Vasárnap - családi magazin, 1993. június-december (26. évfolyam, 23-52. szám)
1993-10-24 / 42. szám
Bekerült a szakirodalomba „A magam tapasztalatából kiindulva állíthatom, hogy az ember az anyanyelvén érti meg a legjobban, amit tanul. Előbb tudásra kell szert tenni, utána nem jelent gondot akár több nyelv elsajátítása sem. Délibábos elképzelés, hogy valaki egy másik nyelvet jobban tud mint a sajátját. Azzal csak megközelítheti a kitűzött célt, de elérni igen nehéz. Ahol én mozogtam, a magyar iskolában érettségizők közül többen jutottak felsőfokú oktatási intézménybe, mint azok a magyar nemzetiségűek, akik a könnyebb érvényesülés reményében szlovák iskolába jártak. A mai rohanó világunkban azonban szükséges és hasznos is minél több nyelv elsajátítására törekednünk. Még az anyanyelvűnk terminológiai ismeretéért is meg kell dolgozni. Aki nyelvjárási közegben nő fel, annak a saját etnikuma irodalmi nyelvét is tanulnia kell. Aki csak szőkébb, családi és rokoni körben ismeri meg az anyanyelvét, mert egy más tannyelvű iskolába járatják a szülei, az a közéletben, de főképpen szakterületen az anyanyelvét már nem tudja használni. Számunkra az anyanyelv elsőbbsége nem vitatható. Egy kisebbség addig életképes, amíg ki tudja magát fejezni az anyanyelvén.“ Egyik kezében tehénlánc, a másikban könyv A bevezetőben Csuka Gyulának, az agrártudomány doktorának szavait idéztem, aki Csiffá- ron született 1940-ben. Az akkori években csaknem színtiszta magyar falu volt, csupán néhány szlovák család lakott ott. Édesapja 3,5 hektáron gazdálkodott, építkezéseken dolgozott, Rózsahegyen a Vág partját is kövezte. Gyula a háború befejezésének évében kezdett iskolába járni. Csak a szlovák iskolába írathatták be, a magyar gyerekeket nem oktathatták az anyanyelvükön. Nem is ment a tanulás, mert nem értette, miről beszél a tanító. Amikor kihívta, máris tartotta a kezét körmösre. Harmadik osztályosként a félévben elbuktatták. A negyedik félévben három tantárgyból, az év végén még rajzból is megbuktatták, mert már nem érdekelte semmi. Mi lett volna belőle, ha kényszerhelyzetben ilyen körülmények között fejezi be az alapiskolát? Földhöz ragadt falusi marad, mert csak a mezei munkához értett. Már tízéves korában az aratáskor a két évvel idősebb testvérével férfiként dolgozott.- Szerencsém volt, hogy éppen az elbukás esztendejében nyílt meg újra a magyar iskola. A falu gyerekei többnyire nem tudtak magyarul olvasni. Én már ekkor tudtam. Az egyik lánynál megláttam egy magyar könyvet, az Ezeregyéjszaka meséit. Kölcsönkértem. Azon tanultam meg a magyar betűket. A kíváncsiság rávett a könyvolvasásra. Akkor is könyv volt a kezemben, amikor a másik kezemmel a tehénláncot tartottam... Saját magát tanította Csuka Gyula számára valóban szerencsét hozott, hogy kibuktatták a szlovák iskolából, s az anyanyelvén folytathatta tanulmányait. A magyar iskola lett az életbe indítója. Itt már megértett mindent, amire oktatták. Az alapiskola elvégzése után beiratkozott a komáromi- gadóci mezőgazdasági technikumba. A magyar tannyelvű szakközépiskolát nagyra becsülte, már itt beleszagolt, mi is a tudomány. Ha valami nem ment, saját magát tanította, csakhogy eredményes legyen az iskolában. Még a negyedik osztály elején elhatározta, hogy a mezőgazdasági főiskola hallgatója lesz. Megvette a Mezőgazdasági Lexikont, hogy tanulmányozásával egyre több szakismeretre tegyen szert. Hogy a nyitrai mezőgazdasági főiskolán is megállhassa a helyét, mindent megtett azért, hogy 1959-ben kitüntetéssel érettségizzen. Az akarat és elhivatottság vitte rá, hogy az első főiskolai évet „előtanulmányokkal“ kezdje. A nyári szünidőben a brigádmozgalom keretében egy hónapig dolgozniuk kellett. Szabad idejében a biológiai tankönyvet bújta. Fellélegzett, nem akadt olyasmire, amit nem értett volna. Alig egy hónapnyi tanulás után gyakorlatra vitték az évfolyamukat. Itt a matematikai mintapéldák megoldását tartalmazó könyvecskét tanulmányozta.- A matematikából a majorban vizsgáztunk. Sikerült! Többször voltam kitüntetett. Tanulmányi ösztöndíjat kaptam. Ragaszkodtam az intemátushoz, ahol több időt fordíthattam a tanulásra. De ez pénzbe is került. Édesapám akart adni, de nem fogadtam el. A néhány hónapig tartó gyakorlatokon kerestem annyit, hogy fizethessem a bentlakást... Szorgalmának tulajdonítható, hogy a genetikába is előre „beleszagolt“. Megszerezte az örökléstannal foglalkozó magyarországi tankönyvet, s amikor a második évfolyamban elkezdték ennek oktatását, több ismerettel rendelkezett az átöröklés törvényszerűségeiből, mint az átlagos diák. Azt, hogyan kell egy tudományos munkát megírni, csak a 4—5. évfolyamban tanulják meg a hallgatók. Csuka Gyula ezt már másodikosként is tudta. Részt is vett a tudományos versenyen, tanulmányában a sertések színöröklését fejtegette. Az iskola telepén elvégzett kísérleteit összegező örökléstani ismereteiről előadást tartott. ’- Elvittek a brünni országos döntőbe, hogy lássak, tapasztaljak. Ott megtudtam, hogy egy cseh tanár kiadott egy genetikai szakkönyvet. Megszereztem, tanulmányoztam. Ez is hozzájárult ahhoz, hogy az örökléstanból már többet tudtam, mint mások. Az egykor csak magyarul tudó csiffári kisdiák szorgalmával elérte, hogy a szlovák tanítási nyelvű főiskolán is a legjobbak között volt. Kitüntetéssel fejezte be tanulmányait. 1964- ben vörös diplomával avatták agrármérnökké. Híre elment az egész világba A főiskola vezetősége aspiránsi munkára ajánlotta. Négyüket küldték felvételi vizsgára a Csehszlovák Tudományos Akadémia libécho- vi genetikai intézetébe.- A felvételi vizsgán nekem volt a legjobb eredményem. Örültem annak, hogy ösztöndíjasként három évig az örökléstani ismereteimet gyarapíthatom. Az is jól jött neki, hogy nem a Prágától Prandl Sándor felvétele Csuka Gyula mérnök, genetikus, az agrártudomány doktora, a Baromfitenyésztési Kutatóintézet vezető tudományos dolgozója északra levő libéchovi kutatóintézetben, hanem a brünni mezőgazdasági főiskola tanszékén kellett a tudományos kutatásait végeznie. Még az egyévi katonai szolgálata alatt megnősült. Kőhídgyarmati feleségével Nyitrán ismerkedett meg, ahol a pedagógiai főiskolán tanult. Briinnből a hétvégeken hazautazhatott a szülőfalujában tanító feleségéhez. Hogy mielőbb lakáshoz juthassanak, beléptek a szenei lakásépítő szövetkezetbe. A Csuka Gyula aspiránsi munkáját irányító Josef Matousek tanár, az agrártudomány doktora megadta a kutatási témát: foglalkozzon az enzimek genetikájával. Ez meghozta számára a nemzetközi elismerést. Az eszterázé enzimek titkának felfedése modellul szolgált nemcsak az állat, hanem az ember és a növény tanulmányozásához is. A feltárt új ismeretek alapján lehetővé vált az utódellenőrzés: valóban az volt az apa, anya, akit a papír szerint nyilvántartanak? Annyira új volt a téma, hogy Csuka Gyula a kutatásaival s felfedezésével összefüggő szak- dolgozatát még az aspiránsi tudományos értekezésének megvédése előtt 1968-ban egy Prágában angol nyelven megjelenő lapban tette közzé. Híre elment az egész világba. Professzorok írtak neki, kérték, küldje el számukra a különlenyomatban is megjelent szakdolgozatát. Külföldön hamarosan több mint negyvenen idézték tudományos munkákban Csuka Gyula felfedezését. Negyedévszázad után manapság is évente ketten-hárman hivatkoznak rá. Csuka Gyula 1969-ben megvédte az aspiránsi disszertációját, s megérdemelten ítélték oda neki a tudomány kandidátusa címet. A fiatal tudósjelölt visszatért a nyitrai mező- gazdasági főiskolára, ahol a rá jellemző szorgalommal alapozta meg tudományos pályafutását. A genetikai tanszéken főleg kutatással foglalkozott, s a speciális genetikát oktatta. Itt élte meg az 1968-as események „visszhangját“. Nem akarták elismerni kutatói státusát, ami nemcsak szakmai elismeréssel, hanem nagyobb fizetéssel is járt volna. Emiatt, de főleg a Szen- cen épülő szövetkezeti lakás miatt - hogy végre együtt legyen a család 1971-ben az Ivánkái Baromfitenyésztési Kutatóintézetben folytatta tudományos munkáját. A kutatót aszerint ítélik meg, hogy mennyit publikált, hányszor idézték. Csuka Gyula az ivánkai kutatóintézet legidézettebb tudományos munkatársa lett. Mintegy negyven nemzetközi fórumon volt jelen mint előadó, tagja a specializált állatgenetikai világszövetségnek is. A baromfi mesterséges megtermékenyítésével 15—20 éve foglalkozik.- Ezen a területen voltak eredményeink, amire külföldön is felfigyeltek. Volt, amit először én csináltam, ez is bekerült a szakiroda- lomba. Kisebbségiként szerencsésnek tartom a kutatói szakmát, mert ezen a területen a tudás, az elért eredmény a mérvadó. Nekünk, akik magyar iskolából indultunk el a pályánkon, egy-két idegen nyelv ismeretéért meg kellett küzdenünk. De megérte a fáradozást, elértük azt, amit akartunk. 1990-ben a több mint két évtizednyi publikációinak összefoglalójával, „A baromfiszaporodás biológiája és genetikája“ című életmű jellegű munkájáért megkapta a tudomány doktora fokozatot. A tudós fájdalma Mostanában mi foglalkoztatja Csuka Gyulát? Leginkább a hízottkacsa-máj „előállítása“. Újabban a hús és a tojás zsírkomponenseinek tanulmányozása. Igen érdekli a baromfizsír, mert minőségileg a sertészsír és az étolaj között foglalna helyet. És tovább foglalkoztatja a „ba- romfiszex“. — A pulykákat már csak mesterséges megtermékenyítéssel szaporítják. Mi már termelési módszerré változtattuk. A tyúkoknál nagyban még nem csináljuk. Ha sikerül termelési módszerré változtatnunk a tojók mesterséges megtermékenyítését a nagytestű kakas spermiumával, az így nyert tojásból közepes utódot kapunk, nagyobbat, mint az anya, s ez húskilóban nagy nyereséget jelentene... — Mindezekkel mikor büszkélkedhet a kutatóintézetük? — Kutatásaink eredményeinek felhasználásához pillanatnyilag csak reményeket fűzhetünk az anyagi gondok miatt, amikor a fizetésekre is alig akad pénz - válaszolja sajnálkozással Csuka Gyula. - A hetvenes években még a világ élvonalában voltunk, most hátul kullogunk. A hanyatlás fokozatos volt, 1990-től lényegesen felgyorsult. Az intézetünknek harminc tudományos dolgozója volt, most csak tízen vagyunk. Új témába nem is kezdhetünk, nincs rá pénz, a kutatás pedig drága. Eddig a mezőgazdasági minisztériumhoz tartoztunk, most Nyitrához akarnak csatolni bennünket... A tudós fájdalma szólalt meg. De reménykedik, hogy hamarosan folytathatják a „pillanatnyilag“ félbeszakadt, értékteremtő tudományosmunkásságukat. Petrőd Bálint e?Egy szép nyári este vidám társaság gyűlt össze a somorjai Sárgarigóban. Csupa kikapós házasember, túl a mézesheteken, hónapokon, éveken, akik már esténként nem szívesen bújnak ágyba, inkább a kocsmaasztalt támasztják. Csakhogy melyik asszony szereti, ha a férje a kocsmákban ücsörög? Bizony egyik se. Erről folyt köztük a terefere, ezen keseregtek, cseréltek véleményt, bár ez semmiféle haszonnal se járt, mert az asszonyi lelemény túltesz mindenféle tudományon, s minden házban ^ minden este más-más arcát mutatja. (N Ennek ellenére a férfi léleknek jól- X' esik, ha kiöntheti szíve bánatát, és ^ elringatózhat a közös szenvedés vég- télén tengerén. rH így volt ezzel e társaság is. Ám _ ekkor megszólalt Csiba Pista, és arról ff kezdett szavalni, hogy mindez náluk 5 teljesen másképp fest, és hogy az asszonyragaszkodás, -szeretet éppen abban nyilvánul meg legjobban, miként fogadja a férjét, ha az este későn tér haza a kocsmából. — Az én feleségem valóságos angyal! - mondta. - Mihelyst leszáll az est, bezárja a ház ajtaját és lefekszik aludni. Nagyon jó alvó, s hogy nekem se kelljen felvernem, nyitva hagyja a hálószobánk ablakát, amelyen én szép csendesen belépek. Nem gyújtok villanyt, levetkőzöm, és bebújok mellé a meleg ágyikóba. Egyetlen szó, annyi se hangzik el köztünk. Mondhatom, angyali teremtés!... Mindenki irigykedve meredt Csi- bára, aki tüntető magabiztossággal emelte ajkához a söröskorsóját. Hanem ült abban a társaságban két mindenre kapható cimbora, két szabad madár, olyan, akinek egyetlen emberi mérték átlépése sem okozott gondot. Nyomban összevillant a szemük, cinkosan egymásra hunyorítottak, és mind sűrűbben kezdték hordani asztalukra az italt. Azon mesterkedtek, hogy Csiba mielőbb elázzon. És valóban, Csiba csakhamar két könyökkel kezdte támasztani az asztalt. Ekkor az egyik jómadár észrevétlenül lelépett, hogy kitapasztalja Csiba szavainak valódiságát. Rá is lelt az angyali feleség portájára, s örömmel tapasztalta, hogy a dicsekvő férj minden szava színtiszta igazság. Halkan kitárta az ablakot, belépett a szobába, lerúgta a cipőjét, letolta a nadrágját, és zsupsz, már be is surrant a jó meleg ágyikóba. Az asszony csendesen pihegve, békésen aludt. Óvatosan hozzátörlesz- kedett, forró hátához tapadt, s mármár megtalálta a mennyországba vezető utat, amikor az asszony váratlanul megelevenedett, riadtan felült, és sikoltozni kezdett. Az éjszakai látogató nyomban kiugrott az ágyból, szélsebesen felkapta a cipőjét, nadrágját, és már kívül is volt az ablakon. Ahogy távozott, úgy tért vissza a Sárgarigóba, és mintha mi sem történt volna, odatelepedett az asztalhoz. Senki se vett észre semmit. Hanem azon az estén a hazatérő Csiba Pistát nagy meglepetés érte: az ablakot zárva találta. Kopogtatott, de az asszony semmi életjelt nem adott magáról. Mindezt felettébb gyanúsnak találta. Dörömbölni, zörgetni kezdett, kiabált, mert elöntötte a féltékenység. Azt hitte, hogy a felesége rejteget valakit odabenn. Amikor a rémült asszony nagysokára ajtót nyitott, szimatolva végigfutott az egész lakáson, s alig hallotta feleségét, aki arról faggatta, nem járt-e itthon tíz óra tájban. — Nem! Nem voltam itthon... Az asszony falfehéren elmondta, hogy valaki tíz óra tájban bemászott a nyitott ablakon, és odabújt melléje az ágyban, de ő nyomban észrevette, hogy nem a férje jött meg, mert az illető nem öltött pizsamát. Kiáltozni kezdett, mire az idegen elmenekült. Csiba Pista ettől a történettől nyomban kijózanodott. Kapirgálni kezdett benne a gondolat, hogy az ő locsogása okozta a bajt. Erről persze a feleségének nem szólott. Azt sem sejtette, ki akarta helyettesíteni a hitvesi ágyban. Viszont az est következményeit teljes mértékig viselnie kell. Többé nem várja nyitott ablak. Zörgetnie kell, s neki is végig kell hallgatnia az álmából felriasztott felesége zsörtölődését. Szőke József
