Új Szó, 1994. február (47. évfolyam, 25-48. szám)

1994-02-22 / 43. szám, kedd

1994. FEBRUÁR 22. IÜJSZÓ* LAPOZGATÓ A kisebbségi kártya Elképzelhető, hogy az induló választási kampány fő kárvallottjai a szomszédos országokban élő magyar kisebbségek lesznek. Vagyis éppen azok, akiknek végképp nem lenne szabad érzékelniük a magyarországi politikai élet mozgásait - amiben egyébként elvben minden párt egyet is ért. Más dolog azonban az elv, és megint más a pártpolitikai érdek. Mert meglehet, az elvek szintjén teljes az egyetértés a pártok között abban, hogy a határon túli kisebbségi szervezeteket veszélyes bevonni a magyarországi választási kampányba. A gyakorlatban viszont nehéz ellenállni a csábításnak; annál is inkább, mert a kisebbségi kérdésben elfoglalt álláspont lényeges szempont a választásokon induló pártok megítéléséhez. Ha tehát például Lezsák Sándor bokros hazai teendői közepette is talál időt egy többnapos dél-szlovákiai körútra, akkor ezzel nemcsak azt bizonyítja, hogy az említett ténnyel tökéletesen tisztában vannak az MDF-ben. Hanem azt is: e kényes problémából a lehető legtöbb politikai hasznot akarják húzni a Bem téren. De nem csupán ott. Aligha lehet kétség afelől, hogy a következő hetekben nagy vendégjárás indul a határon túli magyarokhoz, mivel ettől többletszavazatokat remélnek a pártok. Ez ellen szinte semmit nem lehet tenni; a kisebbségi kártyát majdhogynem lehetetlen kiemelni már a pakliból. A tét ugyanis ehhez túl nagy. Igaz, a kisebbségi szervezetek már amúgy is akarva-akaratlanul belekeveredtek a magyarországi pártcsatározásokba - jóformán megalakulásuk pillanatában. A hazai pártok - bárhogy cáfolják is - mindig megpróbálták felhasználni őket saját céljaikra, egyebek között sajátos „testvérpárti kapcsolatok" kialakítása révén. S mi tagadás, a kisebbségi szervezetek (egyébként: mi mást tehettek volna?) hagyták magukat láncba vinni, miközben - gyakorlatias észjárással - ők is megpróbáltak profitálni az eleve egyenlőtlen viszonyból. Hamar ráébredtek, hogy a kormány tud a legtöbbet tenni értük e felismerésre vezethető vissza az a furcsaság, hogy a legutóbbi években folyamatosan erősödött e pártok „kormányközelisége". E helyzet veszélyei nyilvánvalóak, és nagyon is valósak. A legnagyobb baj az, hogy a magyar kisebbségi szervezetekkel szemben nem oldódik a többségi gyanakvás; az „államalkotó nemzetek" gyakran Budapest meghosszabbított karját látják a helyi magyar pártokban. S legyen bármily alaptalan is a vádaskodás, az adott feltételek között nagyon nehéz valamit tenni a bizalom légkörének kialakításáért. A kölcsönös gyanakvás gátolja a kapcsolatépítést a többségi nemzetek demokratikus erőivel, ami nélkül viszont hosszabb távon sem képzelhető el történelmi kiegyezés Magyarország és több szomszédja között. Ugyanakkor a kisebbségi pártok azt is tudják persze, hogy a politikai széljárások változnak. A kisebbségi vezetők érzik: alapvető érdekük, hogy minden körülmények között maguk mögött tudhassák Budapest támogatását, bárki áll is éppen a kormányrúdnál az anyaországban. Ugyanígy világos számukra persze az is, hogy ettől az ideális állapottól még odább vannak, sőt ennek kiküzdése alapvetően nem is az ő feladatuk. Nekünk kellene bizonyos dolgokat végiggondolnunk, amíg nem késő. Mindenekelőtt, jelentős változtatásokra szorul a kapcsolattartás egész mechanizmusa a kisebbségekkel. A jelenlegi átláthatatlan a közvélemény számára, és lehetőséget ad arra, hogy a kormány gyakorlatilag kisajátítsa magának a kisebbségekkel való törődés megannyi keserédes politikai gyümölcsét. S hogy a saját szempontjai alapján rangsoroljon ügyeket, szervezeteket és személyeket. A gondoskodásnak elsősorban abban kellene megnyilvánulnia, hogy nem próbáljuk a kisebbségeket olyan dolgokba bevonni, amelyek nem tartoznak rájuk, alkalmasint ártanak nekik. A magyarországi választási kampány mindenképpen ezek közé tartozik. Most tehát a pártok főként azzal bizonyíthatnák a határon túli magyarok ügye iránti elkötelezettségüket, hogy egy ideig békén hagyják őket, nem osztanak nekik szerepet választási hadjáratukban. KIS TIBOR, Népszabadság, 11. 8. A KÖZÖLT CIKKEK NEM FELTÉTLENÜL TÜKRÖZIK AZ ÜJ SZÓ VÉLEMÉNYÉT! Összeállította: MADI GÉZA | MIÉRT LEHETETT VOLNA SVÉD ELNÖKE FINNORSZÁGNAK? | Ahol a kisebbség és a többség nem akadályozza egymást * Annak köszönhetően, hogy a svéd kisebbség képviselője továbbjutott a finnországi elnökválasztások második fordulójába, és nagy esélye volt a győzelemre is (mint ismeretes, a svéd nemzetiségű Elisabeth Rehn volt a második fordulóban megválasztott szociáldemokrata Martti Ahtisaari ellenjelöltje - a szerk. megj.), a figyelem a skandináv országban élő kisebbségek felé fordul. Viszont nem csupán svédek lelhetők fel Finnországban (lakosságának száma csaknem megegyezik Szlovákiáéval)': rajtuk kívül él itt mintegy 4400 lapp és 5500 cigány is. A finnországi svéd kisebbség (a több mint 5 millió lakos köz.ül megközelítőleg 300 ezren tartják magukat svédnek) helyzetéről nálunk idó'nként a szlovákiai magyar kisebbség kapcsán esik szó, a részleteket azonban az itteni polgár többnyire nem ismeri. Tehát milyen jogok illetik meg Finnország svédül beszélő állampolárait? Mindenekelőtt el kell mondani, hogy a jelenlegi Finnország a finnül és svédül beszélő lakosság több mint ezeréves együttélésével jött létre. Az utóbbiak elsősorban az ország nyugati és déli partvidékén telepedtek le, s máig is ott élnek - megközelítőleg 16 000 négyzetkilométeres területen. A keresztes háborúk idején (XII-XIV. század) Finnország - a keleti tartományok - a Svéd Királyság integráns, azonos jogokkal bíró nagyhercegségévé vált. A hivatalos nyelv a svéd volt, miközben az alattvalók különféle finn és svéd nyelvjárásokban beszéltek. Az 1809-ben elvesztett háború után Svédország arra kényszerült, hogy a finn nagyhercegséget átengedje Oroszországnak, de a hivatalos nyelv egészen 1863-ig a svéd volt, érvényben maradtak a királyság törvényei is, a finnek pedig autonómiát kaptak. 1863 után a finn vált hivatalos nyelvvé. De húsz évig tartott, míg valóban azzá lett. Azóta Finnország hivatalosan kétnyelvű állam. Az önállóság 1917-ben történt elnyerését követően kirobbant a polgárháború, és ezért a fiatal állam csak a befejeződése után (1919-ben) fogadta el az új alkotmányt. Az alaptörvény kimondja, hogy a köztársaság nemzeti nyelve a finn és a svéd nyelv. E rendelkezés gyakorlati érvényesülésének a szerepét a nyelvtörvény tölti be, amelyet 1922-ben hagytak jóvá. Néhány cikkelyét 1935-ben és 1975-ben módosították. 1991-ben az ország parlamentje törvényt fogadott el a lappok nyelvének a használatáról. Ez a jogszabály az egyenjogúság alapján szavatolja a két nyelvcsoporthoz tartozó polgárok kulturális és gazdasági szükségleteit. A finn állam garantája azt a jogot, hogy a lakosság közügyekben egyaránt használhatja a finn vagy svéd nyelvet a bíróságok és az adminisztratív szervek előtt. Hogy mit jelent ez a gyakorlatbari? Legfelsőbb szinten, a kormány és a parlament közötti mindennemű írásbeli kommunikáció (törvényjavaslatok, képviselői válaszok, petíciók stb.) két nyelven folyik. Hasonlóan két nyelven történik a törvények megjelentetése is. Alacsonyabb szinten vannak egy- és kétnyelvű tartományok, városok, falvak. A község akkor kétnyelvű, ha a kisebbség aránya meghaladja a nyolc százalékot, vagy a lakosok közül legalább 3 ezren tartoznak e csoportba. Ezt a népszámlálások során, tízévenként ellenőrzik. Kétnyelvű területet csak akkor nyilváníthatnak egynyelvűvé, ha a nyelvi kisebbséghez tartozó polgárok aránya 6 százalék alá csökken. A felsőbb szintű közigazgatási egységeket csupán abban az esetben tekinthetik egynyelvűnek, ha az adott régióban nein található kétnyelvű falu, város. Az adminisztratív határok módosítása során arra törekednek, hogy az új közigazgatási egységben a lehető legalacsoSwedish ^FINDAND A finnországi SVÉD KISEBBSÉGI ÖVEZET nem a két ország közös határa mentén található - tenger mossa partjait nyabb legyen a kisebbség tagjainak a száma, azaz arra, hogy egynyelvű helységek alakuljanak ki, mégpedig mindkét irányban. Már hallom a felháborodott hangokat, hogy így asszimilálódnak a finnek, mert kisebbségbe kerülnek. De erre nem kerül sor. Ellenkezőleg. A finnek örömmel élnek kétnyelvű községekben, városokban, mivel élveznek mindennemű kisebbségi jogot. E tekintetben a finn nyelvhasználati törvény rugalmas. És mi a helyzet az oktatás és a kultúra terén? 1990-ben Finnországban a 4466 általános iskola közül 321, a 447 középiskola közül pedig 31 volt svéd tannyelvű. Turkuban van az Abo Akademi svéd nyelvű egyetem, Helsinkiben a Svéd Közgazdaság-tudományi Főiskola, az állami egyetemen pedig néhány kétnyelvű tanszék. A jogtudományi karon évente 25 helyet biztosítanak svéd hallgatóknak. Az 1983-ban elfogadott oktatási törvény értelmében a községek kötelesek általános iskolát (alsó tagozat) nyitni a kisebbség számára legalább 13 tanuló esetében. A felső tagozatot akkor kell szavatolni, ha a kisebbségi nyelvet használó diákok száma meghaladja a 90-et. Vannak azonban kisebbségi magániskolák is, főleg ott, ahol a népcsoport aránya valóban elenyésző (Ouluban és Tamperében). Ami a kultúrát illeti, a különféle egyesületeken és amatőr csoportokon kívül mintegy száz múzeum működik svéd területeken, továbbá négy színház (2 Helsinkiben, l-l pedig Turkuban és Vaasában). Évente megközelítőleg 500 féle könyv jelenik meg svédül. Következzék még néhány megjegyzés időszerű témákkal kapcsolatban. A kétnyelvű feliratok nem csupán az üzletek, áruházak esetében természetesek, hanem a községek megjelölésében is. Annak alapján, hogy milyen nyelvű felirat látható fölül a helységnévtáblán, állapíthatják meg, hogy milyen nyelvű területen haladnak át. A városok és községek nevét nem tükörfordításban tüntetik fel, hanem a történelmi elnevezéseket használják mindkét nyelv esetében. Például Turku (szláv eredetű szó, jelentése: piac) svédül Äbo (á = folyó, bo = székhely), hasonlóan a finn Pietarsaarit (Pétersziget) svédül Jakobstadnak (Jakabváros) hívják. További „hihetetlen dolognak" számít a Finnországi Svéd Nemzetgyűlés (Svenska Finlands Folkting), amely valójában a finnországi svédek nem hivatalos parlamentje. Hetvenöt tagja van, akiket négyévenként közvetve választanak a helyhatósági választások idején. A testület kétévente ülésezik, s olyan ügyekkel foglalkozik, amelyeket tagjai vagy tagszervezetei javasolnak. A tanácskozások között a nemzetgyűlést az ülés végén megválasztott 16 küldött képviseli. E nem hivatalos parlament tevékenységét a finn állam finanszírozza. De ne ijedjenek meg. A testületnek nincs semmiféle történyhozó vagy végrehajtó hatalma. Inkább vitaklubnak tekinthető, amely rámutat a svéd kisebbség esetleges problémáira; határozatai nem kötelezőek még a Svéd Néppárt „igazi" parlamenti képviselői számára sem. Ez az összeállítás távolról sem tükrözi azt, hogy milyen összefüggései vannak a kétnyelvűségnek Finnországban. Felsorolásuk jóval több helyet igényelne. Készakarva nem foglalkoztam az Aland sziget autonómiájával sem, amely egy külön fejezetet jelent; de hasonló helyzetben Szlovákiában egyetlen régió sincs. A finn önállóság 75 évének eltelte után azonban megállapítható, hogy az alkotmány és a nyelvhasználati törvény rendelkezéseinek következetes érvényesítésével megszűnt az antagonizmus a kisebbség és a többség között, és ezért az a tény, hogy Finnország új köztársasági elnöke egy svéd anyanyelvű hölgy is lehetett volna, egyáltalán nem lett volna meglepő, inkább a természetes fejlődés következményének tekinthettük volna. PETER KERL1K, Národná obroda 11.7. (*A cikket több olvasónk kérésére közöljük.) VÁCLAV KLAUS A KORONA KONVERTIBILITÁSÁRÓL Szilárd árfolyam - archimedesi pont Két héttel ezeló'tt közöltünk ezen az oldalon egy jegyzetet a Mladá fronta Dnes kommentátorának a tollából a cseh korona esetleges konvertibilitásáról. Az alábbiakban ismertetjük azt az interjút, amelyet erről a kérdésről készített Václav Klaus miniszterelnökkel VIKTOR KREjCÍ, a Lidové noviny munkatársa. Az interjú a lap február 4-i számában jelent meg. • Miniszterelnök úr, miért vélekedik úgy, hogy a Cseh Köztársaságnak nem kell elsietnie a teljes konvertibilitás bevezetését? - Elöljáróban meg kell jegyeznem: a rengeteg téma közül ez az egyik, amelynek esetében - nem tudom, miért - az újságírók úgy érezték, hogy politikai ellentéteket kereshetnek. Ki kell jelentenem, hogy a probléma sem a kormány gazdasági miniszterei, sem pedig az állami bank és más intézmények esetében nem képezi vita tárgyát. Tüzetesen vizsgáljuk e lépés megtételének feltételeit, azt, hogy mikor jön el az idő a konvertibilitás bevezetésére. Restrikciók nélkül pedig ezt a lépést talán sehol sem tették meg, kivételt csak Hongkong jelenthet. Minden országban alkalmaznak valamilyen szabályozási formát. így tehát a konvertibilitás egyik fázisából a másikba való átlépés relatív és összefügg, a politikai kérdésekhez pedig semmi köze. • Milyen előnyökkel és hátrányokkal jár egy ilyen lépés? - Természetes, hogy a teljes konvertibilitás bevezetésének vannak bizonyos előnyei, de hátrányai is. Ez utóbbiak közül - amelyek miatt elengedhetetlen a fokozatosság - hármat említenék meg. Először: a reform tengelye a gazdaság szilárd nominális valutaárfolyamon való „lehorgonyzása " és ennek az árfolyamnak a tartása, amely az egész gazdasági rendszer archimedesi pontja. Ezzel szemben a teljes átválthatóság realizálása megköveteli, hogy eltávolodjunk ettől az elgondolástól, és flexibilis árfolyamot vezessünk be. Másodszor: a teljes konvertibiltás jelentős mértékben az állam pénzügyi és devizagazdálkodási politikája, azaz makroökonómiai politikája autonómiájának az elvesztését jelenti. Ez jó abban az esetben, ha egy ország messze a szomszédos partnerek általános, liberális irányzatai mögött kullog, és a világ így magával cipeli a rossz alapoktól valahova máshova. Ez azonban nem a mi országunk esete. Pénzügyi és devizagazdálkodási politikánk egészen tudatos, ésszerű, és nincs szüksége arra, hogy a szomszédok „fegyelmezzék". Inkább az ellenkezője érvényes. Ezenfelül a szomszédok politikája logikájában eltérhet a mi államunk logikájától, mivel nekünk jelen pillanatban még más feladataink vannak, mint az európai „standardországoknak". És végül harmadszor: a lépéssel túlságosan is felfednénk kártyáinkat, és olyan közegbe kerülnénk, ahol nagyon gyorson változtat helyet az úgynevezett spekulatív tőke, amely állandó mozgásban van egyik országból a másikba, ahol úgy tűnik, hogy valamivel jobb a helyzet a kamatlábak terén. Ez olyan, mint a háborgó tenger, amelyre átalakuló gazdaságunk nem evezhet. • Mit tehetünk most e téren? - Fokozatosan kell közeledni a konvertibilitáshoz. Ezzel vitathatatlanul összefügg a lakossági valutakeret liberalizálása. Kedvező közeget kell teremteni a külföldi befektetők számára; ők már most visszautalhatnak pézeszközöket országukba. Jelen pillanatban nincsenek túlsúlyban azok az okok, amelyek a azonnali konvertibilitást indokolnák. Több érv támasztja alá, hogy középvagy hosszú távú programról van szó.