Új Szó, 1994. március (47. évfolyam, 49-75. szám)

1994-03-22 / 67. szám, kedd

5 KALEIDOSZKÓP iÍJJSZ

Of VÁLASZTÁSI HAZÁRDJÁTÉKOK 1994. MÁRCIUS 22. A hármas koalíció történelmi szükségesség Amikor 1992 tavaszán - a társadalom számára ma már áttekinthetetlen messzeségben - a magyar mozgalmak vezetői megvitatták a kölcsönös együttműködés esélyeit, logikus derűlátással hittünk az egyezkedések sikerében. A tárgyalások váratlan lezárása után a választópolgárok tudomásul vették a végleges döntést, mely szerint az addigi kettős koalíció hármas koalícióvá alakult, de nem a Magyar Polgári Párttal, hanem a tömegbázis nélküli értelmiségi csoporttal, a Magyar Néppárttal. A magyar társadalom így is bízott a sikerben, az új hármas koalíció erejében. Majd elérkezett a júniusi kettős meglepetés, a magyar szavazatok egynegyedet a Magyar Polgári Párt szerezte meg, ugyanakkor a koalíció választási eredménye - 7,42 százalék - ijesztően megközelítette a 7 százalékos kiesési küszöböt. A bejutás felett érzett öröm fokozatosan ürömmé változott, amikor a gondolkodó fejek felismerték az elkerült, de létező veszedelmet, hogy a Magyar Polgári Párt hetvenezer szavazatával közel kerüli a nyolcvanötezres lehetőséghez, mely már a kiesési küszöb miatt felszámolta volna a magyar parlamenti képviseletet. A lehetőségeket ma már nem mérlegeljük, de elkerülhetetlenné vált, hogy az újabb - akár idő előtti, akár az 1996-os - választások idején a veszedelmes katasztrófapolitika fenyegetését elkerüljük, nem feledve, hogy a végzetes összeomlás veszedelmét csak hajszállal úsztuk meg. Kellő előrelátással ki kell mondani: elkerülhetetlen az új hármas koalíció megteremtése. A két év előtti választások idején a magyar koalíciót az mentette meg a kieséstől, hogy míg az egész szlovák állam területén 1990-ben a válaszlók 95 százaléka szavazott, addig 1992-ben már csak 84 százaléka. Történelmi tényként kell rögzíteni, hogy ha 1992 júniusában a szlovákiai választópolgároknak 92 százalékajárult volna az urnához, akkor ma, 1994-ben nem lenne magyar parlamenti kévpiselet Szlovákiában, mert 1992-ben nem érhettük volna el a hét százalékos választási küszöböt - a választás előtti hazárdjátékok következtében. Ezzel szemben a Magyar Polgári Párttal kötött koalícióban a közös szavazatok száma 298 774 lett volna, 9,71 százalékos aránnyal, mint az SZNT harmadik pártja, legalábbis 18 képviselővel. A jövő esélyeit mérlegelve kedvezőtlen jelenségekkel is számolni kell. Ilyen lehet a baloldal előretörése, esetleg a magyar társadalom részleges fásultsága, újabb magyar mozgalom megalapítása, vagy a négyes koalíció 10 százalékos küszöbbel terhelt abszurditásának kihirdetése. Az 1992-es választások után meglepetésként hatott a koalíciós partnerek egyenrangúságának megrendülése, főleg az első tájékoztatás, mely szerint a Nemzeti Tanácsban az első szkrutínium keretében kilenc Együttéléses képviselő mellett csak hárman jutottak be a Magyar Kereszténydemokrata Mozgalomból. A helyzet kínosságát két MKDMes kévpiselő bejutásával sikerült némileg enyhíteni, a jelenlét így is csak 35,71 százalékos lett. A jelenség azért állhatott elő, mert a koalíciós szerződés nem mondta ki a mandátumok egyenrangú elosztását. A valóságban ezt nem is tehette, mert a tömegek nélküli néppárt jelenléte az efféle elképzeléseket már alapjaiban felborította. Röviddel a választások után olyan hírek terjedtek el, miszerint a mandátumok mennyiségi aránytalanságát a szavazólapok jelöltjeinek karikázási aránya okozta. Tisztánlátás végett idézni kell az akkor érvényes 80/1990 sz. és az 1990. március 16-án megszavazott választási törvényt a Nemzeti Tanács tagjainak megválasztásáról, mely a szavazó polgár jogait magyarázza: A polgár a borítékba helyezi a szavazólapot, legfeljebb négy jelöltnél bekarikázhatja a sorszámot, akiknek előnyt ad a jelöltek között. Ez minden, tehát a karikázás nem utasítás, csak mintegy tájékozódás a választópolgár nézeteiről, hangulatáról, s nem eredményezheti a koalíciós partner jelölőlistáiba való beavatkozást. Egészen más a helyzet a községi önkormányzati szervek megválasztásánál, ahol a községi választások törvényének 31. paragrafusa a választópolgár kötelességeként írja elő a karikázást, mert a polgármester és a községi képviselők megválasztása a karikázások alapján történik. Hármas koalícióra azért van szükség, hogy komoly erőt képviseljünk az alapvető érdekek védelmében, akár kisebbségi, akár állami kérdésről van szó, nem feledve, hogy az egyéni eszmék változatosak lehetnek a közös érdekek megvédése keretében is. Az önvédelmi magatartás előbbrelátó lett volna, ha a kolaíciós tárgyalások idején a társadalom tájékoztatása szélesebb körű és színvonalasabb, mint 1992ben tapasztalhattuk, mert a választópolgárok joggal igénylik a megnyilatkozásokat. Nem ésszerű a „befejezett tények" hadi taktikájának az alkalmazása, a társadalmi megnyilatkozást is lehetővé kell tenni, hogy a kettős koalíció veszedelmeit időben elemezni lehessen. Mindez napjainkban is érvényes. Elfogadható hármas koalíció esetében jogos a kedvező előrejelzés 1994-ben. Nem szabad az előzetes pánikkeltés gyakorlatát alkalmazni. A derűlátás egyik indoka, hogy 1990-nel szemben 1992-ben sem csökkent a magyar szavazatok száma, az urnákhoz járulás a magyar társadalomban - az országos 84 százalékkal szemben - elérte a kilencven százalékot. Hogy a magyar társadalom politikai érdeklődése fokozottabb, annak kettős indoka van. Egyrészt a kétnyelvűségből következő alaposabb tájékozódás, másrészt a szélsőségek parlamenti győzelme óta folytatott következetes magyarellenes uszítás és félretájékoztatás elleni védekező ösztönösség. Magyar környezetben a balratolódás kisebb méretű lesz. Azt is tudni kell, hogy a magyar társadalomban kevesebb a fiatal, a lakosság 73 százaléka szavazópolgár, vagyis mintegy 400 ezer személy. Közülük negyvenezer nem szavaz, körülbelül hatvanezer adja szavazatát a szlovák pártokra, tehát hármas koalíció esetén joggal remélhető a háromszázezres szám megközelítése. Az 1992-es választások utáni magyarázkodások ellentmondók és zavarosak voltak. A szétesést aligha lehet a Magyar Polgári Párt VPN-es, kormánytámogató múltjával vagy feltételezett jövendőbeli magatartásával magyarázni. Az ellenérveket is tárgyilagosan tanulmányozni kellett volna. A polgári párt nevében az érvelők szinte valamennyien a játékszabályok rögzítésének elmaradását hiányolták. A hármas kolíció létrehozására irányuló javaslataimat azért terjesztettem február 26-án a Magyar Kereszténydemokrata Mozgalom kongresszusa elé, hogy a társadalom felismerje a hármas koalíció megteremtésének történelmi szükségességét a jelenlegi parlamentáris és hatalmi válság pergőtüzében. JANICS KÁLMÁN LÁKÓ-HÁZ-ÜGY J. E. : 1979-ben házasodtunk, s mivel az első gyermekünk még ugyanazon évben megszületett, férjem munkáltatója közbenjárására lakást is kaptunk. 1991-ben elváltunk. Csak nemrég tudtam meg, hogy még tavaly kérvényezte, adják el neki a lakást. Amikor kérdőre vontam, megvonta a vállát, és kijelentette, hogy a lakás csak őt illetheti meg, mivel a lakást neki, az ő nevére utalták ki. Valóban csak neki van joga a lakás megvételére? Hiszen, ha nem házasodunk össze, ő ezt a lakást nem kapja meg. A lakás megvételére csak a bérlő jogosult. Éppen ezért azt kell vizsgálni, hogy a lakáskiutalás, a lakásátadási megállapodás és a válás következtében kialakult helyzetben kit illet meg a lakáshasználat, illetve a lakásbérlet joga. E tekintetben a levele nem sok kapaszkodót nyújt. A lakásról mindössze annyit ír, hogy azt a volt férje munkáltatójának a közbenjárására utalták ki. Nem tudni viszont, hogy milyen törvényes alapon történt ez a közbenjárás, illetve kiutalás. Gyakorlatból tudjuk, hogy egyes munkahelyi vezetők befolyásolni tudták az egykori nemzeti bizottságokat is a lakáskiutalásokat illetően. Talán csak zárójelben jegyeznénk meg, hogy ezek a közbenjárások nem voltak mindig törvényesek, de létezésükkel ugye, számolnunk kell. Ha ilyen módon jutott a férje lakáshoz tíz évvel ezelőtt, akkor állami lakást kaptak, s ehhez közös lakáshasználati joguk keletkezett, amelyet elsősorban a bíróság szüntethet meg bármelyikük indítványára a Polgári Törvénykönyv 705. §-ának első bekezdése szerint. A bíróság egyben azt is meghatározza, hogy a lakást melyik házastárs fogja a jövőben bérlőként lakni. Ilyen esetben a bírósági gyakorlat alapvetően a kiskorú gyermekekről gondoskodó volt feleségnek kedvez, mivel maga a törvény mondja ki, hogy a bíróságnak figyelembe kell vennie a kiskorú gyermekek érdekeit (lásd a Polgári Törvénykönyv 705. §-ának harmadik bekezdését). A volt férje munkáltatójának közbenjárása azonban más megítélés alá eső lakásra is vonatkozhatott. Itt említenénk elsősorban az úgynevezett vállalati lakásokat, amelyeket a helyi nemzeti bizottság a munkáltató vállalat javaslata alapján utalt ki a vállalat dolgozóinak, továbbá azokat a lakásokat, amelyek kiutalási határozatán kifejezetten feltüntették, hogy a velük való rendelkezési (diszpozíciós) jog a munkáltatót illeti meg. Hasonló megítélés alá estek a vállalat saját szabad eszközeiből, a vállalati lakásépítés keretében létesített lakások, amelyeket viszont már nem a nemzeti bizottságok, hanem maguk a vállalatok utaltak ki, mégpedig a szakszervezet üzemi bizottságának előzetes hozzájárulása alapján és a nemzeti bizottság véleménynyilvánítását követően. A vállalati, a szolgálati és a vállalat saját eszközeiből építtetett lakásokkal kapcsolatban annyit kell elmondani, hogy az ilyen lakások esetében a házastársaknak nem keletkezhetett közös lakáshasználati joguk, mivel ezt a Polgári Törvénykönyv 182. §-a kizárta. A Polgári Törvénykönyv 1991. évi 509. Tt. számú módosítása értelmében a szolgálati lakások kivételével a munkáltató szervezetek alkalmazottainak tartós lakhatását szolgáló lakások a többi bérlakással egyenlő elbírálás alá esnek. Ez a törvénymódosítás azonban csak a válásukat követő hónapokban (pontosabban 1992. január elsején) lépett érvénybe. Azaz, ha valóban szolgálati, vállalati vagy a vállalat saját szabad eszközeiből épített lakásról van szó (és ezt a fent elmondottak alapján a lakáskiutalási határozatból, esetleg a lakás átadásáról szóló megállapodásból is megállapíthatja), a házasság felbontását kimondó ítélet jogerőre emelkedése után tényleg csak a férjét illeti meg a lakásbérleti jog, mivel korábban is csak őt illette meg, és ön ebben a lakásban inkább csak valamiféle családtagi, házastársi jogon lakhatott. Következésképpen most, bérlőként is a férjét illeti meg az a törvényes lehetőség, hogy a bérelt lakást megvásárolhassa, ha azt a tulajdonos el akarja adni. Ha viszont olyan esetről van szó, amikor a volt férje munkáltatója nem egészen a jogszabályok keretei által adott lehetőségeken belül befolyásolta a lakáskiutalást, azaz mindenféle kötöttség nélküli állami lakást utaltak ki önöknek, úgy a lakás megvásárlására mindketten jogosultak, mivel mindketten bérlői a lakásnak. Az utóbbi esetben a bíróságra beadott keresetével követelheti ennek a közös bérleti jognak a megszüntetését, és jó esélye van arra, hogy a bíróság (ha kiskorú gyermekről gondoskodik) megszünteti közös lakásbérleti jogukat, és a továbbiakban ön marad az egyedüli és kizárólagos bérlő - a férje pedig köteles lesz a lakásból távozni. dr. P.D. Adatbank vállalkozóknak Tavaly nyáron négy - a dunaszerdahelyi, a komáromi, a kassai, valamint a királyhelmeci - régió vállalkozói vettek részt Budapesten, a Vállalkozók Nemzetközi Szövetsége (VNSZ) által megszervezett menedzserképző' tanfolyamon. Ősszel az említett négy városban már megalakultak a VNSZ regionális csoportjai, a napokban pedig Tornaiján tartották alakuló ülésüket a vállalkozók. A szervezólí tulajdonképpen Szlovákiában csak négy csoporttal számoltak, miért döntöttek úgy, hogy megalakítják az ötödiket, a tornaijait is? - kérdeztük Zsámbok Csaba mérnököt a Vállalkozók Nemzetközi Szövetsége tornaijai regionális csoportjának az elnökét. - A távolság miatt: tőlünk Kontárom és Kassa is messze van, ez megnehezíti az állandó kapcsolattartást velük. Mellesleg, az itteni és az ottani körülmények között is van némi különbség. - És miért Tornaija lett a csoportosulás központja? - A város előnyös fekvése miatt: jól megközelíthető Rimaszombatból is és Rozsnyóról is. A közeljövőben ugyanis azzal számolunk, hogy nemcsak a rimaszombati, hanem a rozsnyói vállalkozók is csatlakoznak hozzánk. A rimaszombatiakkal már hivatalosan is felvettük a kapcsolatot, a rozsnyóiakkal hamarosan tárgyalni fogunk. - Egyáltalán miért érdemes a sz.er\'ezetbe belépni? - A szövetség legfőbb célja, hogy tagjai minél több kapcsolatot tudjanak kialakítani, minél több üzletet tudjanak lebonyolítani. Most van folyamatban egy adatbanknak a kiépítése: minden csoport számítógéppel lesz rákapcsolva az adatbankra, amelyben a vállalkozók nevén és címén kívül az is fel lesz tüntetve, ki mit kínál vagy mit keres. Ez az adatbank természetesen tartalmazza az ukrán, a német stb. vállalkozók névsorát is. Ezenkívül a tagok tanácsadásokon vehetnek részt. Megemlíthetnék néhány programot a kilencvennégyes év rendezvényeiből. Ismeretes például, hogy a tavaszi menedzserképzésre csoportunkból 24 vállalkozót küldhetünk, továbbá lesz egy szakmai vezetői képzés, találkozót szervez számunkra a szövetség holland szakemberekkel is. Ezek a rendezvények ingyenesek a tagság részére, pontosabban csak a tagsági illetéket kell tagjainknak havonta befizetniük, a tornaijai csoport tagjainak jelenleg 100 koronát havonta. A VNSZ-tagok jelképes összegért kiállítási helyet igényelhetnek az őszi BNV-re, tavaly ez még ingyenes volt, csak sajnos sok vállalkozó visszaélt ezzel a kedvezménnyel, helyet igényelt és nem állított ki terméket. FARKAS OTTÓ