Vasárnap - családi magazin, 1993. június-december (26. évfolyam, 23-52. szám)

1993-12-05 / 48. szám

A dunaszerdahelyi kórházban Bacuiákné di. Simon Veronika, a belgyógyászat főor­vosa a Csallóközben is elterjedt rossz szoká­sokra, kórokozó szenvedélyekre hívta fel a figyelmet. Ez annál inkább is aggasztja, mert hozzájárulnak a szív- és érrendszeri megbetegedésekhez. Az általak okozott el­halálozások számát tekintve Szlovákia Európában a második helyen áll. Ennek elnyerésében a Csallóköz is „érdemeket“ szerzett. A kórokozó rossz szokások ördögi köréből csak úgy törhetnénk ki, ha lemon­danánk róluk. De ez sok esetben reményte­lennek tűnik, s az orvos mégis erre törek­szik. Zugivó nők és más káros szokások- Az orvosnak nem a gyógyítás, hanem a megelőzés a legfőbb hivatása. így sok esetben lényegesen csökkenhet a különböző okokból keletkező szív- és érrendszeri megbetegedések száma - mondja a főorvosnő. A magyarok lakta legnagyobb régióban a ci­vilizációsnak is nevezett betegség leggyakoribb előidézője a magas vérnyomás (többnyire gene­tikai eredetű), a cukorbaj (az ebben szenvedők erei tíz évvel öregebbek az átlagnál). S a har­madik helyre tornászta fel magát az alkoholiz­mus, amely gyorsítja az érelmeszesedést, rossz hatással van a zsíranyagcserére, nem szólva más káros kihatásairól. Az italfogyasztás a Csallóközben - főleg a középnemzedéknél — járványként terjed. A nők között is, akiket többnyire zugivókként emlegetnek. Társaság­ban nem isznak, otthon innál inkább. — Az ivókat hiába figyelmeztetjük a követ­kezményekre. Az alkoholizmus terjedése ellen erélyes lépéseket kellene tenni... Ehhez nincs sem joga, sem hatalma az orvos­nak. Úgy vélem, másnak sem. Az állam a költ­ségvetésben számol az alkoholra kivetett adó­val. Sok haszon nincs belőle, mert a kórházak egyre több pénzt követelnek az alkoholfo­gyasztás következtében is beálló betegségek gyógyítására. A szív- és érrendszeri megbetegedést előidé­ző más rossz szokásról már könnyebben le­mondhatunk. A főorvos asszony elsőként ezt javasolja: változtassuk meg táplálkozási szoká­sainkat. Térjünk vissza nagyanyáink szakács- könyvéhez, a Csallóköz — más régióban a vidék- régi ételeihez. Tartsunk hús nélküli napokat. Fogyasszunk több főzeléket - zöldséget, hüve­lyeseket. Befőtt helyett hasznosabb az aszalt gyümölcs, torta helyett a kelt tésztából készült kalács. Együnk többfajta gyümölcsöt, ne csak Bacuiákné dr. Simon Veronika Méry Gábor felvétele almát, dinnyét, szőlőt, barackot, banánt. Feles­leges a sok déli gyümölcs, drága is, s nincs annyi vitamin bennük, mint ami a kertjeinkben meg­terem. Itt van még a szeder, ribizli, naspolya, egres, s a ki tudja hová süllyesztett birsalma, amely aszalva még ízletesebb. A helyes táplálkozáshoz tartozik a tej is, de az utóbbi időben csökkent a fogyasztása. A tej hiánya - kalciumtartalma miatt — károsodást okozhat az emberi szervezetben, csontlágyu­lást, a már úgyis magas százalékban előforduló mozgásszervi, hátgerinci megbetegedéseket idézhet elő. Újabban divatba jött a majonézes étkezés. Ha nem akarunk hízni és hasmenést kapni, inkább szokjunk le róla. Amiről a leg­több ember leszokott, az a rendszeres táplálko­zás. A munkahelyi falatozással - a hazulról hozott kis csomagokkal - nem pótolhatjuk a napi ötszöri étkezést. Ha ezt nem tartjuk be, megbomlik a szervezet anyagcseréje. Az egész­séges táplálkozást a háztartásban csak az anya tudja megszervezni. Ehhez az szükséges, hogy visszatérjünk a családi asztalhoz, az anya szere­pének visszaállításához. — A szív- és más betegségeket előidéző helytelen életmódhoz tartozik a mozgás hiánya is - folytatja a tanácsadást Bacuiákné dr. Simon Veronika. - A csallóközi ember sokat dolgozik, sajnos csak egy testhelyzetben... Segíthetünk ezen? Sportolással! Hogy így legyen, anyagi forrásokhoz kellene juttatni a községeket is. A szponzorok ne csak az élsportolókat dotálják, hanem a népsportot is, az önszervező sportklubokat. A sportolás terén elhanyagoljuk a falusi gyerekeket is. A mozgás hiánya mozgásszervi bántalmakhoz vezethet, később a szív- és érrendszeri megbetegedések egyik komoly tényezőjévé válhat. Már a gye­rekkorban az egészséges életmódra kell nevelni a fiatalokat. Iskoláinkban nagyobb teret szen­telhetnének az egészségügyi nevelésnek, ha beillesztenék valamelyik tantárgyba (a bioló­giába?). A családokban alig tapasztalható ilyen jellegű törekvés. Leggyakrabban a televízió sugároz hasznos tanácsokat, de ez kevés, és nem mindenki nézi. A nikotint s az alkoholt kedvelők ilyenkor bosszankodva ki is kapcsol­ják a tévét. Idős korban is örüljünk az életnek Beszélgetésünk során ehhez a megállapítás­hoz kellett kilyukadnunk, mert még sok min­den hiányzik ahhoz, hogy az öregek valóban örülhessenek az életnek. A főorvosnő az idős- korúakkal való törődést is a megelőzésre sze­retné alapozni. Az éveket nem adhatja vissza, a korral járó, tornyosuló bajokat sem igen korlátozhatja, s mégis lehetségesnek tartja az életkedv elsorvadásának megakadályozását. Manapság olyan életkörülmények alakultak ki, amelyek leginkább az idős embereket sújtják. Szaporodnak a szociális esetek. Több helyen már a kórház is szociális intézménnyé válik, mert nincs hová küldeni a magukra maradt koros ápoltjaikat. Az öregek otthona kedve­zőbb számukra, de lehangoló ott az életük, a testileg is megtört emberek nap nap után csak egymást nézhetik, s az ismétlődő panaszhullám elszomorítja, fullasztja őket. Egy ilyen intéz­mény fenntartása sokba is kerül, s nem hozza meg azt az eredményt, amit elvárnak tőle. Milyen lehetőséget lát a doktorasszony ennek orvoslására?- Gyakran sajnálom, hogy nem tudok cigá­nyul is, hogy őszintébben eltársaloghassak a ro­mákkal, nem is azért, mert a szociális réteghez tartoznak, hanem a tapintatosságuk miatt - mondja Bacuiákné. — Tisztelem bennük, hogy körükben nagyobb az öregek megbecsülése, ami a „fehérek“ társadalmában kiveszőben van, hovatovább olyan méreteket ölt, hogy zsúfolva lesznek a szociális intézetek. Kívána­tos lenne, hogy a családok az öregek mellé álljanak. De a társadalom átesett a ló másik Az orvos számára fontosabb a megelőzés, mint a gyógyítás □ Térjünk vissza nagyanyáink szakácskönyvéhez C Több moz­gással is meggátolhatjuk a civili­zációs betegségeket □ Ne rázzuk le magunkról az öregeket, véd­jük őket, mint a gyerekeket oldalára. Imádják a gyerekeket, s az időseket lerázzák magukról. A csallóközi helyzetet is­merve megoldható lenne az öregek ellátása. Az új családi házak több generáció számára épül­nek. A megoldás kulcsa: a nyugati mintára tervbe vett háziorvosi hálózat mielőbbi kiépíté­se és a szociális nővérek szolgálatának kiter­jesztése ... A mai rosszabbodó életkörülmények miatt is egyre nagyobb szükség van az emberközeli orvosra. A családok szabadon választhatják meg a háziorvosukat, akinek nagyobb hatáskö­re lesz, mint a mostani körzetieknek. A házior­vos kezeli az egész családot, megismeri problé­máikat, s így sokkal több tanácsot is adhat. Ugyanakkor vezeti és irányítja a szociális nővé­reket, akik az időskorúakkal törődnek, és szük­ség esetén a háztartási munkában is segítséget nyújtanak. A nővér fel tudja mérni a család helyzetét, s az orvosnak jelenti, hogy érzi magát az „öreg“. Van elég nővér - sajnos már munkanélküli is -, csak mielőbb ki kell bővíteni az idős embereknek segítséget nyújtó hálózatu­kat. Mert jobb nekik odahaza, mint a kórház­ban vagy az intézetben. S az ilyen ellátás az állam számára sokkal olcsóbb is, mint a szociá­lis intézmények fenntartása. — A jól kiépített háziorvosi hálózattal a kór­házak megszűnnének szociális intézmények lenni, és csak gyorsan diagnosztikáló, kezelő intézmények lehetnének, amivel lényegesen csökkenthetnénk az egészségügyre fordított ál­lami kiadásokat is — állapítja meg a főorvosnő. — Az öregeket úgy kell védenünk, mint a gyere­keket. Rá kell nevelnünk a lakosságot, hogy ne rázzák le magukról az idős embereket. Ha munkába is járnak, benéznek majd hozzájuk a szociális nővérek, akik az elárvult családi házban maradó öregek gondját is viselnék, csakhogy megszokott környezetükben az életet is szebbnek, értelmesebbnek tartsák. De ez még a jövő problémája... Az a fontos, hogy van elképzelés, amire építeni lehet. Van lehetőség az időskorúakat is érintő megelőzés valóra váltására. S jobb köz­érzettel élhetnek majd a családtagok is, mert nem fognak utólag rágódni amiatt, hogy nem tettek meg mindent, amit megtehettek volna szüleik érdekében, akik értük aggódva, gyak­ran súlyos gondok közepette is szeretettel ne­velték őket. Ezt megelőzhetik, ha nem akarnak ők is a saját kárukon okulni. Petrőci Bálint Balázsné gondtalanul lépett ki lakása ajtaján, hogy átvegye a nevére érke­zett ajánlott levelet. Amíg a postásnő­vel bajlódott, enyhe légáramlat futott végig a lépcsőházon, s becsapta mö­götte a félig nyitva hagyott ajtót.-Jesszusom! - kiáltotta riadtan, jnert a lakáskulcsot nem vette magá­hoz, s most egy szál háziköntösben, papucsban künnrekedt a lépcsőház­ban, másfél éves kisfia pedig odabenn játszadozott az autóival. Hétköznapi történet. Európa nagyvárosaiban naponta számtalan­szor megesik, és legtöbbször nem is okoz különösebb gondot. A pórul járt lakó becsönget a házmesterhez, s az hozza a pótkulcsait, kinyitja a bezá­rult ajtót. Ha pótkulcsai nincsenek, akadnak megfelelő szerszámai, és szakszerűen feltöri a lakás ajtaját. Ez minden. Csakhogy ahol Balázsné lakott, nem volt házmester. Ósdi intéz­ményként eltörölte az idő, avagy a haladás, amelyről már Svejk is meg­mondta: „Makacs haladásvágyunk fogja ránkszakítani az eget!” Szegény Balázsnéra most valóban rászakadt az ég. Nagy riadalmában azt se tudta, mihez kapjon. Lenge háziköntösében tehetetlenül szoron­gatta az ajtógombot, böködte az aj­tót, de az nem nyílott. Csakhamar pityeregni kezdett, kapkodta a< leve­gőt, mint aki mély vízben elfelfedett úszni. A postásnő is lelkiismeret-furdalást érzett, hiszen ő csalta ki szegény asszonyt a lakásból. Téblábolt, végül eszébe jutott, hogy egy emelettel fel­jebb odahaza van Simkóné is. Futott utána, riasztotta, aztán indult a maga dolga után. A nagy, kövér, bojtoijánszappan- szagú Simkóné ugyancsak háziruhá­ban csoszogott le a tetthelyre, ahol Balázsné már szipogva könnyezett. Miután tájékozódott, továbbindult a földszinten lakó Bobáknéhoz, aki­nek volt telefonja. ők hárman tartózkodtak napköz­ben otthon az egész lépcsőházban. Három egymásra utalt asszony. Bobákné telefonon hívta a házke- zelőséget, amely a modern világban a házmestereket helyettesíti. Csak hát éppen délidő volt, a házkezelőség alkalmazottjainak ebédszünet. Nem vette fel senki a telefont. Simkóné meghagyta Bobáknénak, hogy to­vább próbálkozzon a telefonnal, s ment vissza a szerencsétlen asz- szonyhoz, hogy beszámoljon. Balázsné most már nem csak szipo­gott, de csukladozva nyögdécselt, odabent a kisfia visított. Mégis meg­próbáltak józanok maradni. Balázsné arra kérte Simkónét, hívják a férje hivatalát, s megadta a telefonszámot. Simkóné ismét lecsoszogott Bobák­néhoz, hogy hívja a férjét. Csakhogy a hivatalban is ebédszünet volt, a fér­jet nem találták. Ekkor Simkónénak eszébe jutott, hogy a ház mögött, a garázsoknál mindig bütyköli né­hány lakatosféle az autóját, azok biz­tosan segítenek. Talált is egy kulimá- szos embert, de az nem állott kötél­nek, mondván, hogy nekik törvény tiltja az ajtónyitogatást. Csalódottan ballagott vissza, ami­kor megpillantotta a városi kertészet embereit, akik a lehullott lombot gyűjtötték össze. Az az ötlete támadt, traktorukkal odaállhatnának Balázs­né első emeleti balkonja alá, s fölka­paszkodhatnának oda. A kertészek oda is vonultak, de a balkon magasan volt, s a munkavezető nem engedte, hogy a keze alatt dolgozó fiatalember a veszélyes feladatra vállalkozzék. Ezalatt a lakásba záródott gyermek toporzékolni kezdett. Hallotta édes­anyja hangját, s nem értette, miért nem jön be hozzá, meleg karjaival miért nem öleli magához. Szoronga­tó, kegyetlen rémület lett úrrá rajta. Édesanyja előtt. js' elködlött a világ. Tehetetlenül roskadt a lábtörlőre, és egy percnyi rettenetes hallgatás után megfoghatatlan nyugalom szállta meg. Tenyerét rászorította az ajtóra, és szelíd, duruzsoló hangon szólon- gatni kezdte kisfiát.- Misi, Misikém, kisfiam... Ne sírj!... Hisz itt vagyok... melletted. Hallod a hangomat. Nyugodj meg! Az asszony bűvölő, szelíd szavai átjutottak a silány ajtón, és a kisfiú felismerte édesanyja cirógató hangját. Szipogva, könnyeit törölgetve, vá­gyakozva bújt ő is közelebb az ajtó­hoz. Ekkor a hang újra megszólalt.- Kicsikém, tündérem..., hallasz engem?- Igen! - lehelte pihegve most már a kisfiú is, s kaparászni kezdte az ajtót.- Jól van, angyalkám! - dicsérte az anyja. — Én is hallak téged. Most ahol megkopogtatom az ajtót, szorítsd oda kicsi kezed, én is odaszorítom. És kipp-kopp, a kopogás felhang­zott, aztán megismétlődött. A kisfiú szemében csillagocska gyűlt, öröm­mel szorította könnytől maszatos ke­zét a hangok helyére. És ekkor odaát- ról ismét felbúgott a hang.- Érzed édesanyád kezének me­legét?- Nem, nem érzem.- Szorítsd erősebben! A kisfiú arca kipirult, erőlködve szorította az ajtót, s ekkor megérezte édesanyja kezének melegét. Fényes, kerek öröm gyúlt a szemében. És már nem félt, és már dobolt az ajtón, amely eddig falként választotta el édesanyjától. S a varázslat folytatódott, száz öt­lettel folyt tovább a játék, míg csak a hazasiető édesapa kulcsai fel nem tárták az anya és kisfia közé szorult ajtót. Szőke József

Next

/
Oldalképek
Tartalom