Vasárnap - családi magazin, 1993. június-december (26. évfolyam, 23-52. szám)
1993-12-26 / 51-52. szám
POZITÍV GYORSULÁS Pirocli Gábor - tűzben, vízben, levegőben Hátborzongató ötletei vannak, ötvenhat méteres magasságból ugrik le puszta kedvtelésből. Máskor hídról, busszal zuhan a Dunába. Vagy felgyújtja magát, és élő fáklyaként rohangál sötét folyosókon. Istenkísértés, állítják a gyengébb idegzetűek: A hidegvérnek más szóval illetik: profi. És valóban az. Piroch Gábor lélegzetelállító teljesítményekre képes. Kaszkadőr, akinek a helyzetek kilencvenkilenc százalékában hajszálon múlik az élete. Félhetne a toronyház tetején, ugrás előtt, a tűztől, hogy halálra perzseli, a folyó vizétől, hogy örökre elnyeli, az üvegtől, hogy cafatokra metéli, félhetne a megvadult lótól és a robbanástól, az első kerekektől és a hátsó szélvédőktől. Remeghetne minden akció előtt, mégsem látja őt izgulni senki. Mindennapi kenyere a veszély. Lovászfiú volt, majd kellékszállító. Később újságkihordó és ablaktisztító. Szövőgyári munkás és telefonfülke-takarító. A tanárképző főiskolát elkezdte, de nem fejezte be. „Diplomát“, vagyis jó hírnevet Mexikóban szerzett, amerikai filmesek közt. Arnold Schwarzenegger filmjében, az Emlékmásban ő volt a főhőst üldöző gengszterek egyike, akivel a liftből kilépő géppisztolyos nő végez. Woody Allen és Bud Spencer filmjeiben is dolgozott már. Negyvenévesen a szakma élvonalbeli mestere. Egy nemzetközi kaszkadőrcsapat megbízható, mindenre felkészült tagja. • Mennyit mutatna a mérleg, ha most ráállna?- Hetvenhetet-hetvennyolcat, nem tudom.-Amikor nagyon nagy a hajtás, ritkán jut eszembe, hogy megnézzem, hány kiló vagyok. • S ebben a hetvennyolcban mennyi lehet a beépített elem? Fémre, műanyagra, mindenféle csavarokra gondolok.- Nem vészes. Ennyi év után már több is lehetne. Persze jó, hogy nincs. Ficam, rándulás volt már elég, törés is, az ilyen apró bajokat lábon kihordom, a komoly, nagy sérülések meg szerencsére elkerülnek. Hosszú évek óta most, először volt bordatörésem. A Margit-hídról busszal vetettük magunkat a Dunába, én vezettem, két kollégám ült mögöttem. Abban a pillanatban kellett kiugranunk a buszból, amikor az első kerekek már nem érintették a betont. Húsz méter magasból kilencven kilométeres sebességgel csapódtunk a vízbe, úgy összetört a busz, hogy na! Nekem lábbal kellett volna érkeznem, de háttal estem a vízbe, így aztán a jobb vesém tájékán rettenetesen megütöttem magam. Három ágyékcsigolya-nyúlvá- nyom is eltört, de már rendben vagyok. Három napig voltam kórházban, amíg a kivizsgálás tartott. Lépni, járni még nem nagyon tudtam, de az akciót követő hatodik napon már úszni mentem, hogy a lehető leggyorsabban összeszedjem magam. • A víz hőmérsékletére emlékszik?- Semmire. Két-három méternél szerintem nem is süllyedhettem mélyebbre. A barátom talppal zuhant a vízbe, tizenhét másodpercig volt lent, a másik fiú pedig hanyatt esett bele. A centrifugális erő mindegyikünket megforgatta, ennek ellenére ép bőrrel megúsztuk ezt is. • Egy ilyen hajmeresztő akció előtt milyen érzéssel csukja be maga után a lakása ajtaját? Hogyan búcsúzik az otthoniaktól?- Sehogy. Reggel elrohan az ember és kész. • Biztosan megfordult már a fejében, hogy...- ... á, dehogy! Nem szabad. Nem is foglalkozom ezzel a gondolattal. Egyszer egy sminkes lány azt mondta, nekem nem is egy, hanem három őrangyalom van. Igaza lehetett. • Combsérülést, agyrázkódást beszerzett már, tudom.- Előfordult. Az első motoros akciónál, 78-ban. Nem nagyon voltam még felkészülve a veszélyre. Persze nem ez a jellemző. Most már mindent megteszek, hogy balesetmentesen dolgozzak. Azt a húsz másodpercet, ami bekerül a filmbe, több hetes munka, kemény gyakorlatok előzik meg. A legnagyobb siker csak az lehet, hogy karcolás nélkül ússzam meg az egészet. • Erre a buszos repülésre hogyan készült fel? Bérelt egy járgányt, és pirkadatkor lezáratta a Margit-hidat?- Nem, dehogy is. Egyrészt műug- róedzésekre jár az ember, másrészt pedig leveti magát néhányszor egy jókora ház tetejéről. Ugrottam már daruról, meg toronyházról is... érezni kell a levegőt, hogy kormányozni tudjam a testemet. Tornaterembe is rendszeresen járok, kiegészítő gyakorlatokra. Teherautóra és buszra nincs jogosítványom, de filmben már kamiont is vezettem. Meg lehet tanulni ezt is, mint a kiugrást. Igaz, hogy a vizet nem úgy értük el, ahogy szerettük volna, a parton álló tömeg, a látványra kíváncsi több ezer ember azonban semmit sem vett észre. Ugyanúgy, mosolyogva jöttünk ki a Dunából, mint nyáron lubickolás után a Balatonból. Csak amikor beültünk a mikrobuszba, akkor szóltam a srácoknak, hogy na, gyerünk be a kórházba, mert érzem, hogy baj van. A forgatásokon sem áruljuk el, ha valami apró hiba csúszott a számításunkba. Jajgatni csak otthon szabad. • A levegővel mikor van a legjobb viszonyban?- Az a jó, ha meleg van. Ha nem fúj a szél. Akkor gyönyörűen zuhan az ember. • És akkor sem érez olyasmit, hogy az életével játszik?-Nem. Én már megoldottam nagyon sok nehéz feladatot. Nem is tudom, melyik volt a legveszélyesebb. Ha rangsorolnom kellene, talán az ötvenhat méteres ugrásom. Megnyitottak egy autószalont, és én voltam a reklámkampány leglátványosabb músorszáma. Jut eszembe, nem volt könnyebb dolgom a Matuska Szilveszterről szóló Viaduktban sem. A biatorbágyi hídról kellett leugra- nom egy mozgó kamionra. Huszonhárom méter magasból egy két méter húsz centis felületre. Amikor elrugaszkodtam, még nem is láttam magam alatt a kamiont, akkor tűnt fel, amikor már repültem. Nekem így hozta a sors, hogy ilyen munkák részese lehetek. A legtöbbször nem is nagyon látni az arcomat, reflektor- fénybe a filmeken kívüli magánvállalkozásaim, a nagy ugrások hoztak. • Tehát nem a nagy pofonok, amelyeket a kamera előtt ad vagy kap.- Egy igazi, jókora pofonhoz vagy egy hatalmas ökölcsapáshoz elkel a kaszkadőr. Megcsinálja a színész is,, ha ügyes, de a mi munkánk valahogy mindig hitelesebb. Nem mindegy, hogyan csattan el a pofon, ki adja és kinek. Vonzereje, színészi képessége pedig egy kaszkadőrnek is lehet. Előtérbe mégsem ezzel kerülünk, hanem a látványosabb, izgalmasabb feladatokkal. Egyébként jól is jön a szakmánknak, ha reflektorfény övez bennünket. Nyugaton kezdettől fogva tisztelik a kaszkadőröket, nálunk még csak mostanában változott a helyzet. Régebben nem igazán becsülték és értékelték a munkánkat. • Elég korán kezdte el a pályát. Hány éves is volt, amikor bekerült Kósa Ferenc filmjébe, az ítéletbe?- Tizenhat. Épp a legjobbkor adódott a lehetőség. Gödöllőn, az arborétumban forgattunk. Dzsúdóztam akkoriban, aktívan sportoltam, és leszerződtettek, mint kihelyezett parasztot. Szarvasokat kellett elejtenünk puszta kézzel. Utol kellett érni az állatot és rá kellett ugrani. Csak úgy szaladt velem a szarvasborjú, én kapaszkodtam belé, az meg cipelt magával. Amikor elment egy fa mellett, úgy nekidörgölt, hogy azonnal elengedtem. Tizenhat évesen állati lelkes az ember, nagyon meg akarja mutatni, hogy mit tud. Sikerült. Csak a végén jól pofára estem. • És azelőtt? Semmi bunyó, semmi öklözés?- Rossz gyerek voltam, azt mondják. Eleven, tele energiával, mozgásigénnyel. Persze, hogy volt csihi-pu- hi. De még mennyi! Nagy életet éltünk, rengeteg kalanddal. Ezt szeretem a kaszkadőrségben is. A játékosságot. A változatosságot. Mindent, a legkisebb feladatot is profi szinten akarja megoldani az ember, és mégis megtalálja benne a sportszerű játékosságot, a görcsoldó könnyítést. Különben az ítélet után még nem akartam kaszkadőr lenni, bár a hangulata már akkor is megfogott a dolognak. Csak később, amikor már tanárképző főiskolára jártam, akkor döntöttem el, hogy ezt az életformát választom. • Melyik film avatta végül is igazi kaszkadőrré?- Még most sincs meg a „záróvizsgám“. A hetvenes évek első felében, amikor Woody Allennel dolgoztunk egy napóleoni komédiában, azt hittük, mi már mindent tudunk. Aztán szép lassan rájöttünk, ez nem így van. Még a csúcson is hibázhat az ember. Elég egy rossz lépés, egy elkésett mozdulat és vége. A hetvenes évek végén, amikor a koprodukciós filmekbe hívtak, és külföldi kollégákkal kerültem kapcsolatba, egyre jobban láttam, mennyi mindent kell még megtanulnom, s akármilyen magasra jut is az ember, még ott is fékeznie kell magát. Crossmotort vettem, ejtőernyős ugrásokat gyakoroltam, vívni tanultam. Egy profi lovas aligha tudja átugrani az autót, a kaszkadőrnek ilyesmit is tudnia kell. Nagyon nagy szakmai tudás birtokában vagyok, azt hiszem, de még ez sem elég. A mi pályánkon nincs két egyforma helyzet, s a baj bármikor, a legkisebb munka során is könnyen megeshet. • A francia, az angol vagy az amerikai kaszkadőrök képzettebbek, rátermettebbek, mint a magyarok?- Óvatosabbak lettek a nyugati kollégák, én azt tapasztalom. Felkészültek és nem félősek, a kamera előtt igazi profik és odaadóak, de a reszkírt nem annyira vállalják, mint mi. El is mosódnak lassan a különbségek. Ezen a téren egyre közelebb vagyunk egymáshoz. Egyébként most is egy amerikai filmben dolgozom. Ha nem lennénk jók, bizonyára nem hívnának bennünket, hoznák a maguk embereit kintről. De elégedettek velünk, mert tudják, hogy mi a legveszélyesebb ötletektől sem riadunk vissza. Most, ebben az amerikai filmben is, amelynek James Belushi a főszereplője, olyan dolgokat kértek tőlünk, hogy este, amikor hazamentem, úgy estem az ágyba, mintha fejbekólintottak volna. Egy autós üldözés pontos kivitelezése olyan magas fokú koncentrációt igényel, hogy a végére teljesen kimerül az ember. • Színésznek Nyugaton az ügynöksége keres munkát. Mifelénk a rendezők próbafelvételt hirdetnek, és úgy választanak szereplőket. Egy magyar kaszkadőr hogyan jut kinti lehetőséghez?- Ha neve van, könnyű a dolga. Felhívják telefonon, mondjuk csütörtökön, pénteken megkapja a repülőjegyet és szombaton már Mexikóban dolgozik. Ha nem ismerik őt, fogja a kazettát, az akciókról készült de- moanyagot és leteszi az illetékes asztalára. Anélkül csak beszélgetni tudna, az meg édeskevés ilyen esetben. • Legnagyobb szakmai sikerének, gondolom, azt tartja, hogy bekerült egy nemzetközi kaszkadőrcsapatba.-Engem régen vonzott már az amerikai akciófilmek világa. Nem ezek a kedvenc darabjaim, inkább a Kék bársonyt lássam százszor, mint a Rambót, de a legérdekesebb feladatokat számunkra mégis az ilyen típusú munkák kínálják. Nyolcvanhétben, amikor a Vörös zsaruban dolgoztam Schwarzeneggerrel, Andy Vajnával, a film világhírű producerével is barátságot kötöttem, s azóta ez a kapcsolatom is szépen kamatozik. Ezen a pályán ugyanis nem elég, ha jó vagy. Ha nem számolnak veled, ülhetsz otthon a kényelmes székedben. Amikor a Hasonmásban forgattam, az első két-három hetem iszonyúan nehéz volt. Hiába csináltam meg mindent, amit kértek tőlem, az amerikai kaszkadőrvezető egyszerűen átnézett rajtam, nem törődött velem. Csak bámult, hogy ki ez a magyar fickó, és eszébe sem jutott, hogy a producernél érdeklődjön felőlem. A végén aztán mégis úgy megkedvelt, hogy azóta minden levelében azt írja, várja, hogy újra együtt dolgozhassunk. Londonban is van vagy kétszáz kaszkadőr, mégsem restek felhívni, hogy gyere, nekünk te kellesz. Igen, ez fantasztikus érzés, ettől úgy tudok repülni, mintha gumiasztalra ugrottam volna. • A Fene vadat kikkel forgatta?- Amerikai film volt az is, de úgy emlékszem, a franciák is érdekeltek voltak benne. Egy jól megtermett emberevő medvéről szólt a történet, az elől menekültem a filmben. Szakadékba ugrottam, nehogy széttépjen. • Indiana Jones kalandjai milyen feladatok elé állították?- Abban a részben, amelyet Prágában vettünk fel, bécsi titkosrendőrt alakítottam, s még szöveget is kaptam. A törökországi részben ausztrál könnyűlovasként jelenek meg a hegyi sivatagban. Hideg szél fújt, amikor forgattunk, reggel fél hattól este kilencig nyomtuk a jeleneteket, de lement minden simán. • Mellesleg, mi jelent nagyobb akadályt? A tűz, a víz vagy az üveg?-Nincs akadály. Ilyesmit én nem ismerhetek. • Mégis mit élvez jobban? Ha éghet, loboghat, vagy ha hatalmas repüléssel vízbe zuhanhat?- Egyformán veszélyes mindkét feladat. Előfordult már, hogy megégtem itt-ott, vagy a nyakam felhólya- gosodott, másnap mégis folytatni tudtam. A Lindában beüvegezett telefonfülkén kellett átugranom. Komoly meló volt, csak úgy szálltak a szilánkok. • Hol a határ? Meddig lehet elmenni, felmérte már?- A végtelenségig biztos, hogy nem. Fiatal fejjel mindenáron rekordokra, csúcsteljesítményekre törekedtem. Azt hittem, egyszer majd száz méter magasból is képes leszek levetni magam, ötvenhatig jutottam, de már ott is olyan nagy a negatív gyorsulás, hogy a szív, a vese, a máj nagyon megérzi az utolsó két métert, amikor a test lefékeződik. Elég egy rossz mozdulat a levegőben, már az is súlyos következményekkel járhat. És vannak bizony felkérések, amelyekre nem mondhatok mást, csak nemet. Ha nincs elég időm begyakorolni a számot, le kell, hogy tegyek róla, még ha sajnálom, akkor is. Az eszét sokkal többször kell használnia az embernek, mint az erejét. • A kondícióját mivel tartja karban?- Reggel egy kis csontzenével; re- csegek-ropogok, mindenütt fáj, de azért csinálom. Délután úszás és futás, hetente kétszer tornaterem, aztán alkalomszerűen vívás, lovaglás, műugrás, tenisz. Egy jó kaszkadőrnek első rangú kondícióban kell lennie. Nem olyanban, mint egy válogatott sportolónak, de az élsportolóénál nem adhatja alább. • Hogy tervezi, öt-tíz év múlva hol lesz a pályán?- A csontjaim, remélem, még akkor sem fognak berozsdásodni, tehát ugyanolyan teljesítményeket tudok majd nyújtani, mint ma. Lovagolni például még hatvanévesen is lehet. A jövőben azonban kamerával szeretnék foglalkozni. Tehát nemcsak kaszkadőrszakértőként, hanem komplett akciók rendezőjeként fogok dolgozni. • Ha megtámadnák este, egy kihalt, sötét utcában, körbeállnák né- gyen-öten késsel a kezükben, megijedne?- Hogyne. Mint bárki más hasonló helyzetben. Szabó G. László (Oláh Csaba felvétele)
