Új Szó, 1994. február (47. évfolyam, 25-48. szám)

1994-02-25 / 46. szám, péntek

5 KALEIDOSZKÓP ÚJSZÓI 1994. FEBRUÁR 25. A DÉL-TIROLI AUTONÓMIA - EURÓPAI PÉLDA II. Állam az államban A dél-tiroli tartomány valójában ál­lam az államban, saját parlamentje, kormánya és közigazgatása van. Mindez azonban az olaszországi tör­vényekkel összhangban működhet csak. Pontosabban: bár a tartomány saját jogalkotással rendelkezik, el­sődleges törvényhozói joga csak bi­zonyos kérdésekben van, a közigaz­gatás pedig teljes mértékben kompa­tibilis az olasz közigazgatással, rész­leteiben kiegészíti azt. így a tartomá­nyi autonómia szerves része az Olasz Köztársaságnak s nem veszé­lyezteti területi integritását. PARLAMENT A tartományi parlamentet Dél­Tirol polgárai választják proporcio­nális választási rendszerben, négy évre. A legutóbbi - novemberi - vá­lasztások után a Dél-tiroli Néppárt jelöltje, Sabina Kaslatter Mur lett a tartományi parlament elnöke. Az Új Szó munkatársának adott interjú­jában foglalta össze a tartományi autonómia előnyeit. parlament csak bővítheti, de nem módosíthatja. Bizonyos területeken, pl. az adótörvényekben a bozeni parlamentnek semmilyen döntési jo­ga nincsen. A tartományi parlament három­nyelvű, mindenki anyanyelvén szó­lalhat fel és nyújthat be törvényja­vaslatot vagy határozati javaslatot. Minden egyes ülésen fordítják az elhangzottakat. A parlamenti jegyzőkönyvek, valamint a tör­vénytárak három ' nyelven ké­szülnek. Apropó: nagyfokú toleranciáról és nem elhanyagolható gesztusról tesznek tanúbizonyságot a hona­tyák: a parlamentnek egyetlen ladin képviselője van, aki egyébként fo­lyékonyan beszél németül és olaszul, a háromnyelvűség elvét így is meg­tartják. KORMÁNY így van ez a kormányban is, amelynek tizenegy tagja van. Jelle­gét tekintve nincs külügyi vagy vé­vannak fenntartásaik. Ne csodálkoz­zunk, az olaszok hosszú ideig kivéte­les helyzetben voltak Dél-Tirolban. Mára viszont rádöbbentek, hogy a tartomány ugyan etnikai alapon lett különleges jogállású része Olasz­országnak, ennek előnyeit azonban korántsem csak a kisebbségiek élve­zik. Gyakran hangsúlyozzuk, hogy a területfejlesztés, a turizmus vagy a környezetvédelem terén elért eredményeinknek nincs nemzetisé­ge. Sok olasz csak hosszú idő után jött rá arra, hogy a tartományi auto­nómia előnyeit ugyanúgy élvezheti, mint a németek vagy a ladinok. -Hogyan fogadják az olaszok a második nyelvként tanított né­metet? -Dél-Tirol északon Németor­szággal és Ausztriával határos, ter­mészetes, hogy a szomszédokkal a lehető legjobb gazdasági kapcsola­tokat kívánjuk ápolni. így az olasz üzletember vagy jogász hasznát ve­heti a tisztességes németnyelv-tudás­nak. A német iskolákban tanított SUDTIROL ALTO ADIGE -A törvényhozásnak a társadal­mi élet huszonkilenc területén elsőd­leges (primáris) jogköre van. A fon­tosabbak közé tartozik a területfej­lesztés, az idegenforgalom és a szo­ciális juttatások, míg az oktatásügy­ben csak az iskolák és oktatási intéz­mények építése tartozik a parlament jogkörébe. A másodlagos törvényal­kotói jogkör olyan területeket érint, ahol a tartományi parlament a római törvényhozás döntéseit egészítheti ki. Az iskolák számára például az országos tanterv érvényes (ezt Olaszországban a parlament hagyja jóvá - a szerk. megj.), a tartományi delmi tárcája, művelődési minisztere viszont három van - népcsoporton­ként egy-egy. Az ott élők szerint ez a valódi oktatási és kulturális auto­nómia, hiszen minden népcsoport saját művelődési intézményeit és is­koláit irányítja. Kaslatter Mur asszonytól - aki tavaly októberben még a kisebbségi Dolomitén napilap riportereként dolgozott - azt is megkérdeztük, vajon az olaszok (mint többségiek, de a tartományban számbeli kisebb­ségben élők) miként viszonyulnak az autonómiához. - Nemcsak voltak, manapság is olasz nyelv viszont lehetővé teszi, hogy diákjaink Olaszország bármely részén érvényesüljenek. ISKOLÁK Azt már később tudtam meg, hogy a munkaerő-elvándorlás nem jellemző. A bozeni német tannyelvű kereskedelmi akadémia diákjai - Gottlieb Pomella igazgató szerint - a tartományban helyezkednek el. A továbbtanulók nagy része Mün­chenben, Zürichben vagy • Bécsben szerez diplomát, a diákok egy része viszont olasz főiskolákon, egyeteme­ken is érvényesül. Az olasz (tehát többségi) iskolák­ban a német nyelv második nyelv­ként az alapiskola második osztályá­tól kötelező. Látogatásom során le­hetőségem nyílt olasz ötödikesekkel beszélnem németül. Természetesnek veszik, hogy van az iskolában egy másik nyelv is, bár a tíz-tizenkét éves gyerekek még hiányosan beszé­lik. A tartományi kormány német művelődési minisztere szerint a ve­gyes házasságokban született gyere­kek szülei aszerint választanak isko­lát, hogy melyik nyelven beszélnek otthon. A tanárokkal való beszélge­tések során viszont kiderült: a ve­gyes házasságokból származó gyere­kek nagy része kiváló eredményeket ér el a második nyelvben, de sokuk­nak komoly identitászavarokkal kell megküzdeniük. A népcsoportok közti különbség nemcsak nyelvi, ha­nem szociális indíttatású is: a német családok nagy része vidéki, többsé­gük mezőgazdaságból él, míg az ola­szok a városokban élnek és megélhe­tési forrásukat a kisvárosok üzemei, gyárai jelentik. A ladin népcsoport helyzete - lé­vén valóban külön védelemre szoru­ló, pici közösség - részben eltér a németekétől. A ladin - rétoromán - iskolákon a tanítás egy része né­metül, egy része olaszul folyik, a la­din nyelvet csak heti két órában tanulják. Az ok: nem létezik ladin­rétoromán írásbeliség. A vidék leg­régibb, leggazdagabb hagyományok­kal rendelkező népcsoportjának nincs irodalmi nyelve, a ladin műve­lődési minisztérium most dolgozik egy új értelmező szótár és nyelv­könyv előállításán. Hugo Valentin miniszter szerint nagy segítséget je­lentenek a hasonló kezdeményezé­sek Svájcban (ahol a négy kanton egyike éppen a rétoromán). A ladin népcsoport egyik érdekessége, hogy Dél-Tirolban, ahol alig harmincezren élnek, az autonómiának köszönhe­tően minden feltétel megadatott a megmaradásukra. Ellenben a szomszédos, nem autonóm tarto­mányban a tízszer ekkora ladin nép­csoport még az elismert kisebbségek közé sem tartózik. Dél-Tirol paradoxona: Olaszor­szág húsz tartományából csak kettő (Bozen mellett Merano) rendelkezik különleges jogállással. Másutt a ki­sebbségekjogállása még azt a szintet sem érte el, amit a kelet-európai népcsoportoké. De ez már más téma. LOVÁSZ ATTILA (Munkatársunk útját a Dél-tiroli Gazdasági és Szociális Intézet támo­gatta és a Szlovák Kulturális Minisz­térium szervezte.) TANÁCSOK - KÁRPÓTLÁSI ÜGYBEN Jancsó Béla, Kovácsi - Levelében írja, hogy a koráb­bi beadott kárpótlási igényüket elutasították, és nem érti, miért. Végigolvasva az Ön magyará­zatát, megállapítható, hogy va­lószínűleg tévedés történt az elutasítás indoklásánál. Sajnos, a fellebbezési idő letelt, ezért javaslom, hogy ismételje meg a kérelem benyújtását. De hang­súlyozom, hogy a túlélő feleség (özvegy), ne pedig ön legyen a kérvény benyújtója. Levélben tüntessék fel, hogy a második kérelem beadásáról van szó, az elsőt ilyen és ilyen törzsszám megjelölésével elutasították. Az­zal az indoklással, hogy nem magyar állampolgárról van szó. Ez nem elfogadható indok, mert az akkori Magyarország lakosa, annak az országnak a katonája esett fogságba. Králik István, Rozsnyó - Hadiözvegyek és hadiárvák kárpótlásáról még nem fogadott el törvényt a magyar Országgyű­lés. Valószínűleg az elkövetkező hetekben születik meg, amiről a sajtó útján értesítjük majd az érdekelteket. Az sem ismeretes még, hogy a törvény hatályos lesz-e a külföldön élőkre is. Melecska Imréné, Für - Azt kérdezi, kérheti-e a kár­pótlást férje után, aki orosz fog­ságban halt meg. Ön jogosult a kárpótlás kérel­mezésére. A kérvényhez csatol­ja a férje holttá nyilvánításáról szóló irat hitelesített másolatát. Ha nincs meg ez az irat, bírósá­gon kérje a holttá nyilvánítást. Mivel nem tudja az elhalálozás pontos napját, a férjéről kapott lehető legutolsó hír legyen a kiindulópont, tehát az 1947-es évet tüntessék fel. A fogságban meghaltak esetében egyébként 3 évet számítanak be a kárpótlá­si időbe. Mivel nincs más bizo­nyító okirat, egy külön mellék­letben részletesen írjon le min­dent férje fronton töltött éveiről: mikor vonult be, mikor küldte az utolsó levelet, kikkel volt együtt stb. Baán Erzsébet, Dunaszerdahely — Ön másfél évtizeden át gon­dozta szomszédját, akinek - mint írja - senkije sem volt. Elhunyta után talált papírjai kö­zött egy harctéri szolgálati lapot, és nem tudja tanúsítani, hogy orosz fogságban volt-e. Arra kí­váncsi, van-e értelme folytatni az ügyet. Sajnos, nincs értelme, mivel kárpótlás csak a kárszenvedőt és az őt túlélő feleséget illeti meg. Mivel az ön által gondozott sze­mély nem volt fogságban, egyébként sem vonatkozna rá a kárpótlási lehetőség. Ján Adamek, Ipolyság - 1992-ben benyújtotta kárpót­lási igényét, s mivel azóta nem kapott választ, kétségei vannak, helyesen küldte-e el, helyesen töltötte-e ki az űrlapot. Mivel leveléből az is kitűnik, hogy a kassai gyűjtőtáborban adott szlovák nyelvű igazolást küldte el a kárpótlási hivatalba, azt hiszem, ez okozta ügyének megakadását. Javaslom, hogy a szerkesztőségnek is megkül­dött igazolás eredetijét másoltass sa le, majd fordíttassa le magyar­ra. Ha nem kapott semmit, hi­vatkozva az R(törzs)-számra, külön mellékletben tüntesse fel a katonai szolgálatra és a fogság­ra vonatkozó minden adatát, ahogy azt a szerkesztőségnek is küldött levélben feltüntette. Nem kell új kérvényt benyúj­tania. ÁSVÁNYI LÁSZLÓ LAPSZÉLEN Színvonai alatt Azon tűnődtem a minap, hogy a politikai színtéren uralkodó helyzet mennyire tükrözi társa­dalmunk arculatát, s hogy beteg­nek tekinthető-e az a társada­lom, ahol a közvélemény szinte szomjazza a populista szem­fényvesztők minden ráció nélkü­li, olcsó szólamait. Vajon ki a fe­lelős azért a helyzetért, ami az ámítók és a magukat ámítani vágyók szövetsége révén alakul ki? Ki a felelős a valós problé­mák elkendőzéséért, az ellen­ségkeresésért, s az ennek nyo­mán kialakuló lövészárok-effek­tusért? Aki hagyja félrevezetni magát, vagy aki kivételes lehető­ségeivel visszaélve manipulál? Nem tudok szabadulni attól a gondolattól, hogy az országot irányító pártok vezetői önös ér­dekből vetnek gátat a politikai kultúra színvonala emelkedésé­nek, mivel ha az értékek valódi megmérettetésére kerülne sor, soha többé nem ismétlődhetné­nek meg az 1992-es választások eredményei. Megalapozottnak tartom azt a nézetet, hogy a nagy nemzetámítók politikai hiányosságai fölött nem lehet csak azzal elsiklani, hogy ennyit tudnak nyújtani. Van egy másik lehetőség is: ennyit akarnak nyújtani. A valós problémák tényszerű elemzése helyett olcsó kliséket, az igazság helyett a té­nyek elferdítését. Nem véletlen, hogy az ország legerősebb párt­jának nagygyűlésein nemzetáru­lóknak bélyegzik azokat az ér­telmiségieket, írókat, hírlapíró­kat, akik valósághűen próbálják magyarázni a dolgok állását. Be­lőlük lesznek a nemzetet júdás­pénzért elárulok, a magyarbé­rencek, az idegen érdekek ki­szolgálói. Lásd a kormány pro­minens tagjainak Pozsonyi gyű­léseik során elhangzott kijelen­téseit, vagy a kormányfő ellen­zékkel szembeni rágalomhadjá­ratát. Ha az örökké elégedetlen, Szlovákiának ártó ellenzék nem lenne, minden rendben lenne - sugallja nyilvános fellépésein. Koalíciós partnere még ennél is kendőzetlenebbül fogalmaz. Emlékezzünk csak vissza Jozef Prokeš újévi beszédére, amely­ben azt kívánta Szlovákiának, hogy tűnjenek el a patkányok. Az általános kultúra színvonalát aligha emeli meg az SZNP új elnöke, Ján Slota, aki az ultrana­cionalista Zsirinovszkijt érdekes személynek tartja, és nyomda­festéket nem tűrő szavakkal jel­lemezte a legolvasottabb ellen­zéki napilapot. Engem nem az keserít el, hogy abban az országban, ahol élek és élni szeretnék, a politikusok szájából efféle kijelentés hangozhat el. Ez végső soron a miénknél fejlettebb demokráciákban is megtörté­nik, s az elhangzottak a szerzőt minősítik. A reakció azonban a társadalmat. És itt van a kutya elásva. Addig, amíg Le Pen vagy Sládek szélsőséges megnyilvánulá­sait a megszólítottaknak csupán a jelen­téktelen százaléka fogadja el, Szlovákiá­ban olyan koalíció vezeti hosszú idő óta a pártok népszerűségi listáját, melynek vezetői felrúghatják a jóízlés íratlan sza­bályait anélkül, hogy az különösebben ártana nekik. Távol áll tőlem, hogy a többségi nemzet tagjait megsértsem, de a kultúrának a politikai kultúra is része, s amíg a többség olyan politikusokkal azonosítja magát, akik viselkedésükkel folyamatosan fertőzik a közéletet, azt kell hogy mondjam: a társadalom beteg. Ezt a szomorú tényt csak az tehetné még szomorúbbá, ha a társadalom többsége erre nem ébredne rá. A felismerés ugyanis feltétele a megismerésnek és a pozitív irányba való fejlődésnek. HORVÁTH GABRIELLA

Next

/
Oldalképek
Tartalom