Vasárnap - családi magazin, 1993. június-december (26. évfolyam, 23-52. szám)
1993-12-26 / 51-52. szám
A kis elsős Néhány nappal ezelőtt egy kedves levél érkezett szerkesztőségünkbe. A Bősi Kisegítő Iskola igazgatótanítónője arra kér; közöljük az ösz- szevont osztályának egyetlen elsős tanulója, a kis Lakatos Zsanett fényképét. A kislány számára az iskola, az osztály az a hely, ahol boldog. Mert a tanteremben van egy szék, egy asztal, amely csak az övé... A levél nyomába eredtünk.- A kisegítő iskola összevont osztályában tizenegy gyerek tanul, 7-től 15 éves korig. A nálam tanuló gyerekek nem rosszak, csak rendezett családi háttér híján lemaradtak. Többnyire romák, s mivel a családokban az apák gyakran isznak, az anyákra hárul a sokgyermekes család ellátásának terhe - összegezte a gondokat Dohorák Hedvig igazgató-tanítónő. Miközben a diákok gyakran nehéz sorsáról beszélt, azt sem hallgatta el, hogy a gyerekek között volt nem egy, aki a tanítási óra alatt rosz- szul lett az éhségtől. Hogy oldotta meg a problémát? Péksüteményt és tejet vásárolt a saját pénzéért, és megetette az éhes gyerekeket.- Hol van a kis Zsanett? - néztünk körül az osztályban, de a kislányt nem láttuk.- Megint beteg. A kislány légcsöves, ha kicsit hűvösebb van megfázik és krónikus betegsége kiújul. Tízgyermekes családból származik - öten az osztályomba járnak -, szeiíL s''É', "R' i Az elsős kislány tanító nénijével rencsétlen édesanyjuk özvegyen neveli őket. Nem messze innen, a malomhelyi majorban élnek, nagyon nehezen. Mindezek ellenére az anyuka rendszeresen érdeklődik csemetéi előmenetele iránt. A Malomhelyen csak nehezen találtuk meg Lakatosék házát. Azt hittük ugyanis, hogy a lepusztult épületben nem lakhatnak emberek. Tévedtünk. A Lakatos család legidősebb tagját, a 26 éves Erzsébetet főzés közben zavartuk. A kályhán jókora lábosban hagyma pirult, a nagy tepsi tele volt apróra vágott burgonyával.- Mi készül?- Paprikás krumplit főzök. Anyu Marikával orvoshoz ment, éhesen jönnek majd haza. Zsanettnak is kell az ebéd - szorgoskodott. Mint a szélvész, úgy rontott be a konyhába a lengén öltözött, kócos, maszatos kislány. Kérdéseinkre előbb szemlesütve válaszolga- tott, majd egyre inkább megbátoroFő az ebéd dott. A kályha alól néhány kismacskát húzott ki, míg megtalálta a keresettet; egy néhány hetes fekete kutyakölyköt.- Nagyon szeretek iskolába járni. Ott nagy a világosság, s olyan szép minden. Megtanulok számolni és olvasni. És lesz saját mesekönyvem is - hadarta.- Hol a táskád, hol szoktál tanulni? - tudakoltuk, mert a három szoba egyikében sem sikerült olyan zugot találni, ahol a kislány és a többi iskolaköteles testvére zavartalanul felkészülhetne a másnapi tanításra.- A tanszereket az iskolában tartjuk, ott tanulok, a leckémet a tanító néni segítségével írom meg - mondta az ajtó felé tartva, majd elszaladt.- A szomszédba szökött - nevette el magát a nővére. Elmondta, hogy a tíz gyerek közül ő a legidősebb, s mivel csípőficammal született, rokkantsági járadékot kap. A 46 éves édesanyján és rajta kívül (egy húga férjnél van) a házban 23,22 és 19 éves öccse, majd a kicsik, a 15 eves Maria, a 14 eves Pityu, a ÍZ éves Roman, a 11 éves Robert és a 7 éves Zsanett él. Az apa 1989- ben agyvérzésben, 42 éves korában halt meg.- Nem élünk könnyen, hiszen öcséim nem dolgoznak. Ki akar ma cigányokat alkalmazni? Sokba kerül a szén, az élelem, ám pénzünk nem sok. Pedig a kicsiknek meleg, száraz lakás kellene, mert mind légcsövesek. Igyekszem segíteni az anyunak, együtt főzünk, mosunk, takarítunk. Igaz, nincs nagy látszatja... A kályhából meleg árad, ám a konyha túloldalán, a szobákban dermesztő a hideg. A házból kifelé tartva összébb húzzuk magunkon a kabátunkat. Hirtelen, mintha az égből pottyanna elénk, újból megjelenik a kis Zsanett. Illedelmesen nővére mellé áll, s elköszön. Aztán gondol egyet, s utánunk kiabál: Biztosan benne leszek az újságban? Biztosan. Péterfi Szonya A lepusztult házban emberek élnek (Méry Gábor felvételei) Soha sem a mesék vonzották, mindig a rajz csodája váltotta ki benne a vágyait: alkotni egy, a valóságostól nem különböző, de lelkiségében mégis eredendően más világot. A sajátját. Mindenkiétől megkülönböztethetők mégis mindenki által felfoghatók megérthetőt és szerethe- tőt. S ebben a törekvésben fontos volt egy kisgyerekkori pillanat, amikor a kézbe vett ceruza nyomán egy más világ született meg. A mesék formálta lélek kerek, egész világa. „Hároméves koromban eldöntöttem a magam gyermeki eszével, hogy bábtervező leszek. Persze, ez nem ilyen határozottan élt bennem, hanem a gyermeki képzelgés, a megismert mesék és a rajzaim közegében. Alig múltam három és fél éves, amikor a Nő című hetilapban napvilágot látott két rajzom, ami egyben a pályafutásom kezdetét jelentette. Ez nem tréfa, ez a kérlelhetetlen valóság, mert attól kezdve nem ismertem lehetetlent. Igen rossz gyerek voltam, aminek következtében a nagymagyari művészeti alapiskolában sem a legjobb véleménnyel voltak rólam. Akkoriban Kemény Henrik bácsinak a Vitéz Lászlóját láttam a televízióban, amitől rettenetesen elszánt, lelkes és vitézlászlós lettem. Szembeszálltam volna az ördögökkel is ahogyan azt Henrik bácsi bábjátékaiban láttam. Másról aligha lehet szó, hiszen az igazat megvallva báb- színázban és kőszínházban jó, ha talán háromszor voltam a főiskolai felvételi előtt. Pedig a bábtervezői énem akkor már majd tizennyolc éves múltra tekinthetett vissza. Mert mint említettem, én nem doktor bácsi, nem tűzoltó bácsi, nem erdész bácsi, hanem bábtervező akartam lenni. Fogalmam sem volt arról, hogy mit és hol kell tanulnia az olyan embereknek. Arra, hogy van olyan iskola, ötödik osztályban jötA LELEK VIDÁMSÁGA Boráros Szilárd báb- és díszlettervezd tem rá, majd hetedikben már azt is tudtam: középiskola nincs. Ezért jelentkeztem nyolcadikból képzőművészeti középiskolába, ahová kirakatrendezői szakra szerettem volna bejutni. Persze nem vettek fel, mert kilencedikesekkel kellett összemérnem az erőmet, másrészt pedig kiderült, mennyire távoli ez a szak az én vágyaimtól. Maradt a gimnázium, amit Somorján végeztem el. Időnyerésen és az érettségi megszerzésén kívül ez semmi másra nem volt jó, mivel a főiskolára később sem vettek fel. Így kerültem a katonaság alól kibújJelenet a Fehérlófia bábjátékból va egy pozsonyi szakosítóba, ahol művégtag- és ortopédeszköz-készítői bizonyítványt szereztem. Mondogatják is, hogy az már sokkal közelebb állt a bábkészítéshez. Ami igaz, az igaz, ott ismertem meg az emberi test anatómiáját, a mozgás mechanikáját, ami nagy segítségemre van ma is. “ A gyermekkori elszánásokat, a kamaszkori makacskodásokat, az ifjúkori eltökéltségek váltják fel. Boráros Szilárd a szakosító vizsga után hamarosan a prágai Színházművészeti Akadémia bábos kara tervezői szakának hallgatója lett. Többnyire távol a szülőföldet jelentő Csallóköztől, a jányoki mezők, rétek, bozótok mesét termő világától, a hetekig, hónapokig nem látott családtól. A nyolcvanas évek Prágájában teljesedik ki, kap a bábművészetének virágkorát élő cseh színházkultúrától termékenyítő nedveket egy csallóközi fiú lelkében meggyökeresedett érzés. Szerencsére magyarként sincs egyedül, nemcsak a szlovákiai magyar diákok, hanem a bábművészetet ott tanuló anyaországi diáktársak is mellette, vele vannak. Aligha véletlen, hogy idővel megszületett, a mostanában csipkerózsikai álmát alvó bábegyüttes, amelynek Szent- György és a sárkány című produkcióját az őrsújfalusi művelődési táborban, de külföldön is több helyen látta már a közönség. Mert miről is játszhatnának a prágai magyar főiskolások felnőtteket és gyermekeket egyformán megindító bábjátékot, mint a Hradzsin udvarán álló Kolozsvári testvérek alkotta Szent- György-szobor alakjának legendás életéről? „Most már végérvényesen Prágában telepedtem le. Ez azonban nem jelenti azt, hogy megszakadtak a kapcsolataim a Csallóközzel, az ott élő magyarokkal, és egyáltalán a magyar kultúrával. Sőt, az utóbbi években, egyre sokrétűbbek lettek. Nagy szerencsémnek tartom, hogy volt lehetőségem a Duna Menti Tavaszon zsűrizni. Főiskolás barátaim réAz Öreghalász a Puskin-mesékből (Boráros Szilárd felvételei) vén közreműködtem a kecskeméti Ciróka Bábszínház két produkciójának a létrehozásában. Először a Fehérlófia című ősrégi magyar mesének a díszleteit és bábjait terveztem meg. Idén októberben pedig az ismert Pus- kin-mesék bábszínpadi adaptálásában vettem részt. A mese a halászról és a kishalról, valamint a Mese a pópáról meg Bajdáról, a szolgájáról remélhetőleg hozzánk is lejut majd, hiszen a Ciróka Bábszínház rendszeresen tart előadásokat a Csallóközben is. Nem szívesen beszélek a Kiszely Ágnes és Galántai Csaba rendezte produkcióról, hiszen mindketten hallgatótársaim voltak a prágai Színházművészeti Akadémián. “ A Fehérlófia című bábjátékot sajnos nem láttam, de a Puskin-mesék adaptációit alkalmam volt megtekinteni. Különös és mégis lelket vidámí- tó élményt jelentettek. Szembetaláltam magam a bábművészetnek egy olyan komplex mozgás-, látvány- és színészi változatával, ami különbözik a hatvanas években megalapozódott és világhírűvé lett magyar bábművészettől. Ez úgy magyar, hogy egy új hagyományt teremt. Valószínűleg ez előbb-utóbb termékeny hatással lesz az igazából immár csak a vidéki bábművészeti műhelyekbe szorult magyar bábjátékra. Boráros Szilárd bábjait a robusztusságukban is kissé groteszk formák jellemzik. Megnézve például az Öreghalász figuráját, szembetűnő szomorúsága ellenére is szeretetre méltó arcot látunk. Szilárd olyan bábokat tud tervezni, amelyek a képzőművészetileg kifejező, ugyanakkor sokoldalúan bejátszható térben megelevenedve - a bábszínészek jóvoltából - emberi jellemek hordozóivá válnak. Nem csupán a történetek szereplői, hanem hősei és a gyermekkel együtt átélői a mesenék, ami a mostanság igencsak dinamikusan fejlődő, önmagát egyre inkább újrateremtő bábművészetnek a lényege. Mostanában azonban Boráros Szilárd művészetének egy kicsit más irányba hajló ága is zöldellni kezdett. Igaz, kommersz indítékok kezdeményezték, de végeredményét tekintve a bábjaitól, a díszleteitől varázslatos- ságukban és játékosságukban semmivel sem különböző fajátékokat tervez, amelyeket Lajos bátyja műhelyében készítenek el. Egy pozsonyi kft. Széplak utcai kirakatában a fajátékokból és a bábjaiból készített karácsonyi életkép előtt naponta ezrek állnak meg. Mert ott - a rohanásban, a tolongásban, az idegeskedésben kimerülve - a mostanság uralkodó divatoktól merőben különböző képzőművészeti megfogalmazását láthatják a szeretetnek, az ün- nepvárásnak. Ilyen érzéseket, hangulatokat csak az ajándékozhat embertársainak, akiben eredendően a szeretet és a lélek vidámsága Istentől való teremtőerőként működik. Dusza István
