Új Szó, 1994. január (47. évfolyam, 1-24. szám)

1994-01-26 / 20. szám, szerda

1994. JANUÁR 26. jt. t HÍREK - VÉLEMÉNYEK 2 új szó Miért nem jár a családi pótlék, amikor jár? Elsősorban a hátrányos helyzetű, anyagilag megszorult családok támogatására összpontosítunk — nyilatkozták a szociális minisztérium illetékesei a külföldi szakértők előtt, majd pozitív példák sorával bizonygatták állításaikat. Úgy tűnt, mintha széles e hazában a rászorulók — kivétel nélkül - a legteljesebb segítségnyújtásban részesülnének. Mindenki és mindenütt. Pedig azt kellett volna elemezni, hogy a korlátozott pénzforrások, a hiányos törvények miatt miért repedezik a szociális védőháló. Arról kellett volna beszélni, hogy azok, akik elveszítették biztonságérzetüket, milyen kínzó, megalázó élményeknek vannak kitéve. Keményebb lettem és bizalmatlan — A szüleim nem hagytak magamra, csak rájuk támaszkodhattam. Ellátták a kicsiket, gondomat viselték, de a kölcsönöket nem vállalhatták át... Ezért adtam el a falusi házunkat és költöztem a városba. Jobb így, a gyerekeim talán nem tudják meg, hol van az édesapjuk. Mintem, hogy a kicsik nem szenvednek hiányt semmiben. Nem panaszkodom, a magasabb juttatás reményében, a gyerekeket kímélendő, nem járom sorra a hivatalokat. Amíg a férjem ítélete nem lett jogerős, és nem dolgozhatott, a börtönből sem jött egy árva fillér sem, szeptemberben viszont Lipótvárról 324 korona érkezett. Családi pótlék nekünk állítólag nem jár, a gyerekek 220 A 24 éves Anna (valódi neve és címe a szerkesztőségben van) hat-, négy- és kétéves gyermekeivel egy kisváros kétszobás lakótelepi lakásában él. Egy esztendeje egyedül, ugyanis férje bűncselekménybe keveredett, s bebörtönözték. — Tavaly január végén kihallgatásra vitték, s már nem tért haza. Azt sem tudom pontosan, mi ellene a vád, mert a tárgyalás zárt ajtók mögött zajlott. A lipótvári börtönben meglátogattam ugyan, de a beszélőn a fogvatartás körülményeiről szólni nem szabad. Levél útján sem kérdezhetek semmit, hiszen ha a börtönben valakinek valami nem tetszik, leveleiket visszaküldik. Nem védem a férjemet, gondolom, ha teljesen ártatlan volna, biztosan nem csukták volna le. Meggyőződésem, hógy az állítólag több millió korona értékű áru eltulajdonításában a főszereplő nem ő volt. Mert akkor hol az a pénz? Ha ő volna a tettes, csak nem kellett volna eladnom a kölcsönből vett házunkat! És nem lenne szükségem sem a szüleim anyagi segítségére, sem az állam szociális juttatására. Lehet, hogy bűnös a férjem, de erről mi nem tehetünk. Az ostor pedig rajtunk csattan! A szüleim nélkül a nyomor határán élnénk. Vagyis nem élnénk, mert azt nem tudnám már elviselni. .. - buggyan ki belőle szinte önkéntelenül, majd elterelési manőverként hirtelen kávéval kínál. Szemei megtelnek könynyekkel, s látnom kell, amint a vállait zokogás rázza. Azután nyel egyet, s merev arccal emlékezni kezd. Szépen éltünk — Másodéves cukrásztanuló voltam, amikor a barátom, a mostani férjem édesanyját a kórházból azzal bocsátották el, hogy menthetetlen. Ápolni kellett, én pedig elhatároztam, hogy - a szüleim tiltása ellenére Anna és gyermekei - mellétte maradok. Halála után férjhez mentem — foglalta össze röviden az előzményeket, majd szinte kivirulva a szép, boldog házasságáról beszélt. És a gyerekekről persze. Pedig úgy, mint általában az ifjú házasok, ők sem kezdtek könnyen. Hiába volt üres a családi ház, Anna nem érezte apósánál jól magát. — Minduntalan a kifogások özönét zúdította rám, nem tetszettek neki mosási, takarítási szokásaim. Dézsában kellett mosogatnom, nehogy eltömődjön a lefolyó - mosolyodik el a régi emlékek hatására. Elmondja, többszöri költözködés után, kölcsönre házat vásároltak, s fokozatosan kényelmessé varázsolták otthonukat. Szükség is volt rá, hiszen addigra már, egymást követve, megszületett két kislányuk. — A férjem fiúra vágyott, ezért is vállaltam a harmadik gyereket. Ám nem sokáig örülhetett neki, a fiam 1992-ben született, apját '93 januárjában lecsukták — közli ismét sírással küszködve. — Házat emlegetett, mi viszont egy lakótelepi lakásban beszélgetünk — váltok gyorsan témát. Megtudom, az anyasági járadék és a szociális juttatás élelemre kellett, s a férj családjában nem akadt senki — holott vannak közöttük jómódú vállalkozók — aki vállalta volna a kölcsönök havi részleteinek fizetését. A három gyerek sorsa sem érdekelte a családot, még apai nagyapjukat sem, nemhogy az, miből teljen a részletek térítésére! A fekete báránnyá kiáltott 28 éves családapával családja szakított, a börtönben sem látogatták meg, nem leveleztek vele és csomagot sem küldtek neki. denkinek azt mondom, külföldön dolgozik. Két év és három hónapra ítélték, remélem hamarosan felezik a büntetését és szabadlábra helyezik. Persze, félek a találkozástól... Nem mintha nem szeretném, csakhát megváltoztam. Keményebb lettem, és bizalmatlan. Gyakran felmerül bennem: lehet-e a házasságunkat folytatni ott, ahol abbahagytuk? Nem tagadom, az első hónapok voltak a legborzasztóbbak. Idegileg viseltek meg. Olyannyira, hogy elment a kedvem az élettől. Talán nem voltam észnél, amikor beszedtem a gyógyszert. A szüleim megérezhették, hogy baj van, életre pofoztak. Úgy-ahogy megerősödtem, de később, már ebben a lakásban, ismét depressziós lettem, úrrá lett rajtam a kétségbeesés. A lányokat az édes. anyámhoz vittem, és mielőtt a kisfiammal aludni tértünk volna, kinyitottam a gázcsapokat. A gyerek fuldokló köhögése térített észhez... Családi pótlék nélkül - Hogyan telnek napjai, miből él? - váltottam ismét témát, hiszen Anna őszinte vallomása megrendített. — Leköt a három gyerek ellátása, de a főzés, a vásárlás, a takarítás körforgása nem fáraszt. Sokat játszunk, a kicsik szeretik, ha mesét olvasok nekik. Miután aludni térnek, tévét nézek és nagyon szeretek olvasni. Ez a legkedvesebb szórakozásom, a múltban is ezt tartottam a legjobb időtöltésnek. S miből élünk? Nem egészen 2800 koronából, s ebből 900 korona a lakbér. Ha a maradékból kellene étkeznünk, akár éhen is halhatnánk. A szüleimnek köszönhekoronás hozzájárulását, a havi 660 koronát is csak a napokban fizetik ki, visszamenőleg. Ma már abban bízok, hogy a férjem szabadulása után könnyebb lesz. Bár tudom, az újrakezdés nem lesz egyszerű, hinni szeretném, hogy nem lesz szükségünk a segélyre. Hinni szeretném, hogy a férjemet gazdag rokonai alkalmazzák majd, s életünk visszatérhet a régi kerékvágásba. Két hivatal között Felemás érzésekkel távoztam vendéglátómtól. Őszinteségében cseppet sem kételkedve elhatároztam, utánajárok annak, miként lehetséges, hogy gyerekeinek nem jár a családi pótlék?! Milyen rendelet alapján büntetik a két-, négy- és hatéves csöppségeket apjuk vétkéért? A segély, a családi pótlék fizetésének feltételeiről a járási hivatal szociális osztályán érdeklődtem. - Tavaly márciusban kaptuk meg a fiatalasszony kérelmét, s figyelembe véve bevételeit, kiszámítottuk a segély összegét. Az anyasági járadéka 1340 korona, a családi pótlék 1210 korogna, a gyerekek hozzájárulása 660 korona, ez összesen 3210 korona. Kiszámítottuk a család szükségleteit is, a végösszeg 4700 korona volt. A különbség 1490 koronát tett ki, ám mivel a járási hivatal anyagi feltételei korlátozottak, a rászorulóknak a megállapított összeg 70 százalékát fizetjük csupán. Anna aszszony esetében ez havi 1050 koronát jelent. Júliusban a segélyt 1400 koronára emeltük. — A bevételek közé sorolják az 1210 korona családi pótlékot, amit a valóságban Anna aszszonynak nem is fizetnek ki!? Nem furcsa? — akadékoskodtam. - Bennünket kötnek az előírások. A családi pótlék kifizetéséi a regionális nemzeti biztosítónál kell kérvényezni. - Ha ez így van, vajon miért követett el mulasztást a biztosító? — kérdeztem a másik állami szerv illetékeseitől. - Miért a betegbiztosító fizesse a családi pótlékot? A biztosítóról szóló törvény pontosan meghatározza, hogy az egészségügyi alapból mi fizethető. Ha a büntetésvégrehajtó intézet nem küldi a pénzt, annak oka van. Az említett családban, míg a férfi dolgozott, ő kapta a családi pótlékot. A felesége nem szerepel a biztosítottak jegyzékén, tehát a biztosítótól nem kaphat pénzt. - De Anna asszony anyasági szabadságon van, ezért az államnak kell fizetni helyette. Ráadásul minden gyereknek jár a családi pótlék, vagy nem? - próbálok végére járni az értelmetlen kérdezz-feleleknek. . — így igaz. Ez esetben a szociális tárca az illetékes - tudtam meg. Mire ismételten a szociális osztályra érek, az ügyintézők telefon útján tudomást szereznek a biztosító elutasító álláspontjáról. Ismét elmondják a magukét, ám amikor érvelésüket határozottan visszautasítom, nagysokára kornprorniszszumos megoldást találnak: Anna asszony kérvényezze a törvény keménységének enyhítését, s a járási hivatal kifizeti a visszatartott összeget. A háromgyermekes családanya és a riporter kálváriája talán lezárul. Akár sikerélményem is lehetne, hiszen az állhatatosságnak, a hajthatatlanságnak értelme volt. Aztán eszembe jutott: az eltelt esztendő során miért nem akadt egy ügyintéző, aki megmagyarázta volna Anna asszonynak, mi kell ahhoz, hogy gyermekei minden hónapban megkapják a családi pótlékot? És az is eszembe jutott, hogy vajon hány törvényeket, rendeleteket nem ismerő, hasonló sorsú család él ebben az országban?! Vagy netán a felnőttek botlásaiért, vétkeiért az ártatlanokat: is büntetni kell?! PÉTERFI SZONYA Orvosként, kiszolgáltatottan Tavaly decemberben Rejtélyes őrségváltás címmel beszélgetést közöltünk Karásek Zoltánnal, a Komáromi Járási Hivatal tavaly októberben leváltott vezetőjével. Az azóta eltelt napokról és új munkahelyéről faggattuk a jó hírnévnek örvendő komáromi orvost. — Az igazat megvallva, visszahívásomat nagy mégkönnyebbüléssel vettem kézhez, de még nagyobb volt az öröm családomban. Mert hivatali teendőim addig olyannyira lekötöttek, hogy szabadságra csak gondolni, de elmenni sohasem tudtam. Ebből mindenkinek elege lett. így október végén kivettem az egyhónapnyi szabadságomat, hogy kipihenjem fáradalmaimat. Eljártam halászni, fogtam néhány csukát. - Tudomásom szerint már visszahívása előtt azt tervezte, hogy legkésőbb 1994. január l-jétől visszatér rendelőjébe és újra gyógyítani fog. — Még augusztus 13-án a komáromi kórház igazgatójával, Líška doktorral megegyeztem abban, hogy október l-jétől, de legkésőbb az új évtől megint rendelni fogok, s ha mód lesz rá, akkor nem a kórház épületében. Akkor ígéretet kaptam arra, hogy átvehetem a régi gázgyár rendelőjét, melyet jól ismertem. — Most mégis a város peremén található cipőgyár rendelőjében fogadja betegeit. .. - Bizony, az ígéret elszállt, s ennek okát pontosan nem tudom. Kaptam egy olyan rendelőt, ahonnét a szükséges felszerelés 90 százaléka hiányzik. Ez pedig ellentétben áll azzal a nyugaton is érvényesített gyakorlattal, hogy az alapellátás színvonalát kell megemelni, s ez csak a műszerpark biztosításával és a betegek számának arányos elosztásával érhető el. Nem lehet kifogástalanul gyógyítani akkor, ha naponta több mint száz beteget kell ellátni. Mert az emberek igénylik a velük való törődést, a kedves szavakat. - Nem gondolt még arra, hogy magánpraxist folytasson? - Természetesen gondoltam rá, de a jelenlegi helyzetben ez már csak azért sem lehetséges, mert nincs meg az ehhez szükséges 3—4 millió koronám. Ugyanakkor a mai gazdasági nehézségek mellett nagyon csekély az esélye egy olyan fizetőképes réteg létezésének, amely mellett egy jó magánorvos megélne. További akadályt a Szlovák Nemzeti Biztosító jelent, mert jelenleg szerződéses viszonyba nem kerülhetek velük, csupán a kórház alkalmazottjaként dolgozhatom. - Most milyen kapcsolatban áll a betegbiztosító val? - Úgyszólván semmilyen kapcsolatom nincs, leszámítva azt a naponta feleslegesen eltöltött egy órát, mely a receptek kódolásával és a pontok írásával telik el. Véleményem szerint a biztosító akkor működne hatékonyan, ha növelné bevételi forrásait s így vállalkozhatna is. Még 1990-ben, az egészségügyi rendszer átalakításán dolgozva azt a javaslatot tettük, hogy azok a vállalatok, amelyekben egészségre káros munkák folynak, fizessenek többletet, hiszen alkalmazottjaik az átlagosnál nagyobb mértékben szorulnak orvosi ellátásra. Cselekedjenek hasonlóképpen a környezetszennyező vállalatok is, mert ők a lakosság egészségét rombolják. A nem kereső egyének helyett fizessen az állam és nyíljon lehetőség a luxusbiztosításra. Javaslatunkat sajnos elutasították. - Doktor úr, ennyi keserű tapasztalat után hogy érzi magát? - Most éppen nem túl jól. Megélhetési gondjaim lettek. KOSÁR DEZSŐ