Új Szó, 1994. március (47. évfolyam, 49-75. szám)

1994-03-24 / 69. szám, csütörtök

I' PUBLICISZTIKA ifrSZÓ1994. MÁRCIUS 24. Helységneveink színeváltozása Szlovákia magyarlakta vidékein az ember általában már kisiskolás korában felfigyel arra, hogy a falvak, városok nevei nem az anyanyelvén vannak feltüntetve. Egyetemistaként 1991-től lehetőségem nyílt arra, hogy behatóbban is foglalkozzam szűkebb szülőföldem, az egykori Esztergom és Hont vármegye ma Szlovákia területén fekvő helységeinek névváltozásaival. Először talán arról kellene szólni, mi is a helységnév. A világon minden emberlakta és ember által ismert helységnek, településnek van neve. Az eredeti nevek természetes úton jöttek létre a településre, tájra, vidékre jellemző természeti adottságoktól, földrajzi elhelyezkedéstől, a lakosság anyanyelvétől és foglalkozásától függően. A mesterséges és a természetes helységnevek közt azonban jelentős különbség van. Lőrincze Lajos szavaival élve: „A természetes név olyan, mint a népköltészeti alkotás: nem deríthető ki a kezdeményező egyén, tehát a közösség adja, a közösség formálja... Ezzel szemben a mesterséges neveket mindig valamely azonosítható személyhez vagy személyek csoportjához köthetjük..." A 19. század végétől többször változtak a helységnevek. A névmódosítások mértéke mindig a politikai helyzettől függött és függ ma is. Ebből kifolyólag a vizsgált területen kisebb mértékű változások történtek az 1873-tól (az 1. hivatalos helységnévrendezéstől) 1914-ig terjedő időszakban, Mindössze 31 névnél történt kisebb-nagyobb változás, és csupán három nevet (alighanem) önkényesen magyarosítottak: (Hrussó) Magasmajtény - nem ismerjük a névadási indítékot, (Priklek) Bereklak - valószínűleg népetimológiai indíttatású névváltozás, (Senohrad) Szénavár - névfordítás történhetett. Egyfajta átmenetet képeznek a valószínűleg önkényes magyarosítás és a névfordítás között: (Domanyik) Dömeháza, (Alsópribel) Alsófehérkút, (Felsőpribel) Felsőfehérkút, (Szitnyastefultó) Szitnyatő. A trianoni békeszerződés újabb helységnév-változásokat eredményezett. A hivatalos magyar helységnevek számát jelentősen redukálták, mindössze 12 településnek hagyták meg a hivatalos magyar nevét (Bart, Ebed, Köbölkút, Libád, Hidvég, Inám, Balog, Lelid, P áld, Tompa, Nána, Helemba.). További hét magyar településnevet pedig a szlovák helyesírás szerint írtak (D. a H. Almáš, D. a H. Feďvernek, V. Pesek, M. a V. Čalomija). 114 települést megfosztottak az addig hivatalos magyar nevétől, s helyette a már korábban használt párhuzamos nevek szlovák változatát tették hivatalossá. így például 1913-ban Alsószemeréd volt a település neve, 1920-ban a már korábban használt Dolné Semerovce lett a hivatalos. Annak ellenére, hogy az 1920. április 14-i törvény értelmében a belügyminiszter a hivatalos név mellett a kisebbségi elnevezést is engedélyezte, összesen 18 kétnyelvű településnevet találtam (Bajtva - Bajta, Bíňa - Bény, Bory Bor, Dolné Semerovce - Alsó- Szemeréd, Horné Semerovce - FelsőSzemeréd, (Ipeľské Ú ľany) Fedýmeš - Födémes, Hontianske Ďarmoty Füzes-Gyarmat, Hrkovce - Gyerk, Kamendin - Kéménd, Lontov - Lontó, Malé Kosihy - Kis-Keszi, Malé Ludince - Kis Ölved, Plášť ovce Palást, Sakdloš - Szakállos, Salka Szalka, Sazdince - Százd, (Kubáňovo) Setich - Szete, Veľké Ludince - Nagy-ÖIved). Tizennégy magyar és kilenc szlovák név változott meg. A magyar nevek többségénél hangtani változást eszközöltek (Tergenye - Trgiňa, Kisgyarmat - Ďarmoty, Dacsólam Dacolom...) és tükörfordítást (Garamkövesd - Hronská Kamenica) végeztek. A szlovák neveket csak hangtanilag változtatták meg (Sečánka - Sečenka, Wrbovek Vrbovok: tulajdonképpen a nyelvjárási elnevezés kiküszöböléséről van szó). Tehát elmondhatjuk, hogy az 1920-as helységnévrendezés során a magyar helységneveket jelentős mértékben szlovákosították, illetve érvénytelenítették, valamint a korábban a szlovák népnyelvben használt szlovák neveket állították vissza. A szlovák nevek száma ugrásszerűen 30-ről 146-ra növekedett, míg a magyar nevek száma 149-ről 12-re csökkent. A kétnyelvű nevek száma összesen 18 volt. 1948-ban a felvidéki magyart nemcsak szülőföldjétől, minden ingójától és ingatlanjától, hanem még szülőfalujának, szülővárosának a hivatalosan használt magyar nevétől is megfosztották. Míg 194548 között több mint 50, 1920 előtt pedig 130 kétnyelvű nevet ismertek el hivatalosan, 1948-ban már egyetlen településnek sem szerepelt a hivatalos neve magyar nyelven. Sajnálatos módon a teljesen önkényes névadás módszerét több névnél alkalmazták (Bátorkeszi) Vojnice, (Hontvarsány - Varšany) Kalinčiakovo, (Köbölkút) Gbelce, (Magyarád - Maďarovce) Malinovec, (Párkány) Štúrovo, (Szete) Kubáňovo. Tükörfordítás azoknál a neveknél történt, ahol a szlovák név a magyar elnevezés közszói jelentésének felel meg: (Kétfegyvernek) Zbrojníky; (Füzesgyarmat) Hontianska Vrbica; (Ipolyhidvég) Ipeľké Predmostie; (Ipolyfödémes) Ipeľské Úľany. Azokat a neveket érthető módon nem vizsgáltam meg, melyek 1948 előtt megkapták a mai napig érvényes (hivatalos) szlovák nevüket. A feltüntetett adatok alapján az 1948-as helységnévváltozás még sérelmesebb és önkényesebb volt az addigiaknál, ez is szerves részét képezte az itt élő magyarság megsemmisítésére irányuló csehszlovák politikának. A szlovák parlament a közelmúltban tárgyalta a helységnevek használatáról szóló törvénytervezetet. A kormányjavaslat csak a transzkripció (ez annyit jelentene, hogy a szlovák nevet kétszer olvashatnánk a településnevet jelölő táblán: szlovákul és „magyarul") vagy a névfordítás, - amely ha lehet, még nagyobb melléfogás lenne a transzkripciónál (így lenne például Tôňból Árnyék...) lehetőségét veti fel. Még 1991-ben egyes magyarlakta vidékeken a polgárok megszavazták a lakóhelyük történelmi nevének visszaállítását, megvalósítva ezzel szüleink, nagyszüleink legmerészebb álmait. A javaslatokat azonban - mint tudjuk - elutasították, vagy más - többnyire elfogadhatatlan javaslat született. Például Köbölkút helyett a Kebelkút elnevezést javasolták, mivel a szlovák nyelvben az „ö" hang nem létezik. Párkány továbbra is csak Štúrovo maradhat, mivel a közkedvelt fürdőváros ezen a néven ismeretes már hosszú idő óta (pontosabban 1948 óta, ezzel szemben a Párkány elnevezés már az 1700-as évektől volt használatos). Ezek után végképp érthetetlen, hogy miért viselje e határ menti, többségében magyarlakta kisváros azt a nevet, amellyel a szlovák nemzeti hősnek állítottak emléket, aki sosem járt arrafelé. Remélhetőleg eljön az idő, mikor a józan gondolkodás kap teret a kisebbségi politikában is, és a magyarlakta falvak, városok visszakapják történelmi nevüket. HOLOP ZSUZSA Méry Gábor illusztrációs felvétele Hetényi valóság A temetőben Ösztöneim előbb a faluvégi temetőbe visznek. Megpihenni? Talán még nem, csak az ősök nyughelyeiből tájékozódni. Jólesik a gondosan rendezett sírok közt sétálni, régi és új sírkövek feliratait böngészni. A temetőkapu közelében az újabb sírok sorakoznak, a temető aljában régebbi sírok találhatók. S a dombtetőn halottasház vigyázza a megpihenni tértek örök álmát. Az áhítatos csöndet Ozsvák néni szavai törik meg, aki a temető mögötti fás részen elcsatangolt csirkéit terelgetné hazafelé. Fájó derékkal és egy megszenvedett élettel ez már nem megy olyan könnyen. Rövid időre sikerült őt szóra bírnom jót tesz neki egy kis pihenés -, de aztán a baromfit hessegetve tovább ballag. A református parókián... Megyek hát én is, hogy hírt adjak az élőkről - a hetényi valóságról. A főútról a nemrégiben felújított református templom egy kisebb tujaligeten keresztül csak gyalogosan közelíthető meg. A járdától jobbra a lelkészlak található, míg balra a parókiához hasonló köntösbe bújtatott Lilla Galéria, melyet a Szlovákiai Magyar Képzőművészek Társasága (SZMKT) bérel. Emlékezetem szerint a galériában általában délutánonként tekinthetők meg régiónk jeleseinek alkotásai. A református parókián Borza Zoltán, a falu lelkésze fogad, akivel a gyülekezeti teremben ülünk le egy ismerkedő beszélgetésre. - Az 1470 lelket számláló Hetényben jó ezerre tehető a református hívők száma, ebből kilencszáz adófizetőt tartunk nyilván. 1989 előtt ez a szám valamivel kisebb volt, de én azt hiszem, hogy azóta számottevően nem emelkedett a gyülekezet tagjainak száma. A templomba járó több lett, ez főleg az ünnepeken vehető észre. Vasárnapi istentiszteleteinket általában százegynéhány an látogatják, míg a nagy ünnepeken szinte mindenki eljön mondja a lelkipásztor. - Mi a helyzet a fiatalokkal? - Az elmúlt fél évszázad erőszakos ateizmusa megtette a maga romboló hatását, a fiatalságot szinte teljesen eltávolította az egyháztól. Ugyan ma már az alapiskolában is folyik hitoktatás - ott négy csoporttal foglalkozom, itt, a gyülekezeti teremben pedig kettővel -, de az eltékozolt lelkeket nehéz Isten felé terelgetni. Családlátogatásaim során gyakran tapasztalom az otthoni hitélet hiányát. Anélkül pedig nehéz elérni, hogy a bibliaórán „elhullajtott magok jó földbe kerüljenek". Látogatásaim során a gyerekektől többször is ígéretet kapok, hogy majd eljárnak az Isten házába, de fogadalmukat nem akarják megtartani. - Talán hiányoznak a példamutató egyének, esetleg presbiterek, akikre a fiatalabbak felnéznének, tanácsaikat megfogadnák, ajánlásaikat követnék. - Ennek hiányát én is érzem. Lehetőségeinkhez mérten az egyházon belül szeretnénk is ezt rendezni, mégpedig az idén tartandó választásokon. Mint ismeretes, a Szlovákiai Református Keresztyén Egyházban ebben az esztendőijen tisztújító választások lesznek, egészen a legfelsőbb szintig. A nálunk tartandó gyülekezeti választások során szeretnénk az elöljáróságot, vagyis a presbitériumot fiatalítani és számban növelni. A jelenlegi majdnem hetvenéves átlagéletkort úgy 40-50 év közé kívánjuk szorítani, a 12 fős létszámot pedig legalább húszra emelni. Ugyanakkor növelni kellene a női presbiterek számát, mivel az aktív egyháztagok 70 százalékát ők alkotják. Fontosnak tartom olyan értelmes fiatalok megválasztását, akiknek családi élete és magatartása is példaértékű. Szóba kerülnek még a történelmi egyházakat tagadó szekták próbálkozásai, de ezek a felekezetileg jócskán homogénnak mondható Hetényben aligha járnak sikerrel állítja a tiszteletes úr, s még hozzáteszi: - A jövő nem a szektáké, hanem az állami ellenőrzéstől teljesen mentes, önálló egyházaké. ... és a községi hivatalban A községi hivatal felé igyekezve rendőrök állják az utamat, látom, egy koccanásos balesetnél helyszínelnek. így nincs idejük megkérdezni, hogy miért nem használom a biztonsági övet. Ez megnyugtat. Még jobban érzem magamat, amikor a bevásárlóközpont uniformizált épülete után megpillantom a csinos faluházat. Ki se mondom, amit szeretnék, s a ház jelenlegi ura, Csintalan Csaba polgármester máris megmagyarázza, hogy a községi hivatal bal szárnya régebben épült, az elmúlt esztendők során csupán felújították, illetve hozzáépítették a jobb .szárnyat, melynek földszinti részében a házasságkötő terem kapott helyet. A másik földszinti részben egy virágüzlet és a fodrászat található. Az emeleten van a kultúrterem és a hivatal. - Hetény a közművesítéssel aránylag jól áll - mondja Csintalan Csaba. - Az utak asztfaltozottak, vezetékes gáz és víz is van, sőt a közvilágítás is jónak mondható. Hiányzik azonban a kanalizáció és az ehhez tartozó szennyvíztisztító, melyek a falu évi 2-2,5 millió koronás költségvetését messze meghaladják. E téren előnyben vannak azok a falvak, amelyek még néhány évvel ezelőtt támogatásból megoldották a szennyvízelvezető rendszert. S ha belegondolok, hogy az idén a jövedelemadóból befolyó összeg a tavalyihoz képest sokkal kisebb lesz, akkor, azt hiszem, örülhetünk, ha egyáltalán az általános javításokra futja majd. - A szűkös anyagiak ellenére mégsem tagadják meg a kultúra támogatását, állítom, hogy az SZMKT mecénásaként jó példájával szolgálhatnak majd településeknek is. - Azzal, hogy a Lilla Galériát egy jelképes összegért bérbe adtuk az SZMKT-nek, mi elsősorban a kultúrának, esetünkben a képzőművészetnek adtunk lendületet. Ha életképesek, biztosan kihasználják lehetőségeiket. Kisegítjük mi a futballcsapatot is, ha éppen arra van szükség. - Polgármester úr, a fiatalok mennyire ragaszkodnak a faluhoz? - Az attól függ, hogy milyenek az anyagi lehetőségeik és a jövőbeni terveik. Némelyek ha mennének is a városba, nem tehetik, mert a szövetkezeti lakást nem tudják megvásárolni. Így jobb híján maradnak a faluban, a szülői házban. Most éppen egy olyan a faluhoz tartozó földterület nevesítésén dolgozunk, melyet házhelyeknek szeretnénk kimérni. A parcella most még legelő, de olyan helyen található, ahol villany, víz és gáz egyaránt van. Amint látja, a kedvezőnek egyáltalán nem nevezhető gazdasági helyzetben is felkínáljuk az ittmaradás lehetőségét, bízva abban, hogy megjön a fiatalok építkezési kedve. KOSÁR DEZSÓ