Új Szó, 1994. február (47. évfolyam, 25-48. szám)

1994-02-01 / 25. szám, kedd

ÚJ szó 7 KÚTFŐ „A szellemi antifasizmusnak nem voltam épp utolsó magyar katonája, Aki ismeri írói működésemet, az tudja, hogy az utolsó szabad években minden soromat és gondolatomat a hitlerizmus elleni szellemi harc determinálta, annyira, hogy kritikusaim már »mániákus monotóniáról« beszéltek" - olvashatjuk A vádlott megszólal első bekezdéseinek egyikében, s miután Fábry Zoltán elpanaszolja, hogy „a büntetés nem is maradt el: kétszer jártam meg Ilavdt, utána vért köptem... de élt a remény, élt a vágy: beszélni, - ítélni, kiordítani, azl, ami gombóccá rekedt a torkomban, s amikor úgy hitted, hogy eljött az óra, a torkodra forrasztják a szót azok, akiket egy célúnak ismertél és szerettél. Ez felér a gyilkossággal ". A vádlott tehát ismét megszólal. Ha meg tudott szólalni 1945-ben, akkor ugyan ki tilthatná meg neki, hogy megszólaljon újra, ma is? S itt nemcsak az egyre soijázó, immár tizedik köteténél tartó Összegyűjtött írásaira gondolunk, s nemcsak pár éve napvilágot látott Naplójára, az Üresjáratra, hanem az írásunk címét adó dokumentumra is, A vádlott megszólal címűre, amely több évtizednyi kéziratlét után ugyan megjelent hatvannyolcKULTÚRA ban az Irodalmi Szemlében, s hozzácsapva a Stószi délelőttökhöz, könyvalakban is, ám önálló könyvként csak mostanában jelent meg a Madách kiadónál, az Új Mindenes Gyűjtemény Könyvtára sorozatban, szép kivitelezésben, Fonod Zoltán gondos utószavával. A vádlott hát, mondottuk, újra megszólalt. S mit ád Isten, írása semmit nem vesztett súlyából az immár majdnem fél évszázad alatt, mert: „ Tanúk helyett vádlottak lettünk", s „A szlovenszkói szellem ma (újra) a vádlottak padján áll". Újra mi bűnhődllnk azért, mert harmincnyolcban és kilencvenháromban meg kilencvennégy január nyolcadikán Komáromban mi robbantottuk szét Csehszlovákiát. „ Van-e csehszlovákiai magyar irodalom? Talán túl provokatívnak s nem a leghelyénvalóbbnak tűnik egy ilyen kérdés éppen Fábry Zoltán jubileumán, de hol és mikor volna kevésbé helyénvaló?" - kérdezte e sorok írója 1967-ben, Fábry hetvenedik születésnapján, így folytatva: „Aligha szorul bizonyításra, hogy a csehszlovákiai magyar irodalom - ha létezik egyáltalán, hiszen létének alig néhány évtizede alatt hányszor megkérdőjelezték immár puszta létét is - Fdbryn áll vagy bukik." Nos, az ilyen kérdések s az ilyen kordokumentumok, úgy tetszik, örök érvényűek. Ahogy az antifasizmus problémája is! A műfaj neve - antifasizmus, szögezte le Fábry, de évtizedeken át a fogalmat valóban szó szerint vettük, tehát csak fasizmusellenességet kerestünk benne. Márpedig a stószi remete nemcsak titkos naplójában árulta el, hogy fasizmus alatt mindenfajta diktatúrát ért, kommunizmust, nacionalizmust, sztálinizmust egyaránt, mondom, ezt nemcsak titkos naplójának árulta el, hanem bizalmasabb vendégeinek is, s nemcsak a legbizalmasabbaknak, mert midőn e sorok írója ötvennyolc nyarán először látogatott el Stószra - igaz, hogy a már Fábry-bizalmas Veres János társaságában első bemutatkozása alkalmából hallhatta az igét, hogy az antifasizmus antikommunizmus is egyre inkább. Nos, az antifasizmus nagy összefoglalása, s nemcsak a Fábryéletmű keretei között, de talán az egész európai irodalomban, Fábry legnagyobb igényű vállalkozása, az Európa elrablása. Ez az 1961 és 1963 között íródott monográfia látott most újra napvilágot a Madách kiadónál, a Fábry Zoltán összegyűjtött írásai sorozat tizedik köteteként. A kiadványt, ahogy az egész sorozatot, Fónod Zoltán gondozta, a jegyzeteket viszont ezúttal Alabán Ferenc készítette, s utószavát Rákos Péter írta. Az újabb (csehszlovákiai irodalomtörténet-írás rangos képviselőinek közös munkálkodása nyomán jött létre tehát ez az újabb Fábiy-kötet. „A tévedés mindig tetté ismétlődik; ezért kell az igazat fáradhatatlan szavakkal megismételni" - idézi Fábry Goethét. A tévedésnek, az emberiség tévedésének, melynek következtében a fasizmus naggyá nőhetett, nem szabad megismétlődnie... Éppen ezért s éppen napjainkban a fáradhatatlan szavakat újra meg újra fáradhatatlanul hangoztatni kell, még ha unalmasak is, még ha nyomasztóak is, nehogy utóbb joggal vesse a szemünkre az utódok nemzedéke, ha netán neki is a maga kárán kellene okulnia; ha kéretlenül is, ha népszerűtlenül is, ha bedugtuk is a fülünket, miért nem mondtátok ezt el nekünk? íme, ezért és így születhetett az Európa elrablása, Fábrynak talán legkiérleltebb, legjobban szerkesztett műve, egész munkásságának bizonyos értelemben kvintesszenciája - írja Rákos Péter. Milosevics, Zsirinovszkij korában kell-e ennél többet mondani? CSELÉNYI LÁSZLÓ 1994. FEBRUÁR 1. Lilium aurum BIBLIOTÉKA Félperces „pazarlások" Zs. Nagy Lajos szlovákiai magyar költő és publicista a purgatóriumban találkozik (természetesen álmában) Örkény Istvánnal. Zsénagy megvallja mesterének, hogy félperces novellákat akar írni, mivel a mai olvasónak túl hosszú az egy perc. Örkény, miközben szárnyait nézegeti, a mennyországba készülvén, így morfondírozik: „Lajcsi a vérzivatarban? Nem hangzik valami jól." S mielőtt kiröppenne a purgatóriumból, visszaszól: „Érdemes akár fél percet is az irodalomra pazarolni?" Ügy látszik, igen, legalábbis Zs. Nagy szerint, aki ismét csokorba gyűjtötte három év alatt írt prózáját. A skála ezúttal is széles, s a Zs. Nagytól megszokott irónia, önirónia, szarkazmus, fintor lengi be a kis kötetet, amelyben feltűnik többek közt -a sokat emlegetett európai ház, melyből a költő a kertbe menekül, bumfordi Csemadok-sztorik váltakoznak unoka-sétáltaló idillekkel, kis morális fabulák kerekednek elő - azaz, a homo ludensi rajzolatok, amelyek immár elválaszthatatlanul hozá tartoznak a költő portréjához. Az írások többsége Zs. Nagy által érzékelt világ kérdéseit vetik fel: esendőségünket, csetlő-botló mivoltunkat, pelyhedző szárnyaink alatt a pattanásokat és pörsenéseket. Hit és ragyogás Kulcsár Ferenc egyre egyértelműbben kezdi meghatározni pályáját. A legutóbb az Imádságok ká jelentkező költő lassanként a leheletlent kísérti: a végtelenségig tömöríteni, a legkevesebb szóval kimondani a legtöbbet - mintha egyre szűkülő kör egyre táguló magjához igyekezne hozzáférkőzni, mintha a végső, legnagyobb kérdésekre keresné a választ. Tudva, sejtve, persze, hogy végleges válasz nem létezik, csak a végtelen, fájdalmas ostrom. Boldogasszonylenyér, tfiznehéz, csuromvér, sugárzó állatok, koldusszerclem, zokogó öröm, tengerek tUze. Kulcsszavak, mindent kibeszélni akaró sűrűsödés. Mintha a lét határán egyensúlyozna, s már-már a dadogásig jutna el, amikor lefoszlanak a szavak is, amikor „félig írt verssorod / lezárja virrasztásodat." Nehéz jóslatokba bocsátkozni, hová, merre vezet az út, hogy meddig tarthat az alázat és a fennkölt ragyogás feloldhatatlan kettőssége, hogy követhető-e a költő ezen az úton, vagy ámulattal figyeljük távolodását? Hogy kívül maradunk-e, engedi-e, hogy vele menjünk? „igen. írók / Mert még, /mert már/nem értelek. / Holott lennék veled: volnálak /Csurom vér vagyok: merő seb a vállad." (kövcsdi) „Szorgos adósa vagyok hazámnak" EGY MŰKÖDÓ ALAPÍTVÁNYRÓL A rendszerváltást követően, az állami támogatás - élet sok területéről való - kivonulásának kényszeréből, másrészt a szellemi épülés leépülésbe való átfordulásának megakadályozása okán régiónkban is úgy megszaporodtak az alapítványok, mint gomba eső után. Olykor, igaz, hálás eszközéül az egymásra mutogatásnak, a vádaskodásnak, ami az elszegényedés kényszerű velejárója. Tény, hogy nem minden alapítvány tölti be maradéktalanul küldetését, az önzetlen alapítók szándéka szerint, máskor pedig olyan bankszámlákra folydogálnak be jószándékkal felajánlott összegek, amelyek holt tőkeként alusszák Csipkerózsika-álmukat, haszontalanul, a devalváció képletes férgeit hizlalva. A pozitív kivételek közé tartozik a Komenský Egyetem magyar tanszékén 1990 végén létrehozott Szenei Molnár Albert Alapítvány, melyért Turczel Lajos nyugalmazott tanárnak tartozik köszönettel a tanszék, aki egy magyarországi irodalmi díj összegét (kerek ötvenezer koronát) ajánlotta fel a nemes célra. Az alapítvány alaptőkéje időközben a hétszeresére nőtt, s jelenleg mintegy 350 ezer koronái képvisel, 'lalabai Zsigmond akkori tanszékvezető (aki ma is a kuratórium ügyvezető elnöke) ügyködésének köszönhetően sikerült százötvenezer korona értékben technikát is szerezni: fénymásolót és két számítógépet. Zalabai mellett az alapítvány másik lelke és motoija Szabómihály Gizella, aki, annak dacára, hogy időközben távozott a tanszékről, továbbra is gondozza gazdasági ügyeit. A tavaly decemberben tartott szemeszterzáró ünnepségen (amelyen természetesen részt vett az alapító is) a kuratórium döntése alapján immár második alkalommal jutalmazták meg a legjobb tanulmányi előmenetelt elért diákokat. Igaz, ezúttal szigorúbb kritériumok alapján, ugyanakkor jutalomban részesültek a legjobb dolgozatok írói, s azok is, akik részt vettek a nyelvjáráskutatásban. Ugyancsak itt hangzott el, hogy az egyik diákot, akinek, szülei elhunytával, aligha lenne módja tovább folytatni tanulmányait, a kuratórium támogatásra javasolt. A tavalyi kamatokból vendégelőadók jöhettek a tanszékre, hozzájárultak a tanszék tagjainak külföldi tanácskozásokon való részvételéhez, szakdolgozatok gyűjtéséhez szükséges utazásokhoz, de néhány hazai intézményt is támogattak (Simonyi Alapítvány, Cserkész, Irodalmi és Könyvbarátok Társasága stb.). Társrendezői voltak többek közt a nyitrai irodalomtudományi konferenciának is. S hogy az alapító Turczel Lajos által megfogalmazott óhajnak eleget tegyenek, hogy tudniillik a kutatási támogassák, a kuratórium úgy döntött, felújítja a tanszéken a tudományos munkát. Ezentúl az irodalomtudomány, illetve a nyelvészet kutatása terén elért jó eredményekért is díjazzák a diákokat. Terveik közt szerepel az is, hogy ezentúl évente kiosztják az arra legérdemesebb alkotóknak a Szenei Molnár Albert Díjat. Vannak persze gazdagabb alapítványok is, s lehet, hogy a diákoknak átadott jutalom valójában szerény, ám a Szenei Molnár Albert Alapítvány igyekszik a névadó irodalmár-prédikátor szellemiségét vállalva dolgozni és ösztönözni, ama szorgos adósság szellemében, amelynél jobb példát aligha kaphatnának leendő pedagógusaink. KÖVESDI KAROLY Balról: Jakab István, Turczel Lajos, Zalabai Zsigmond, Szabómihály Gizella (Méry Gábor felvétele) Az Alföld a IX. században (AZ AVAR TOVÁBBÉLÉS KÉRDÉSEI) Pár napja jelent meg a szegedi Mó- hiszen itt viszonylag kevés az ra Ferenc Múzeum kiadásában a ta- olyan lelet, amely átnyúlik a sokat valy decemberben rendezett régé- vitatott IX. századba is. Ezek közé szeti konferencia előadásait össze- a kevesek közé tartozik például a foglaló kötet, amely az Alföld hortobágy-árkusi későavar temető, IX-X. századi benépesítésével, az melynek legszebb leletegyüttesei a avarság IX. századi továbbélésével komárom-hajógyári temetővel mufoglalkozott. A kötetet Lőrinczy tatnak közeli rokonságot. A konfeGábor szerkesztette, s a korszakkal rencián az Alföld IX. századi törtéfoglalkozó régészek tanulmányait netéről és régészeti kutatásáról Magyűjti egybe. daras László nyújtott átfogó képet, A koraközépkori kutatást évtize- így most összefoglalásként tőle dek óta foglalkoztató egyik alapkér- idézünk: „Az igen gyér, szórványos dés a Kárpát-medencét közel 250 lakosság megfelel annak a képnek, évig uraló, nagyszámú keleti nép, melyet a kóborló avarok által gyéaz avarság továbbélése, IX. századi ren lakott avarorum solitudes meg régészeti hagyatékának kutatása, határozásnak felel meg... A DunánTudjuk, hogy a IX. század legelején tálon berendezkedő frank biroda(803-ban) a frankok Nagy Károly lom, az expanzív politikát folytató vezetésével az avarokkal vívott vé- bolgárok, a Nagy Morva birodalom res háborúk után döntő csapást mér- és a Kárpátok külső karéján kívül tek az Avar Birodalomra, azonban a élő magyarok között egy olyan sennépesség nagy részét nem pusztítót- kiföldjét alkotta, melynek fennmaták(-hatták) el, így azok tovább él- radása minden érdekelt fél számátek - ha mindinkább elszegényedve ra elfogadható volt... Végezetül is - a század első évtizedeiben. Az még egyszer hangsúlyozzuk, az Alírásos források gyér volta és sok föld a IX. században nem volt laesetben feloldhatatlan ellentmondá- katlan, csak korábbi népsűrűségésai következtében azonban mind hez képest rendkívül gyéren lanagyobb feladat hárul a régészeti kott." kutatómunkára. Ma már a Kárpát- A kötetben Madaras László bevemedence egyes területein olyan ké- zető tanulmányán kívUl (Az alföldi sei avar temetőket találunk, me- avarság IX. századi továbbélésének lyeknek szélső sírjaiban azok a lehetőségeiről a régészeti források tárgytípusok is megtalálhatók (kll- tükrében) a legizgalmasabb tanullönböző ékszerek, öv- és lőszer- mányok Szőke Béla Miklós (A IX. számveretek, agyagedények) me- századi Nagyalföld lakosságáról), lyek minden bizonnyal a IX. szá- Szentpétery József (Egy késő ávarzadban kerültek a földbe. Ezek közé kori lovas tiszti jelvény, a „csótár"), a temetők közé tartozik például a Juhász Irén (Szarvas környéki tevörsi és a komárom-hajógyári. Itt metők IX. századi leletei) és Ricz az elhunytaknak egy részét (még a Péter (Adatok az észak-bácskai gazdag lovastemetkezések harcosa- avar temetők felhagyásának időrenit is) feltételezéseink szerint már a di kérdéseihez) tollából születtek, század első évtizedeiben temették Végezetül a konferencia megrendeel. A kérdésre, hogy e kései avarok zésének célkitűzését jól érzékeltetik és utódaik megérték-e a magyar a szervezőknek a bevezetőben olhonfoglalást (erről is szól László vasható sorai: „Néhány éven belül Gyula „kettős honfoglalás" elméle- ünnepeljük Árpád honfoglalásának te), ma már igennel válaszolhatunk, 1100. évfordulóját. A konferencia persze azzal a megszorítással, hogy anyagának megjelentetésével hozzá bizonyos területeken egyes csoport- szeretnénk járulni ahhoz, hogy mijaik találkozhattak a magyar hon- nél hitelesebb történeti képet rajzolfoglalókkal. hassunk a honfoglalás mellett a A konferencia előadásai viszont Kárpát-medencei előzményekről azt sugallják, hogy az alföldi terű- is." leteken arányaiban más a helyzet, Dr. TRUGLY SÁNDOR A vádlott megszólal (Méry Gábor reprodukciói)