Új Szó, 1994. február (47. évfolyam, 25-48. szám)

1994-02-08 / 31. szám, kedd

275 KALEIDOSZKÓP ÚJ szól 1994. FEBRUÁR 7. A komáromi nagygyűlésen elfogadott állásfoglalás rövid elemzése A szlovákiai magyarok választolt képvi­selőinek országos nagygyűlésén, 1994. ja­nuár 8-án, Komáromban több mint hárome­zer közlegitimitással rendelkező személy (polgármester, önkormányzati és parlamen­ti képviselő) egy állásfoglalást hagyott jó­vá, amelyben négy fontos részterületen fo­galmazódott meg a szlovákiai magyarság elképzelése a jövőjéről. Ez a négy rész, - a politikai, az önkormányzati, a közigaz­gatási és az alkotmányjogi - egységet al­kot. A minimális célokat a Dél-Sz]ovákiá­ban jelen lévő politikai erők össztársadalmi konszenzus alapján tűzték ki. Csak az a po­litikai erő számíthat a magyarság zömének a támogatására, amely felvállalja az állás­foglalás elveinek megvalósítását. A komáromi nyilatkozat legfontosabb üzenete Európa és Szlovákia felé, hogy a szlovákiai magyarság jogi helyzetét tárgya­lásos úton, törvényes keretek között, Szlo­vákia területi integritásának tiszteletben tartásával kívánja rendezni. 1. Politika Az állásfoglalás politikai része elsősorban alapvető információt nyújt arról, hogy mi­lyen emberi és politikai erővel rendelkezik a szlovákiai magyarság és milyenek a poli­tikai és társadalmi jellemvonásai. Ebből kitűnik, hogy képes az önépítésre, jogi ala­nyiságának és politikai akaratának kifejezé­sére. Az üzenet azokról a sajátosságokról is szól, amelyek a szlovákiai magyarság ma­gatartását, politikai kultúráját és szociológi­ai adottságait jellemzik. Felhívja a figyel­met azokra az értékekre, amelyek a szlová­kok és magyarok közvetlen együttélése nyomán alakultak ki, elsősorban az egymás iránti türelmesség nagyobb fokára. A nyugati világ számára az állásfoglalás elsősorban azt az üzenetet hordozza, hogy a szlovákiai magyarság az integrált és stabil Európa, valamint a globális európai bizton­sági rendszer elkötelezettje. Orientációja fenntartások nélkül nyugati. El akar kerülni bármilyen konfliktust, azonban tudatosítja, hogy helyzetének megoldása a kormányzat és a szlovákság politikai akaratán múlik. A konfliktus veszély t az idézi elő, hogy a megoldást lehetővé tevő politikai akarat a szlovák politikai életben és a szlovák társa­dalomban nem számottevő. Az állásfoglalás alapján egyértelmű, hogy az eddigi megközelítésből nem lehetséges a szlovákiai magyarság helyzetének a megol­dása. Ez azt jelenti, hogy a hagyományos ki­sebbségi politika csődbe jutott, és más meg­oldásra van szükség: egyenrangúságra épülő, partneri kapcsolatrendszert kell kiépí­teni a szlovákok és a magyarok között, amit csak szemléletváltás és új törvények garan­tálhatnak. 2. Az önkormányzatok jogai Az állásfoglalás leszögezi, hogy a jogál­lam alapja a széles jogkörrel felruházott ön­kormányzat, ami egyúttal a demokrácia egyik megvalósulási formája is. Ugyanak­kor leszögezi, hogy a Szlovák Köztársaság­ban az önkormányzatok jogai nem kielé­gítőek, működésüket korlátozza a központi hatalom, az alkptmány nem tartalmaz ele­gendő biztosítékot az önkormányzatok ki­bontakozására. Kél fontos megállapítást lesz az állásfoglalás: növelni kell az önkor­mányzatok jogait és hatáskörét, ezzel együtt biztosítani kell anyagi függetlensé­güket is. A nagygyűlés résztvevői az állásfoglalás­ban követelik, hogy a kormány írja alá a Helyi Önkormányzatok Európai Chartáját, fogadja el a chartából többek között azokat a pontokat, amelyek biztosítják a szubszidi­aritás elvének gyakorlati megvalósulását. Ennek lényege az, hogy a központból át kell utalni az önkormányzatoknak mind­azon hatáskört, amelyek ott is elláthatók. Tehát az ügyeket emberközelben kell intéz­ni, ami egyértelműen a központi kormány­zat befolyásának a csökkentéséhez vezet. Ez vonatkozik a közigazgatási területi egy­ségek kialakítására és az önkormányzatok társulási jogára is. A közigazgatási területet az önkormányzatok társulásai alakítsák ki, és azt csak az ő beleegyezésükkel vagy népszavazással lehessen megváltoztatni. Mindezeket a jogokat az alkotmány rögzít­se. 3. A közigazgatási és te­rületi átszervezés A közigazgatással kapcsolatos állásfog­lalást két ok váltotta ki: a jelenleg működő közigazgatás nem jó, hiszen míg az önkor­mányzati rendszer csak alapszinten és kor­látozottan létezik, addig az államigazgatás kétszintes és bonyolult (körzeti, járási, va­lamint sajátos jogkörű hivatalok léteznek). A kormány által javasolt átszervezési terv pedig még rosszabb, mert hamarább kíván­ja meghatározni az államigazgatási terüle­teket és az államhivatalok jogkörét, mint a másodfokú önkormányzatokat, amelyeknek csak a maradék jogkörök jutnának. A kor­mány javaslata a magyarok számára azért is elfogadhatatlan, mert a magyarság lakóte­rületét öt közigazgatási terület között oszta­ná fel oly módon, hogy aránya miatt min­denütt leszavazható lenne. Tehát nem telje­sülne az a követelmény, hogy saját ügyei­ben önmaga dönthessen. A kormány javas­lata ebben a tekintetben is egyértelműen a szubszidiaritás elvével ellentétes/ Az állásfoglalás két alternatív megoldást javasol: - kialakítani egy nagy, kb. 8 ezer négy­zetkilométer nagyságú közigazgatási terü­letet, ahol a szlovákiai magyaroknak mint­egy 90 százaléka él, és a magyarok a helyi lakosságnak több mint 60 százalékát alkot­ják; - ugyanebben a térségben három köz­igazgatási területet alakítani ki. Az első változat egy önálló régiót jelent saját regionális, parlamenttel. A második változat szerint három másodfokú Önkor­mányzati területet kellene kialakítani, ame­lyet vagy egy országos magyar önkormány­zati tanács fogna össze, vagy egy kétkama­rás parlamenti szerkezetben nyerhetnének paritásos képviseletet a régiók. Hangsúlyozni kell, hogy a két megoldási lehetőség között akkor lehet majd választa­ni, ha véglegesülnek a területi egységek számára és nagyságára vonatkozó elképze­lések, a mi megoldási javaslatunkat ehhez kell majd igazítani. 4. A magyarok alkot­mányos jogállásáról Az önkormányzati rendszer és a területi átszervezés kapcsán elmondott javaslatokat az állásfoglalás oly módon rendszerezi, hogy ennek alapján megfogalmazhatók le­gyenek a szlovákiai magyarok alkotmányos jogai. Egyik leglényegesebb része az állásfog­lalásnak a közösségi státus követelése an­nak kapcsán, hogy a szlovákiai magyarok magukat ezentúl nem kisebbségként hatá­rozzák meg, hanem nemzeti közösségként. Az állásfoglalás hangsúlyozza, hogy a ma­gyaroknak joguk van mind az önmeghatá­rozásra, mind az adott államkeretek közötti önrendelkezésre, ami ugyancsak a szubszi­diaritás elvének a megvalósítását jelenti. Alapkövetelménynek tekinti a magyarok közhivatali érvényesülési lehetőségének a biztosítását és a magyar nyelv használatá­nak törvényesítését: a magyar többségű te­rületeken a szlovákkal egyenrangú nyelv­ként, a kisebbségi területeken második nyelvként. Az állásfoglalásnak ez a része négy olyan politikai alapfogalmat tartalmaz, amelynek közvetlen jogi tartalma is van: - a magyarság politikai alanyiságát saját választott képviseleti testülete révén kíván­ja kifejezni - tehát önkormányzati jogokat követel; - a magyarok által többségben lakott te­rületeknek különleges jogállást igényel az. Európa Tanács Parlamenti Közgyűlése 1201. Ajánlásának 11. cikkelye alapján. Ez annyit jelent, hogy az önkormányzatok ál­talános jogkörén túlmenően beleegyezési jogot követel, főleg a közhivatalok, bírósá­gok, ügyészségek és az állami rendőrség személyi összetételére vonatkozóan; - megköveteli az államon belüli kölcsö­nösség (reciprocitás) elvének alkalmazását, ami azt jelenti, hogy a magyarok körében számbeli kisebbségben élő szlovákoknak, valamint a szlovákok körében számbeli ki­sebbségben élő magyaroknak azonos jogaik legyenek; - egyenrangú közösségként kíván élni a szlovák nemzettel, ami a társnemzeti kap­csolat lényege. Az állásfoglalás mindvégig kerüli az au­tonómia és a kollektív jogok fogalmat. Az autonómia jelentése ugyan azonos az ön­kormányzatéval, azonban az utóbbi kifeje­zés politikailag elfogadhatóbb, mint az au­tonómia, amelyet a szlovák közfelfogás az állami önállósulás első lépésének tekint. A kollektív jogokat nemcsak politikailag utasítják el még nemzetközi fórumokon is, hanem szakmailag is tisztázatlan ez a foga­lom. Az ugyan egyértelmű, hogy politikai jo­gokra vonatkozik, de nem egészen világos, hogyan egyeztethető az egyéni jogokkal. Emiatt az állásfoglalás közösségi jogokat említ. Egyik ilyen közösségi jog az önkor­mányzatra való jog, amely az egyéni válasz­tói jog alapján jön létre, de csak közösség gyakorolhatja, egyén nem. A nyelvhasználat­ra való jog is közösségi jog - noha egyének gyakorolják -, mert alkalmazásuk a nyelvet beszélők viszonylagos számától, területi kon­centráltságától és őshonosságától függ. Az állásfoglalásban nem jelenik meg se­hol a kulturális vagy oktatási autonómia ki­fejezés és követelés. Ezt az önkormányzati jogkörök átadásával kívánják biztosítani. Megjelenik azonban fogalomként a kisebb­ségi önkormányzat, amelyet értelmezni kell. Alkalmazása ott kézenfekvő, ahol a kölcsönösség alapelve is érvényesülhet. Kérdéses, hogy a kisebbségi önkormány­zatra való jog milyen elv alapján működ­het: a Bauer-Renner féle perszonális auto­nómia elve szerint - ez esetben a szórvá­nyokra is vonatkozhat, vagy kisközösségi elv szerint, amely feltételezi a társadalmi szervezettséget. A komáromi állásfoglalásról elmondhat­juk, hogy egy olyan koherens dokumen­tum, amely logikusan kötődő elemekből áll. Az elfogadott elvek alapján fokozato­san felépíthető a szlovákiai magyarság olyan közigazgatási és önkormányzati auto­nómiája, amely elvezetne a szlovákok és a magyarok közötti egyenrangú partneri vi­szony, azaz a társnemzeti rendszer kialakí­tásához. Az állásfoglalásban azonban kó­dolva van egy figyelmeztetés is: amennyi­ben a mindenkori szlovák kormányzat ezt a javaslatot nem veszi komolyan, és nem haj­landó a megvalósítása érdekében cseleked­ni, következménye a feszültség növekedése lehet. Duray Miklós, az Együttélés PM elnöke Rablógazdálkodás ? A z embert nap mint nap meglepetések érik. Kel­lemesek ritkán, kellemet­lenek gyakran. És nem csupán a fővárosban, hanem kis hazánkban bárhol. Az országba látogató ide­gen legfeljebb megütközik a honi szokásokon, és máskor elkerül bennünket. De mit tehetünk mi, akik itt születtünk, s nap mint nap szembesülünk a valósággal: ahol csak lehet, átvernek bennünket. Legutóbb, kelet-szlovákiai ri­portutunk során, Nagymihályban, a Družba Szállóban akartuk kol­légáimmal álomra hajtani fejün­ket. A portán - annak rendje és módja szerint - elkérték igazolvá­nyainkat, s amikor rövid várako­zás után kértük a sz.obakulcsokat, felvilágosítottak, hogy fáradjunk át egy másik ablakhoz, s fizessük ki a számlát. Kissé csodálkozva ugyan, de szót fogadtunk, hiszen mi mást is tehettünk volna késő este, szinte a világ végén. A por­táskisasszony leült a számítógép elé, különböző ábrákat varázsolt a színes képernyőre, s néhány másodperc alatt a nyomtató ki­adta a számlánkat. Akkor hűlt meg bennem ci vér, amikor meg­láttam az összeget: 617 korona. - Én nem lakosz.tályt kértem ­tiltakoztam óvatosan. A számító­gépet kezelő portás megnyugta­tott, sima szobáról van szó. ­Nincs szükségein TV-re, rádióra sem - közöltem, gondolván, hátha le tudok alkudni az összegből, va­lamennyicskét. A szálló alkalma­zottja biztosított arról, kár aggód­nom, semmi ilyenről szó sincs. És valóban. A szobában az ágyakon, rozoga szekrényeken és egy, talán jelszóra működő kislámpán, illet­ve az agyonmosott törülközőkön kívül tényleg semmi nem volt. Igaz, a falakat sötétzöld (fa?bur­kolat borította, ami még barát­ságtalanabbá, komorabbá „ vará­zsolta" a szobát. Mondanom sem kell, a kollégáim, sem jártak job­ban, ők még többet fizettek. Az üt porát és dühünket lemo­sandó ültünk be a nappali bárba, s a mit sem sejtő pincérnőtől a rendelést követően azonnal a számlát kértük. Gondoltuk, a szállodában mindenütt ez a szo­kás! A számla rendezése újabb meglepetést hozott: kivételesen kellemeset. Ilyen alacsony árak­kal csak ritkán találkozik az em­ber! Eleinte nem értettük, hogyan is van ez, de aztán, persze, rájöt­tünk. Az itallapon az árakat a na­pi vendégkör pénztárcájához iga­zították. Okosan, hiszen ki térne be a Družbába sörözni, ha az árak a csillagos eget súrolnák?! Főleg akkor, ha Nagymihályban is biztosan van választási le­hetőség! A szálloda, az ugye, már más elbírálás alá esik. Mert mit tehet az a szerencsétlen utas, aki - jobb megoldás híján - abban az isten háta mögötti, várossá duzzasztott faluban kénytelen szállás után nézni? Hogy a szoba árának hallatán tovább állhat? Igen, de akkor hol aludjon? Ezt a kényszerhelyzetet használja ki a szálloda topmenedzsmentje, s annyit számláz, amennyit nem szégyell. A vándor pedig fizet. Előre, nehogy a szoba láttán ne­tán másképp határozzon. S az sem biztos, hogy szüksége van a számítógépes számlára. Mert ha jól végiggondolja, rádöbben, hogy ezt a műszaki forradal-mi vívmányt is vele fizettetik meg! Nem ezt nevezik rablógazda­ságnak?! (péterfi)

Next

/
Oldalképek
Tartalom