Vasárnap - családi magazin, 1993. június-december (26. évfolyam, 23-52. szám)
1993-10-10 / 40. szám
Egy állami gazdaság vergődése Hosszan kanyarog az út Várgede irányába, s szinte követi a Rimaszombattól ebbe az irányba húzódó domborzat nyomvonalát. Nyomában pedig a szegénység, írhatnánk stílszerűen, minden bántó szándék nélkül, hiszen az elmúlt negyven év nagy menetelése során az érdekek perifériájára szorult vidéken az elmaradt iparosítás miatt még valóban szemmel láthatóan kísért a múlt öröksége. Itt ugyanis jóformán csak a mezőgazdaság és a helyi ipar tud munkaalkalmat biztosítani az embereknek, s így a hazai agrárágazat elhúzódó válsága még szembeötlöbben mutatja a vele és belőle élők kényszerhelyzetét. Várgede vélhetően nem az itteni székhelyű állami gazdaságról, sokkal inkább őslakosairól „híres“. S noha az 1800 lélekszámú község lakosainak több mint egyharmada roma származású, napjainkban nemcsak ez okozza itt a legnagyobb problémát. Az egyre nyomasztóbb gazdasági válság terheit ugyanis nemre, fajra és bőrszínre való tekintet nélkül egyformán érzik az itt élők. Kifejezetten érvényes ez a Vár- gedei Állami Gazdaságra, amelyet nem is olyan régen vélhetően központi ukázra hoztak létre a környék eléggé gyenge feltételek között gazdálkodó mezőgazdasági szövetkezeteiből. Az 1985-től működő állami gazdaság azonban úgy tűnik, a szlovákiai mezőgazdaság válságokkal tűzdelt átalakításának „eredményeként“ tizedik „születésnapját“ sem éri meg. Hacsak nem talál olyan vevőre, aki hajlandó a csőd szélén álló gazdaságot megvásárolni. Az állami gazdaságok privatizációjának többször megváltoztatott koncepciója szerint rövidesen a nagyüzemi mezőgazdaság egykori gyöngyszemei is kalapács alá kerülnek. Tény azonban, hogy az eléggé gyenge gazdaság után nem kapkodnak a vevők. Sőt, az eddigi vezetés sem mutat túlzott hajlandóságot a vállalat megvételére.- Mi már csak a kegyelemdöfésre várunk - kezdte a beszélgetést Kamii Ramaj, az állami gazdaság igazgatója. - Valójában az idei rendkívüli szárazság már az utolsó csepp volt a pohárban, hiszen a gabonafélékből megközelítőleg két és fél tonna körüli hozamokkal nincs sok esélyünk a túlélésre. így egyik napról a másikra élünk. A több mint négyezer hektáron gazdálkodó mezőgazdasági nagyüzemben az előző évek átlagához viszonyítva másfél-két tonnával kisebb hozamok születtek, bár kétségtelen, ebben közrejátszott az is, hogy az utóbbi két évben már alig jutott műtrágya a földekre, sőt a körbetartozásos fizetésképtelenség miatt gyakran a szükséges agrotechnikai műveleteket sem tudták teljes egészében elvégezni. Nem meglepő, hogy a gazdaság ez év első hat hónapjában 23 millió korona veszteséget produkált, bár ebben benne van az a 18 millió is, amit a már felszámolt szarvas•V , •- . * > Petrik László: A mai mezőgazdaság kész katasztrófa tartja üdvözítő módszernek. Ennek egyik alapelve, hogy a vállalatok eladásakor az egész céget megvásárolni szándékozó van előnyben. A várgedei ÁG jelenlegi helyzetében viszont kevés a valószínűKamii Ramaj: .Mi már csak a kegyelemdöfésre várunk... marhatelep hozott össze. Ilyen állapotban várja tehát a privatizáció soron következő lépését, amelynek során végre valódi tulajdonos kezébe kéne kerülnie az állami vagyonnak. A gazdaság használatában levő földterületek tulajdonlapjai rendezettek, a közösen felépített beruházások vagyonmegosztása körül azonban gondok adódhatnak, vélekedett az igazgató. A privatizáció jelenlegi koncepciója napjainkban a versenytárgyalások útján történő értékesítést Oláh László: A mi munkánkat nem fizetik meg' sége annak, hogy a vállalatot egészében megveszi valaki. Talán csak a külföldi tőkében reménykedhetnek.- A vállalat vezetése igyekezett alkalmazkodni a megváltozott körülményekhez. A hétszáz egykori alkalmazottból ma már csupán alig valamivel többen mint háromszázan maradtak, leépítettük a melléküzemági fémmegmunkáló, építőipari és textilfeldolgozó részleget. Az állatállományhoz is kénytelenek volunk hozzányúlni, az eredetinek is ma már csupán a 20 százaléka van meg. A megcsappant állományt is csak addig tarthatjuk, amíg a takarmányalap ezt lehetővé teszi, az idei gyenge eredmények azonban nem kecsegtetnek nagy reményekkel — vélekedett Kamii Ramaj. A kilátástalanság érezhető az igazgató szavaiból. Az ágazat közismert pénzügyi helyzete miatt nem meglepő, hogy a „majdcsak lesz valahogy“ hangulat lett úrrá rajta. Ilyen hangulatban pedig nehéz a jövőt tervezgetni. A reménytelennek tűnő helyzetből eredő bizonytalanság az itt dolgozók életében még hatványozottabban jelentkezik. Hiszen a környéken aligha talál magának munkát, aki a gazdaságtól megkapja az elbocsátást. A dolgozók között érezhető a munkahelyféltésből eredő óvatosság és feszültség. A gazdaság mechanizációs részlegén „fájront“ felé közeledik az idő. A műhelyben többen is összeverődnek. A téma, mint általában, a gazdasági helyzet. Folyik a panaszáradat.- 1977-ben is annyit kerestünk, mint most, viszont az árak azóta legalább háromszorosára emelkedtek. Nagyon nehéz lett a megélhetés, munka pedig alig akad. A gépek állnak, nincs alkatrész. Ha bármit vásárolunk, mindenért készpénzzel kell fizetni, s amint halljuk, nekünk a feldolgozó üzemek milliókkal tartoznak - kesergett Karkus Gyula.- Sajnos, minden nagyon bizonytalan. A vezetés pedig hallgat. Azelőtt legalább tízperces gyűlések voltak, most az sincs - vélekedett Kovács Barna.- A mai mezőgazdaság: kész katasztrófa. De higgye el, nem a benne dolgozókon múlik, hogy idáig jutottunk, hogy maholnap az országnak nem lesz mit ennie - fakadt ki Petrik László. - Persze, egyesek nagyon könnyen elfelejtik, hogy hiába lesz repülőgépünk, rakétánk meg egyéb csodamasinánk, ha nem lesz mit ennünk. A miniszterek és a képviselő urak magas fizetésért elsősorban azon morfondírozhatnának, hogyan lakjon jól a nép. Mert a melós hiába dolgozik, a munka nincs megfizetve, s manapság már faluhelyen is drága az élet - mondják egyszerre többen is.- Egy pár cipő áráért nekünk 3—4 napot kell dolgoznunk. A mi munkánkat nem fizetik meg rendesen - vetette közbe Oláh László. -Ráadásul az ostor is általában rajtunk csattan. Csak egy példa: míg a kétkezi dolgozóknak több mint a felét elbocsátották, az irodákból jóval kevesebben maradtak munka nélkül. Bizonytalansággal elegyített keserű reménykedés. Talán ez a legjellemzőbb kifejezés arra, ami az itt élők életérzését napjainkban meghatározza. Sokuknak fogalma sincs, hogyan alakul a sorsuk, ha a gazdaság netán tönkremegy. Helyhezkötöttségük egyben kiszolgáltatottságuk alapja is, hiszen itt naponta kényszerülnek szembenézni a gazdasági rendszerváltás kemény, gyakran hátrányosan megkülönböztető kihívásaival, miközben szemük előtt zajlik annak az ágazatnak a vesszőfutása, amely valaha munkát és megélhetést biztosított nekik. Ma azonban már a munka is kevés, a megélhetésről pedig ne beszéljünk, fgy hát csak reménykednek abban, hogy a gazdasági perifériákon sem bénul meg az élet. Hogy nem Adynak a magyar ugarról szóló bús szomorkás verssorai jutnak majd eszébe a véletlen látogatónak, aki pár év múlva erre téved. T. Szilvássy László (Méry Gábor felvételei) A szenei alapiskola I. B osztálya Felső sor Piroska Tibor, Laki Róbert, Takács Róbert, Horváth Tibor, Csaszny Gyula Középső sor Halay Adrián, Spalek Gábor, Kubicsek János, Kempesky Edgár, Radimák Gábor, Fülöp Mátyás, Rigó Pál, Toronyi Roland Alsó sor Fülöp Júlia, Nagy Viktória, Takács Krisztina, Barányi Noémi, Sipos Romana, Polák Karin, Szalay Katalin Kovács Péter igazgató, Fülöp Imréné osztályfőnök (Prikler László felvétele) A dunaszerdahelyi Szent János Alapiskola I. B osztálya Álló sor: Lakatos Gábor, Fatona Márta, Varga Henrietta, Csóka Gizella, Virág Csaba, Kiss Melinda, Molnár Gábor, Báláz Patrik, Szabados Gábor Ülő sor: Vajas József, Edmár Ilona, Mészáros Melinda, Cseh Lajos, Kapronczai Zsuzsanna, Papp Csaba, Rózsa Sándor, Venesz Andrea Aranyossi Teodóra igazgató, Uher Rudolf osztályfőnök (Vas Gyula felvétele) 1993. X. 10.