Új Szó, 1994. március (47. évfolyam, 49-75. szám)

1994-03-17 / 63. szám, csütörtök

5 KALEIDOSZKÓP ÚJ szól 1994. MÁRCIUS 17. Ha nem fizettek, akkor bezárjuk! Az óvoda immár luxusnak számít Február 28-án polgármesteri találkozót szervezett az Együttélés Rozsnyói Járási Választmánya, hogy a járás magyar falvainak vezetőivel megvitassák többek között az aktuálpolitikai kérdéseket is. Magam is részt vettem e találkozón, melyen a polgármesterek elpanaszolták: február utolsó hetében körlevelet kaptak Ján Leško járási tanügyi igazgatótól, melyben azzal fenyegetőzik, ha az önkormányzatok nem járulnák hozzá a községeikben működő óvodák fenntartási költségeihez, és a szülők sem tudják magukra vállalni e költségek egy részét, a tanügy március l-jével kénytelen bezárni ezeket az óvodákat. - Éppen nyugdíj előtt állok - panaszolta a gömörhorkai polgármesternő. Nem szeretném, ha a faluban úgy emlékeznének rám, mint aki engedte, hogy megszűnjék a helyi óvoda, ezért személy szerint megteszek mindent, hogy a szükséges pénzt valahogy előteremtsük. - Barkán az önkormányzat és a szülők megegyeztek - fűzte hozzá a falu polgármestere hogy végső esetben a szülők maguk adják össze a tűzifát, csakhogy az óvoda ne szűnjék meg. Hiszen a gyermekeknek erre a közösségi nevelésre nagy szükségük van. És a dolgozó szülőknek is nagy problémát jelentene a gyermekek elhelyezése, ha az óvodába már nem adhatnák őket. Igen ám, de a tanácskozáson jelen levő Köteles László, az Együttélés parlamenti képviselője elmondta, a tanügynek addig nincs joga ilyen zsaroló jellegű körlevelek írására, amíg az óvodák törvényi szabályozás által nem kerülnek át ismét az önkormányzatokhoz. Éppen ezért fölkerestük Ján Leško tanügyi igazgatót, hogy megkérdezzük, milyen indíttatással és megfontolással fogalmazta körlevelét. Hiányzik 30 millió korona - Szerkesztő úr - kezdte a rozsnyói tanügy igazgatója —, a Rozsnyói járás oktatásügyére idén 30 millió koronával kevesebb pénzt kaptunk, mint a tavalyi évben. Járásunk 83 óvodájának üzemeltetésére ebben az évben 10 millió koronára lenne szükségünk. Nekünk alkotmányos kötelességünk az általános iskolák fenntartása, mivel azonban az óvodákra nincs pénz, s az alkotmány sem írja őket kötelezően elő, takarékoskodnunk tehát elsősorban e területen lehet. Körlevelünket nem zsaroló célzattal írtuk. Inkább megpróbáltuk szépen megkérni az önkormányzatokat, hogy segítsenek nekünk e nehéz helyzetben. Személyesen is végigjártuk a járás összes községi hivatalát. A polgármesterek döntő többsége megértéssel fogadott minket még akkor is, ha az óvodák jogilag nem tartoznak az ő hatáskörükbe. Vannak községek, melyek óvodáinak fenntartási költségei nem magasak, egyegy óvodásra számítva körülbelül 130-150 koronára rúgnak. Vannak azonban helyek, ahol ez a 400 sőt 500 - Ez a törvényi szabályozás valóban nem történt meg. Az az érzésem, hogy a költségvetés elfogadásával a kormány is, de az iskolaügyi minisztérium is nyomást gyakorol a járási tanügyi hivatalokra, hogy mi tárgyaljunk a községekkel az óvodák kérdéséről. Mert még egyszer hangsúlyoznom kell: mi az adott pénzkoronát is meghaladja. Főként Rozsnyón, ahol ilyen szempontból a legkritikusabb a helyzet, s ahol az önkormányzat is kinyilvánította, nem tud magára vállalni semmilyen, az óvoda fenntartásával járó költséget. Vannak községek — például Szádalmás, Tornagörgő —, ahol úgy döntöttek, júniusig minden működtetési költséget fedeznek. Egyes helyeken, mint Krasznahorkán, ahol magám is képviselő vagyok, úgy határoztak, hogy a költségek egy részét az önkormányzat, a többit pedig a szülők állják. Krasznahorka esetében a szülő gyermekenként körülbelül 50 koronát fizet majd. Úgy vélem, ez, ha a szülők dolgoznak, még elviselhető. — Ehhez azonban hozzá kell számítani a mintegy 300 koronás havi étkeztetési költséget is! — Igen, de még így sem tartom megfizethetetlennek ezt a díjat. — Az óvodák azonban jogilag még nem tartoznak az önkormányzatok hatáskörébe. A polgármesterektől tudom, nem lennének az ellen, hogy a községek finanszírozzák az óvodák költségeit, de úgy, hogy világosak a játékszabályok: ha a parlament törvényt hoz erről a kérdésről, tisztázva a célirányos állami támogatás mértékét is. (Illusztrációs felvétel) ügyi keretek között egyszerűen képtelenek vagyunk az óvodák működtetésére. - Körlevelében március 1-jei dátumot tüntetett fel az egyes óvodák esetleges bezárására vonatkozóan. Mivel már ezen időpont után vagyunk, megkérdezem, sor került valahol erre a lépésre? - Eddig még sehol, s legkorábban - ha már semmilyen utat-módot nem találunk az óvoda megmentésére — április l-jétől folyamodunk majd ehhez a „megoldáshoz". Főként az alacsony létszámú óvodák esetében. Mi ugyanis mostani körutunkon tapasztaltuk, hogy vannak óvodák, ahol az előírt 12 gyerek helyett csak öten-hatan vagy még kevesebben vannak. Járásunkban legalább 15 ilyen kis óvoda van. A minisztérium erre az évre ugyanis az óvónők fizetési keretének csak 80 százalékát adja, így kénytelenek leszünk az óvónők egy részét elbocsátani. - Úgy tudom, a minisztérium nem különíti el az óvodákra és alapiskolákra szánt összeget. -Ez igaz. Mi az államtól egy közös költségvetést kapunk, az idei évre 147 millió koronát. Ébből 107 milliót a bérekre kell költenünk, 40 millió marad az iskolák működtetésére. Mint mondtam, ez a tavalyinál 30 millióval kevesebb. A pénz még az általános iskolák, kisegítő iskolák, napközik és művészeti iskolák működtetéséhez is kevés, nem jut belőle karbantartásra sem! Holott erre is nagy szükség lenne. Éppen ezért döntöttünk úgy, hogy először alkotmányos kötelességünknek teszünk eleget, azaz a pénzt az alapiskolákra fordítjuk. „Ez a levél nem más, mint zsarolás!" Amint azt Leško úr is elmondta, az óvodák szempontjából Rozsnyón a legkritikusabb a helyzet. A város óvodáiban pánik tört ki, mind az óvónők, mind a szülők attól tartanak, bezárják ezeket az intézményeket. — Több rozsnyói óvónő is fölhívott engem azzal a kérdéssel, hogy akkor március l-jén munkába lépjen-e vagy sem - mesélte Imrich Ondréšik, Rozsnyó polgármestere. - Én csak azt válaszolhattam nekik, hogy ezt ne tőlem, hanem főnöküktől, a tanügyi igazgatótól kérdezzék. — Polgármester úr, mi az ön véleménye Leško úr körleveléről? Ő elmondta nekem, Rozsnyó nem kíván hozzájárulni az óvodák fönntartási költségeihez. -Ez a levél nem más, mint zsarolás! Azzal nem lehet a falhoz állítani az önkormányzatokat, hogy ha nem fizetnek, bezárják az óvodákat. A város egyébként ha akarna, se tudna segíteni, mert a költségvetésen még mindig keményen dolgozunk, hogy az idei 22 millió koronás hiányt valamennyire lefaragjuk. Az alapvető dolgokra sem jut pénz. Elsősorban azért, mert a kormány idén az itt befolyt adóknak már több mint a 70 százalékát elviszi, míg a múlt évben ez 30 százalék volt. Ráadásul az önkormányzatokra vonatkozó törvény kifejezetten tiltja, hogy az önkormányzat az állam tulajdonában lévő intézményeket finaszírozza! Egyébként is: nem kívánjuk pénzelni az óvodák agóniáját. Mert ha adnánk is pénzt, azt rövidesen elköltenék és ismét csak minket zsarolnának. Az óvodákat törvény által az önkormányzatoknak kell adni, s akkor majd gondolkodni fogunk azon, milyen módon tudjuk fedezni azok fenntartási költségét. A rozsnyói polgármesterhez hasonlóan vélekedik Köteles László parlamenti képviselő is: — Várható, hogy az óvodák, s talán az iskolák is előbb-utóbb az önkormányzatok hatáskörébe kerülnek. Ez azonban csak törvény által, világos játékszabályokkal történhet, és semmiképpen nem képzelhető el állami támogatás nélkül. A rozsnyóihoz hasonló zsarolási kísérlet nem egyedi eset, el kell azonban mondani, hogy sem a kormánynak, sem az állami hivatalnak nincs arra törvényadta joga, hogy ilyen követelésekkel álljon elő. KLINKO RÓBERT LAKÓ - HÁZ - ÜGY K. L.: 1959 óta lakunk állami lakásban, amelyet most, úgy tűnik, megvehetünk. Mivel a lányunknak van már lakása, mi ezt a lakást a 17 éves unokánk számára szeretnénk megvásárolni, hiszen egyébként is arra készülünk, hogy falura költözünk. Ezzel kapcsolatban szeretném megkérdezni, igaz-e, hogy valamilyen kedvezmény jár akkor, ha rögtön a lakás megvásárlásakor egy összegben kifizetjük a vételárat, és igaz-e az, hogy a lakást nem szabad eladni, illetve ajándékozni? Ez a lakás valamikor vállalati lakás volt, s csak 1966ban került át a nemzeti bizottsághoz. Ezzel kapcsolatban szeretném megkérdezni, hogy mikortól kell számítani az évi két százalékos amortizációt, mivel az önkormányzat az 1966-os évet tartja irányadónak. Annak a bérlőnek, aki a községtől vagy az államtól vásárolja meg az általa lakott lakást, és a lakás átruházásról szóló szerződés aláírása után a vételárnak legalább a hetven százalékát készpénzben kifizeti, az eladó tíz százalékos árkedvezményt köteles nyújtani [lásd a lakások és nem lakáscélú helyiségek tulajdonáról szóló 182/1993. Tt. számú törvény 18. §-a második bekezdésének c) pontját.] Az általános szabály az ilyen lakásoknál egyébként az, hogy a lakás négyzetméterenkénti árát az úgynevezett beszerzési árból kiindulva számítják ki oly módon, hogy a lakóház beszerzési árából levonják az évi két százaléknyi amortizációt a ház korának minden egyes évéért (ezek a levonások azonban nem haladhatják meg együtt a 80 százalékot). Az említett beszerzési árból továbbá még levonják az összehasonlítható szövetkezeti lakások építésére adott állami hozzájárulás összegét is (mégpedig a szerint, mikor kezdték el a lakóház építését). Az így kapott összeget elosztják a lakóházban levő lakások alapterületeinek összegével, és ez az eredmény a lakás négyzetméterenkénti ára. A következő lépésben a lakás négyzetméterenkénti árát beszorozzák a lakás (négyzetméterben kifejezett) alapterületével. Az így kapott lakásárból az eladó 30 százaléknyi levonást köteles adni a vevőnek „a lakásár kifizetésére", mégpedig függetlenül attól, hogy a vevő a szerződés aláírása után az említett 30 százalékos levonás utáni árnak legalább a 15, vagy legalább a 70 százalékát fizeti-e készpénzben. Vagyis, ha visszatérünk a levelében felvetett kérdésre: az évi két százalékos amortizáció leszámításának szempontjából inkább az 1959-es év jöhet számításba, mivel a törvény az épület korát említi (bizonyítási segédeszközként szolgálhat ilyen esetben mondjuk a kollaudációs, vagyis a használatbavételi engedély is). Az esetleges kedvezményekről már szóltunk. Ami viszont az eladási (ajándékozási) lehetőségeket illeti, itt ezekre a kedvezményekre vissza kell térni. A Polgári Törvénykönyv és a már idézett „lakástörvény" szerint a saját tulajdonával, a megvásárolt lakással ki-ki a saját belátása szerint rendelkezhet (mert ugye, végül is tulajdonos). Van itt azonban egy fontos megkötés: A vevő a meg nem fizetett vételár teljes összegét köteles megfizetni, ha a lakástulajdont másra, mint a saját házastársára, gyermekeire vagy unokáira ruházza át a lakástulajdon átruházásáról szóló szerződés megkötésétől számított tíz éven belül (lásd a 182/1993. Tt. számú törvény 18. paragrafusának harmadik bekezdését). Ez a megkötés azonban csak azokra vonatkozik, akik a lakás megvételekor nem fizetik ki a teljes vételárat (a fent említett 30 százalékos levonás azonban itt sem számítható be a teljes vételárba), hanem a vételár egy bizonyos részének törlesztésében állapodnak meg az eladóval, és ugyanakkor a lakás tulajdonjogát (ajándékozzással vagy adásvételi szerződéssel) az említett személyek körén kívüli egyénekre ruháznák át. Összegezve az elmondottakat: ha ön a lakás megvásárlásakor a lakás jogszabály szerinti vételárának legalább tizenöt százalékát kifizeti és megállapodást köt az eladóval arról, hogy a vételár fennmaradó részét tíz éven belül törleszti [ilyen szerződési feltételeket ír elő az említett „lakástörvény" 18. paragrafusa második bekezdésének b) pontja], a vételárnak ezt a fennmaradó részét nem köteles azonnal és készpénzben kifizetni, ha a lakást a megvétele után az unokájának ajándékozza. Továbbra is megilleti az a kedvezmény, hogy rendszeres havi részletfizetésekkel törlessze a hátralékot tíz éven át. Itt jegyeznénk meg még azt is, hogy ezek a rendszeres havi részletek kamatmentesek [lásd a 182/ 1993. Tt. számú törvény 18. §-a második bekezdésének b) pontját], dr. P. D.