Új Szó, 1994. április (47. évfolyam, 76-99. szám)

1994-04-21 / 91. szám, csütörtök

1994. ÁPRILIS 21. •Ó/SZÓKULTÚRA „Több ezer versem van kiadatlan..." Gömöri Kovács István 70 éves Egy verseskötet kevés a csodához, az életmű, költészetének összefoglalója pedig még nem készült, nem készülhetett el. Bár már sürgető lenne a feladat, vallja Gömöri Kovács István, az idő bizony halad és a kissé elfelejtett költő idén ünnepli hetvenedik születésnapját. - Gyermekkorom óta vonzódom a természethez - mondja magáról Pista bácsi egy szép fa, egy kolompoló nyáj, vagy egy hatalmas felhő mindig nagy hatással volt rám. Ma is tisztán emlékszem arra a gyönyörű délutánra, melyet a Szilicei-fennsíkon töltöttem. Előttem egy hatalmas juhnyáj legelészett, én egy nagy szederbokor mellett álltam: a gyönyörű, nagyszemű szedrek szinte fénylettek a szikrázó napsütésben. Hasonló nagy hatással volt rám mindig a temető is, szeretem olvasni a sírfeliratokat: elgondolkodom, mit érhetett meg, aki ott nyugszik... Az első verseim is hasonló hatásból születtek, nyolcéves lehettem, amikor érzéseimet először rímekbe foglaltam. A folyamatos versírást tulajdonképpen a polgári iskolában kezdtem. Én voltam a tornaijai polgári iskola önképző körének az elnöke és társaim búcsúztatására a ballagáskor verset írtam. Ez adta a lökést; az osztályfőnökömnek és az igazgató úrnak úgy megtetszett a vers, hogy bemásoltatták az iskola évkönyvébe. Attól a naptól kezdve gyakrabban írogattam, sőt a hazai lapokba is küldözgettem verseket. Főleg amikor Rozsnyóra kerültem. Háborús éveket éltünk, amikor közeledett a front, a tanítás is szünetelt. Mint leventéket, bennünket vittek nyugat felé: kétszer is visszaszöktünk, hál' Istennek sikerült élve megúszni a háborút. Utána látnunk kellett a csehországi deportálást: nekünk magyarországi cserelevelünk volt, vártuk, mikor kerül ránk a sor. Sokáig éltünk bizonytalanságban... Egy na(A szerző felvétele) pon hívattak a községi tanácsra, ott azt mondta az egyik képviselő, hogy mivel én iskolázott vagyok, menjek ki a téglagyárba, és indítsam be. Ma is csodálkozom, fiatal fejjel hogyan tudtam a munkaerőt összeszedni és a romos téglagyárat beindítani. Majdnem kilenc évig dolgoztam a gyárban, amikor Tornaiján megnyílt a magyar iskola. Barátaim hívtak, menjek tanítani és a szép feladat rabul ejtett. Otthagytam a téglagyárat és tanítónak álltam. Falumban, Sajógömörön akkor nyílt meg a felső tagozat, a régi polgári iskola mintájára még záróvizsgát is tettek a gyerekek. Tehát tanító lettem, de ehhez, a pályához kevés volt az iskolám, jelentkeztem távhallgatónak a Komenský Egyetemre. Magyar-történelem szakon szerettem volna tanulni, de ilyen párosítás 1953-ban nem nyílt. Végül földrajz-történelem szakon szereztem diplomát. A hontalanság éveit átvészeltük, aztán hallottuk, megjelenik az ÚJ SZÓ. Én is küldtem be néhány verset, és nagyon megörültem, amikor a legelső számban Az én anyám címmel megjelent az egyik. Nagyon boldog voltam. Azután volt egy „mulasztásom", ugyanis nem álltam be a hangoskodók közé, nem írtam olyan verseket, amilyeneket megkívántak. Nem álltam be a sorba, így egy kicsit megfeledkeztek rólam. Amikor a helyzet javult, amikor már nem követelték meg szigorúan a pártos írásokat, gyerekverseket kezdtem írni. Ismét megjelengettek a verseim a hazai sajtótermékekben. Gyermekverseket mondok, holott ezek tulajdonképpen sok esetben a természetről szólnak. 1976-ban Hívogató címmel megjelent az első könyvem, a kiadásában sokat segített Mayer Judit. A kétezer példány két hét 'alatt elfogyott, mégis olyan elmarasztaló kritikát kaptam róla, hogy emiatt tíz évig nem írtam verseket. A pedagógiai pályafutásom során tanítványom volt többek között Kovács Magda, az író, vagy az ÚJ SZÓ jelenlegi munkatársa, Forgon Szilvia is. Az ötvenes években a tornaijai gimnázium mellett megalakult egy irodalmi kör, amelyhez más iskolák tanulói is csatlakoztak. A kör tagjai engem kértek fel, bíráljam el az alkotásaikat. Ennek az irodalmi körnek olyan, ma már nevezetes tagjai voltak, mint Cselényi László, Mikola Anikó és mások. Valahogyan sikerült kihevernem az elmarasztaló kritika ütötte sebet, az lett a mottóm, hogy nem a kritikusoknak írok, hanem az olvasónak. Most, amikor a sír felé ballagok, összeszedtem egy kötetre való verset, leadtam a rimaszombati Gömöri Nyomdának. Sajnos a 20 ezer korona előleget nem tudtam befizetni. A sorokat már kiszedték, ha sikerül a pénzt összegyűjtenem, a könyv megjelenhet. Több ezer versem van kiadatlan, négy csomagot átadtam egyszer Mokány Józsefnek, akit a kultúra területén ismertem meg régebben, s azóta magánnyomdát nyitott. Ő vállalta a kiadó szerepét. Valószínűleg két vagy három kötetben jelennek meg a verseim. Van még egy kötetre való novellám is, de arról már álmodni sem merek, hogy ezek egyszer megjelennek kötetben. Lejegyezte: FARKAS OTTÓ Lövik Szentgyörgyöt Gyermekkorom legszebb emlékei közé tartozik a Szentgyörgy-nap „lövése", vagy ahogyan falumban, Garamsallón palócosan mondták: lövik szetgyört. Április 24-ének közeledte izgalomba hozott mindenkit, aki az esztendő során valamilyen csínyt követett el, s aminek jobb lett volna titokban maradni... Mert bizony ezen a napon szégyent hoztak bárkire. A Szikince patak közvetlen a falu alatt folydogált, s ezen átkelve, két-háromszáz méternyire volt a Berek. Itt, az erdő szélén gyülekeztek a legények s néhány erdőtulajdonos, valamint Tar Pali bácsi, a csősz, akinek feladata volt, hogy vigyázzon, be ne gyulladjon az erdő a tűztől, amit a legények raktak az erdő szélén. Ide csupán azt engedték, aki jókora köteg rőzsével érkezett. Gyerekek és nők megjelenése nem volt kívánatos. Tizenkét évesen, az iskolát kijárva, számomra is szabad lett a patak hídján áthaladnom, persze, a legények vigyázó tekintetétől kísérve, hátamon-e a rőzseköteg. Abban az időben hatvan-hetven legény is volt a faluban, s valamennyien ott voltak a tűznél, amikor kezdetét vette a ceremónia. Két legény kellett a kiabáláshoz - ők kapták meg az adatokat azoktól, akik egész év folyamán gyűjtögették. A tűz már emeletnyi lánggal égett, a falu közelebb eső része zsúfolásig megtelt hallgatókkal. Mindenki kíváncsi volt. A két kiválasztott legény előállott. Kiáltott az első: Lövök, héj! Felelt a másik: Ne lőjj! Első: Mit Ígérsz? A második:Egy szép lányt!Első: Kit, s kinek? Másik: Jó lesz a Kassai Bálintnak a Tóth Julcsa! Hatalmas hangorkán felelte: Jó lesz, jó! Ha tetszetős volt a kilőtt pár, többször is megismételték, hogy jő lesz, jó. A jelen levő legénység volt a kórus. Időbe telt, míg a kiáltozók elsorolták valamennyi legény és leány nevét. Aki kimaradt, bizony, szégyellhette magát. Aztán következett a turpisságok kikiabálása: Első legény: Lövök, héj! Második: Ne lőjj! Első: Mit igérsz? Második: Csúfságot! Első: Kit, s kinek? Másik: Jó lesz az egyszeri embernek az egyszeri asszonnyal a szénásszekér tetején... Számos esetben ilyenkor derült ki, amiről senki sem tudott addig, akikkel pedig megtörtént, csodálkozhattak, hogyan derült ki. Vége felé aztán a lövés módosult, a második kiáltó így felelt a csúfságra: Jó lesz a Fakó Ferkónak az Icsó Borcsa! Ez a Borcsa egy vén cigányasszony volt, aki vénlány maradt, csúf volt és elhízott. A legények pukkadoztak a nevetéstől, s alig tudták kiabálni: Jó lesz, jó! Előfordult, hogy a Bobál juhász szamarát, az Ilkát is kikiabálták. Jó lesz a Tünde Pistának a Bobál Ilka!Tünde Pista, aki afféle anyámasszony katonája volt, pirulhatott. Legvégére maradt a következő kiáltozás: - Mit igérsz? - Jó dolgot! - Mit, s kinek? - Jó lesz mától kezdve mindenféle napszámosnak megadni az ozsonnát! A tűz ekkorára lassan elhamvadott, s a legények vidám nótaszóval indultak a falu felé... CSONTOS VILMOS MADÁCH BIBLIOTÉKA I Égigérő honvágy "Bogár Márton odamegy hozzá, bicskája pengéjét a csípés helyére szorítja, ne dagadjon be a gyerek szeme. S amikor mezőről, országútról, mindenünnen beszorul a zaj a faluba, ők is bemennek a házba. Mosakodnak, vacsoráznak, televíziót néznek. A pesti csatornán rövid rajzfilmekből áll a gyermekműsor, az öregember együtt derül a sok esetlenségen a kis Marcival, majd az esli mese után azonnal kikapcsolja a készüléket, s hirtelen elhatározással előveszi a tarisznyában lapuló palatáblát. Hajdani tanítója is a feladoll lecke folytonos ismételtetésével véste emlékezetükbe a tudnivalókat. A televízió tetején megtámasztott palatáblára a már megtanult szavak közül ír fel egyet. El tudod olvasni? - fordul a gyerekhez. Honvágy -mondja szép kiejtéssel a kis Marci." Mács József legújabb, a közelmúltban a Madách Kiadónál megjelent regényének mottója is lehetne a fenti idézet. Főhőse egy öregember (Bogár Márton) és kisunokája, a Csehországba szakadt szülők gyermeke, Marci, aki nem tud az anyanyelvén. Marci nyaralni érkezik a kis gömöri faluba a nagyapához, akinek különös ötlete támad, hogyan tanítsa meg unokáját az elfeledett, meg sem tanult magyar nyelvre. A huszadik századi elektronika korában előkerül a régesrégi, század eleji eszköz, a palatábla, s az öreg és a gyermek együtt járja végig az anyanyelv kalandos, gyönyörűséges útjait, az elfeledett gyökereket. A regénynek így válik harmadik "főhősévé" a palatábla, s a fabula mögött ott izzik az örök emberi tanulság, amit az író szeretne minden eltévelyedő tudatába bevésni: az anyanyelvet bármi eszközzel vissza kell szerezni, akár a lehetetlent is kísértve. (k-y) A mítosz folytatása „az éden is csupán egy állapot az árokparton gyermeteg viták fala az étterem siket soha AZ INFARKTUS A SZÉLÜTÉS A RÁK AZ AGYDAGANAT E SZELlD SZILÁNK elindulna bár nem tudja soha minek jöttél minek állsz az utamba az éden is csupán egy állapot" Üj kötetéről vallja a szerző: Az „Elvetélt szivárvány" című kompozíció második (pontosabban második és harmadik) része ALEATÓRIA avagy az elpuskázott költemény / a megíratlan költemény című Duna-táji téridőmítoszomnak, ama bizonyos ElképClveléli szivárvány zelt Szövegnek, amelyen harminc éve dolgozom." Eposz, antieposz, verses regény, mítosz, amit Cselényi László ír már harmadik évtizede? A költő a skatulyák szorításából kitörve, megszokott formát és klasszikus "verstant" elhagyva, a nagyközönség számára talán kissé nehezen követhető utakat keres, jár be, ám aki nem olcsó szórakozást keres a költészetben; s van némi türelme is új felfedezéseket tenni, annak Cselényi új, a közelmúltban megjelent versgyűjteménye nem mindénnapi szellemi izgalmat szerez. Cselényi költői világa ugyanakkor nem csak a "vájtfülűek" számára értelmezhető, de életművét, eddig megjelent köteteit kronológiai sorrendben végigolvasva izgalmasan bontakozik ki az olvasó előtt egy különös világ, amely jellegzetesen közép-európai, magyar és ugyanakkor messze, a világirodalom értékei felé haladó lírában testesül meg, amely a cselényi-i költészetet talán a legtöretlenebbül, legszívósabban építkező hazai szellemi teljesítmények közé emeli. (k-y) A Napfoltok a Tháliában Több szempontból is érdekes bemutatóra készül a kassai Thália Színház. Érdekes azért, mert a Napfoltok című játék szerzőjének, Leopold Laholának a neve nagyon kevés ember számára cseng ismerősen, annak ellenére, hogy a kortárs szlovák írók közé tartozik. Laholának volt azonban egy „szépséghibája,,: 1949-ben emigrált, s attól kezdve Nyugat-Európában élt, és filmrendezőként, forgatókönyvés drámaíróként dolgozott. Az itthoni hivatalos vélemény szerint „határozott tehetségét aprópénzre váltotta a kapitalista társadalom tisztességtelen világában". A Kalimagdora édes ideje című filmjét itthon forgatta 1967-68-ban, tragikus hirtelen halála azonban megakadályozta, hogy ismét hazájában telepedjék le. Á Napfoltokat még 1955-ben írta Párizsban, de csak 1967-ben mutatta be a zólyomi Tajovský Színház. Magyarul először 1968-ban játszották. További érdekesség, hogy a magyar bemutatók a győri Kisfaludy Színház és a komáromi Magyar Területi Színház együttműködése keretében szinte egyidőben voltak: januárban Győrött, áprilisban Komáromban. Aztán jó két évre ismét fiókba került a darab, és csak 1990-ben mutatták be újra az író szülővárosában, Eperjesen. A kassai Tháliában ezúttal egy pozsonyi főiskolás rendező állítja színpadra Lahola izgalmas darabját. Főiskolás a díszleteket és jelmezeket tervező Gadus Erika és a férfi főszerepeket alakító két színész is: Petiik Szilárd és Tóth Tibor. A női főszereplő, László Zsuzsa a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház művésznője, vendégként játszik Kassán. A Thália társulatát a tapasztalt színész, Pólós Árpád képviseli. Bemutató holnap este hét órakor a Kassai Thália Színházban. -tó-