Új Szó, 1994. január (47. évfolyam, 1-24. szám)

1994-01-18 / 13. szám, kedd

1994. JANUÁR 18. MOZAIK A

nnyi a gond manapság - sóhajtozik fiatal és idős egyaránt, nagy egymásra mutogatások közepette persze. A fiatal állítja, neki nagyobb szüksége van a pénzre, hiszen nincs lakása, nem telik új ruhára, cipőre, netán utazásra - akkor mi a fenének nyíltak meg a határok, ha pénztelenség miatt idehaza kell kuksolni? - vagy esetleg diszkóra, és gyakori az is, hogy még állása sincs. A munkanélküli segély, a szociális juttatás pedig mire elég? — kérdezi és nem tagadja, fogytán a türelme. Az idősek arcán azért sokasodnak a ráncok, mert egyre többen, hónapról hónapra vagy azért várják oly türelmetlenül a nyugdíj t kézbesítő postást, hogy anyagiTŰRÉSHATÁR lag megszorult gyermekükön, unokájukon tudjanak segíteni, vagy azért, hogy megvehessék aznapi kenyerüket, kiválthassák mindennapi gyógyszerüket. Legfőbb bajuk a kínzó betegség, a drága gyógyszer és a pénztelenség persze. — Nemcsak a szívem rossz, a szemem is megbetegedett - panaszolta egy 80 felé közeledő néni. - Ez idáig nem kellett fizetnem egyetlen gyógyszerért sem, de éppen ma a szemcseppekért közel 70 koronát kértek tőlem. Amikor azt mertem mondani, hogy néhány nappal ezelőtt, másutt, nem kellett fizetnem érte, s gyógyszerésznő rám ripakodott: mit húzom az időt, ha nem tetszik, menjek abba a patikába, ahol ingyen adták! Eltökéltem, inkább eltűröm a fájdalmakat, mint ezt a megalázó, durva bánásmódot. A nagymamakorú hölgy felháborodásának jogosságához, ugye, nem fér kétség. Igaz, hogy a gyógyszertárak előtt hosszú sorok kígyóznak s a patikusok ettől, no meg a gyógyszerkategorizáció miatt idegesebbek a kelleténél. Az is tény, hogy kedélyállapotukra kihat a bizonytalanság, hiszen úgy hírlik, sok állami gyógyszertárat bezárnak. De: mindez nem lehet ok arra, hogy ledorongolják a beteget, hogy kihasználják tudätlmságát és pénzt követeljenek olyan orvosságért, amelyet teljes egészében a biztosító áll. A létbizonytalanság, a rossz kedélyállapot, a kedvezőtlen munkaviszonyok ellenére (vagy éppen ezért?), az állami gyógyszertárak dolgozóinak (s nemcsak nekik) végre tudatosítaniuk kell, hogy a gyógyszerre szorulók (s nemcsak ők) tűréshatára nem határtalan! PÉTERFISZONYA Levél a magyar szülőkhöz Sütő Andrással mi is valljuk azt az örök igazságú megállapítást, hogy jövőnk oda van letéve az iskola falai közé. Tudatosítjuk e téteľbelső parancsát, mégis mily sokszor fordítunk hátat az anyanyelvi iskolának, s engedjük át gyermekeinket egy idegen szellemiség, idegen kultúra idegen öntudat és idegen nyelv melegágyába! Közeleg az iskolai beíratások napja. Döntő elhatározás előtt áll ilyenkor minden magyar család, minden magyar anya, akinek iskoláskorúvá nőtt gyermeke beíratásáról kell döntenie. Vajon hitelt adjon-e a hamis próféták csábító ígéreteinek, s megfossza-e gyermekét az anyanyelvi oktatás szépségétől, kiszolgáltassa-e gyermeke fogékony lelkületét idegen isteneknek, eszméknek és nyelvnek? Vagy ragaszkodjon-e az anyanyelvi iskolához, a magyar hagyományokhoz, őseink emlékéhez, s a jövő érdekeit szem előtt tartva gyermekét írassa be minden csábítgatás és kicsinyhitűség ellenére magyar iskolába? A döntés súlya nem mindenkit nyomaszt egyforma erővel. A legtöbb magyar szülő sziklaszilárdan kitart az anyanyelvi iskola mellett. Ezek nem szavakkal, hanem tettekkel bizonyítják, hogy hová, kihez tartoznak. Örömmel állapíthatjuk meg, hogy a magyar szülők döntő többsége ebbe a táborba tartozik. Létezik azonban egy ingadozó réteg is, amely úgymond, gyermeke „jobb érvényesülési lehetősége érdekében" átengedi csemetéjét az idegen iskolának, és ezzel a legtöbb esetben a beolvadás, a nemzetvesztés poklának kapuját is megnyitja előtte. Gyermeked jövőjén, „érvényesülésén" aggódó magyar szülő, gondolkozz! Ne higgy a csábításnak, mert nem a gyermeked javát, hanem egész nemzeted vesztét kívánja az, aki mondvacsinált ürüggyel meg akaija őt fosztani az anyanyelvi oktatás előnyétől! Jól tudjuk, hogy helyzetünk nem irigylésre méltó. Sokszor még az anyanyelvi iskolát vállalni kész magyar szülőnek is csaknem emberfeletti nehézségekkel kell megküzdenie, főleg Pozsonyban, ahol a hatalmas kiterjedésű, félmilliós városban mindössze két magyar általános iskola működik, az egyik a belvárosban (Duna utca 13.), a másik pedig szinte egy külön városkának számító városrészben, Pozsonypüspökiben. A többi peremkerület és a lakótelepek magyar iskolák nélkül vannak. A 6-7 éves kisdiákok reggeli beutaztatása a központi fekvésű belvárosi Duna utcai magyar iskolába sok szülő számára megoldhatatlan, vagy ha mégis, csak komoly nehézségek árán. Iskolánk igazgatósága és szülői tanácsa éppen ezért ún. iskolabusz üzembe helyezésével sietett az arra rászoruló szülők és gyermekek segítségére. 1993. november l-jétől bérelt au-. tóbusz szállítja be a reggeli órákban iskolánk kisdiákjait a lamacsi, dévényújfalusi, pozsonyhidegkúti és károlyfalusi lakótelepekről. Az autóbusz üzemeltetésének költségeit az Esterházy János Alapítvány, valamint a segítségünkre siető Márai Sándor Alapítvány és Video Alapítvány fedezi. Örömmel hozzuk a kedves szülők tudomására, hogy 1994. szeptember l-jétől újabb iskolabusz üzembe helyezését tervezzük az Oroszvár, pozsonyligetfalusi lakótelepek útvonalán. Az iskolabuszokat elsős kisdiákjaink - szüleikkel együtt - díjtalanul" vehetik . majd igénybe, a többiek pedig egy jelképes havi térítés ellenében. Az Esterházy János Alapítvány - amely a pozsonyi magyar nyelvű oktatásügy szolgálatára jött létre - többek között célul tűzte ki iskolánk növendékeinek esetenkénti anyagi támogatását, illetve különböző tanulmányi ösztöndíjak és jutalmak biztosítását. Ennek keretén belül alapítványunk vállalja, hogy a lakosság szociális helyzetének romlására való tekintettel, az 1994/95-ös tanévben valamennyi elsős kisdiáknál átvállaljuk az iskolakezdéssel járó költségek egy részének fedezését, fejenként legkevesebb 200-200 Sk összegben (tankönyvek, tanszerek stb. beszerzése). Szeretettel várjuk jelentkezésüket a Pozsonyi Magyar Alapiskolában (Dunajská 13.) a beiratkozás napján. Amennyiben e felhívással kapcsolatban bármilyen kérdésük volna, forduljanak bizalommal az Esterházy János Alapítvány Kuratóriumához, vagy az iskola igazgatóságához. Egyúttal értesítjük a kedves szülőket, hogy az iskolaköteles kort elért gyermekek beíratására az alapiskola első évfolyamába 1994. január 21-én (péntek) -14.00-18.00 óra között 1994. január 22-én (szombat) - 8.00-16.00 óra között. kerül sor iskolánk (Dunajská 13., Pozsony) 44-es számú tantermében. Minden jelentkezőt szeretettel várunk. Dr. POPÉLY GYULA, igazgató Az árnyék szövettana A szlovák kultúra kilépett az árnyékból, állapította meg Dušan Slobodník, szlovák kulturális miniszter, a tárca múlt héten tartott, idei első sajtótájékoztatóján. Az „árnyékűzés" filozófiáját és eredményeit bizonyítandó, hosszú felsorolás következett azokról a nemzetközi fesztiválokról és rendezvényekről, amelyeken tavaly a szlovák zene, képzőművészet, film, könyvkiadás, műemlékvédelem és egyéb művészeti ág, úgymond, a minisztérium feladatának eleget téve, igyekezett betörni a világba. Karlsruhe, Die, Leeds, Velence kétségtelenül európai csengésű nevek, a patina rajzolgatása mellett mindazonáltal az jutott eszébe az embernek, vajon a rongyrázás-e a fő feladata egy szegény ország szegény kultúrájának, avagy - Rousseau-val élve - a hazai kert ápolgatása? Még mielőtt azonban az adathalmaztól elkábított újságírótársaság feltehette volna kérdéseit, egy újabb lehengerlő hadicsellel gyors ütemben felsoroltatott az idei hazai és külföldi rendezvények listája, amelyen a megszokott rendezvények mellett (zólyomi váijátékok, nyitrai színházfesztivál, pozsonyi dzsessznapok, stb.) újabb „láttatást" szolgáló portyák szerepelnek, Sidneytől Bonnig, Felső-Ausztriától Párizsig, mely város lassan kinyílik a szlovák kultúra előtt. Szerepel még a reprezentatív listán Cannes, Lipcse, Frankfurt és xP^king, Bologna és Budapest, és még sok más ..helyszín, ahol a szlovák könyvkultúra igyekszik bemutatkozni. Ezek után következtek volna a hazai, árnyékosabb oldalra vonatkozó kérdések, ám a miniszter, parlamenti teendőire hivatkozva, elviharzott. Maradt a szűkebb vezérkar, Brezánsky és Jankovský urak, valamint a tárca új sajtófelelőse és az új szóvivő. S a nyugtalanító kérdések halmaza, melyek közül is kiemelkedik a legfontosabb: hogyan fog gazdálkodni a minisztérium, ha idén 600 millióval kevesebbet kap a költségvetésből? Ami, persze, a minisztérium szerint nem igaz, hiszen 250 milliót kaptak még az új nemzeti színház építésére, s a márciusi költségvetés-átértékeléskor remélhetőleg további két-háromszáz milliót ad a pénzügyminisztérium a tárcának. Remények tehát vannak. És takarékossági intézkedések is, néhány intézmény összevonásával. Hogy melyekével, az egyelőre titok. Hogy miért kell például a szegény kultúra pénztárcájából fizetni az egyházakat (közel 300 millió), s miért nincs még ma sem egyházi törvény? Hogy miért nem írhatják le a vállalkozók adóikból a kultúrának szánt támogatás teljes összegét? (Tervbe van véve a törvény.) Hogy miért maradnak központi felügyelet alatt továbbra is a múzeumok, könyvtárak? (Mert úgymond, az önkormányzatok felelőtlenül bánnának velük.) Hogy honnan lesz pénz a műemlékvédelemre? Hogy a Pro Slovakia alapítvány fele annyi összeget kap az idén? Hogy mi lesz a regionális sajtó sorsa? Hogy meddig sínylődik még a sajtó a hírlapterjesztő vállalat fojtogató ölelésében? Hogy a szép légvárak kinek a fejére omlanak majd az év során? Mindent támogattunk, amit csak lehetett, mondta a miniszter úr, távozása előtt. Tessék például összehasonlítani, hogy a nemzetiségi kultúra 116 millió 637 ezer koronát kapott tavaly, míg a magyarországi szlovákok csupán 23 millió forintot. És még mondja valaki, hogy elhanyagoljuk a kisebbségeket! Háľistennek, a sajtó képviselői nem haraptak rá a „hálás témára". Csöndben ültek, s talán azon méláztak, mi értelme van az ilyen sebtében megtartott tájékoztatóknak, ahol mindenről esik szó, csak a prioritásokról nem, s hogy az árnyék - amelyből az ország kultúrája, íme, főnix-madárként kilépett - egyre hosszabbra vetül. Legalábbis idehaza. KÖVESDI KÁROLY Városi közlekedés kontra tanításkezdet (TA SR-hír) A Kassai Városi Közlekedési Vállalat a költségvetési források hiányára, illetve a reggeli csúcsforgalom túlterheltségére hivatkozva azt kérte a város 2. számú iskolaszékétől, hogy növeljék azon iskolák számát, amelyek 8.00 és 8.30 óra között, vagy pedig 7.15 óra előtt kezdik meg a tanítást. Dušan Cina, az említett iskolaszék igazgatója a szlovák sajtóügynökség munkatársának azt nyilatkozta, hogy az érintett gimnáziumok igazgatói tegnap határozottan elutasították a kérést, mivel ez tovább növelné a diákok terhelését. Megértik a közlekedési vállalat nehézségeit, de nem tartják valószínűnek, hogy a tanítás időpontjának módosítása megoldaná a gondokat. HIBA CSÚSZOTT A RENDEZESBE RÁCS MÖGÉ KERÜLTEK A FŐSZEREPLŐK Kiadja-A \ Ügyvezetőiéi, Adminisztráció'EMENY Magyar Kulturális olenického l/a) •a Napja alkalmeghív minit 1994. ja~'sete Ildifásának 'ikoz< is. Vít élvezettel fújta a drága cigaretta füstjét, és újabb konyakot rendelt. Kivételesen megengedhette magának azt a fényűzést, hogy első osztályú presszóban meditáljon a jövőjéről. Zsebében ott lapult egy köteg ezerkoronás, amit jövendőbeli sógorától kapott. Persze, csak kölcsönbe, hogy a közelgő esküvőjére megvehesse a jegygyűrűket, egy elegáns öltönyt, cipőt... Rendészeti fizetéséből legfeljebb csak a kiárusításon vehetne magának valamilyen ruhát. De jó lenne megforgatni a pénzt, hogy jusson is, maradjon is! Például olcsón valutához jutni és haszonnal eladni - morfondírozott magában. Péter, aki meghívás nélkül mellé telepedett, megértő társnak bizonyult. Igaz, még alig töltötte be huszadik életévét, de már - ahogy előszeretettel állította - sokat tudott az életről. Újdonsült barátja gondjait a sajátjának tekintette, s biztosította őt, hogy Pöstyénben igazán nem nagy gond valutához jutni. - A szállodák tele vannak éjszakai pillangókkal, biztos akad köztük olyan, aki - csakhogy átvágja a stricijét - eladja a dolcsikat. Esetleg megkörnyékezünk néhány részeg arabot. .. Meglátod, sikerülni fog - biztatta asztaltársát. Közben persze főleg magára gondolt, hiszen munkanélküli segélyéből nem nagyon ugrálhatott. Még szerencse, hogy a szociális osztály biztosított számára egy ágyat a munkásszállón. Átvonultak az Édenbe. Ott Vít átadott társának 22 ezer koronát, helyet foglalt, s figyelte ténykedését. Péternek már az első kísérlete bejött. Egy turbános férfitól 200 dollárt vett. Ám korai volt öröme. A többi potenciális ügyfél nem mutatott hajlandóságot a pénzváltásra. - Máshol kell szerencsét próbálnom. Nyakamba veszem a várost, majd holnap este találkozunk, és akkor elszámolunk javasolta a fiatal valutaüzér, és üzlettársa beleegyezett. Másnap Péter ugyan megjelent a randevún, ám sajnálattal közölte, se dollárt, se márkát nem hozott. Ráadásul Vítnek mindössze 7000 koronát adott vissza. - A maradék 8000 koronát - tárta szét sajnálkodva kezeit -, elköltöttem. De semmi vész - igyekezett megnyugtatni sápadó barátját -, a hiányzó részt 24 órán belül előteremtem. Vít legszívesebben a falba verte volna a fejét, hogy részegségében ilyen könnyelmű volt. Később úgy határozott, felkeresi Pétert, s ha kell, erőszakkal is, de behajtja tőle tartozását. Ez azon egyszerű oknál fogva nem sikerülhetett, mert új hmótipnak. nem 'vúti tígý ífrýflígjfc "voii. így adósságát nem törleszthette, ám a munkásszállón egy közös tervet agyaltak ki, melynek alapján a két fiatalember úgy gondolta, nemcsak a hiányzó összeget szerezhetik meg, hanem még plusszjövedelemhez is juthatnak. * * * A 72 éves néni azért utazott föl a fürdővárosba, hogy ismerősei tanácsára megtakarított pénzének egy részét valutába fektesse. Egy üzletközpont előtt ácsorgott, amikor diszkréten megszólította egy fiatalember. - Mama, nem akar márkát venni? - Mennyiért kínáló^ fiam? - harapott a csalira az idős nő. - Tizenkilencért. Ilyen olcsón máshol nem jut hozzá. A néni 500 márkát akart venni, és már szedte is elő pénzét, hogy leszámolja a kért összeget. Ekkor váratlanul eléjük toppant egy fegyveres bandita és „pénzt vagy életet" felkiáltással kikapta a reszkető nő kezéből a bankókat, majd futásnak eredt. A néni tárgyalópartnere utána vetette magát, ám a rabló eltűnt az utca forgatagában. Vít és Péter „előadása" ugyan jól sikerült, ám a rendezésbe egy kis hiba csúszott. A jelenetnek volt néhány szemtanúja, és hála nekik, a két főszereplő még aznap rács mögé került. A vőlegényjelöltet két évre, társát harminc hónapra ítélték. (ordódy) \