Új Szó, 1994. február (47. évfolyam, 25-48. szám)

1994-02-25 / 46. szám, péntek

1994. FEBRUÁR 25. 'ÚJ SZÓ' OKTATAS SOK HŰHÓ - ENNYIÉRT AVAGY: KINEK JÁR TÁMOGATÁS? Azért ennek az ügynek van némi abszurditása. A Rimaszombati Tanügyi Hivatal és a járás magyar iskoláinak igazgatói egy olyan kérdésben foglaltak állást, vagy voltak kénytelenek állást foglalni, amelyhez normális viszonyok között tulajdonképpen nem sok közük volna. Arról ugyanis, hogy egy alapítvány kinek, mikor és mennyi pénzt kíván támogatásként adni, egyedül az adományozónak - ez esetben az alapítvány kuratóriumának - áll jogában dönteni. A megajándékozottaknak - a magyar iskolákba íratott leendő elsősök szüleinek - viszont lehetőségük van dönteni: elfogadják-e a fölajánlott támogatást vagy sem. A szülők egyelőre nem nyilatkoztak e kérdésről, mivel (s az egészet talán éppen ez teszi igazán abszurddá) a pénzt majd csak szeptemberben kapják meg. Egyelőre nincs más, csak a vita, az állásfoglalások és körlevelek, no meg néhány iskolaigazgató álmatlan éjszakái amiatt, hogy amennyiben a tanügyi hivatal mégis szankcionálná őket, akkor ki ül majd a székükbe. És eközben arról is elmélkedni lehet, vajon az alapítványi fölhívások megszaporították-e a magyar iskolákba jelentkezők számát. AZ IRIGYKEDŐ SZEGÉNYSÉG HELYESBÍTÉSE Az Új Szó január 28-i számában Irigykedő szegénység címmel jelent meg az az interjú, melyet Ján Kamenskývel, a Rimaszombati Tanügyi Hivatal irányítási osztályának vezetőjével készítettem. Mégpedig annak kapcsán, hogy ez a tanügyi hivatal a közelmúltban telefax útján hívta fel az oktatási miniszter figyelmét a Rimaszombat és Vidéke Alapítványnak arra a fölhívására, mely arra kéri a magyar szülőket, írassák magyar iskolába gyermekeiket, s melyben 200 koronás támogatást ígérnek minden szülőnek az iskolakezdéssel járó anyagi gondok enyhítésére. A hivatal ezt a fölhívást politikai színezetűnek és diszkriminatívnak tartja, mivel, úgymond, ha a pénzbeli támogatást csak az elsősök kapnák, az alapítvány hátrányosan megkülönbözteti a felsőbb évfolyamba járókat és a más nemzetiségűeket. Szóval erről a furcsa állásfoglalásról kérdeztem Kamenský urat Eva Alevová, a tanügyi hivatal vezetője helyett, aki e viták idején éppen beteg volt. Akkori írásomban konstatáltam, hogy talán vé-. letlenül, talán más okból, de Alevová asszony az ilyen problémás időszakokban soha nem érhető el, mert vagy szabadságát tölti, vagy éppen'beteg. Nem először kerestem ugyanis, és beosztottjai rendre megpróbáltak kitérni a nyilatkozás elől, mondván, hogy ez Alevová asszony kompetenciája. Ján Kamenský nyilatkozott ugyan, de utólag mintha megbánta volna. Közvetlenül az interjú megjelenése után fölhívott telefonon, kifogásolva a megjelent írás néhány passzusát. Kifogásainak ismertetése után számomra nyilvánvalóvá vált, hogy az igazgatónőjével történt konzultáció után (netán annak egyenes utasítására) keresett meg. Én is fölkerestem hát őt hivatalában, de amikor elővettem riportermagnómat, hogy mondanivalóját rögzítem, tiltakozott, mondván, hogy ő sem most, sem máskor nem kíván már nyilatkozni erről a kérdésről. Előkészített egy írásbeli állásfoglalást, s megkért, hogy ezt közöljük a lapban, de ezen felül már nem mond(hat?) semmit. Ám legyen! Íme, a szlovák nyelvű szöveg magyar fordítása: 1994. 1. 27-én interjút adtam Önnek egy levél - a magyar szülőknek írt fölhívás ügyében, mely szöveg a Rimaszombati járás több alapiskolájában és óvodájában is megjelent. Nem kívánok e témában további sajtóvitát folytani, szükségesnek tartom azonban, hogy fölhívjam a figyelmet az írásban megjelent néhány pontatlanságra. 1. írásának bevezetőjében olyan értelemben említi a tanügyi hivatal vezetőjének hiányzását, mintha szándékosan kerülné az Önnel való találkozást. Biztosíthatom, hogy a hivatalvezető valóban munkaképtelen, mégpedig 1994. január 21-étől, amikor is tüdőgyulladással írta ki az orvos. Ilyen betegséget nem szokás megrendelni. 2. Ami a szankcionálást illeti. Én a nyilatkozatomat úgy értettem, hogy magamnak mint az irányítási osztály vezetőjének nincs jogköröm az iskolaigazgatók szankcionálására. Ez a jogkör a tanügyi hivatal vezetőjét illeti meg. Ezzel nem akarom azt mondani, hogy a hivatal szankcionálni kívánja az érintett igazgatókat. 3. Cikkében arról szól, hogy a tanügyi hivatal azt javasolta az igazgatóknak: várjanak szeptemberig, majd csak akkor döntsenek a kapott pénz fölhasználásáról. A valóság az, hogy ezt a döntést az igazgatók maguktól hozták, s nem a tanügy javaslatára. A tornaijai és a harkácsi iskolák igazgatónői bizonyítani tudják állításomat. 4. A tanügyi hivatalnak az a véleménye, melyet az alapiskolák és óvodák igazgatóinak írott körlevelében (január 26-i keltezéssel, K. R.) már kifejtett: „Azt kívánjuk, hogy az iskolák ne vásárlással, hanem pedagógusaik színvonalas oktató-nevelő munkájával szerezzenek maguknak tanulókat." KI KAPJA AZ ALAMIZSNÁT? Mivel Ján Kamenský a tornaijai, illetve a harkácsi iskola igazgatónőjére hivatkozott, azt bizonyítandó, mindketten maguktól döntöttek úgy, hogy megvárják a szeptembert, és érdemben csak akkor foglalkoznak majd a pénz fölhasználásával, kérdéseimmel fölkerestem e két iskola igazgatónőjét. Mielőtt még válaszaikról szólnék, érdemes újra ezen írás bevezetőjére utalnom: az alapítvány szeptemberre ígérte a pénzek kifizetését. Azt is el kell mondani, hogy e kél iskolát nem a rimaszombati, hanem önálló jogi személyként a Tornaija és Vidéke Alapítvány kereste meg. Szögedi Dénesné, a Tornaijai Magyar Tannyelvű Alapiskola igazgatónője: - Kamenský úr fölhívott telefonon, hogy kaptam-e levelet a Rákóczi Szövetség alapítványától. Mondtam, hogy kaptam. Kamenský úr erre azt kérdezte, kitől. Zsámok Tamás nyugalmazott gimnáziumi tanár, a Tornaija és Vidéke Alapítvány kuratóriumának elnöke személyesen hozta el a levelet. Mit fogok csinálni vele? Mondtam neki, hogy semmit, mert nem látom értelmét nálunk kitenni, mivel a szülőkkel nem kerülünk közeli kapcsolatba. Értelmesebbnek látom, ha a fölhívást az óvodákban terjesztik. Mi viszont szeretnénk kitenni a beíratáskor, hogy a szülőkkel ott ismertessük ezt a lehetőséget. Kamenský úr erre azt mondta, ő is azt tartja helyesnek, ha a szülő akkor szerez róla tudomást, amikor már eldöntötte, hogy gyermekét hozzánk íratja. Aztán még megkérdezte tőlem, helyénvalónak tartom-e, hogy a támogatást csak az elsősök kapják. Azt válaszoltam, én úgy gondolom, ha meglesz az első osztályba beíratottak pontos száma, akkor az alapítvány annyiszor kétszáz koronát ad nekünk, az iskola pedig arra használja fel, hogy tankönyveket vesz rajta az elsősöknek. Mi ugyanis a hagyományos módszer mellett a Tolnai- és a Zsolnai-módszert is alkalmazzuk, s bizony azoknak a szülőknek, akik e két nem hagyományos módszer mellett döntenek, ez többletkiadással jár. - A Rimaszombat és Vidéke Alapítvány a pénzt nem az iskolának, hanem a szülőknek szánta. Tornaiján ez másként történt? - Igen. Beszéltem a dologról Zsámok tanár úrral, a kuratórium elnökével, és megegyeztünk abban, hogy értelmesebb lesz a pénzt az iskolának adni. Nem biztos ugyanis, hogy a szülők valóban tanszerekre és tankönyvekre fordítanák. - Azoknak az elsősöknek, akik nem a Tolnai* vagy Zsolnai-módszerrel tanulnak majd, mit kívánnának vásárolni a pénzből? - Nekik is szükségük lesz olyan munkafüzetekre, amelyek nem kötelezőek ugyan, de segítik a tanulást, s megvásárlásukra esetleg nem jutna pénz. - Ön végül is hogyan járt el a fölhívással? - Épp aznap volt a szülői szövetség vezetőségi gyűlése, ott fölolvastam a szöveget, s arra kértem a szülőket, értesítsék róla az érdekelteket. A beiratkozás idején pedig kifüggesztettük, minden érkező szülő elolvashatta. - A beíratás milyen eredménnyel járt? >— Eddig 68 gyermeket írattak be. Tavaly ilyentájt 72-en voltak, de szeptemberig 100ra emelkedett a számuk. Azokkal a főként cigány származású tanulókkal szaporodtak meg, akiket a beíratáskor nem tartottak iskolaérettnek, végül mégis sikerült beiskolázni őket. Várható, hogy idén is hasonló lesz a helyzet. Dusza Mária a harkácsi közös szlovák-magyar tannyelvű alapiskola igazgatónője. Öt csak telefonon tudtam elérni, s kiderült, megerősíti Kamenský úr helyesbítő szavait. Bár a beszélgetésünk elején az Új Szó szerkesztőjeként mutatkoztam be, végig szlovákul beszélgettünk. Ezt azért tartom szóra érdemesnek, mert az igazgatónő a beszélgetés befejezéséhez közeledve elárulta immár magyarul -, hogy ő magyar nemzetiségűnek vallja magát. - Tudja, mi vegyes iskola vagyunk. Amikor megkaptam a fölhívást, megmutattam annak a tanítónőnek, aki az elsősöket fogja tanítani. Megegyeztünk, hogy nem mutatjuk meg a szülőknek, mert nem akarjuk befolyásolni őket. Ezt egyszerűen nem tehetjük. Nekünk mindegy, hogy a szülő szlovák vagy magyar osztályba íratja a gyerekét. De válasszon ő maga, mindenfajta külső ráhatás nélkül. - A beiratkozások már megtörténtek? - Igen, és így is kevesen jelentkeztek a szlovák osztályba, mindössze 15-en. A magyarba 25-en, ez nagyjából megfelel a sokéves átlagnak. - Tehát a fölhívást önöknél sem az iskolában, sem az óvodában nem függesztették ki? -Nem. - Ezek szerint a magyar iskolába íratott gyermekek szülei nem is kapták meg a támogatást? - Az elsőben a tanítónő a Tolnai-módszer szerint kívánja tanítani a gyerekeket. Ha sikerül beszerezni a szükséges tankönyveket, akkor elfogadnánk ezt a támogatást. - Más vidékeken, például Rimaszombatban és környékén, az alapítvány a szülőknek, nem az iskolának adja a pénzt. Önök tehát megegyeztek a tornaijai kuratóriummal a pénz folyósításának ügyében? - Nem, a szülők semmi esetben nem kaphatják meg a 200 koronát! Hiszen a fölhívásban egyértelműen az szerepel, hogy a pénzt könyvekre, fűzetekre, tanszerekre adják. És az iskolának akarnak segíteni, nem a szülőknek 200 koronát adni. Mert egyébként mi lett volna ez a 200 korona? Alamizsna a magyar szülőknek? Szerintem ezzel lealacsonyítanának minket, magyarokat: 200 koronát ajánlanak föl, azért, hogy a gyerekemet magyar iskolába adjam?! Eddig Dusza Mária igazgatónő. Sajnálom, hogy Zsámbok Tamás, a Tornaija és Vidéke Alapítvány kuratóriumának elnöke nem volt hajlandó nyilatkozni az ügyben. Csak azt szerettem volna megkérdezni tőle, valóban megegyeztek-e abban, hogy a pénzt az iskola, s nem a szülők kapnák. Hiszen nincsen ebben semmi! A SZÜLŐKNEK SZÓL A Rimaszombat és Vidéke Alapítvány kuratóriuma február 2-án ülést tartott. Amellett, hogy Boros Zoltán személyében új elnököt választott, az üggyel kapcsolatban állásfoglalást is kiadott: A Rimaszombat és Vidéke Célalap kuratóriuma megerősíti felhívását, mellyel a magyar tannyelvű alapiskolákba beíratott tanulók anyagi terheit kívánja csökkenteni. A kuratórium elutasít mindennemű rosszindulatú, alaptalan és félrevezető vádaskodást a járási tanügyi hivatal, valamint egyes tömegtájékoztató eszközök részéről. A felajánlott segítség a szülőknek szól, a vádaskodásokkal ellentétben az itt élők szellemi fölemelkedését, ezáltal a kölcsönös bizalmon és megértésen alapuld együttélést szilárdítja meg. Meggyőződésünk továbbra is, hogy nem a mindenbe való beavatkozás, az ellenségeskedés, hanem a gazdasági és szociális gondok megoldása, a fejlett, demokratikus Európába vezető út közös keresése teremti meg minden Szlovákiában élő polgár - legyen az szlovák, magyar, roma vagy más anyanyelvű - számára az igazi hnz.u érzetét. A Rimaszombat és Vidéke Célalap kuratóriuma BOROS ZOLTÁN, a kuratórium elnöke KLINKO RÓBERT