Vasárnap - családi magazin, 1993. június-december (26. évfolyam, 23-52. szám)
1993-06-27 / 25. szám
Gyermekkoromban tavasszal az utcán, iskolaudvaron, libalegelőn egymást túlharsogva - s olykor túlejtve - abban versengtünk, ki látott hamarabb visszaérkezett fecskét, gólyát, sárgarigót, ki hozott elsőnek hóvirágot, jácintot, ibolyát az erdőből. Mert, ugye, sok-sok egyéb jegye, jelzése, villanása mellett a kikelet a költöző madarak visz- szatérésével, az álomba merült virágok, fák újraébredésével is tudtunkra hozta: visszatértem, itt vagyok! A felaranyló napfény, az élénkzöld, a lila, a sárga színek villanása, a párválasztó hímek násztánca, a szerelmi bódulattól ihletett madár éneke hatására lelkileg fogékonyabbá, képlékenyebbé, gazdagabbá, közvetlenebbé és nyitottabbá válik az ember... Nem léphetsz kétszer ugyanabba a folyóba. E klasszikus görög bölcselet azt is sugallja, hogy sosem láthatom meg többé a jó két évtizeddel ezelőtti Fekete-vizet. Sem a patak vizét, sem a medret, sem sajátos állat- és növényvilágát, sem a feszes felállásban partjait övező fűzfákat, égerfákat, jegenyéket. Az egykori Feketevíz - nincs többé. Nem is tudom, miért került ez a csodálatos patak feketelistára. Csupán sejtem, azért történt minden, mert nem volt „fajtiszta“ eredete, nem táplálták magas bércekről lezúduló víztömegek, csermelyek, sziklák tövében buggyanó források. A Fekete-víz a Kis-Kárpá- tok hegylábánál tavasszal- ősszel felduzzadó lápos vízterület lefolyásaként jött létre. A váltakozó lápi vízbőség vagy vízínség tette a patakot szeszélyessé, olykor kicsapongóvá, olykor a haranglábhoz kellett láncolni a sápi hidat, hogy el ne sodorja a tavaszi ár, máskor a kiszáradt meder mé- lyületeiben kialakult tavacskákban, de inkább pocsolyákban kénye-kedve szerint lelt potya halzsákmányra a kocahalász... Mérgezett víz Amikor a Súr-lápot egyedülálló madár- és növényvilágának megóvása végett természet- védelmi területté nyilvánították, elzárták a lápterület vizének lefolyását is. Az egykori, vegyi-biológiai szempontból kifogástalan, a lassú folyású Fekete-víz medrében folydogálva korhadó termékekkel feldúsult víz a kavicsos sodrásokon, a „gázlókon“ letisztult, s mind a halak, a rákok, csigafélék, teknősbékák, mind pedig a vízinövények számára kiváló „melegágynak“ bizonyult. Sűrűn benőtte a hínár, a béka- szöllő, békabuzogány, a partok mentén pedig megannyi sás- és kákaféle meg nád kínált búvóhelyet halaknak, madaraknak. Az egykori jó víz helyett a Kis-Duna vegyileg szennyezett vizét vezették bele a vízi paradicsomba, ahol valaha a falusi lányok-legé- nyek vidám csónakázásának élményére egy-egy letépett sárga vízirózsa virága tette fel a koronát! A Kis-Dunával összekötő csatorna megépítésekor megfontolt (vagy éppen megfontolatlan) tárgyilagossággal szabályozták a régi medret. A part merti buja növényzet, a fák, a bokrok, a nád-, sás-, káka- szegélyzet könyörtelen lánctalpak, merítőkanalak, csákányok, fűrészek, fejszék védtelen áldozata lett. Kialakítottak egy mértanilag szabályos, élettelen árkot, két partja mentén élettelen földsávval, amelyben hosszú éveken keresztül egyetlen fűszál sem tudott megfogódzni, s megadóan tűrte, hgoy meredek oldalát halálosan csókolgassa a mérgezett Kis-Duna-víz életemésztő hulláma... Nem is nőtt nád, virág, még gyom sem a Fekete-víz mentén, nem csobbantották halak a zavaros-szürke, olykor mo- sóvízszerűen habos levét, nem bogarásztak rajta vöcskök, vadkacsák, vízityúkok! A rákászat alkonya Hosszú, fásult évek teltek el, egyre fogyatkoztak a faluban azok, akik emlékeztek volna a háború előtt még hasznot hozó vízimalomra, amelynek emeletnyi magasságú lapátkerekét komótos táncra kényszerítette a betongáttal a zúgóba kényszerített víz. Csak ritkán került szóba a jóízű fekete-vízi hal, a ponty, a csuka, a menyhal, a „tövises“, azaz a dörgincs, hogy csak a legíz- letesebbjét említsem. A ráká- szásról csak kevesen tettek néha említést: akik nem átallották eltölteni egy-egy szúnyogokkal teli holdvilágos éjszakát jó bevétellel kecsegtető, de bizonytalan üzleti kaland reményében. Az esetleges zsákmányt ugyanis egy fővárosi ügynök szokta átvenni a legrangosabb pozsonyi éttermek számára. Mivel azonban az éttermek igénye ingadozott és az ügynök rendszertelenül érkezett, a rákászat nem számított biztos bevételi forrásnak. Mellékesen talán érdemes megemlíteni, hogy a fekete-vízi rákból a szomszédos Cseklész (Bernoláko- vo), akkor az önálló Szlovákia határközségének neves „Pufi grófja“ kéthetenként küldött gyorsszállítmányokat angliai Esterházy-rokonainak. Hiába is emlegettem az ifjabb legénykéknek vízityúkot, vöcsköt, bölömbikát, szürke gémet, amelyek valaha benépesítették a part menti nádasokat, láttam zavartságukon, hogy a szavakat nem ismerik, a képet elképzelni sem tudják. Hasonlóképpen jártam akkor is, amikor az egykor e vidéken bőven fellelhető növényekre, virágokra terelődött a szó. A füzény, a deréce, a menta, macskagyökönke, feketena- dálytő, a zsurló említése a beszélgetőtársakban sem emléket, sem visszhangot nem ébresztett föl. Legnagyobb meglepetésemre nálam idősebb? sem korombeli lakosok nem tudtak visszaemlékezni az orvosi kálmos jellegzetes illatára, leveleinek fényeszöld csillogására. Pedig egyesekkel közösen valaha mi is segédkeztünk alkalmi gyűjtőknek, téptük-szedtük a gyökerét a szélesen elnyúló part menti telepen... Visszatérnek-e neveik? Az utóbbi évek során lassan- lassan végre helyét, rangját és jelentőségét megillető helyre került: közüggyé, országos, sőt nemzetközi gonddá duzzadt a környezet védelme és alakítása. Nem egy alkalommal láttam csodálkozva, hogy az elvontnak, távol esőnek tűnő rendeletek, intézkedések a Fekete-víz környezetében is észlelhető, kedvező fordulatot hoztak. Nincs semmi kedvem hitegetni, netán félrevezetni sem másokat, sem magamat. Mindenesetre jóleső érzéssel fedeztem fel újra a töltés oldalán, közvetlenül a vízpart menti szegélynövényzetben számos, rég nem látott fajtát, köztük a sárga nőszirom olajzöld lándzsaleveleit, a ligetszépe sárga bokrétáját, megszámláltam három mentafajtát, ismét gyönyörködhettem a füzike apró virágdíszeiben, az erdei deréce üde, báli ruhás lányokra emlékeztető karcsúságában - s egyben ízlelgettem e virágok nevét, a szavak zenéjét, csodálván, milyen finom érzék vezérelte elődeinket, akik ezeket az elnevezéseket megköl- tötték! Ezek a növény- és virágnevek egykor itt voltak szoros egységben a hordozóikkal, beleágyazva anyai-apai szóval a gyermek fülébe. Aztán egy kíméletlen beavatkozás következtében a virágok, növények eltűntek. Legalábbis tetszhalottakká váltak. Most, amikor lassan visszatérni látom az egykori növényzetet a Feketevíz partvidékére, aggódva kérdezem, vajon visszatérnek-e neveik, a szavak muzsikája az emberek fülébe, szívébe, tudatába? ... Csodálkozásaimnak, meglepődéseimnek és gondjaimnak ezzel még nem szakadt vége! Víz sodorta? Madár hozta? A Kis-Kárpátok tövében barangolva egy tőzeges-vizenyős terepet járva macskagyökön- ke-telepre figyeltem fel. Éppen akkor nyiladozott a nevezetes gyógynövény öregrózsaszín, sajátos illatú bogernyője. Gyors ötletem támadt: viszek belőle egy gyökércsomót „a mi vízpartunkra“, a Feketevízhez, hogy visszatérjen oda ez a növény is. Nem törődtem azzal, hogy a gyökér kiásása közben bokáig-könyökiq sáros lettem! Hanem volt mit bámulnom másnap, amikor a gyökönkém- mel a kezemben a kertem végében a vízparton nézelődtem, hova is ássam be a gyökeret: egyszercsak megláttam egy jókora bokor - macska- gyökönkét! A víz sodorta oda a magját, vagy madár hozta, avagy egyszerűen felébredt a szabályozással járó erőszakosság kábulatából? Nem tudhatom és elvégre mindegy, az a fontos, hogy újra ott van az egykori helyén, hogy „visszatért“. Hasonlóképpen „jártam meg“ a fekete nadálytővel. Mire a más vidékről hozott gyökér a következő tavaszon kihajtotta gyenge lándzsahegy alakú leveleit, nem messze tőle erőteljesen fejlődő tőre találtam ... Egy idő óta arra gondolok, hogy egyszer nekivágok, elindulok a Fekete-víz felső folyása felé, felkeresek más vizeket, mocsarakat, hogy orvosi kálmos gyökeret hozzak és elültessem kertem végében, ahol egykor annyi volt belőle. De nem bánnám, ha közben valami csoda folytán ugyanúgy járnék vele, mint a gyökünkével meg a nadálytővel, ha egy tetszhalott gyökere felébredne, visszatérne, mint az erőszakos beavatkozást túlélő csírának jövőbe mutató üzenete ... Petrik József Réti füzény Fekete nadálytő Orvosi kálmos 1993. VI. A szerző felvétele | TÖPRENGÉS A VISSZATÉRÉSRŐL 1
