Új Szó, 1994. április (47. évfolyam, 76-99. szám)
1994-04-19 / 89. szám, kedd
8 KILÁTÓ ÚJSZÓ 1994. ÁPRILIS 19. Szegénység A tér felett két sárga daru forog csikorogva. Folyik a régi polgárházak gondos helyrehozatala. A Zvon Szálló előtt egy autóbusznyi japán turista várja, hogy bemutassák nekik a várost. Első pillantásra úgy tűnik, České Budéjovicében, a sörgyártás százezer lakosú dél-csehországi fellegvárában megkezdődött a nagy fellendülés. Ám aki a teret elhagyva elindul a-Moldva negyed felé, meglátja a posztkommunista Csehország másik, lehangoló valóságát. Ott egy magánsegélyszervezet a nyugdíjasok és nyomorgók számára ínségkonyhát létesített. A 77 éves Karel Jirka innen viszi nap mint nap a meleg ebédet saját maga és mozgáskorlátozott felesége számára. „E segítség nélkül sok nyugdíjas nemigen élne meg" - mondja. A nyugdíjas tanárnak iskolai hasonlat jut az eszébe: „Az életszínvonalamat mínusz 4-esre osztályoznám." Vagyis közel a teljes csődhöz. A České Budéjovice-i segélyszervezetet 1991-ben hozták létre egy osztrák magán-segélyegyesület, a Volkshilfe mintájára, amihez a szomszédos FelsőAusztria nyújtott segítséget. „Nem adományokkal akartuk megnyugtatni a lelkiismeretünket, hanem arra akartuk sarkallni az embereket, hogy önmagukon segítsenek" - mondja Josef Weidenholzer társadalomtudós, a segélyakció kezdeményezője. A népkonyha naponta száz adag ételt oszt szét önköltségi áron. Ausztriából származó tisztított ruhákból olcsó kiárusításokat is szerveznek. „Egyre több az olyan nyugdíjas és fiatal, kisgyermekes szülő, aki képtelen lépést tartani az árakkal, és ezért rászorul a segítségünkre" - mondja Pavla Bártová, a szervezet helyi vezetője. Az akcióval nem csupán szociális segítséget kívánnak nyújtani, de ahhoz is hozzá szeretnék segíteni az embereket, hogy „ismét magabiztosak legyenek saját hazájukban" - mondja a linzi társadalomtudós. Ezzel egyben ellensúlyozni szeretnék az ellenőrizetlen elvándorlást is, amely a határtérségben ugyancsak komoly probléma. České Budéjovicéből és környékéről egyre több ember jár át Németországba vagy Ausztriába dolgozni, ahol alacsony bérért, feketén foglalkoztatják őket, az így megkeresett pénz azonban mégis többszöröse annak, amit Csehországban kapnának. Vezető szerepre tör a cseh gazdaság Bár az 1948-tól 1989-ig terjedő időszakban erőteljesen érvényesült Csehszlovákia egyes régióinak gazdasági kiegyenlítése, a törekvés csak részben sikerült. A szövetségi állam 1993-as kettéválása óta eltelt idő egyértelműen bebizonyította, Csehország és Szlovákia között jelentős különbségek vannak. Míg Szlovákiában bizonytalan a politikai helyzet, a privatizáció folyamata is egy helyben topog, addig Csehországot a nyugati sajtó már-már - Dél-Korea, Szingapúr és Hongkong mintájára gazdasági tigrisnek titulálja. Körképünk német és osztrák folyóiratok cikkei alapján készült; az írások rámutatnak Csehország vezetőinek magabiztosságára, a cseh termékek versenyképességére, s egyben a sikeres gazdasági lépésváltás veszteseire is. Tigris a kapu előtt „Hogy mondják angolul azt, hogy teljesítmény?" A nagy német konszern menedzsere segélykérően körülnéz. „ Performance" - mondja Vladimír Dlouhý nevetve. A teljesítmény most az ő első számú varázsigéje. A 41 éves cseh ipari miniszter német menedzserek előtt ecseteli a hatalmas szomszéddal folytatandó együttműködés távlatait. Kooperáció? Hát persze, nyilván, de verseny is és harc is a piaci részesedésért. Újfajta öntudat ad szárnyakat a prágaiaknak. Amióta az ipari termelés csökkenését megállították, és ebben az évben a bruttó nemzeti össztermék 2-3 százalékos növekedésére lehet számítani, nagyobb figyelemmel hallgatják mondandójukat. Szerepcsere következett be. Már nem a nyugat-európaiak osztogatják piacgazdasági jótanácsaikat a cseheknek. Václav Klaus miniszterelnök és Dlouhý ipari miniszter egyetlen alkalmat sem mulaszt el, hogy elő ne hozakodjék a nyugateurópaiak e téren meglevő fogyatékosságaival. Dlouhý kalkulál: „A német iparnak egy szakmunkás, minden mellékköltséget is beleszámítva, átlag 6600 márkáj kerül havonta. A cseh iparnak viszont csak 440 márkába, vagyis egytizenötödébe." És ugyan melyik német menedzser hinné, hogy a cseh ipari munkás csak tizenötödét nyújtja a német munkás szakképzettségének és teljesítményének? „Ha Nyugat-Európa gazdaságilag életben kíván maradni, meg kell szabadulnia a szociális állam mentalitásától - figyelmeztet Dlouhý. -Ahhoz, hogy, állni tudja a versenyt az Egyesült Államokkal és Japánnal az élenjáró területeken, a nagy értékteremtő csúcstechnológiai termékek világában kell kezdeményeznie. Minden egyebet előbb-utóbb a mi vállalataink fognak megszállni, mivel szakképzett és rendkívül olcsó munkaerővel rendelkezünk." Csehországban páratlan radikalizmussal és lendülettel hajtották végre a piacgazdasági reformot. Az átalakítás lényegében lezárult. Dlouhý becslése szerint a cseh vállalatoknak még két-három évre van szükségük ahhoz, hogy a magánosítás végrehajtása után szerkezetileg átalakuljanak és kidolgozzák a nyugati piacok meghódításához szükséges eszköztárat. 1998. január l-jén lép majd életbe a visegrádi országok (Csehország, Szlovákia, Lengyelország, Magyarország) szabad kereskedelemi övezetére vonatkozó megállapodás, aminek eredményeként egy 65 millió embeit felölelő közös piac jön létre. És a cseh gazdaság már most arra törekszik, hogy e gazdasági térségben majd átvegye a vezetést. Az egykori mintatanulókból versenytársak lettek. A tartós kelet-európai bizonytalanság és az ottani gazdasági katasztrófák miatt nem vettük észre, hogy Európa közepén ezzel teljesen ellentétes fejlődés megy végbe, amely gyökeres szemléletváltásra és az integrációs feladatok átértékelésére fogja kényszeríteni Nyugat-Európát. A tigrist eddig csak messze keleten, Dél-Koreában, Tajvanon, Hongkongban és Szingapúrban sejtettük. Most a tigris itt bömböl a kapunk előtt. St. Augustinban, az Adenauer Alapítvány válogatott vendégserege előtt a német beruházók is megkapják a magukét Vladimír Dlouhýtól, aki közli, országa nem lesz a német ipar bedolgozója. Legalább négy olyan közös vállalatot ismer, ahol nyilvánvalóan csak az volt a cél, hogy a cseh vállalatot felszámolják. „Nem akarunk olyan közös vállalatokat, amelyek csak kihelyezik a termelést vagy kikapcsolják a versenyt" - mondja az ipari miniszter. Azokat a beruházásokat nem fogja jóváhagyni, amelyek rövid távon gondolkodva csak az alacsonyabb munkaköltségekre spekulálnak. Alacsony bérköltségek, kevés állam, kevés bürokrácia, megtisztított közigazgatás: ez a cseh új konyha receptje, s elsózását még Brüsszelnek, az Európai Unió központjának sem engedi meg Prága. Ausztria elhidegül Václav Klaus cseh miniszterelnöknek elege van a szomszédok akadékoskodásából. „Az osztrák félnek tudomásul kellene vennie végre, hogy végérvényes döntés született a Temelínben épülő atomerőmű befejezéséről" - marasztalja el a cseh miniszterelnök a bécsi kormánynak a Csehország déli részén megvalósuló beruházási program meggátolására irányuló próbálkozásait. Csehországnak amerikai hitelekre van szüksége az osztrák határtól körülbelül 60 km távolságban készülő orosz tervezésű atomerőmű befejezéséhez és a nyugati szabványoknak megfelelő biztonsági berendezésekkel történő ellátásához. Mintegy 320 millió dollár hitel felvételéről van szó. Az osztrák politikusok Washingtonban próbálták elejét venni az atomerőmű amerikai finanszírozásának, csakhogy az ottani illetékeseknél süket fülekre találtak az osztrák látogatók érvei. Csehországban erős túlzásnak tartják az osztrák fél félelmeit Temelíntől. Elvégre Ausztriát atomerőművekkel rendelkező országok veszik körül. A Temelín-vita hónapok óta mérgezi a két szomszédos ország viszonyát. De egyébként is akad ok neheztelésre. A horvátországi bevetésről hazatérő cseh ENSZ-katonák autóbuszát megállították az osztrák csendőrök, és úgy kutatták át fegyvereket keresve a kéksisakosokat, mintha terroristákkal állnának szemben. A motozás eredményeként „egy egész századnak elegendő, illegálisan birtokoltfegyver került elő" - írta a Kurier című osztrák lap, felháborodva. Ez túlzás volt, hiszen egy puskát, egy pisztolyt és néhány kézigránátot találtak. Olyan emléktárgyak ezek, amilyeneket minden ország katonái haza szoktak vinni. Ausztria egyre inkább kezd ellenséget látni a cseh szomszédban, és ismét felszínre törnek a régi előítéletek. Csehország és Morvaország már 1914 előtt fontos iparvidék volt. A cseh üzemek a két világháború között is megállták a helyüket, s az országban egészen az ötvenes évek elejéig magasabb volt az egy főre jutó nemzeti jövedelem, mint Ausztriában. Ehhez az ipari hagyományhoz igyekszik most visszanyúlni Csehország, éspedig sikerrel. A kommunista rezsim felszámolása óta meglepő gyorsasággal sikerült az ifjú államnak csaknem évi 2 százalékos gazdasági növekedést elérnie. Ausztria növekvő rossz kedvvel figyeli a kis cseh gazdasági csodát. A határok megnyitása után egész osztrák iparágak kerültek ugyanis szorult helyzetbe a cseh konkurencia miatt, hiszen az ottani munkások az osztrák bérek tizedéért végzik a munkájukat. Elsősorban a műtrágya-, mezőgép- és cementgyártás terén hívta ki maga ellen az olcsó cseh konkurencia a maga „harci áraival" az osztrák fél rosszallását. A prágai illetékesek viszont továbbra is az osztrák piac elzárása miatt zúgolódnak. Ausztria kiérdemli nemzetközi vizonylatban a protekcionizmus nagymestere címet - panaszolja František Fojtík kereskedelmi tanácsos. Fojtík magabiztosan jövendöli, hogy a csehek három éven belül utolérik az osztrákokat, mivel kézben tartanak néhány adut: „Csehországot teljes politikai stabilitás jellemzi, előnyére szolgál Németország földrajzi közelsége, az igen fejlett iparszerkezet és a kitűnően képzett munkaerő, amely igen csekély bérekkel beéri." A műemlékeiről híres Prága mint turisztikai célpont kezdi túlszárnyalni Bécset. Az osztrák gazdaságnak inába szállt a bátorsága. „Eddig csak a kelet-ázsiai tigrisektől kellett tartanunk, Hongkongtól, Dél-Koreától, Szingapúrtól meg Tajvantól - írta a bécsi Die Presse -, most itt bömböl a tigris a kapunk előtt." (K-r) Újjáéledő KGST-hadiipar? Összejöttek a nehézfiúk Régi moszkvai anekdoták szerint a szovjet kombájnok össztűzzel kényszerítették megfutamodásra a kínai betolakodókat a szovjet-kínai határvillongások idején. Az egykori viccekben szereplő „nehéztüzérség", vagyis az azt előállító, hajdanán szebb napokat megélt közös nehézgépipar-hadiipar felélesztéséről tárgyaltak nemrég egy Kijev környéki, valaha pártvillaként számon tartott elegáns - ámbár az általános ukrán energiahiány miatt igencsak alulfűtött - kormányépületben a FÁK-tagállamok gépgyártásért felelős miniszterei. A hadiiparral szinte azonosult gépgyártás évtizedeken át túlsúlyos ágazat volt a Szovjetunióban, s javarészt még ma is meghatározó az utódállamokban; millióknak ad munkahelyet, és egyre többet hoz a konyhára a világpiacon szerzett bevételekből. A szakminiszterek azonban csak 1993 elejére jutottak el odáig, hogy közös tanácsot alakítsanak, amelyben jelenleg kilenc egykori tagköztársaság vesz részt. Megfigyelőként azonban a három balti állam, továbbá Magyarország, Csehország, Szlovákia, Lengyelország, Románia, sőt még Kuba is ott volt a mostani kijevi, immár harmadik értekezleten. Az utóbbi hónapokban egyre több jel mutatott arra, hogy az egykori szovjet „nehézfiúk", azaz a nehézipar kiskirályai ezúttal már kőkemény anyagi érdekektől vezéreltetve - ismét szorosra zárják soraikat. A Moszkva védernyője alatt újra felállni látszó tömb vezetői kézenfekvőnek látták, hogy az újraintegrálódást ne a romokban heverő mezőgazdaságban vagy a maffia által uralt kereskedelemben és szolgáltatásban kezdjék meg. A hadiipar - a maga szigorú törvényeivel - sokkal egyértelműbb játékszabályokkal működött és működik ezután is. Ráadásul a mammutcégek igazgatói személyesen ismerik egymást, még élnek a közvetlen telefonvonalak, s megvan az új indok is: „Kár veszni hagyni ezt a műszaki-tudományos potenciált, nem szabad létbizonytalanságba taszítani a kétkezi munkások millióit és a képzett mérnökcsapatokat. " Hogy ilyen elvek alapján milyen üzleteket kötöttek Kijevben, arról meglehetősen kevés információ szivárgott ki. A rövidke hivatalos közleményben a miniszterek traktorok és gépsorok közös gyártására helyezték a hangsúlyt, a sorok közölt olvasni tudók azonban biztosak abban, hogy ezúttal is kódolták a lényeget. Noha továbbra is a nehézgépgyártásé a főszerep, a kétoldalú tervekben különös hangsúlyt kapott a kifinomultabb elektronikai eszközök gyártása. Összesen 25 hadiipari üzem felújításáról, illetve az ezekhez kapcsolódó tervekről lehet tudni, s a beruházások zöme orosz, ukrán, belorusz és kazah területen van, illetve ott valósul meg. A fegyverexportra szakosodott, és a pénzes üzleteket eddig is szigorúan kézben tartó, vezetők semmit sem bíznak a véletlenre. Megegyeztek például, hogy Nemzetközi Gépgyártásfejlesztési Bankot hoznak létre, melynek alaptőkéjéhez minden ország 500 millió rubellel járulna hozzá. Új elem a szerződésekben, hogy a Kijevben aláírt kétoldalú egyezményekhez kiegészítést csatoltak, amelyben a megvalósításban érintett összes cég nevét, adatait és kötelezettségeit is rögzítették. A FÁK kormányfőinek korábbi egyezsége alapján a gépgyártási együttműködésben részt vevő vállalatokat az egymás közötti forgalomban mentesítik a vámfizetés alól, soron kívül kapják a kvótákról és az engedélyekről szóló dokumentációt. Önmagában is beszédes tény, hogy e kedvezmények semmilyen más iparágnak nem járnak a FÁK-on belül. (Heti Világgazdaság) (>s*,/i .illliioii.r SUM) II. ZOLTÁN Ukrajnai atomerőművi berendezést gyártó üzem. A kör ismét bezárul?
