Új Szó, 1994. január (47. évfolyam, 1-24. szám)

1994-01-31 / 24. szám, hétfő

1994. JANUÁR 31. fw V MOZAIK Táblára várva Gyűlölettel szembesülni kellemetlen érzés, különösen akkor, ha ezt a par­lamentben, vagyis abban az intéz­ményben tapasztaljuk, melynek döntései kötelező érvényűek szá­munkra. Még inkább elgondolkozás­ra késztető, ha mindez nemzetiségi szempontból tör ki, amint az a helységnevek többnyelvű megjelö­lésével kapcsolatban történt. Ezen a napon az ország legmagasabb fóru­mán ugyanis képviselők tucatjai ad­ták ki magukból magyarokkal kap­csolatos kételyeiket, ellenszenvüket, sőt gyűlöletüket. Mivel mindez csak a regionális felosztás vitájának az előjátéka volt, nem marad más hátra, mint hogy a felelős magyar politikai és közéleti személyiségek elemezzék a helyze­tet, és valamiféle kiutat találjanak. Ismétlem, kiutat, nem pedig, mint már annyiszor, egy alibista konst­rukciót, amelynek egyetlen célja, hogy később ne tudjanak belekötni esetleges politikai ellenfeleik, illetve ne dorgálják meg őket magyarorszá­gi barátaik. Valami olyasmire gondo­lok, ami épp a nyelvtörvény elfoga­dása idején sikerült, és sajnos, amit az akkor józanul mérlegelő képvise­lőknek ma is rendszeresen a szemük­re hánynak még saját mozgalmukon belül is. Nehéz elhinni, hogy a január 28-i parlamenti ülés szomorú mozzana­tait produkáló DSZM- és SZNP-kép­viselők nagy részének egyetlen élet­célja a magyar etnikum minél gyor­sabb felszámolása lenne. Az viszont biztos, hogy néhány ügyesen megvá­lasztott érv segítségével nagyon könnyű őket úgy manipulálni, hogy bármilyen magyar vonatkozású ja­vaslatot leszavazzanak. Látnunk kell azonban azt is, hogy ennek leghatá­sosabb eszközeit a történelmi tények sajátos értelmezésén kívül épp egyes hazai magyar politikusok, illetve magyarországi elvbarátaik adják a manipulátorok kezébe! Az említett ülésen tapasztaltak alapján ilyenek például a Lezsák Sándor legutóbbi látogatása során elhangzottak, Du­ray Miklós váci beszéde vagy a ko­máromi nagygyűlés némely vonat­kozása. Nyilvánvaló, hogy ezzel kapcsolatban legtöbbször megma­gyarázható a félreértelmezés, de - és ezt a „nemzetmentő" magyar körök tagjai közül is többen elismerték már - egyáltalán nem biztos, hogy a szlo­vák manipulátorok számára kapasz­kodóként szolgáló magyar lépések amatőrizmusból vagy véletlenül szü­lettek félreértelmezhetőnek. Bármennyire riasztó is volt a ja­nuár 28-i parlamenti élmény, feltét­lenül észre kell vennünk, hogy az ellenzék egy emberként szegült elle­ne a kormánypárti képviselők mani­pulációjának, vagyis a KDM, DBP és a Kňažko-csapat minden tagja képes volt túltenni magát a magyar politi­kusokkal szembeni esetleges (és vall­juk be, nem mindig ok nélküli) elő­ítéletein. Még inkább figyelemremél­tó, hogy Anton Hrnko pozitívnak tekinthető módosító javaslatot tett, sőt az ülés során jelentősen megszi­gorított kormányjavaslat megbukta­tátásához a Černák-féle szárnyból is többen hozzájárultak. A helységnevek kétnyelvű megje­lölésével kapcsolatban mindenkép­pen az MKDM-Együttélés koalíció­nak kell lépnie új képviselői indít­vány beterjesztésével. Ehhez az előbb felsoroltak nem elvetendő kiindulási alapként szolgálnak, már csak azért is, mert Varjú János ta­pasztalatai szerint okos taktikával több kormánypárti képviselő meg­puhítására is lehetőség nyílhat. Itt a hangsúly az okos taktikán van, amelyet remélhetőleg a parlament­ben különböző színekben helyet fog­laló magyar képviselők meg is talál­nak. Még akkor is, ha esetleg nem fog beleilleni valamiféle ideálisnak ítélt képbe. TUBA LAJOS Elment Varga Tibor Akkor ment el, amikor a legbol­dogabb volt. Pénteken még ját­szik, délelőtt a Godot-ban, este a Popfesztiválban, szombaton reggel meghal, egyetlen pillanat alatt. Negyvenhatodik életévé­ben járt. Sokáig nem akart profi társu­lat tagja lenni. Hiába ismétlődtek a hívások Komáromból, ellenállt. Jól érezte magát az amatőr szín­padon, egyszerű emberek kö­zött, a lakóhelyén, Nagymegye­ren működő Poloska Színház­ban. Végül mégis beadta a dere­kát, kilencvenkettő szeptembe­rében a Jókai Színház tagja lett. Hogy is mondta akkor? „Érett férfikorban vagyok, és szeret­ném bebizonyítani magamnak is, másoknak is, azért születtem, hogy színész legyek." Nem kel­lett bizonygatnia. Akik ismertük őt, akik megpróbáltuk teremteni vele a csodát, melyet színháznak hívnak, akik láttuk játszani, ver­set mondani, például a Jókai Na­pokon, ahol többször nyerte el a legjobb színészi alakítás díját, s a felnőtt versmondók között is az élen végzett, valahányszor elindult - tudtuk róla, született tehetség. Hogy Tibornak gyer­mekkora óta életeleme és szerel­me a színház, a játék. Főiskola nélkül is birtokában volt a színé­szi mesterség fortélyainak, egyetlen mozdulatától, egyetlen szemvillanásától fölmelegedett a színházterem, nyomban létre­jött ama csodálatos áramkör a színpad és a nézőtér között. Mindenekelőtt a vígjátékok­ban, komédiákban, bohózatok­ban érezte igazán otthon magát. Szeretett nevetni és szeretett ne­vettetni, a színpadon kívül is, páratlan vitalitással. A színház mellett életének másik nagy él­ménye a humor volt, mely nem­csak feszültséget old, hanem gyógyít is. Ugyanakkor tudott komoly lenni, már a profi színpa­don drámai szerepekben is a tel­jességre törekedve, ugyanis szín­ház iránti szerelménél talán csak a színház, a színpad iránt érzett tisztelete és felelőssége volt na­gyobb. Maga volt a tűz, az egész ember egy hatalmas lobogás, amikor évekkel ezelőtt Magyar vagyok című verses összeállítá­sával, Petőfi, József Attila, Rad­nóti, Gyurcsó István verseivel lépett föl. Eredendő intellektua­lizmusa révén volt érzéke az ár­nyalatokhoz, a finomságokhoz, az iróniához; tudta, hogy a csendnek is jelentése van. És tudott még valamit: kell itt a ma­gyar szó, a színpadról hangzó. „Amióta Komáromban va­gyok, csak ámulok és bámulok, mesevilágban élek. Ezt a világot semmivel sem lehet összehason­lítani" - mondta e sorok írójának néhány héttel azután, hogy a Jó­kai Színház tagja lett. Ha jól számolok, mindössze másfél évet töltött, tölthetett a mesevilág­ban. A gyermekkori Légy jó mindhaláligtói a Godot-ra várva Pozzójáig tartó előadás véget ért. Ezer meg ezer vicced, tréfád közül az egyetlen rossz, Tibor, a halálod. Nem láthatjuk többé sugárzó arcodat, amikor felhőt­len magasságokba emeli lelked a felcsattanó taps. Ami maradt számunkra, az az emlék. Egy nagy komédiás emléke. BODNÁR GYULA Cseörgheö Csuli szeretett élni Az arca nagyon felragyogott, ha cimbora érkezett. Akkor is, ha ellenfél. „Nagyon" élt, nagyon mulatott. Nagyon élvezte, hogy nagy az életereje. Nagyon tudott örülni. Ahogyan csak a gyerekek tudnak. Vagy a színészek. Még Lekenczey grófnak is nagyon örült. Végre valakinek megmu­tathatja, micsoda energia, micso­da játékkedv, micsoda virtus van benne. Húsz tojásból rendel rán­tottát. És nekilát szalvétával, késsel, villával? Ő majd megmu­tatja neki, hogyan kell bekapni egyszerre mind a húszat!... Mert én vagyok a, én vagyok a kunsá­gi fi! Aztán... Az ember, akinek minden mozdulatán, minden sza­ván kacagnak — egyszeriben síri csendet parancsol, és utánozha­tatlanul beleüvölti, zokogja, nyü­szíti a „nagy magyar éjszakába", hogy „Vége a világnak..." Móricz Zsigmond Úri murijá­nak előkészületei idején három pesti sztárszínész is ajánlkozott, hogy eljátssza a szerepet. Bárme­lyikük neve biztos közönségcsa­logató lett volna a színpadon, ám mégsem tudtak megingatni ab­ban a meggyőződésemben, hogy a Kossuth-díjas Keres Emil, a Já­szai-díjas Medgyesi Mária vagy az István király Pelsőczi László mellett a ziccer-szerepet ne egy hazai „műkedvelő" játssza el! VARGA TIBOR. Annak ellenére, hogy én addig őt nem is láttam színdarabban. Annyit tudtam, hogy a nagyme­gyeri színjátszók jelese, hogy többszörös Jókai Napok-díjas. Akkoriban szavalni láttam őt egyszer. Szmokingban, csokor­nyakkendőben. Nyers, határo­zott gesztusokkal. Nekem akkor Cseörgheö Csuli mondott József Attilát! Az Úri muri zselizi előadásai­nak csaknem húszezer nézője és a Videószalag is tanúsíthatja, hogy igen, ő volt a CSULI! Min­den korábbi nagy Csulit feledtet­ni tudott. Igen, a nagyszámú kö­zönség miatt is le kellett ezt VÉGRE valakinek írnia. Aztán örömmel eljátszotta a Piros bu­gyelláris főszerepét is, majd... Csárdát nyitott. Átutazóban Megyeren mindig megálltam ná­la, mert jó volt tudni, hogy örülni fog. Aztán VÉGRE Komáromban profi lett. Már interjúkat is készí­tettek vele, sokat szerepelt, csak­nem minden darabban „benne" volt. Utoljára a Popfesztivál be­mutatóján láttam. Csak a színpa­don. A premier utáni szokásos fogadáson nem vett részt. Fur­csállottam. Majd azt hallottam, hogy nagy hajtásban van, enni is alig van ideje, legutóbb, hogy fázik a feje. (A Godot-ra várva Pozzo szerepe miatt lett tarfejű.) Restellem, hogy ezeket a soro­kat nem tudom nem megírni, és azt is, hogy ő nem nagyon olvas­hatott, mondjuk, éppen a Csuli­járól. Mert megbocsáthatatlan gyarlóságnak (vagy KISEBB­SÉGTUDATNAK, netán irigy­ségnek?) tartom, hogy valakit akkor vesznek észre, amikor már elment. Nem amikor itt van! Ta­lán miatta is szerettem volna a Szentivánéji álmot színre vinni. Igazibb Zubolyt soha nem lát­tam, mint amilyen ő lehetett vol­na. Ez a ziccer-szerep is neki kínálkozott: „Ide nekem az oroszlánt is!" Láttam, hallottam őt képzeletem színpadán. Mást „választott"... Az már a mi tragédiánk - a (cseh)szlovákiai magyarságé! -, hogy egy Varga Tibor jóval a negyvenen túl kezdhette pályá­ját, és hogy a mai Magyarorszá­gon vagy a másutt élő magyarok zöme még csak azt sem tudhatta (meg), hogyan örült, szenvedett és mulatott ITT egy igazi Cseör­gheö Csuli! Felelősségem teljes tudatában le kell írnom: Színész-zsenit vesztettünk. 1994. január 29-én reggel. Próbára indult. GÁLÁN GÉZA ITTHON TÖRTÉNT - 7 NAP ALATT A MAGYAR KÉRDÉS INTERNACIONALIZÁLÁSA. Újabb szakaszához érkezett a „táblaháború". Kiderült, hogy a Demokratikus Szlovákiáért Mozgalom számos képviselője még a saját kormánya által kidolgozott törvénytervezettel sem ért egyet. Szigorító javaslatokat teijesztettek elő, miközben mindannyian tisztában voltak vele, hogy á magyarok számára elfogadhatatlan mind a harminc-negyven-ötven százalékos arány, mind az államnyelven feltüntetett helységnév fonetikus „magyarítása" (Dunajská Streda - Dunajszká Sztreda). Nemcsak arról van itt szó, hogy logikátlan és számunkra megalázó lenne ez a megoldás, hanem - és talán elsősorban - arról, hogy a robbanásveszélyes helyzetben az anyanyelvgyalázás akár kiszámíthatatlan következményekkel is járhatna. Konkrétabban: megtörtén­het, hogy Hofbauer miniszter ezúttal nem táblairtó, hanem táblafelállító útkaparói szembetalálnák magukat az anyanyelvüket védelmező magyarok­kal, és elcsattanna az első pofon, amelyet már oly régóta hiányolnak a köztársaság védelméről szóló törvény elfogadásának szorgalmazói. A helyzetet a szlovák ellenzéki képviselők mentették meg, akik „nem"-mel szavaztak a teljesen abszurd törvényjavaslatra. Teljesen logikus, hogy a magyar képviselők nem szavazhattak „igen"-nel. így ismét bekövetkezik az, ami oly nagyon derogál a fölöttébb önérzetes nemzetieknek: ismét „szájára veszi" Szlovákiát az Európa Tanács, és ismét érvekkel gyarapszik a magyar koalíció. A részletek, a nüanszok iránt nem túlságosan fogékony Brüsszel vagy Strasbourg pedig megállapítja: a Tátra és a Duna közötti térségben megint nőtt a feszültség. MIÉRT GÁNCSOLJA MEČIAR AZ ELNÖKÖT? Első tekintetre csak a miniszterelnök hiúsága játszott szerepet abban, hogy Michal Kováč államfő lengyelországi látogatásán a küldöttségből hiányzott Ducký gazdasági minisz­ter és Moravčík külügyminiszter. Kétségtelen, hogy Mečiar ezzel demonst­rálni kívánta - még az ország presztízsvesztesége árán is -, hogy Szlovákiá­ban a miniszterelnöki hivatal az első számú hatalmi központ. Ezen kívül azonban szinte lehetetlen volt észre nem venni, hogy más vonatkozásai is voltak a két miniszter itthontartásának. Szlovákia kormányának elnöke egyrészt gesztust tett Václav Klaus felé, aki - mint tudjuk - kezdettől fogva ellenzi a visegrádi államcsoport kapcsolatainak bárminemű intézményesíté­sét. Márpedig Lengyelország vezetői e kérdésről éppen vele ellentétesen vélekednek. Egy kis jóakarattal számos szlovák-lengyel gazdasági egyez­ményt aláírásra éretté lehetett volna formálni Michal Kováč látogatásáig, és ezek hitelesítése az elnök nevéhez, látogatásához kapcsolódott volna, alá­húzva, hogy az államfő és a miniszterelnök eléggé eltérő külpolitikai koncepciót követ. A vár Nyugat-orientációja sokkal egyértelműbb a miniszter­elnökénél. Az sem volt utolsó szempont, hogy Mečiar tisztában van vele: Lengyelország a visegrádi négyek konfliktusainak rendezésében - így a szlo­vák-magyar ellentétek tompításában is - nagymértékben érdekelt, így Moravčík külügyminiszter jelenléte esetén előfordulhatott volna, hogy Varsó diplomáciai lépéseket kezdeményez Pozsony és Budapest álláspontjának közelítésére. Á szlovák-magyar feszültségekből profitáló Mečiarnak ez semmiképpen nem lett volna érdeke. KORMÁNYTAGOK KOMÁROMBAN. Vegyes érzelmekkel értesült róla Dél-Szlovákia lakossága, hogy a kormány tagjai „megszállják" a komáromi járás helységeit, hogy a helyszínen szerezzenek benyomásokat a magyar­szlovák viszony tényleges alakulásáról. Nos, a látogatás lebonyolítása után az ember egyáltalán nem lehet biztos abban, hogy egészen spontánul, mondjuk ki: sanda gondolatok nélkül szervezték meg a találkozókat. Aligha van ebben az országban demokratikus gondolkodású állampolgár, akinek (akár szlovák az illető, akár magyar), ne lenne lúdbőrös a háta azt követően, hogy a látogatás zárószakaszában tartott nagygyűlésen a miniszterelnök kijelen­tette: a „köztársaság védelméről szóló törvényt kidolgozták, és a parlament azt szükség esetén 48 óra alatt elfogadja". Ez a kijelentés egyszerre több mindent bizonyít. Bizonyítja például, hogy a kormányfő szükség esetén kész azoknak is a kedvében járni, akik még a hivatalos kormánypolitikánál is szélsőségesebbek a magyarellenességben. Bizonyítja továbbá, hogy miként értelmezi Mečiar a jogállamiságot. Továbbá gyanítani engedi, hogy mi mindenre lenne képes hatalma megingása esetén pozíciójának szilárdítására. TÓTH MIHÁLY A KARVAI ISKOLA ÉLÉN Megbízott igazgató Lapunkban már hírt adtunk arról, lalnom, úgy döntöttem, segíteni fo­hogy a karvai mezőgazdasági szak- gok. Ezt megbeszéltem udvardi kol­tanintézet tanárai január 17-étől légáimmal is, akik biztosítottak, 24-éig sztrájkkészültséget tartottak. hogy vállalni fogják a rájuk háruló Tették ezt azért, hogy a földműveié- többletmunkát, s ha a szükség úgy . si miniszter teljesítse követeléseiket, kívánja, Karván is segítenek, nevezetesen az igazgató, Birčák Ta- • Igazgató úr, hogyan vélekedik más visszahívását és az igazgatóhe- a Karván kialakult helyzetről? lyettes, Riegler János igazgatói kine- -Az összes problémát, melyek vezését. A mezőgazdasági miniszter a helyzet elmérgesedését okozták, ugyan elítélte az iskola tanárainak sajnos, nem ismerem, ezért nem sze­e nem mindennapos cselekedetét, de retnék elhamarkodottan ítélkezni, ígéretet tett a helyzet orvoslására. Abban azonban, hogy a volt igazga­így a tanárok a sztrájkkészültség tó és a tanári kar közti ellentét beszüntetése mellett döntöttek. ennyire kiéleződött, nem csak Bir­Január 26-án a földművelési mi- čák úr hibás. Talán a tanárok részé­nisztérium és a nyitrai Agroinštitút ről is hiányzott a párbeszédre való (ez az intézmény koordinálja a me- készség. Hogy az ehhez hasonlókat zőgazdasági iskolák tevékenységét) t elkerüljem, bemutatkozásom alkal­küldöttsége járt Karván. Birčák Ta- mával arra kértem a karvai tanáro­más igazgatónak átadta a miniszté- kat, segítsenek munkámban. Egye­rium azon levelét, mely az igazgatói dül képtelen vagyok a felgyülemlett állásából való visszahívását tartal- problémák megoldására. Ugyanak­mazza, és Kóta Róbert személyében kor azt is közöltem, hogy az igazga­bemutatták az új, ideiglenesen kine- tói állást biztosan nem fogom meg­vezett igazgatót. A megbízatás kö- pályázni, hiszen épp elég teendőm rülményeiről és friss tapasztalatairól akad Udvardon. az igazgató lapunknak így nyilatko- • Már kiírták a pályázatot? zott: - Tudomásom szerint ennek a kö­- Mivel az udvardi mezőgazdasá- zeljövőben kell megtörténnie, oly gi szakmunkásképzőnek és a leány- módon, hogy arról a nyilvánosság is iskolának is én vagyok az igazgatója, tudomást szerezzen. Tehát a helyi kissé meglepett a minisztérium fel- újságokban biztosan megtalálható kérése. De tekintettel arra, hogy les z> illetv e felvilágosításért a föld­a karvai iskola irányítását csak művelési minisztérium személyzeti a majdan pályázat útján megválasz- osztályához lehet fordulni, tandó igazgató kinevezéséig kell vál- KOSÁR DEZSŐ

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom