Új Szó, 1994. január (47. évfolyam, 1-24. szám)

1994-01-26 / 20. szám, szerda

1994. JANUÁR 26. jt. t HÍREK - VÉLEMÉNYEK 2 új szó Miért nem jár a családi pótlék, amikor jár? Elsősorban a hátrányos helyzetű, anyagilag megszorult családok támogatására összpontosítunk — nyilatkozták a szociális miniszté­rium illetékesei a külföldi szakértők előtt, majd pozitív példák sorával bizonygatták állításaikat. Úgy tűnt, mintha széles e hazá­ban a rászorulók — kivétel nélkül - a legteljesebb segítségnyújtás­ban részesülnének. Mindenki és mindenütt. Pedig azt kellett volna elemezni, hogy a korlátozott pénzforrások, a hiányos törvények miatt miért repedezik a szociális védőháló. Arról kellett volna beszélni, hogy azok, akik elveszítették biztonságér­zetüket, milyen kínzó, megalázó élményeknek vannak kitéve. Keményebb lettem és bizalmatlan — A szüleim nem hagytak ma­gamra, csak rájuk támaszkod­hattam. Ellátták a kicsiket, gon­domat viselték, de a kölcsönöket nem vállalhatták át... Ezért ad­tam el a falusi házunkat és köl­töztem a városba. Jobb így, a gyerekeim talán nem tudják meg, hol van az édesapjuk. Min­tem, hogy a kicsik nem szenved­nek hiányt semmiben. Nem pa­naszkodom, a magasabb juttatás reményében, a gyerekeket kí­mélendő, nem járom sorra a hi­vatalokat. Amíg a férjem ítélete nem lett jogerős, és nem dolgoz­hatott, a börtönből sem jött egy árva fillér sem, szeptemberben viszont Lipótvárról 324 korona érkezett. Családi pótlék nekünk állítólag nem jár, a gyerekek 220 A 24 éves Anna (valódi neve és címe a szerkesztőségben van) hat-, négy- és kétéves gyerme­keivel egy kisváros kétszobás lakótelepi lakásában él. Egy esz­tendeje egyedül, ugyanis férje bűncselekménybe keveredett, s bebörtönözték. — Tavaly január végén kihall­gatásra vitték, s már nem tért haza. Azt sem tudom pontosan, mi ellene a vád, mert a tárgyalás zárt ajtók mögött zajlott. A li­pótvári börtönben meglátogat­tam ugyan, de a beszélőn a fog­vatartás körülményeiről szólni nem szabad. Levél útján sem kérdezhetek semmit, hiszen ha a börtönben valakinek valami nem tetszik, leveleiket vissza­küldik. Nem védem a férjemet, gondolom, ha teljesen ártatlan volna, biztosan nem csukták vol­na le. Meggyőződésem, hógy az állítólag több millió korona érté­kű áru eltulajdonításában a fő­szereplő nem ő volt. Mert akkor hol az a pénz? Ha ő volna a tet­tes, csak nem kellett volna elad­nom a kölcsönből vett házunkat! És nem lenne szükségem sem a szüleim anyagi segítségére, sem az állam szociális juttatásá­ra. Lehet, hogy bűnös a férjem, de erről mi nem tehetünk. Az ostor pedig rajtunk csattan! A szüleim nélkül a nyomor hatá­rán élnénk. Vagyis nem élnénk, mert azt nem tudnám már elvi­selni. .. - buggyan ki belőle szin­te önkéntelenül, majd elterelési manőverként hirtelen kávéval kínál. Szemei megtelnek köny­nyekkel, s látnom kell, amint a vállait zokogás rázza. Azután nyel egyet, s merev arccal emlé­kezni kezd. Szépen éltünk — Másodéves cukrásztanuló voltam, amikor a barátom, a mostani férjem édesanyját a kórházból azzal bocsátották el, hogy menthetetlen. Ápolni kellett, én pedig elhatároztam, hogy - a szüleim tiltása ellenére Anna és gyermekei - mellétte maradok. Halála után férjhez mentem — foglalta össze röviden az előzményeket, majd szinte kivirulva a szép, boldog házasságáról beszélt. És a gyere­kekről persze. Pedig úgy, mint általában az ifjú házasok, ők sem kezdtek könnyen. Hiába volt üres a családi ház, Anna nem érezte apósánál jól magát. — Minduntalan a kifogások özö­nét zúdította rám, nem tetszet­tek neki mosási, takarítási szo­kásaim. Dézsában kellett moso­gatnom, nehogy eltömődjön a lefolyó - mosolyodik el a régi emlékek hatására. Elmondja, többszöri költözködés után, köl­csönre házat vásároltak, s foko­zatosan kényelmessé varázsol­ták otthonukat. Szükség is volt rá, hiszen addigra már, egymást követve, megszületett két kislá­nyuk. — A férjem fiúra vágyott, ezért is vállaltam a harmadik gyereket. Ám nem sokáig örül­hetett neki, a fiam 1992-ben szü­letett, apját '93 januárjában le­csukták — közli ismét sírással küszködve. — Házat emlegetett, mi vi­szont egy lakótelepi lakásban beszélgetünk — váltok gyorsan témát. Megtudom, az anyasági járadék és a szociális juttatás élelemre kellett, s a férj családjá­ban nem akadt senki — holott vannak közöttük jómódú vállal­kozók — aki vállalta volna a köl­csönök havi részleteinek fizeté­sét. A három gyerek sorsa sem érdekelte a családot, még apai nagyapjukat sem, nemhogy az, miből teljen a részletek térítésé­re! A fekete báránnyá kiáltott 28 éves családapával családja szakí­tott, a börtönben sem látogatták meg, nem leveleztek vele és cso­magot sem küldtek neki. denkinek azt mondom, külföl­dön dolgozik. Két év és három hónapra ítélték, remélem hama­rosan felezik a büntetését és sza­badlábra helyezik. Persze, félek a találkozástól... Nem mintha nem szeretném, csakhát megvál­toztam. Keményebb lettem, és bizalmatlan. Gyakran felmerül bennem: lehet-e a házasságun­kat folytatni ott, ahol abba­hagytuk? Nem tagadom, az első hónapok voltak a legborzasztób­bak. Idegileg viseltek meg. Olyannyira, hogy elment a ked­vem az élettől. Talán nem vol­tam észnél, amikor beszedtem a gyógyszert. A szüleim meg­érezhették, hogy baj van, életre pofoztak. Úgy-ahogy megerő­södtem, de később, már ebben a lakásban, ismét depressziós lettem, úrrá lett rajtam a kétség­beesés. A lányokat az édes­. anyámhoz vittem, és mielőtt a kisfiammal aludni tértünk vol­na, kinyitottam a gázcsapokat. A gyerek fuldokló köhögése té­rített észhez... Családi pótlék nélkül - Hogyan telnek napjai, miből él? - váltottam ismét témát, hi­szen Anna őszinte vallomása megrendített. — Leköt a három gyerek ellá­tása, de a főzés, a vásárlás, a ta­karítás körforgása nem fáraszt. Sokat játszunk, a kicsik szeretik, ha mesét olvasok nekik. Miután aludni térnek, tévét nézek és na­gyon szeretek olvasni. Ez a leg­kedvesebb szórakozásom, a múltban is ezt tartottam a leg­jobb időtöltésnek. S miből élünk? Nem egészen 2800 koro­nából, s ebből 900 korona a lak­bér. Ha a maradékból kellene étkeznünk, akár éhen is halhat­nánk. A szüleimnek köszönhe­koronás hozzájárulását, a havi 660 koronát is csak a napokban fizetik ki, visszamenőleg. Ma már abban bízok, hogy a férjem szabadulása után könnyebb lesz. Bár tudom, az újrakezdés nem lesz egyszerű, hinni szeretném, hogy nem lesz szükségünk a se­gélyre. Hinni szeretném, hogy a férjemet gazdag rokonai alkal­mazzák majd, s életünk vissza­térhet a régi kerékvágásba. Két hivatal között Felemás érzésekkel távoztam vendéglátómtól. Őszinteségében cseppet sem kételkedve elhatá­roztam, utánajárok annak, mi­ként lehetséges, hogy gyerekei­nek nem jár a családi pótlék?! Milyen rendelet alapján büntetik a két-, négy- és hatéves csöppsé­geket apjuk vétkéért? A segély, a családi pótlék fize­tésének feltételeiről a járási hi­vatal szociális osztályán érdek­lődtem. - Tavaly márciusban kaptuk meg a fiatalasszony kérelmét, s figyelembe véve bevételeit, ki­számítottuk a segély összegét. Az anyasági járadéka 1340 ko­rona, a családi pótlék 1210 korog­na, a gyerekek hozzájárulása 660 korona, ez összesen 3210 korona. Kiszámítottuk a család szükségleteit is, a végösszeg 4700 korona volt. A különbség 1490 koronát tett ki, ám mivel a járási hivatal anyagi feltételei korlátozottak, a rászorulóknak a megállapított összeg 70 száza­lékát fizetjük csupán. Anna asz­szony esetében ez havi 1050 koronát jelent. Júliusban a se­gélyt 1400 koronára emeltük. — A bevételek közé sorolják az 1210 korona családi pótlékot, amit a valóságban Anna asz­szonynak nem is fizetnek ki!? Nem furcsa? — akadékoskodtam. - Bennünket kötnek az előírá­sok. A családi pótlék kifizetéséi a regionális nemzeti biztosítónál kell kérvényezni. - Ha ez így van, vajon miért követett el mulasztást a biztosí­tó? — kérdeztem a másik állami szerv illetékeseitől. - Miért a betegbiztosító fizes­se a családi pótlékot? A biztosí­tóról szóló törvény pontosan meghatározza, hogy az egész­ségügyi alapból mi fizethető. Ha a büntetésvégrehajtó intézet nem küldi a pénzt, annak oka van. Az említett családban, míg a férfi dolgozott, ő kapta a csalá­di pótlékot. A felesége nem sze­repel a biztosítottak jegyzékén, tehát a biztosítótól nem kaphat pénzt. - De Anna asszony anyasági szabadságon van, ezért az állam­nak kell fizetni helyette. Ráadá­sul minden gyereknek jár a csa­ládi pótlék, vagy nem? - próbá­lok végére járni az értelmetlen kérdezz-feleleknek. . — így igaz. Ez esetben a szo­ciális tárca az illetékes - tudtam meg. Mire ismételten a szociális osztályra érek, az ügyintézők telefon útján tudomást szerez­nek a biztosító elutasító állás­pontjáról. Ismét elmondják a magukét, ám amikor érvelésü­ket határozottan visszautasí­tom, nagysokára kornprornisz­szumos megoldást találnak: An­na asszony kérvényezze a tör­vény keménységének enyhíté­sét, s a járási hivatal kifizeti a visszatartott összeget. A háromgyermekes család­anya és a riporter kálváriája ta­lán lezárul. Akár sikerélményem is lehetne, hiszen az állhatatos­ságnak, a hajthatatlanságnak ér­telme volt. Aztán eszembe ju­tott: az eltelt esztendő során miért nem akadt egy ügyintéző, aki megmagyarázta volna Anna asszonynak, mi kell ahhoz, hogy gyermekei minden hónapban megkapják a családi pótlékot? És az is eszembe jutott, hogy vajon hány törvényeket, rendeleteket nem ismerő, hasonló sorsú csa­lád él ebben az országban?! Vagy netán a felnőttek botlá­saiért, vétkeiért az ártatlanokat: is büntetni kell?! PÉTERFI SZONYA Orvosként, kiszolgáltatottan Tavaly decemberben Rejtélyes őrségváltás címmel beszélgetést közöltünk Karásek Zoltánnal, a Komáromi Járási Hivatal tavaly októberben leváltott vezetőjével. Az azóta eltelt napokról és új munkahelyéről faggattuk a jó hírnévnek örvendő komáromi orvost. — Az igazat megvallva, visszahívásomat nagy mégkönnyebbüléssel vettem kéz­hez, de még nagyobb volt az öröm családomban. Mert hivatali teendőim ad­dig olyannyira lekötöttek, hogy szabad­ságra csak gondolni, de elmenni sohasem tudtam. Ebből mindenkinek elege lett. így október végén kivettem az egyhó­napnyi szabadságomat, hogy kipihenjem fáradalmaimat. Eljártam halászni, fog­tam néhány csukát. - Tudomásom szerint már visszahívá­sa előtt azt tervezte, hogy legkésőbb 1994. január l-jétől visszatér rendelőjé­be és újra gyógyítani fog. — Még augusztus 13-án a komáromi kórház igazgatójával, Líška doktorral megegyeztem abban, hogy október l-jétől, de legkésőbb az új évtől megint rendelni fogok, s ha mód lesz rá, akkor nem a kórház épületében. Akkor ígére­tet kaptam arra, hogy átvehetem a régi gázgyár rendelőjét, melyet jól ismertem. — Most mégis a város peremén találha­tó cipőgyár rendelőjében fogadja bete­geit. .. - Bizony, az ígéret elszállt, s ennek okát pontosan nem tudom. Kaptam egy olyan rendelőt, ahonnét a szükséges fel­szerelés 90 százaléka hiányzik. Ez pedig ellentétben áll azzal a nyugaton is érvé­nyesített gyakorlattal, hogy az alapellá­tás színvonalát kell megemelni, s ez csak a műszerpark biztosításával és a betegek számának arányos elosztásával érhető el. Nem lehet kifogástalanul gyógyítani akkor, ha naponta több mint száz bete­get kell ellátni. Mert az emberek igénylik a velük való törődést, a kedves szavakat. - Nem gondolt még arra, hogy ma­gánpraxist folytasson? - Természetesen gondoltam rá, de a jelenlegi helyzetben ez már csak azért sem lehetséges, mert nincs meg az ehhez szükséges 3—4 millió koronám. Ugyan­akkor a mai gazdasági nehézségek mel­lett nagyon csekély az esélye egy olyan fizetőképes réteg létezésének, amely mellett egy jó magánorvos megélne. To­vábbi akadályt a Szlovák Nemzeti Bizto­sító jelent, mert jelenleg szerződéses vi­szonyba nem kerülhetek velük, csupán a kórház alkalmazottjaként dolgoz­hatom. - Most milyen kapcsolatban áll a be­tegbiztosító val? - Úgyszólván semmilyen kapcsolatom nincs, leszámítva azt a naponta feleslege­sen eltöltött egy órát, mely a receptek kódolásával és a pontok írásával telik el. Véleményem szerint a biztosító akkor működne hatékonyan, ha növelné bevé­teli forrásait s így vállalkozhatna is. Még 1990-ben, az egészségügyi rendszer át­alakításán dolgozva azt a javaslatot tet­tük, hogy azok a vállalatok, amelyekben egészségre káros munkák folynak, fizes­senek többletet, hiszen alkalmazottjaik az átlagosnál nagyobb mértékben szorul­nak orvosi ellátásra. Cselekedjenek ha­sonlóképpen a környezetszennyező vál­lalatok is, mert ők a lakosság egészségét rombolják. A nem kereső egyének he­lyett fizessen az állam és nyíljon lehető­ség a luxusbiztosításra. Javaslatunkat sajnos elutasították. - Doktor úr, ennyi keserű tapasztalat után hogy érzi magát? - Most éppen nem túl jól. Megélhetési gondjaim lettek. KOSÁR DEZSŐ

Next

/
Oldalképek
Tartalom