Új Szó, 1994. február (47. évfolyam, 25-48. szám)

1994-02-16 / 38. szám, szerda

1994. FEBRUÁR 16. iŰJSZÓi HÍREK - VÉLEMÉNYEK 2 Két javaslat az idő előtti választásokra (Új Szó-hír) Az eredeti program sze­rint folytatja munkáját a szlovák parlament, fgy döntött legalábbis a parlament vezető testülete, a gré­mium, amelynek tanácskozásáról Duka Zólyomi Árpád (Együttélés) számolt be lapunknak. Amint el­mondta, a DSZM képviselői bejelen­tették, akceptálják az alkotmánybí­róság döntését, és nem bojkottálják tovább a parlamenti ülést. A prog­ram előreláthatóan kiegészül a meg­bízatási időszak lerövidítésére vo­natkozó javaslatok megtárgyalásá­val. Az egyiket a kormány nyújtotta be - e szerint júniusban lennének az idő előtti választások —, míg a DBP indítványa novemberi időponttal számol. Megtudtuk még, hogy a kö­vetkező parlamenti ülést március 9-re tervezik, utána a parlament a vár melletti új épületbe költözik, és 28. ülését, áprilisban, már ott tartja meg. A mai ülés előkészítéséről külön tárgyaltak a nem kormánypártok frakcióvezetői. Erről a tanácskozás­ról az Együttélés frakcióvezetője el­mondta, bogy a résztvevők javasolni fogják: a mai ülés elsőként az idő előtti választásokkal foglalkozzon. Az erre vonatkozó szavazás bizo­nyos erőfelmérést is jelentene. Véle­ményük szerint ezután az eredeti program szerint kellene folytatni az ülést, tehát először a privatizációs törvény módosítását kellene megtár­gyalni. (csizmár) XXX A kormánykoalíció pártjai is ösz­szeiiltek a mai ülés előtt. Amint Tibor Cabaj, a DSZM frakcióvezető­je elmondta, mozgalmuk júniusra ja­vasolja a választások kiírását. Ezzel szemben a Szlovák Nemzeti Párt frakcióvezetője az őszi terminust tá­mogatta azzal, hogy a parlamenti és a helyhatósági választások más-más időpontokban legyenek. A választá­sok kapcsán elmondta, hogy pártja valamilyen nemzeti blokk kialakítá­sával számol, az egyik lehetséges partnernek a Keresztényszociális Uniót nevezte meg. Tibor Cabaj nem feltételezi, hogy a kormány javasolni fogja: a privatizációs törvény szava­zását kössék össze a bizalmi kérdés­sel. Véleménye szerint a mostani ülésen még nem tesznek javaslatot arra, hogy Ľudovít Cérnáktól vonják meg a bizalmat. Herman Mečiar kijelentéseiről (Budapesti munkatársunk jelentése) - „Látunk kedvező elemeket Mečiar miniszterelnök úr legutóbbi megnyi­latkozásaiban. Az ilyesmit nem té­vesszük szem elől, s ha erre lehető­ségünk van, méltányoljuk is." Ezt Herman János magyar külügyi szó­vivő jelentette ki tegnapi sajtóérte­kezletén arra a kérdésre válaszolva, hogyan értékeli a magyar fél Vladi­mír Mečiar szlovák kormányfő leg­utóbbi nyilatkozatait a magyar—szlo­vák kapcsolatokról. Mečiar nemrégiben ugyanis több­ször úgy nyilatkozott, hogy Pozsony kész olyan megegyezéseket aláírni Budapesttel, melyek a két nép törté­nelmi megbékéléséhez vezetnének. Herman azonban hangsúlyozta, ma­gyar részről „ebben az időszakban is a logikus magatartás az, hogy dön­tően abból indulunk ki, ami történik. És mi konkrét közlésekre várunk." A szóvivő közölte, hogy a külügy­minisztérium Moszkvának átadott jegyzékben fejezte ki nemtetszését azzal az incidenssel kapcsolatban, amelyet a napokban Vladimir Zsiri­novszkij orosz politikus okozott a Ferihegyi repülőtéren. Ebből vi­szont még nem következik az, hogy korlátoznák Zsirinovszkij beutazási lehetőségét Magyarországra — tette hozzá. A délszláv válsággal kapcsolatban elmondta, hogy Magyarország to­vábra is betartja a nemzetközi em­bargós politikát, s Budapest nem kezdeményezi a szankciók feloldá­sát. Tekintettel a délszláv helyzetre, Magyaroszág és a NATO folyamatos kapcsolatban van. KOKES JÁNOS Lapzárta: 22.10 MICHAL KOVÁČ EGY ÉVE ELNÖK A parlamentre bízná a döntést (Új Szó-tudósítás) Amennyiben az előrehozott választásokig egy ideiglenes kormány alakulna, elnöki jogkörömnél fogva hajlandó lennék a kormányülé­seket vezetni, de semmiképpen sem kívánnék a kormány élére állni - ezt újságírói kérdésre válaszolva jelentette ki Michal Kováč köztársasági elnök, a megválasztásának első évfordulója alkalmából tartott tegnapi sajtóértekez­leten. Az államfő úgy véli, az előreho­zott választásokat helyes lenne a De­mokratikus Baloldal Pártja által ja­vasolt őszi időpontban megtartani. Arra a kérdésre, kit bízna meg kor­mányalakítással, azt válaszolta, első­sorban a DSZM-et szólítaná fel, ja­vasoljon valakit a saját soraiból, ha pedig azt nem tenné meg, akkor a többi politikai szubjektumot kérné fel erre. Michal Kováč szerint helyte­len lenne, ha a DSZM ellenzékbe vonulna, hiszen felelősséggel tarto­zik a jelenlegi politikai helyzetért. Tegnap délutánig nem kapott javas­latot Roman Kováč és Jozef Morav­čík visszahívására. - Örülnék, ha nem is kapnék ilyen javaslatot, hi­szen ez csak rontaná Szlovákia hite­lét, és esetleg a külföldi bankok és pénzintézetek Szlovákiával szembe­ni viszonyát is. Megjegyezte: jobban örülne, ha ebben a kérdésben a parlament dön­tene. Szerinte, amennyiben a kor­mánytól megvonnák a bizalmat, egy széles koalíción alapuló kabinetet kellene létrehozni, amelyben csak­nem minden parlamenti párt helyet kapna. Arra a kérdésre, melyik nem kapna, diplomatikusan válaszolt: az, amelyik nem akarna. Elmondta: folytatni szeretné a nemzeti kisebb­ségekkel megkezdett kerekasztal­beszélgetéseket - a legközelebbire valószínűleg márciusban kerül sor. Az elnök meggyőződését fejezte ki, hogy még az idén sikerül aláírni a szlovák-magyar államközi szerző­dést, amely egyrészt leszögezné a határok sérthetetlenségét, más­részt a nemzeti kisebbségek helyze­tét is érintené. A kormánnyal való együttműkö­désről elmondta, régebben született egy olyan megegyezés, hogy a kor­mányfő tájékoztatja őt a kormányü­lésekről, vagy az elnöki iroda veze­tője részt vesz az üléseken, de a kor­mányfő nem volt hajlandó az ilyen együttműködésre. A jelenlegi belpo­litikai helyzetről az államfő úgy vé­lekedett, hogy más rendszerben ilyen esetben a köztársasági elnök feloszlatná a parlamentet és válasz­tásokat írna ki. Szlovákia jogrendje ezt azonban nem teszi lehetővé. (gaál) SNDIAGATE Márciusra elkészül a zárójelentés? (Uj Szó-hír) Az Idiagate-ként emle­getett ügyet vizsgáló parlamenti bi­zottság tegnap úgy döntött, hogy kérni fogja: vegyék le a ma folytató­dó parlamenti ülés napirendjéről a bizottság jelentését. Amint Bart a Pál, a bizottság tagja lapunknak el­mondta, a márciusi ülésre el szeret­nék készíteni a zárójelentést. Ehhez azonban az kell, hogy Hari Mohan Saraff, egy angliai társaság képvise­lője, aki felajánlotta segítségét az ügy kivizsgálásában, betartsa szavát és február 26-án választ adjon a bi­zottság számos kérdésére. Tisztázás­ra vár meg, liogy minek alapjait köttetett meg a szerződés a szlovák es az indiai fél között, hogyan vá­lasztották ki a lebonyolító céget, mivel versenytárgyalás nem volt. mi módon került az árulistára a cukor es miért volt sziikseg a reexportra -mondta Barta Pál. (csizmár) Mečiar kiutasította Moravčíkot és Roman Kováčot (Folytatás az 1. oldalról) követ el. Roman Kováč úgy véli, hogy ha önszántukból távoznának a kormányból, gyakorlatilag olyan hibákat ismernének el, amelyeket nem követtek el. A tegnapi kormányülésen egyéb­ként nem hangzott el javaslat Roman Kováč és Jozef Moravčík leváltásá­ra. Ezt Ivan Lexa privatizációs ál­lamtitkár jelentette ki, aki a kabinet által megvitatott programpontokról tájékoztatta az újságírókat. Lexa cáfolta azt az információt, hogy a kormány eredeti programját módosítva csak privatizációs terve­zetek megvitatásával foglalkozott. Azon túl, hogy jóváhagyta 14 állami vállalat közvetlen eladással történő privatizálását - köztük a dunaszer­dahelyi húsipari vállalat és az újvá­ri Novofrukt privatizációs terveze­tét más aktuális kérdéseket is megvitatott. Mečiar kormányfő egyebek között tájékoztatott Václav Klaus cseh miniszterelnökkel való keddi telefonbeszélgetéséről, mely­ben Klaus a szlovák fél által egyolda­lúan foganatosított árubehozatali korlátozás feloldását kérte. A kabi­net határozatban kötelezte Ján Ducký gazdasági minisztert, a Vám­unió Tanácsának elnökét a testület rendkívüli ülésének összehívására. A kabinet foglalkozott Michal Ko­váč Vladimír Mečiarhoz intézett le­velével is, melyben az államfő azt kérte, hogy ausztráliai útján Jozef Moravčík külügyminiszter is elkísér­hesse. Ivan Lexa közlése szerint a minisztertanács kötelezte a külügyi tárca vezetőjét: tegye meg a szüksé­ges intézkedéseket az államfő külföl­di útjának sikeres lefolyása érde­kében. Délután a kormány zárt ajtók mö­gött, az adminisztratív dolgozók ki­zárásával folytatta ülését, melynek során megvitatta a jelenlegi belpoli­tikai helyzetet. A kormányülésezen szakaszáról azonban az újságírókat nem tájékoztatták. (horváth) Kérdések (Budapesti jelentés) Boross Péter magyar kormányfő, a Magyar De­mokrata Fórum választási listájának vezetője és a kisebbségben élő ma­gyarság szervezetei elnökeinek pén­teki budapesti találkozója után már nem kétséges, hogy a „nemzeti és keresztény pártok" megpróbálják saját választási kampányuk céljaira felhasználni a határon túli magyarsá­got — írja a „Kérdések Durayhoz" című szerkesztőségi kommentárjá­ban a tegnapi Magyar Hírlap. A lap szerint mindazok, akik a ta­lálkozón részt vettek, már bizonyára tudatában voltak annak, hogy Bo­ross az egyes számú MDF-jelölt, s Magyarországon már dúl a válasz­tási kampány. „Es mégis megenged­ték, hogy felhasználják nevüket ós szervezetüket, rajtuk keresztül pe­dig a határon túli magyarokat - mondhatni en bloque - ahhoz, hogy a mostani kormánykoalíció ideológiai és pártszövetségeseiként legyenek feltüntethetők." A Magyar Hírlap úgy véli, hogy erre bizonyíték a vasárnapi A Hét című tévéműsor is, melyben Duray Durayhoz Miklós, az Együttélés elnöke azt ta­lálta mondani, hogy „Isten óvja meg Magyarországot egy olyan párt kor­mányzásától, amelynek egy bizo­nyos ember a képviselőjelöltje". A lap szándékosan mellőzi azt a tényt, hogy Duray megjegyzése a Magyar Szocialista Pártnak, s konkrétan egyik képviselőjelöltjé­nek, Hajdú Jánosnak volt címezve, aki 1983-ban, mint az akkori A Hét főszerkesztője bírálta Duray Kutya­szorító című könyvét, s főként Csoó­ri Sándor ahhoz írt előszavát, „fana­tikus nacionalistának" nevezte Csoórit. Nyilvánvaló, hogy e tény kapcsán „oldhatatlan és olthatatlan ellentét" van Duray és Hajdú közt, aki egyébként nemrégiben úgy nyi­latkozott, hogy továbbra is fenntart­ja véleményét Csoóriról, s szerinte ilyen eszmék okozták a jugoszláviai polgárháborút is. A Magyar Hírlap végezetül felte­szi a kérdést, hogyan akar Duray majd május után „egy olyan buda­pesti kormány vezetőivel tárgyalni, akik nem ugyanazok lesznek, mint a maiak?" (kokes) Sündisznóállásban a vámon Állítólag bennünket, fogyasztókat akar megvédeni a kormány legújabb rendelkezésével, amely szerint az országba behozni kívánt, eladási célokra szánt mezőgazdasági és élelmiszeripari termékeknek már a határátlépés során rendelkezniük kell a termék minőségét dokumentáló bizonylattal. Nem titok, hogy ezek a belső piacot védő adminisztratív intézkedések más országokban is már régóta érvényben vannak. Ennek ellenére bevezetésének módja és időzítése felháborodást váltott ki, főleg a cseh partnereknél. Érthető, hiszen ilyenfajta vámkorlátozás meghozatala a fennálló vámunióban nem indokolt, sőt egyenesen ellentmond ennek az elvnek. A bevezetett adminisztratív intézkedés ki nem mondott szándékai között egyértelműen felfedezhetjük a szlovák-cseh kereskedelmi mérleg eléggé egyoldalú alakulását. Naivitás azt hinni, hogy ilyen intézkedésekkel meg tudjuk akadályozni a cseh termékek behozatalát, hiszen ezek ugyanazon minőségi szabványok alapján készülnek, amelyek nálunk is érvényben vannak, s a minőségi bizonylatok beszerzése csupán pár nap, esetleg hét kérdése. Hacsak nincs mögötte egy újabb trükk: ezután esetleg más minőségi kritériumok alapján ítélik majd oda a bizonylatokat. Ha tehát a rendelkezés meghozóinak az volt a szándékuk, hogy a cseh árubehozatalt megfékezzék, ez vélhetően csak rövid időre sikerül, inkább csak bosszúságot okoznak a szállítóknak. S ha azt vizsgáljuk, hogy bennünket, fogyasztókat akartak-e megvédeni, ez az érv is sántít. Nerti kell hozzá oxfordi közgazdasági diploma, hogy belássuk, a cseh termékeket nem a régi közös állam iránti nosztalgia miatt hozzák be továbbra is Szlovákiába, hanem azért, mert olcsóbbak, mivel a cseh gazdaság teljesítőképessége révén fokozatosan olyan távolságra kerül a Szlovákiától, mint Makó Jeruzsálemtől. Bár ismereteink szerint a makói hagyma nem szerepel a minőségi bizonylatot megkövetelő jegyzéken. Őszintén szólva, mostanában hagyma sem kell ahhoz, hogy könnyekre fakadjunk. Elég, ha a meghirdetett „gazdasági csoda" eredményeire vetjük tekintetünket. T. SZILVÁSSY LASZLO A SZLOVÁK MEZŐGAZDASÁGI TŐZSDE ÁRFOLYAMAI A február 15-ei tőzsdenap Termék új árfolyam régi árfolyam index (%) Takarmánybúza 3568,18 3806,98 93,73 Kenyérgabona 4094,23 4187,39 97,78 Rozs 3701,56 3701,56 100,00 Takarmányárpa 3400,58 3297,93 103,11 Takarmánykukorica 3641,38 3632,30 100,25 Takarmányborsó 5301,37 4512,50 117,48 Vágómarha (élősúlyban) 31,56 31,00 101,81 Vágósertés (élősúlyban) 33,57 34,62 96,96 (az árfolyamok Sk/l-ban vagy Sk/kg-ban értendők.) NATO-ULTIMATUM: MEG NÉGY NAP Huzavona vasárnapig (Újvidéki munkatársunk jelentése) - A magyar és az orosz külügyi diplomácia tisztségviselőinek belgrá­di látogatása után most Görögország külügyminisztere érkezett a jugo­szláv fővárosba. Görög lapértesülés szerint a Milosevics szerb elnökkel való tárgyalások után dől el, hogy Athén, az Európai Unió soros elnök­lője követelni fogja-e a testület rend­kívüli és azonnali összehívását a NATO ultimátuma kapcsán. A gö­rög lel Belgrádnak egyébként a kö­vetkezőket javasolja: fel kell oldani Szarajevó blokádját és. elfogadni az Európai Unió béketervét. A Biztonsági Tanácsban tovább tart a Boszniáról szóló vita, eddig több mint harmincan szólaltak fel, közülük csupán Kína képviselője el­lenezte a kilátásba helyezett légiak­ciót, a többiek egyértelműen a szer­beket tették felelőssé a válság elhú­zódása miatt. A New Yorkban ven­degeskedő jugoszláv kormányfő nyi­latkozataiban továbbra is céltalan­nak és értelmetlennek véli a Szaraje­vó körül elhelyezkedő szerb állások bombázását. Kontics szerint a szer­bek a békés megoldás hívei, más­részt a nehéztüzérség visszatelepíté­se folyamatos. Ehhez kapcsolódik a hír, hogy a szerbek eddig 28 ne­hézfegyverzetet, a muzulmánok pe­dig tizet adtak át az UNPROFOR katonáinak. Michael Rose, az ENSZ­erők boszniai főparancsnoka a leg­korszerűbb elektronikai megfigyelő berendezéseket kérte, amelyekkel pontosan felfedhető: az ellenőrzés alatt tartott húsz kilométeres sávban marad-e még ágyú, illetve aknavető. Francia értékelések szerint a va­sárnapig (az ultimátum lejártáig) tar­tó időszakban Oroszország már nem kezdeményez külön eljárást az Észak-atlanti Szövetség döntésének felülvizsgálására. Időközben az ame­rikai, francia, holland és török harci gépek egyre-másra érkeznek az olaszországi légitámaszpontokra, il­letve az Adrián cirkáló repülőhordo­zókra. A semleges országként ismert Ausztria arra való hivatkozással, hogy az ENSZ-ben megszületett ha­tározat érvényesítéséről van szó, bejelentette, engedélyezi, hogy a NATO-gépek használják légiterét. Szarajevóban egyébként mind a szerb, mind a muzulmán fél betart­ja a tűzszüneti egyezményt, s Bosz nia-szerte szinte teljességgel meg­szűntek az összecsapások, elsősor­ban a nagy hó és a dermesztő hideg miatt. SINKOVITS PÉTER MAGYAR HÍRLAP: RIMASZOMBATI SEGÉLY SZABADKÁNAK (Uj Szó-hír) A Rimaszombati Körzeti Tanács alá tartozó cserkészcsapatok, valamint a Magyar Asszonyok Ligájának rimaszombati szervezete gyógyszer- és élelmiszergyűjtést szervez a szabadkai rászorultak megsegítése céljából. A gyógyszereket és tartósított élelmiszereket február 25-én szállíta­nák Szabadkára, ahol a tervek szerint a Vox Humana nevű alapítványnak adják majd át. Ha február 24-én nem gyűlik össze olyan mennyiségű adomány, melyet már érdemes elszállítani, akkor a gyűjtés folytatódik, és a szervezők módot találnak majd arra, hogy a küldeményeket később juttassák el a címzettnek. Az adományokat egyébként a Vöröskereszt rimaszombati irodájában gyűjtik össze. (klinko)

Next

/
Oldalképek
Tartalom