Új Szó, 1994. január (47. évfolyam, 1-24. szám)

1994-01-18 / 13. szám, kedd

1994. JANUÁR 18. SZÁMJÁTÉK Ha a cseh nemzetgazdaság az első negyedévben nem mutatna növekedést, akkor ezen mindenképpen el kell gondolkodni. Viszont Václav Klaus kormányfő általában derűlátó hangnemben nyilatkozik az első három hónapról... Bizonyos tekintetben a számok játékáról van szó: a bruttó nemzeti össztermék képzése során elért eredményeknek az értékelésekor többnyire az adott esztendő három hónapját hasonlítják össze az előző év azonos negyedével. Mivel 1993 első három hónapja - a közös állam kettéválása után - eléggé drámai volt, és az előző esztendő azonos időszakával összehasonlítva visszaesés következett be, idén nem jöhet más, csak növekedés. Klaus kormányfő egészében véve semmit sem kockáztat, amikor javulást ígér. Derűlátását más is indokolja. A gazdasági termelés tavaly paradox módon növekedett, noha a negyedéveket összehasonlítva visszaesést mutatott. Ez ismét a számok játéka. 1992 harmadik negyedéve annyira sikeres volt, hogy ezt tavaly e három hónapban nem lehetett megközelíteni. Csakhogy a valóságban az eredmény jobb volt, mint a második negyedévben, amikor is évközi növekedés következett be. Egy kissé áttekinthetetlenek az összehasonlítások... Az első következtetés azonban egyszerű: az első 90 nap alatt nem lesz gond jó eredményeket elérni, viszont annál nehezebb lesz tartam a lépést. A másik következtetés egyben válasz lehet ana a kérdésre, vajon a gazdaság jelenlegi állapota megteremti-e a feltételeket ahhoz, hogy idén további növekedés álljon be, ahogyan azt a miniszterelnök jósolja. Az ellenzék egyértelműen úgy válaszol, hogy nem, a koalíció ugyanolyan egyértelműen azt, hogy igen. A központi bank prognózisában a kormánynak ad igazat Tehát az eredmény 2:1 - a derűlátás javára... TOMÁŠ MAREK Mladá fronta Dnes, I. 4. X kO/.OI.T Cl K KICK MC M 11MITI I Ml. TÍ K ROZIK AZ 1.1 SZÓ VEl.lCMIÍNYlľľ Összeállította: MADí C.fiľZA •ÚJSZÓLAPOZGATÓ 8 Dubček-rejtély: új tanú - Itáliából AZ UTOLSÓ SZEMÉLYI TITKÁR NEM HISZ A BOLOGNAI BARÁTNAK Alexander Dubček, az 1968-as csehszlovák reformmozgalom vezéralakja, a kilencvenes évek Szlovákiai Szociáldemokrata Pártjának elnöke immár több mint egy esztendeje eltávozott az élők közül, de autóbalesetének és haldiának körülményei körül makacsul tartják magukat a kérdőjelek. A napokban egy bolognai vállalkozó, aki Dubček barátja volt, egy trencséni lapnak azt állította, hogy a prágai tavasz hőse nem véletlen autószerencsétlenség, hanem merénylet áldozata lett. Miután ez a feltevés nem először és valószínűleg nem is utoljára kapott nyilvánosságot, megkerestük Dubček pártjának, a szlovák szociáldemokratáknak a külügyi titkárát, Ján Sekajt - Van-e arra bármiféle bizonyíték, hogy Alexander Dubček merénylet vagy gyilkosság áldozata lett? - Nincs. - Jelenti ez azt, hogy a baleset teljesen véletlenül történt, semmilyen gyanús körülmény sem merült fel? - Ügy vélem, hogy gyanús körülményekről nem elsősorban a balesettel kapcsolattal beszélhetünk, hanem inkább azzal összefüggésben, hogy nagyon sokáig tartott, amíg a kormány és a parlament úgy döntött: vizsgálóbizottságot állít fel az ügy kapcsán. Ugyanis, ha egy vezető személyiséget baleset ér, akkor általában azonnal kormánybizottságot hoznak létre. Dubček esetében ez egyáltalán nem így történt. - Nem magyarázható-e a halogatás azzal, hogy mindez Csehszlovákia utolsó hónapjaiban zajlott le, amikor a szövetségi állam már felbomlóban volt, és a prágai központi kormány sem állhatott igazán a helyzet magaslatán. Ugyanakkor a szlovák vezetés még nem önállósodott annyira, hogy érdemben eljárjon az ügyben, ráadásul maga a szerencsétlenség cseh területen következett be. Egyáltalán: ki lett volna illetékes a bizottság felállítására? - Tény, hogy a szövetségi kormány gyakorlatilag már nemigen játszott szerepet 1992 őszén. Ez azonban sem ezt a testületet sem a cseh vagy a szlovák kormányt nem mentesíti az alól, hogy gyorsan kellett volna reagálniuk a történtekre, elősegítve azok gondos kivizsgálását. Csak hosszú idő elteltével és pártunk többszöri sürgetése után hívták életre 1993 nyárán a bizottságot, holott a baleset 1992. szeptember l-jén történt, és Dubček november 7-én hunyt el. - A napokban nyilvánosságra került nyilatkozat szerint Dubček arról panaszkodott olasz barátjának, hogy miután a BMW lesodródott az autópályáról és ő kirepült a kocsiból, egy órán át kiabált segítségért - hasztalanul. Ugyanakkor a sofőrt azonnal elszállították a helyszínről. Mit állapított meg erről a szakértői vizsgálat? - A vizsgálati anyagot én még nem olvastam, ám tudtommal az előbb elmondottak így nem felelnek meg a valóságnak. A cseh mentőszolgálat igen gyorsan a helyszínre érkezett és segített semmilyen szemrehányást nem érdemelnek. Az olasz üzletemberrel egyébként a nyáron jómagam is beszélgettem. Nagyon rokonszenves ember, aki valóban szerteágazó kapcsolatokat tartott fen Dubčekkel már korábban, a „féllegalitás" időszakában is. ő szervezte egyebek között utazását Bolognába, ahol az egyetem díszdoktorává avatták Alexander Dubčeket. Nos, közel két órán át beszélgettünk, de akkor egy szót sem szólt ezekről az aggályairól vagy információiról, őszintén szólva nem tudom, hogy nem a trencséni újságírók fújtak-e fel valamilyen bolhát elefánttá. Az említett interjú szerint pártelnökünk a betegágyán mondta el mindezt olasz barátjának. Ami azt illeti, a baleset után két nappal telefonon én is beszéltem Dubčekkel. Akkor ugyanis együtt kellett volna Berlinbe utaznunk a Szocialista Internacionálé kongresszusára. A „beszélgetés" mintegy öt percig tartott de ő ez alatt öt mondatot ha elmondott. Nem hiszem tehát, hogy Dubček a betegágyán bárkinek is hosszú, részletes történetet adott volna elő a szerencsétlenség körülményeiről, erre egyszerűen már nem volt fizikai ereje, olyan állapotban volt. - Annak Idején olyan vélemények is szárnyra kaptak, hogy a balesetben a KGB, a szovjet titkosszolgálat keze is benne volt, mert Dubčeket állítólag tanúként megidézték az SZKP ellen Moszkvában folyó perre. Hiszen, ha valaki, hát ő tudott volna mondani terhelő adatokat és tényeket 1968 tapasztalataiból kiindulva... - A meghívásról valóban írtak egyes lapok, de magát a moszkvai idézést vagy felkérést nem kapta kézhez. Ezt teljes bizonyossággal állíthatom, tudniillik én voltam Dubček utolsó titkára. így hát igen jól informálódhattam valamennyi hivatalos megkeresésről, ám ilyesmi nem akadt köztük, pedig az egész levelezése az én kezemen ment át. Kétségtelen, sok személynek és csoportnak állhatott érdekében, hogy Dubček hallgasson, ám rögtön rávágni, hogy az ő kezük van a balesetben - ez kissé erős... - Tartják magukat azok a spekulációk is, hogy a gépkocsi vezetőjét akit felelősség terhel a szerencsétlenségért - nagyon enyhén büntették meg, s igencsak „szőrmentén" folyt le a vele kapcsolatos vizsgálat is. - Azt hiszem, itt rögtön az elején hibát követtek el, amikor a sofőrt vádlottként ültették vizsgálói elé, s nem mint tanút így ugyanis nem volt köteles saját maga ellen vallomást tenni, tanúként azonban beszélnie kellett volna. Ezért azután a gépkocsivezető mind a mai napig nem mondta el, amit az ügyről tud. Személyesen annyit fűzhetek hozzá, hogy ugyanezzel a „pilótával" a baleset előtt egy nappal Brünnben jártunk, s úgy száguldott, akár egy bolond. Ekkor már három hónapja nem esett az eső, porszáraz volt az út. Szeptember elsején azonban bőséges csapadék hullott ám ezt feltehetően nem vette figyelembe. Az sem kizárt hogy egyszerűen elaludt Ez a gépkocsivezető a belügyminisztérium egyik sofőrje volt, a tárca vezetőjétől kértük ki. Dubček ugyanis ekkor már nem volt a parlament elnöke, nem járt neki szolgálati gépkocsi. így, ha szüksége volt autóra, hát a belügyminiszterhez fordult, aki küldött át egyet de a vezetőt nem Dubček választotta. - A végzetes út előtt is a szlovák belügytől kapta a kocsit? - Igen, és Prága felé menet történt a baleset Humpolec térségében, a 88-as kilométernél. - Milyen eredményt hozott a kocsi műszaki vizsgálata? - Ennek anyagát nem kaptuk meg, de járt itt valaki a BMW gyártól, aki megállapította, hogy az autónak nem volt műszaki hibája. Vagyis olyan baleset történt - „rendes" baleset amely bárhol, bármikor és bárkivel előfordulhat. - Vannak-e az ügynek olyan fehér foltjai, amelyek felől önök szívesen tájékozódnának, de valami oknál fogva ez nem sikerül? - Elsősorban az okoz gondot számunkra és azt nehezményezzük, hogy akiknek a kötelességük lett volna, nem követtek el mindent a baleset alapos kivizsgálása érdekében. Végső soron ez magyarázza, hogy a szerencsétlenség körül továbbra is annyi a spekuláció. A kérdőjelek fennmaradtak, különösen azért, mert hiányzik a konkrét vizsgálati eredmény, így nem is alakíthattak ki egységes véleményt az esetről azok, akik e témával foglalkoznak. Az én megítélésem szerint baleset történt - Tervez-e a Szlovákiai Szociáldemokrata Párt további lépéseket a homályban maradt részletek felderítése érdekében? - Nem tervezünk. - Vagyis pártjuk a témát lezártnak tekinti? - Nem tekintjük lezártnak mindaddig, amíg a bizottság vizsgálatának eredménye meg ném születik. Ez viszont igen lassan halad, ami azt a véleményt erősíti meg, hogy sok embernek nem áll érdekében valamennyi részlet nyilvánosságra kerülése, összegezve, úgy vélem, hogy mindebből többé nem jön ki semmi, de ha véletlenül mégis, Dubčeken az már akkor sem segít. Mi inkább egykori elnökünk életének tanulságait szeretnénk közkinccsé tenni, ezért adjuk ki - a szlovák és az olasz fordítás után hamarosan német nyelven is - a róla szóló, kortársai véleményét összegző könyvet melynek címe: Dubček, az ismerős és az ismeretlen. FARKAS JÓZSEF GYÖRGY Népszabadság, I. 8. SZAPORODNAK SZLOVÁKIA ELLENSÉGEI Leplezzük le (inkább) szövetségeseinket Barátaim, ellenségeink száma egyre csak nő. Legalábbis az újságok - főleg a közvetlenül a hírforrások által tájékoztatott lapok - olvasása közben tűnik úgy, hogy számuk mértani haladvdny szerint emelkedik. Vajon ezzel Szlovákia nem kerül-e a világranglista élére az egy főre eső (esetleg egy négyzetkilométerre számított) hátramozgatók, rosszakarók vagy egyéb más ellenlábas számát tekintve? Igaz, az idegen hegemónia követői és hazai bérenceik (vegyük át egy pillanatra a „leleplezők " szóhasználatát) elsősorban a szuverén Szlovákia politikai vizeit járó zászlóshajót, a kormányfőt veszik tűz alá Jóllehet, azonosan járnak el a „kormánnyal mint egésszel, a Szlovák Köztársasággal mint állammal és a szlovák nemzettel mint államalkotó nemzettel szemben" (Roman Hofbauer). A régi ismerősöket, úgymond, a hagyományos ellenlábasokat talán már nem is kell megemlíteni. Végül is, ha csak ők maradnának, nemakardsukked (rosszakarásukkal vagy ellenkezésükkel) valahogy azért megbirkóznánk, lehet, katonai doktrínánk módósítdsát is elkerülhetjük, amely dokumentum abból indul ki, hogy nincsenek ellenségeink. Roman Hofbauer azonban felhívja a figyelmet, hogy a Cseh és Szlovák Szövetségi Köztársaság békés és civilizált kettéosztása több befolyásos dllam számára is „valódi katasztrófa", hogy egy destabilizált Szlovákia-kép után áhítozik „nem egy nagyhatalom", hogy... hogy már a meglétünk „sem illik bele a nemzetközi stratégák forgatókönyvébe". Az istenért, milyen hosszúra nyúlhat külső nemakaróink listája?! Ha ez így folytatódik tovább, Szlovákia szálka lesz még azoknak az államoknak a szemében is, amelyek azt sem tudják, hogy ez az ország a világ melyik táján található. (KUlönben is, azok között az országok között, amelyek nem kívánják az önálló Szlovákia sikeres működését, a miniszter közvetve megemlíti Spanyolországét, Belgiumot, Nagy-Britanniát... mindegyik a NATO tagja! Csak nem akarunk belépni e nemakarók társaságába?!) Képesek vagyunk ellenállni e nyilvánvaló túlerőnek? Igen, ha megértjük azt, amit (állítólag) amerikai demokrata kongresszusi képviselők és szenátorok árultak el szlovák politikai partnereiknek a Demokratikus Szlovákiáért Mozgalomból, nevezetesen azt, hogy „az idegen érdekek erővonalaiban a megtörhetetlen és lefizethetetlen tekintélyek a legsikeresebbek és leghatékonyabbak" (Augustín Marián Húska). Sajnos, egyes emberek nem tudják, mit kell tenni, kit kell támogatni a (már csaknem nemzetközi) nemakarás túlerejével szemben, abban a harcban, amely napjainkban Szlovákiáért indult és amelyben „térdre kell kényszeríteni, gazdaságilag porba és sárba kell tiporni" ezt az államot (R. II.). Nem értik, hogy nem véletlen, hanem „széleskörűen koncipiált, jól egyeztetett és még ennél is jobban pénzelt kampányról van szó egy fiatal állammal szemben Európa közepén" (R. II). És sajnos, közvetlenül vagy közvetve sokan bekapcsolódtak ebbe a kampányba. A médiumokon kívül (amelyek a miniszter szerint mindenekelőtt politikai életünk kétségbevonására és lejáratására, illetve - erőszakos akciókra és sztrájkokra való nyílt felhívásokkal - nyugtalanság keltésére és a szociális béke megbontására összpontosítják figyelmüket!?) itt van a Szlovák Filharmónia feltűnés nélküli, látszólag ártatlan muzsikálása rögtön az új év első napján, amikor is „nem odaillő" latin, ófrancia és ógermán dalszövegekkel (állítólag) „valaki apolitikus módon szerette volna térdre kényszeríteni a pragmatikus Mečiart és nevetségessé tenni a szlovák államiság megszilárdításához vezető egyéves, aláaknázott útját "(M. Dudinský). Hova vezethet mindez? „Hogy hova vezethet ez a kampány, Michal Kováč, a Szlovák Köztársaság elnöke újévi beszédében illusztrálta, amikor is nem csupán felvetette a széles koalíciós kormány szükségességét, hanem egyenesen kitűzte a megalakítását" (Eva Zelenayová). Már ön is, elnök úr... Tehát ellenségeink egyre szaporodnak. Valóban nem szeretném könnyíteni a viszonylag bonyolult helyzetet, de minél több ellenlábast „leplezünk le ", annál inkább kísért az a kérdés: vajon Szlovákia legnagyobb ellensége nem saját... kicsiségünk? Vajon az ellenségek leleplezésével és névsoraik összeállításával nem vesztegetünk-e erőt, időt? És mindez egyúttal nem tereli-e el figyelmünket is, s már nem marad energiánk a foglalkoztatás, az infláció, a gazdasági reform, a restrukturalizálás, továbbá a bűnözés, az oktatás, a tudomány, az egészségügy, a kultúra problémáinak megoldására Nem volna ésszerűbb „leleplezni " szövetségeseinket? JURAJ MASLÁM, Práca, I. 13.