Új Szó, 1994. február (47. évfolyam, 25-48. szám)

1994-02-03 / 27. szám, csütörtök

SPORT . ÚJ SZÓM 1994. FEBRUÁR 3. Miért éppen Dániával játszik a hokiválogatott? ŠUPLER sokat töprengett az olimpiai nevezésen J. OKOLIČÁNY: „Színvonalas a bajnokság!" (Új Szó-tudósítás) Kedden este a 36. fordulóval véget ért a szlovák jégkorong extraliga alapszakasza, a körmérkőzéses sorozat. Nem kis meglepetésre a Martin került a play off-elődöntőbe (április l-jén rajtol), a nagy esélyes nyitraiak az utolsó felvonásban buktak el, s idő előtt befejezték (az élvonalból a zólyomiak estek ki). A közeli napokban, hetekben a válogatott lesz a főszereplő, amely a lillehammeri téli olimpián, majd a C-csoportos világbajnokságon próbál szerencsét. A Szlovák Jégkorong Szövetség vezér­kara tegnap délután sajtóértekezleten számolt be az ötkarikás játékok előtti előkészületekről, valamint a nevezésről. 099 Lillehammer'94 Juraj Okoličány, a szövetség alel­nöke még a hiva­talos tájékoztató előtt kijelentette: „A kedden véget ért hokiliga első része színvonalas volt, több mérkő­zés is meghaladta az, átlagot. Nem csak az első három helyezett reme­kelt, a pontvadászat előtt leírt együt­tesek is kietettek magukért!" Vitathatatlan, hogy a turócszent­mártoniak továbbjutásával csak ke­vesen számoltak. Mégpedig azért, mert a csehszlovák ligát is megjárt nyitraiak negyedik helye sokáig biz­tosnak tűnt. Aztán... Váratlanul(?) megtorpantak a Zobor alattiak. A versenyszabályzat szerint a Mar­tín - Nitra párharcot a gólarány (2:2, 5:0, 2:2,1:3) döntötte el, mivel a 36. fordulót követően mindkét együttes­nek azonos pontja volt, s az egymás elleni összecsapások után is remire állt a „meccs". Július Šupler, a szlovák hokiválo­gatott vezető edzője tegnap ismer­tette az olimpiára utazó keretet: „Nagyon sokáig töprengtem azon, kiket hívok meg az olimpiai együt­tesbe. Elismerem, egyesek más véle­ményen vannak. Én valóban a leg­jobbakat választottam. íme, a lille­hammeri keret: Hartman, Michalek, Dragan-Bača, Marcinko, Medrík, Sekeráš, Švehla, Smerčiak, Varholík, Búŕil-Pohorelec, P. Šťastný, Daňo, Kolník, Haščák, Kontšek, Pálffy, Petrovický, Jánoš, Plavucha, Šatan, Pucher. Ez a keret már véglegesnek tekinthető!" Ján Mitošinka, a Szlovák Jégko­rong Szövetség elnöke megjegyzete, Július Šupler (Fotó: Eugen Vojtišek) kénytelenek elfogadni a Nemzetközi Jégkorong Szövetség (IIHF) szigorú döntését. Ám ha az illetékesek meg­gondolnák magukat - a fellebbezést már elküldték -, Anton Šťastný az utolsó pillanatban is az utazók kö­zött lenne. Ez azonban nem valószí­nű, hiszen az IIHF egy bíróverést nem szokott eltussolni! Annál is in­kább, mert Anton Šťastný a játékve­zetőnek és a vonalbírónak is „odasó­zott" Mától egyhetes pozsonyi edzőtá­borozáson vesz részt a szlovák hoki­válogatott, amely szombaton Po­zsonyban, valamint egy nappal ké­sőbb az erdőháti Szenicen előkészü­leti mérkőzést játszik Dániával. Hogy miért éppen ezzel a szerény képességű gárdával? Július Šupler edző a következőket válaszolta: „Ez a meccs eredetileg nem volt tervben, de mivel pár nappal ezelőtt kapcso­latba kerültünk a dánokkal, meg­egyeztünk velük. Remélem, ellenfe­lünk a legjobbakat szerepelteti a hét végén. Az északiak a B-csoportban vannak, éppen ezért kíváncsian vár­juk, mire leszünk képesek..." Mint ismeretes, a szlovák jégko­rong-válogatott a sheffieldi selejte­zőn harcolta ki az olimpiai részvé­telt, a C-csoportos világbajnokságra pedig utólag kapott besorolást. Lille­hammerben, illetve Poprádon és Ig­lón bizonyíthat, hogy a világ élvona­lába tartozik. ZSIGÁRDI LÁSZLÓ Vízilabda KEK LÉPÉSHÁTRÁNYBAN (ÜJ SZÓ-informá­ció) - Alapos lé­péshátrányba ke­rült az Š KP Košice vízilabdacsa pata a KEK negyed­döntőjében. A kö­zelmúltban napokig tomboló sárga­ság miatt mindkét mérkőzésüket el­lenfelük otthonában játsszák a kas­saiak. A szlovák kupagyőztes szer­dán délben Budapestről repült a Me­diterranei Barcelona elleni találko­zóra. A katalánok mind az útiköltsé­get, mind pedig az ott-tartózkodást fedezik, s a legfrissebb értesülések szerint a ma esti, valamint a szomba­ti összecsapásra is telt ház előtt kerül sor. Rövid időn belül nyolc(!) játéko­sát is elveszítette az ŠKP: Kaid, Černohorský, Luk. u kapus és Vesze­Iits már korábban távozott, Po­korný, Dziak. Nagy A. és Tkáč pedig a napokban fordított hátat a sokszo­ros bajnoknak. Az utóbbi azonban ott lesz a spanyolországi meccseken. Reinovský György edző: „A pa­pírforma szerint nem sok esélyünk van, de azért nem adjuk fel. Vala­mennyien a tisztes, helytállásban re­ménykedünk. A sárgaság miatt hosz­szabb ideig zárva volt a fedett uszo­da, ám három héttel ezelőtt kivételt kaptunk, és edzhettünk. A kassai pólórajongók megérdemeltek volna egy valódi vízilabda-csemegét. Saj­nos, a járvány közbeszólt..." (zsigárdi) Szorgalmas Ml UJSAG A II. LIGÁS KÉZILABDACSAPATOKNÁL? (0 j Szó-információ) — Hetek óta tart a II. ligás kézilabdacsapatok felkészülése a tavaszi idényre. Vajon mi újság a dél-szlovákiai kluboknál? NASZVAD. - Új arc nem jelent meg köztünk. Keményen edzünk, a téli szünetben naponta, azóta he­tente háromszor gyakorolunk - vá­laszolja kíváncsiskodó kérdésemre Miskovics György edző. - Játéko­saim kilencven százaléka ifjúsági ko­rú, ezért kiváló alkalomnak tartom a szervezésünkben zajló Junior Ku­pa-mérkőzéssorozatot, amelyen két­két diák- és ifjúsági csapatot indí­tunk. Három tornán akarunk részt venni: Pozsonyban, Párkányban, majd nálunk a Slávia BIAMA Ku­pán. Tavasszal a bennmaradásért harcolunk. A Szlovák Kupába nem jelentkeztünk, szerintem védenceim többet játszhatnak a felsorolt mecs­cseken, s nekünk most éppen erre van szükségünk. CSALLOKÖZARANYOS. Fá­bián ŕerenc-hangjából nem sok derű árad, ám ez csak egyfajta téli pesszi­mizmus. A női mezőny listavezetője túl van az erőgyűjtés nehéz hetein. Két előkészületi mérkőzést játszott, s az edző különösen a Bp. Postás, a magyar NB II élvonalbeli együttese elleni sikert emlegeti büszkén. Ov­tus, az ukrán idegenlégiós alighanem Zalaegerszegre távozik. Visszatért a pályára Lengyel, s további két átlövő leigazolását fontolgatják. Biz­tatónak tartja, hogy a klubvezetés közölte a játékosokkal, előteremtet­te az anyagiakat az első félévre. Feljutási szándékukról nem monda­nak le, vagyis szeretnék megőrizni vezető helyüket. Február 6-án kez­denek a Szlovák Kupában. A 16 közé jutásért Privigyén a kerületi bajnokságban szereplő hazaiak ellen lépnek pályára. PÁRKÁNY. Javuló feltételek kö­zepette készülnek a Duna-partiak, váratlan negyedik helyüket nem lesz könnyű megőrizniük, mert tavasszal nehéz idegenbeli meccsek várnak rá­juk. ífj. Kovács László edző kevésbé gondterhelt, mint az őszi idény vé­gén tapasztaltam. Lánya, Annamária továbbra is Nyitrán vendégeskedik, de Párkányban is számítanak rá. El­kelne három erősítés, amit aligha­nem sikerül is nyélbe ütni. Túl a ke­mény alapozáson a naszvadi és ott­honi tornán szeretnének formába lendülni a márciusi ligafolytatásra. A Szlovák Kupában vasárnap 15 órakor Karván fogadják a Bánovcét. Párharcuk jobbika a nyárasdiakkal találja magát szemben. DAC. Senki nem távozott a férfi II. liga éllovasának keretéből, tár­gyalnak viszont a dunaszerdahelyi Gőgh leigazolásáról, aki jelenleg az ŠKP Bratislava sportolója. Kálmán Miklós edző szerint erőnlétileg jól áll a csapat, s várhatóan még erősebb lesz, mint az ősszel. Csak elkerüljék a sérülések... Egyetlen és változat­lan céljuk az I. ligába kerülés. Tíz­tizenegy előkészületi meccs vár rá­juk a tavaszi idény kezdetéig, már­cius 6-án négy együttes részvételé­vel szerveznek tornát. A Szlovák Kupában bekerültek a legjobb tizen­hat közé, miután 33:15-re nyertek Gútán, s a legközelebbi fordulóban (február 16, 18 óra) valószínűleg a Stupava látogat hozzájuk. (j. mészáros) Menne a Slovan, ha... SÁRGASÁGGONDOK (Új S/ó-információ) A Slovan labdarúgócsapatának ,u eredeti tervek szerint ma délután kellett volna elutaznia dél-amerikai portyára. Ám egyelőre erről szó sem lehet, mert kedden a csapat orosz légiósánál, Chovrebovnál fertőző májgyulladást állapítottak meg. Nagy a gyanú, hegy sárgaságról van szó. Ebben te esetben a lappangás! időszak 15-től 40 napig terjed. Az egészségügyi minisztérium a vizsgálatok végéig betiltotta a túrát. Szerdán Krütofík és további három játékos magas lázzal : ágynak dőlt. Telefonon felhívtuk Lancz Lajost, az együttes középpálya­t itijii d 11 j o i m^s^y i £ v*i 3 rä rc^iuilictiiiilv 'Ic^n ^p csak könnyű edzésünk volt. Ma cs holnap tüzetes orvosi vizsgálatokon esünk át." Mint ismeretes, Vencel, Stúpala, Kinder, Tomschek és Timko a váloga tóttal az Egyesült Arab Emírségekben tartózkodik... TIPPELŐKNEK A NIKÉ-ben a következő szombati meccsekre tippelhetünk: • Angol labdarúgó Premier Lea­gue: 103. Everton - Chelsea 2,5-2,8-2,9; 104. Blackburn - Wimbledon 1,5-3,0-6,0; 105. Manchester C. - Ipswich 2,2-2,8-3,0; 106. Norwich - Liver­pool 2,3-2,8-2,9; 107. Oldham - Southampton 2,3-2,8-2,9; 108. Q. P. R. - Manchester U. 3,1-2,8-2,1; 109. Swidon — Coventry 2.4-2,8-2,8; 110. Tottenham - Sheffield W. 2,7-2,8-2,5. • Hol­land futballbajnokság: 121. Cam­buur - Deventer 2,9-2,8-2,3; 122. Venlo - Groningen 1,7-2,8-4,0. • Skót labdarúgó-divízió: 125. Kil­marnock - St. Johnstone 1,8-2,4—4,5; 126. Motherwell - Hearts 1,8 2,6- 4,0; 128. Gl. Ran­gers - Partick Th.1,3-3,5-8,5. • Francia labdarúgó-bajnokság: 129. St. Etienne — Marseille 3,2-2,4-2,4; 130. Nantes - Lille 1.5-2,8-6,2; GYŐZELEM (TA SR-hír) Győzelemmel mutat­kozott be Szlovákia labdarúgó-válo­gatottja a dubai nemzetközi tornán. Első hivatalos mérkőzésén 1:0 (0:0) arányban győzött az Egyesült Arab Emírségek ellen. Óvatosan kezdett mindkét együttes. A 10. percben a kínai bíró elnézte Timko buktatá­sát a 16-oson belül. A vendégcsapat szívósan védekezett, s a középpályá­ról gyors ellentámadásokkal próbál­kozott a hazaiak kapuja elé kerülni. A 47. percben egy elveszett labdát Hýravý Weiss elé tálalt, aki közelről megszerezte a mérkőzés egyetlen gólját. Szlovákia a következő ösz­szeállításban játszott: Vencel - Stú­pala, Moravec, Hipp, Kinder - O. Daňko, Tomaschek, Hýravý, Weiss - Timko, Faktor (75. p. Zvara). Privalova: 6,03! (TA SR-hír) Világcsúcs született a moszkvai nemzetközi fedettpályás atlétikai viadalon. Az orosz Irina Privalova két századmásodpercet le­faragva korábbi teljesítményéből, 6,03 másodpercre javította a női 50 méteres síkfutás legjobb időeredmé­nyét. Mintegy 4000 néző előtt le­győzte a 200 méteres síkfutás világ­bajnokát, a jamaicai Merlene Otteyt (6,18). SPORTHÍRADÓ • MEGSZÜLETETT a lillehammeri téli olimpia első csúcsa. Az 1,4 millió belépőből elővételben 1,17 millió, azaz 84,6 százalék elkelt, ami a játé­kok történetében először fordult elő. Los Angelesben (1984) 83,6 százalé­kuk fogyott el. • LÉGFEGYVERÉVEL újságírók közé lőtt Diego Maradona, miután edzéskihagyásokra hivatkozva négy hónap után elbocsájtotta klubja, a Newell's Old Boys. A kíváncsi tollforgatók háza előtt zavarták meg az argentin labdarúgócsillagot. • JEFF GILLOOLY, Tonya Harding amerikai műkorcsolyázónő exférje bűnösnek vallotta magát a Harding vetélytársnője, Nancy Kerrigan elle­ni merényletben. Szerinte Harding tudott a támadási kísérletről, és bele­egyezését adta hozzá. • ELŐKÉSZÜLETI labdarúgó-talál­kozón: Jablonec - DAC 1:2 (0:1). A dunaszerdahelyiek góljait Tomáš és Pinté lőtte. • LINDH (amerikai) nyerte a női alpesi sízők Sierra Nevada-i VK­versenyének lesikló számát. • JÓVÁHAGYTÁK a Testnevelési Állami Alap idei előzetes költségve­tés-tervezetét, 300 millió koronás bevételre számítanak, s ebből 270-280 millió a nyereményjáté­kokból folyhat be. Csodás operettdíszletek előtt került sor az 1956-os játékok megnyitójá­ra. Most első alkalommal mondja el az olimpiai esküt hölgyversenyző — signorina Minuzza-Chenal négy esztendővel korábbi lesikló bronzér­mével érdemelte ki a megtisztelte­tést -, most első alkalommal van jelen a televízió a téli versenyeken. És a képernyőn 100 ezrek láthatják 32 ország 146 női és 778 férfisporto­lójának látványos küzdelmét. Felbukkan a havas lejtők első vi­lágsztárja. Toni Sailer. Nem sokkal múlt 20 éves, jóképű és mutatós bádogoslegény volt. És ami ennél is fontosabb, rendkívül jól és gyorsan síelt. Egyedülálló mutatványa: mind­három számot megnyeri. A lesiklást három és fél, a műlesiklást négy, az óriásműlesiklást pedig több mint hat másodperces előnnyel. Ilyen még nem volt az alpesi sízésben. Ünne­pelték, csodálták, imádták. „Blitz von Kitz" - mondták. Vagyis ő a szülőhelye, Kitzbühel villáma. Sophia Loren is megjelenik a helyszínen. Ő minden itáliai mozik legszebb és legújabb csillaga. De mégsem csodálják elég sokat. A sportnak megvannak a maga csil­lagai, egy olimpián az olimpiai baj­nokok az igazi csillagok. De talán mégis Sophia Loren adta az ötletet Sailernek, hogy évek múltán a film­szakmába is belekóstoljon. Csak kö­zepes színész lett... A szovjet Jevgenyij Grisin is „vál­tott". Majdnem elment kerékpározni a helsinki nyári játékokra, de az utolsó pillanatban súlyos szívbántal­makat fedeztek fel nála. Az ubor­kaorrú mókamester azonban nem hitt ebben. Tudta miért. Cortinában két aranyat nyert - gyorskocsolyá­zásban. A frissiben bemutatkozott szovjet jégkorong-válogatott győzött az 1954-es világbajnokságon, de 1955­ben 5:0-ás vereséget szenvedett a kanadai színekben hokizó Pentic­ton klubcsapattól Cortinában az USA válogatottja 4:0-ra veri Kana­dát, és már a mennyekben érzi ma­gát. Aztán 0:4-re kikap a szovjet együttestől. A vörös mezesek végül Kanadát is simán legyőzik (4:0). Bobrov, Babies, Pucskov, Gurisev, Suvalov, Szologubov, Tregubov... Rengeteg klasszis száguldozik a fura, hosszú nadrágos bandy-szerelésben. Gyorsak és erősek, mint a kana­daiak, precíziós játékuk felülmúlja a svédekét. Cortina a csehszlovák hoki Waterlooja volt. Ha azokban az időkben valami nagyon rosszul sike­rült, ezt mondták, ez teljesen Corti­na. A csapat mindenkitől kikapott: Kanada 3:6, Svédország 0:5, Szov­jetunió 4:7, USA 4:9. Síugrásban bekövetkezett a nagy őrségváltás. A finnek már az 50-es évek elejétől nagy munkába fogtak, modernizálták a síugrás technikáját. Sorra látogatták az NDK és NSZK nagysáncait, ezekben a „szabadtéri laboratóriumokban" végezték kuta­tómunkájukat. Az új felfogás: nem ugrani kell, hanem szökkenni, s az­tán vitorlázni, szállni, repülni. A mo­dern ugró ugyanis léceivel csaknem párhuzamos testhelyzetet vesz fel, karját a törzséhez szorítja és szinte csak a kézfejét, ujjait használja kor­mányfelület gyanánt. A kézzel fog­ható eredmény, Cortinában két finn és egy német áll a dobogón. A leg­jobb norvég a 9. helyen végzett. Először szerepelt három sífutó­szám, 15 km (a 18 km helyett), 30 km (új szám) és 50 km. Az aranyér­mekért nagy harcot vívott a svéd síkirály Jemberg, a finn Hakulinen és a szovjet Kolcsin. Ismert nevek. Sokáig voltak elnyűhetetlenek. Cortinában tört be a világ élvona­lába a csehszlovák műkorcsolyázó Karol Divin, az 5. lett. Magyarország színeiben csak a A'agy testvérpár indult, és nem kis küzdelemben a 3. helyen végzett. Az érmes országok élmezőnye: Szovjetunió 7-3-6, Ausztria 4-3-4, Finnország 3-3-1, Svédország 2-4-4, USA 2-3-2. (tomi)

Next

/
Oldalképek
Tartalom