Új Szó, 1994. január (47. évfolyam, 1-24. szám)
1994-01-21 / 16. szám, péntek
5 OLVASÓINK OLDALA ÚJ SZÓ. 1994. JANUÁR 21. KOMÁROM MARGÓJÁRA Nem veszett ki a segítőkészség Több olvasónk is beszámolt Szerkesztőségi postánk is bizonyítja: a dél-szlovákiai magyar polgármesterek és képviselők komáromi nagygyűlése nagy visszhangot keltett. Sok olvasónk levélben fejtette ki, hogyan vélekedik a találkozóról, a/, ott elhangzott felszólalásokról és a megszavazott dokumentumokról. Nem áll módunkban, hogy a2 összes levelet közöljük, úgy válogattunk köztük, hogy azok a leggyakrabban felvetett gondolatokat tükrözzék. Kellett ez a A sok tiltakozás, vádaskodás ellenére mégis sikerült megtartani a csallóközi polgármesterek és képviselők nagygyűlését Komáromban. Ezen az összejövetelen bebizonyítottuk (mármint mi, szlovákiai magyarok), hogy tudunk kulturáltan és nacionalizmustól mentesen tárgyalni a problémákról. Kellett ez a nagygyűlés, már csak azért is, hogy felfigyeljenek ránk, hogy egyáltalán vagyunk ebben az országban és nem akarunk a végtelenségig másodrendű polgárok maradni. Olyan jogokat követelünk, amelyek más demokratikus országokban természetesek. Parlamenti képviselőink eddigi fáradozásai hiábavalóak voltak, és éppen ezért van ennek a nagygyűlésnek óriási jelentősége. A Komáromban elfogadott dokumentumok mentesek mindenféle irredentizmustól, nacionalizmustól, és csak alkotmányos jogokat követelnek a magyarok számára. Jobb hoznagygyűlés záállás esetében a kormány már meg is adhatta volna az itteni magyarságnak ezeket a jogokat. Apropó - kormány! A miniszterelnök nem volt hajlandó fogadni a polgármesterek küldöttségét, mert szerinte ez az egész nagygyűlés nem legitim dolog, vagyis Mečiarnak mi magyarok nem vagyunk legitimek, sőt még a parlamenti képviselőink sem azok. Á parlament elnöke sem fogadta a küldöttséget. Pozitívan értékelhető azonban, hogy a köztársasági elnök leült velünk tárgyalni. Kérdem én, lehet ilyen kormánypolitika esetében a nemzetek békés együttéléséről beszélni? A továbbiakban minden ügyes-bajos dolgunkkal a köztársaság elnökéhez kell fordulnunk? Vagy várjuk meg, míg új kormány és parlament lesz, amely hajlandó lesz velünk egy asztalhoz ülni?! Meddig feszíthető még a húr?! BENYOVSZKY LÁSZLÓ Léva arról, hogy hogyan ünnepelték a karácsonyt a gyermekotthonok és nyugdíjasházak lakói. Soraik arról tanúskodnak, nem halt ki a segítőkészség, sokan igyekeztek kisebbnagyobb ajándékkal megörvendeztetni azokat, akik család nélkül, elhagyatottan élnek. Idézzünk legalább két levélből. Hajtman Kornélia arról adott számot, hogy a párkányi gyermekotthon kis lakóinak a nevelőkön kívül több magánvállalkozó és intézmény tette emlékezetessé az ünnepeket. Ajándékaik örömet varázsoltak a bánatos gyermektekintetekbe. Az adakozók között volt a párkányi Univerzál, LIVD, Iliotti társaság, a papírgyár szakszervezete, a helyi és a köbölkúti adóhivatal, a surányi tangazdaság, az Elektro Cocker, az érsekújvári Zdroj és Brašňa, a körmőcbányai pénzverde, a köbölkúti Gyurics Lajos és a jászfalui KDMszervezet. Az ipolysági kisegítő iskola gyermekotthonának 33 növendéke is több ajándékot kapott intézetektől, üzemektől. Amint Belányi János levelében felsorolta, az adakozók között volt a Pranspekról társaság, a palásti szövetkezet, az Ipolysági Városi Hivatal, a gényei tangazdaság, a garamvölgyi Jirí Drvota magánvállalkozó, de nagyon sok magánszemély is, akik a DBP járási titkárának felhívására könyveket, ruhákat, játékokat gyűjtöttek az otthon lakóinak. Ellenkező előjelű tapasztalatairól ad számot levelében Búcsról Kiss Ágnes. Ezt írja: Két éve karácsonykor felkerestek a búcsi polgármesteri hivatalból, kezembe nyomtak egy ajándékcsomagot és boldog ünnepeket kívántak. Szép gesztusnak tartottam ezt. De hogyan is volt a legutóbb? Közölték, hogy minden nyugdíjas jelenjen meg a szövetkezet irodájában, ahol karácsonyi ünnepséget rendeznek. Előre kellett közölni, hogy elmegyünk-e vagy sem. Én megmondtam, hogy egészségi állapotom miatt nem jelenhetek meg, nemrég engedtek haza a kórházból, csak kísérővel járhatok. Amint megtudtam, többen nem tudtak elmenni a rendezvényre. És ezzel függ össze kérdésem. Hová lett a csomagom? És mindazok csomagja, akik nem mentek el? Ki ellenőrzi, hogy a ránk szánt összeg valóban eljutott-e a nyugdíjasokhoz?' Vagy úgy gondolják, hogy mi már nem figyelünk fel erre? Nagy felháborodással olvastam a Washington Post munkatársának tudósítását a komáromi nagygyűlésről. Főleg ezt a mondatát nehezményezem: A szlovákiai magyar nacionalizmus figyelmeztetés a NATOnak, hogy az atlanti tömb nemcsak az orosz nacionalizumus veszélyével néz szembe. A tudósító feltűnő rosszindulattal fogalmaz, és nincs tisztában a nacionalizmus fogalmával sem. Azzal, hogy szlovákiai magyar T óth Mihály írásában nem említi pártjának felszólalóit, például A. Nagy Lászlót, az MPP elnökét, vagy Angyal Béla mérnököt, gútai képviselőt, akiknek konstruktív és pozitív hangvételű felszólalásai szintén tartalmaztak javaslatokat, s melyeket be lehetett volna venni az állásfoglalásba. Nem említi azt sem, hogy a nagygyűlés résztvevői kiegészítésként elfogadták Samuel Lojkovič, Nagymegyer szlovák nemzetiségű polgármesterének a köztársasági elnökhöz és a szlovák polgártársainkhoz intézett nyílt levéltervezetét, mely tulajdonképpen tartalmazza Zselenák József egyik kiegészítő javaslatát is, nevezetesen a szlovák lakosság megszólítását. Ha Tóth Mihály figyelmesen elolvassa a jóváhagyott állásfoglalást, megtanacionalizmusról beszél, azt feltételezi, hogy a szlovákiai magyarok nagy része nacionalista, tehát elfogult. És még egy gondolat: az amerikaiak többsége keveset tud Európáról, Közép-Kelet-Európa viszonyairól még annyit sem. Ha egy amerikai elolvassa az ilyen írást, mindjárt'arra gondol, hogy újabb háborús gócpontja van Európának. Most, amikor lálja benne a többi gondolatot is, melyeket Zselenák József, a Demokratikus Baloldal Pártjának képviselője vetett fel. Tóth Mihálynak nem tetszett a vastaps, mely a régi szép időkre emlékeztette őt. Nem ragaszkodott Szebb jövő? pártja képviselőinek javaslataihoz sem, ami érthető, mert tudta, hogy az MPP elutasította az állásfoglalás tervezetének kidolgozásában való részvételt, és csak miután felismerte a nagygyűlés várható sikerét, vett részt a rendezvényen. Tóth Mihály most a DBP mellett korteskedett. Ki ne tudná, ha ő nem, hogy a Demokratikus Baloldal Pártja milyen ügyes politikát folytat. Peter Jól vizsgáztak a szervezők és részvevők Megkondították a vészharangokat a komáromi nagygyűlés előtt. Szinte nem volt olyan politikai párt, amely ne nyilatkozott volna bírálóan a magyarságról. Minden elismerés megilleti a szervezőket, a rendezőket és a részvevőket is. Az elfogadott dokumentumokat is pozitívan kell értékelni, csak valósuljanak meg. Szlovák részről nem fogadták a gyűlést és a megszavazott anyagokat megértéssel, nem mutatnak hajlandóságot a tárgyalásokra. Itt az ideje, hogy törvényben rögzítsék a nemzetiségek jogállását. Számomra elszomorító az MPP kritikája és reakciója. Hogyan akarnak ők a többi magyar párttal koalícióra lépni? A legjobb az lenne, ha a választások előtt egy jobboldali magyar blokk alakulna, ez talán megszerezné a szükséges szavazatarányt. CSONTOS ERIKA, Gyügy a NATO-hoz való csatlakozás került a figyelem előterébe, az ilyen jellegű tudósításokkal valószínűleg ezt akaiják kimondani: minek ehhez a Közép-Európához közeledni, hiszen ott még mindig a kommunizmus csökevényei kísértenek és ráadásul most még a nacionalizmus is felüti a fejét. MARCZELL KRISZTINA, Kisudvarnok sáról, szélsőségektől mentes megnyilvánulásairól, kulturált politikai magatartásáról. Felmerül bennem a gyanú: lehet, hogy Tóth Mihály mégiscsak jól hall. Meg tudja különböztetni a taps erősségi fokozatait is. Az árnyalt tapsot is. Mégis máshogy hallatja most ezt az olvasóival, elültetve bennük a kisördögöt: a hallgatóság el volt ragadtatva Zselenák úr hozzászólásától, de az a fránya, nagygyűlést vezető politikus még csak figyelemre sem méltatta a DBP küldöttét. Attól sem kell megijedni, hogy majdnem egyhangúlag fogadták el a jelenlévők a dokumentumtervezetet. Ha létünkről, fennmaradásunkról van szó, olykor még a turáni átok sem tud érvényesülni kisebbségi politikánkban. Nem ez a pártállami beidegződés. Sokkal inkább emlékeztet engem azokra az időkre ama jelenség, ha valaki mást hall és hallat, mint ami elhangzott. SZENDINÉ B. ILDIKÓ Komárom Weiss megengedte a magyar (volt) kommunistáinak (nem kell köntörfalazni!), hogy Komáromban a magyarok szájaíze szerint is beszélhetnek. Egyébként elutasító állásfoglalása közismert. Peter Weiss okos és bölcs politikus. Pártja, a DBP, hála múltbéli uralkodásának, példaszerűen ki van építve, és ha a gombnyomogatásban is tökéletesíti tudását, nagy a remény, hogy a következő (előrehozott?) választásokon még magasabb szintű elnök is lehet, és akkor azoknak, akik a magyarok sorait megosztva mellette korteskedtek, felderül a szebb jövő napja. Tóth Mihály ehhez az első lépését: megtette, megírta ezt a cikkét. IVÁN BENNINGHAUS, Kolárovo önkormányzatának szlovák nemzetiségű képviselője Tisztelt szerkesztőség! ... Köztársasági elnökünk üzenetet intézett hazánk magyar nemzetiségű lakosaihoz. Az Új Szó, egyetlen magyar nyelvű napilapunk, készségesen közölte a levelet. Ezt a gesztust méltányolnunk kell, még akkor is, ha ezúttal bizonyos aggodalom késztette az elnök urat erre a lépésre. Keserűen állapítjuk meg, hogy felső szintről ilyen hangnemben először szóltak hozzánk. Köszönjük. GYŐRI SAROLTA, Szepsi ... Rövidesen évfordulója lesz annak, hogy a Beneši dekrétumok értelmében 1947. február 17-én Búcs községből 37 családot kitelepítettek. Deportálásra és kényszermunkára ítélték őket, csak azért, mert éppen Búcson születtek. Másfél hétig utaztunk Kroméŕížbe, ahol rabszolgatartóink válogattak közülünk. Rövidebb-hosszabb ottlét után volt aki visszaszökött, a többiek csak a nagyhatalmak közbenjárása után térhettek haza. CSEREPES BÉLA, Búcs ... December l-jétől községünkben, Nagyzellőn nem kézbesítik ki szombaton az Új Szót és a többi napilapot. Az előfizetési díjat ennek ellenére teljes egészében megfizetjük. Polgármesterünk már intézkedett a járási központban, de eredménytelenül. Pedig akadna olyan személy, aki vállalná a szombati kézbesítést. Ha semmiképpen sem tudják, vagy akaiják megoldani a kérdést, akkor csökkenteni kellene a szombati szám árát, hiszen az már hétfőn nem érdekli az olvasókat. MÉSZÁROS DÉNES, Nagyzellő Magyargyereket magyar iskolába (ETNIKUMBÓL NEMZET, ÚJ SZÓ, 1994.1. 2. 1989 óta jobban odafigyelek, mi zajlik körülöttünk, meghallgatom, elolvasom mit mondanak-írnak rólunk a tévében, rádióban. Remélem, Gál Sándor lapjukban megjelent cikke sok dél-szlovákiai polgárt elgondolkoztat, szlovákot, magyart egyaránt. Felvetik, kik is voltak őseink, hol születtek, hogyan is írták neveikét, milyen nyelven beszéltek. A mi családunk sorsa élő példája a magyarok asszimilációjának. Apósom, hogy megússza az áttelepítést, reszlovakizált. A vezetéknevébe az eredeti i helyett ipszilon került. Otthon továbbra is csak magyarul beszéltek, hiszen a nagyszülők nem tudtak egy szót sem szlovákul. Öt gyermekük született, akik már szlovák iskolába jártak. Az öt testvérből négyen szlováknak nevelték gyerekeiket, egyedül a féljem lett ismét magyar. Élső gyerekünknél még mi is úgy gondoltuk, jobb, ha szlovák iskolába jár, hogy könyebben érvényesüljön. Talpraesett gyerek, a legjobb tanulók közé tartozott, sőt a magyar helyesírást is szinte hibátlanul ismeri. Nagyon fáj azonban, hogy a magyar irodalmat már nem tudtam vele megszerettetni. A második gyereknél már úgy döntöttünk férjemmel, hogy magyar gyerek magyar iskolába való. Ennek az iskolának köszönhetem, hogy ő falja a betűket, mindent elolvas, amit érdekesnek talál. Hát, ez jutott eszembe Gál Sándor cikke nyomán. Kérem, ha esetleg közölnék írásomat, nevemet és címemet ne tüntessék fel, mert a rokonság, az elmondottak ellenére, olvassa az Új Szót. CS. J. Kürt SZLOVÁKIAI MAGYAR TAPS, ÚJ SZÓ 1994. I. 13. Árnyalt volt a taps... Bár úgy látszik, nem mindenki érzékelte így. Tóth Mihály dolgozata a komáromi nagygyűlésről erről tanúskodik. Kissé másképpen láttatja a dolgokat, mint ahogy valójában megtörténtek. Érdekes módon ő ugyanis egyforma erősségűnek érezte (hallotta?) azt a tapsot, amely Rózsa Ernő felszólalása érdemelt ki a Zselenák József beszéde után felhangzó gyér tapssal, amelyet itt-ott még fütty is kísért. Bizony, a háromezres tömeg tetszését nem nyerte el Zselenák úr véleménye, aki valamiféle hűségnyilatkozat megfogalmazását tanácsolta a magyarságnak, hogy úgymond fejezze már ki lojalitását a Szlovák Köztársaság iránt. Az igaz, hogy kiegészítő javaslatai többnyire megtalálhatók az eredeti tervezetben is; gondolom nem ezzel volt baja a hallgatóságnak. Csak tudnám, miért kellett volna „egyértelműbben" kidomborítani, hogy a magyar törekvések nem ártalmasak a velük együtt élő szlovákságnak. Ha valaki figyelmesen elolvasta a tervezetet, sehol sem talál benne olyan kitételt, amely a szlovákság jogait csorbítaná. Csak nem azt kellett volna egyértelműbbé tenni, hogyha mindezen jogokat a magyarság is gyakorolhatja, azzal nem csorbul a velük együtt élő szlovákok joga? Mert a Csallóközi Régió tervezetében nem szerepel olyasmi, hogy a szlovák nyelv másodrangú lesz, vagy hogy el kell távolítani a szlovák nyelvű helységnévtáblákat... Zselenák József javaslatában ugyanis olyasféle szerepelt, hogy nyilvánítsuk ki: betartjuk a szlovák alkotmányt és a törvényeket. Akkor is, ha ellenünk irányulnak. A lojalitás mindenekelőtt! ha valóban kidolgozta a DBP kisebbségi politikájának irányvonalát, akkor cselekedhet: mutassa meg a parlamentben, hogy komolyan gondolja a demokratikus jogokat, nemzetiségtől függetlenül. Az itt élő magyarság már többször is bizonyságot tett lojalitáAz olvasói leveleket, mondanivalójuk tiszteletben tartásával, rövidítve jelentetjük meg. Az itt közölt vélemények nem okvetlenül azonosak a szerkesztőségével. Köszönjük olvasóink bizalmát, és várjuk további leveleiket. Nem ismernek bennünket