Vasárnap - családi magazin, 1993. június-december (26. évfolyam, 23-52. szám)
1993-06-27 / 25. szám
► » * Jk Tagyon ritkán juthatott eszembe ez a régi történet az J\l elmúlt évek során, különben legalább a srác nevére •L w emlékeznék. Tudja Isten, talán az elmúlt évek nem is igen kedveztek az emlékeknek. Rémlik, alacsony, szőke, kevésszavú gyerek volt, nálunk nyilván komolyabb. Évfolyamtársunk volt a gimnáziumban, csak ő a párhuzamos „reálba“ járt, ahol keményebben vették a matekot meg a többi rázós tantárgyat, míg mi „humánosok“ a nyelveket nyűttük, nem sok lelkesedéssel. Tanárnőnk, egy szemüveges, nyugdíjas néni, valószínűleg nem is sejtette, milyen kemény fába vágja a fejszéjét, amikor elvállalta, hogy Villon és Baudelaire dallamos nyelvét a fejünkbe gyömöszöli. Tavaszi, koranyári délelőttök jutnak eszembe, amikor az iskola melletti parkban sétálva La Fontaine meséit olvasta nekünk gesztikulálva, vagy részleteket a Taras- coni Tartarin-ból. A sor végén, hátul kullogó kamaszok röhincsélése nyilván elhitette vele, nagyon élvezzük a tücsök és a hangya sztoriját, s együtt izgulunk Tartarinnal, aki a sivatagban hallgatta az oroszlánbőgést. Oroszlán a sivatagban? Elöl a tanárnő, mögötte a fésületlen kutyája, aztán a lányok, s végül mi, akiket inkább érdekelt egy-egy szépívű, karcsú lábszár vagy a kutya bosszantása, mint a francia nyelv szépségei. Mindazonáltal a néninek lehetett némi sejtelme az ókori görögök iskolájáról, a szórakozva tanulásról, a beszélgetés fontosságáról, mert a dallam azért megmaradt valahol legbelül. Meglehet, egy ilyen tavaszi, koranyári délelőtt tudtuk meg a hírt, hogy Józsi felakasztotta magát. Bár inkább bizonyítványosztás előtt lehetett. Azt mondták, odahaza bement a pajtába, kötelet dobott a gerendára, s mire a késő délután hazaérkező szülei megtalálták, neki már nem fájt az iskola. Ronda időben temették Józsit, akit valószínűleg másképp hívtak, ha tudnám, se írnám le a nevét. Esett az eső, s a kis falu temetőjébe felkapaszkodva, a meredek domboldalon úgy csúszkáltunk, akár a jégen. Beszélt a pap, valami falusi elöljáró, s az egyik tanár. Jól emlékszem, hogy csörgött kalapja karimájáról a víz. És a szülők arcára emlékszem, amit nehéz elfelejteni. A tanár a szorgalmas diákról beszélt, s a szerető fiúról, ahogyan az lenni szokott. A szörnyű az volt az egészben, hogy Józsi volt az egész iskola legtehetségesebb tanulója. Nem tudom, matekból ő volt-e a legjobb, csak azt, hogy zseniálisan sakkozott, tehát nemigen lehetett baj az eszével. Azt is tudta mindenki, hogy a matektanár pikkel rá, talán valamilyen személyes okból, talán felismerve a gyerek tehetségét a maximumot akarta kihozni belőle. Meglehet, szerétéiből kínozta. Egy biztos, Józsi a matek miatt dobta el az életét. Csak álltunk a temetőben megzavarodva, s valahogy nem értettük az egészet. Hogyan lehet valaki ennyire érzékeny? Hogyan lehet pikkelni egy olyan gyerekre, aki kiemelkedik a szürkék közül? Hogyan lehet meghalni tizenhat évesen? Hogyan lehet minden szálat elszakítani, fájdalmat, kétségbeesést okozni a szülőknek az iskola miatt? Olykor eszembe jut Bruno Bettelheim tanulmánya az iskoláról, amely a társadalom kicsinyített mása, ha úgy tetszik, tükre. Az elgépiesedett, a személyiségét veszített oktatási üzemről, ahol száz meg száz gyerek tódul be reggelente a műszakra, öltözködik a riasztó, ráccsal elválasztott öltözőkben, étkezik egy csarnokszerű, zsúfolt étteremben, tülekedve, zajongva, mint egy felnőtt horda a falanszterben. Ez adja az iskola keretét, a leütött alaphangot, amely ott rezonál a gyermeki lélekben lefekvéskor, reggel, vasárnap délután, amikor szorongva várja a hétfőt, a csengő berregését. TF~t mégis. Vagy ennek ellenére. Sokkal gazdagabbnak rri & kéne lennünk, hogy emberibb képet kapjon az J-jJ iskola. Lassan már füzetre sem telik. Mi marad megoldásként? Az oktató és a szülő embersége. Ami nem azonos a pátyolgatással, de ami nem engedi meg mondjuk a tornatanárnak, hogy belenyúljon a kamaszlány bugyijába, hogy tomászhat-e aznap, vagy módszeresen püfölje a fiúkat. Az igényes mérce felállítása nem téveszthető össze a fejvadászattal. Mert nagyon gyorsan letelik ám a nyári szünidő, amit epekedve vártak a diákok! Nem tudom, van-e valahol, egyáltalán lehetséges-e a boldog iskola. Mindenesetre keresni kellene. Önmagunkban, egymásban. Hogy Józsi túlélő lehessen és megedződött, kiegyensúlyozott ember. Kövesdi Károly A magyar Fa Nándor a világ legnehezebb vitorlaversenyén sérült vitorlakitámasztóval és meghibásodott mérőműszerekkel a kiváló 5. helyen végzett. A Földet 128 nap és 20 óra alatt vitorlázta körül. Ordódy Vilmos interjúja Fa Nándorral a 24. oldalon. THAIFÖLDI TEXTÍLIÁK NAGYRAKTÁRA ( TONY) Közvetlen importőr Kosice, Priemyselná 6 tel.: 095/622 46 18. Jó idő, széllel SZABÓ OTTÓ VALLOMÁSA Szabó G. László írása a 3. oldalon Csángók nemcsak Moldvában élnek Tok Béla írása a 7. oldalon KK-5/1
