroslavot és szüleit is. Ezért előlegezték számára a bizalmat. Pár hét múlva Jaroslav Velík őrvezető, párttagjelölt, újra felkeresi a két ajánlóját. Arra fogja őket kérni, hogy ajánlják párttaggá való felvételre. A két ajánlóhoz nem érkezik üres kézzel. Alig egy éven belül a katonai szolgálat során Jaroslav neve nem egyszer szerepelt a századparancsnok parancsában. S minden esetben dicséretről volt szó.Utoljára a téli harci gyakorlatokban tanúsított magatartásáért és munkájáért részesült dicséretben. A század parancsnoka, az ifjúsági szervezet tagjai és a kommunisták nem kételkednek abban, hogy elnyeri a kiváló katona jelvényt, valamint tankjának legénysége is megszerzi a kiváló egység címet. 5 éve A Dunaszerdahelyi járásban is elítélik a budapesti tv Panoráma című világpolitikai műsorában sugárzott beszélgetést Alexander Dubčekkal, és ezt az országunk belügyeibe való beavatkozásnak tekintik. Ez derül ki azokból a visszajelzésekből, melyeket a dolgozókollektívák és egyének juttattak el a járási pártbizottságra. Dolgozóink és polgáraink véleményüket termelési értekezleteken, aktívákon és pártalapszervezeti üléséken fejezik ki. Így például az állami, gazdasági és szakszervezel i vezetők járási aktívaértekezlete határozatot fogadott cl, s ebben elítélik az olyan próbálkozásokat, amelyekkel szeretnék elérni az 1968-as események újraértékelését. (...) A csilizradványi földműves-szövetkezet tagjai sem értik, miért kapott ez a levitézlett polilikus teret a Magyar Televízióban. Remélik, az MTV vezetősége lehetővé teszi, hogy jelenlegi politikai életünk képviselői is teret kapjanak a Panoráma műsorában, és történelmi lényekkel megcáfolhatják Dubček nyilatkozatát. Karcsikát befogadta az osztály