Vasárnap - családi magazin, 1993. június-december (26. évfolyam, 23-52. szám)
1993-10-03 / 39. szám
i/asárnap 5 19 93. X. 3. ADALÉKOK A CSEHSZLOVÁKIAI MAGYARSÁG 1945-1949 KÖZÖTTI TÖRTÉNELMÉHEZ SZALATNAI REZSŐ (1904-1977) a húszas évek második felétől vállalt egyre nagyobb szerepet — a Sarló, majd a Masaryk Akadémia körüli munkálkodásával - az első Csehszlovák Köztársaság magyar szellemi életében. A második világháború évei alatt, a hitleri segédlettel létrejött önálló Szlovák Köztársaság „összezsugorodott“ kisebbségi magyar irodalmának — Fábry Zoltán perifériára szorulása után - Szalat- nai lett (Peéry Rezső társaságában) a legnagyobb tekintélye, meghatározó szavú vezéralakja. Központi szerep jutott neki a csehszlovákiai magyarság 1945-1948 közötti üldöztetésének idején, azaz a csehszlovákiai magyar irodalom második világháború utáni nyitányának első szakaszában is. Továbbra is Pozsonyban marad, s az üldözöttek ügyének első számú szószólója lesz valamennyi szóba jöhető fórum előtt. Illegális érdekvédelmi szervezetet és az egész országot átfogó segélyszolgálatot épít ki: az általa kifejtett érdek- képviseleti és érdekérvényesítési tevékenységének azóta sem akadt sok párja a csehszlovákiai magyarság történetében. Ugyanekkor sorsüldözött nemzeti kisebbsége bel- és külpolitikai, illetve diplomáciai képviseletének szorgalmazásában és ellátásában is múlhatatlan érdemeket szerzett. Fennmaradt levelezése és töredékes naplója a korszak tanulmányozásának kimeríthetetlenül gazdag kútforrása. Nem áll be törés Szalatnai írói és publicisztikai munkásságában sem: memorandumai, tanulmányai, esszéi és publicisztikái közül jó néhány a csehszlovákiai magyar irodalom, írásbeliség legjobb teljesítményei közé tartozik, s rangos helyet foglalnak el összmagyar viszonylatban is. Ezekben az írásaiban elsősorban érvelésmódjának higgadtsága, nyelvezetének hajlékonysága, érzelmeinek árnyalt kifejezése hat meggyőző erővel. Közülük talán mindenekelőtt A csehszlovákiai magyarok 1918 és 1945 között című, egészen a legutóbbi időkig kéziratban (és feltehetően befejezetlenül) maradt memorandumát lehetne kiemelni, amely valamikor az 1945-ös és 1946-os esztendő fordulóján, Fábry memorandumát, A vádlott megszólalt némiképp megelőzve, de azzal legalábbis párhuzamosan íródhatott. Szalatnai emlékirata szöges ellentéte Fábryénak, melyben nem érzelmeinek és indulatainak szén vedélyes hullámzása, hanem a higgadt és józan érvelés meggyőző erejébe vetett hite dominál. Az első Csehszlovák Köztársaság, valamint a második világháború alatti Szlovák Köztársaság kisebbségi magyar szellemi életéről, viszonyairól például kevés érzékletesebb és pontosabb elemzést ismeA második világháború utáni csehszlovákiai magyar irodalom kezdeti szakaszának szélesebb összefüggésekben is értékelhető, az összmagyar irodalom mércéjével is mérhető csúcsteljesítményei az értekező próza és az irodalmi publicisztika terén születtek. Ezen belül is kiemelkedik Szalatnai Rezső, Peéry Rezső és Fábry Zoltán tevékenysége, valamint Sas Andor és az akkor még egyetemista korú Décsy Gyula egy-egy munkája. Á „VÁDAK VÁDJA: MAGYARSÁGOM.. “ '' (RÉSZLET) AZ ÉRTEKEZŐ ÉR ÓZ A ÉS A PUBLICISZTIKA rünk ennél a memorandumnál. Kiindulási pontja a következő: „A szlovákiai magyarok nem voltak fasiszták, nem voltak bűnösök e háború felidézésében és viselésében. A szlovákiai magyarok nem árulták el a Csehszlovák Köztársaságot, még kevésbé borították uzt fel. A szlovákiai magyarok nem vétettek egy ma- kulányit sem a szlovák nemzet érdekei ellen, még kevésbé a cseh nemzet és érdekei ellen.“ Tanulmánya, mely feltételezhetően azzal a szándékkal íródott, hogy Peéry Rezső és Fábry Zoltán memorandumával együtt egy közös kötetben is megjelenik, e tétel igazolási eljárásaként is értelmezhető: „Amit itt állítunk, az emberileg meghatározó té- nyék és igazságok krónikája, krónika, mely minden sorával nyugodtan és rendületlenül néz körül. Fel akarjuk vázolni a szlovákiai magyarság helyzetét 1938-ig s utána mind a mai napig. Pontosan ki kell mutatnunk, mit jelentettünk a régi Csehszlovákiának, mily szerepünk volt a Szlovák Köztársaságban a háborü alatt, s mi volt a hivatásunk Magyarország felé.^Egy bírói tévedést szeretnénk megakadályozni, amelyért egykor senki sem fog felelősséget vállalni.“ Szalatnai egyidejűleg példát mutatott arra is, hogy bár a csehszlovákiai magyar sajtót betiltották, e sokat szenvedő néptöredék íróját ezzel még nem feltétlenül némították el, hiszen rajta (is) múlott, hogy publikált-e - miként Szalatnai: akár szlovák nyelven (a Tyzdenben, a Prácá- ban, a szlovák rádióban), akár magyarországi lapokban (a Képes Világban, A Szabad Szóban az Új Magyarországban, a Válaszban, az Új Otthonban stb.) - tovább. Ez időben született kispublicisztikái közül talán mindenekelőtt az Üdvözlet Pozsonyból, a Kiáltvány a világhoz, a Lőcsei almák és a Háromévi vakáció lehetnének a csehszlovákiai magyar irodalmi publicisztika és esszéírás mindenkori antológia-darabjai. A magyar iskolák bezárásának, a magyar diákok szlovák iskolákba kényszerítésének következményei fölött töprengő Háromévi vakáció tanulsága - a magyar tanítási nyelv betiltására, illetve visszaszorítására napjainkban irányuló szlovák törekvésekre gondolva - ma is tisztán cseng: „Comenius nem kapcsolta össze az anyanyelv érvényét a nemzeti hatalommal. Ez korunk legújabb találmánya. A nagy nevelő csak megállapította, hogy a nevelésnek az anyanyelvi tanítás az alapja. A lélektan azóta bebizonyította, hogy e tételnek bárminő megkerülése egy életen át tartó bizonytalanságot, zavart és tökéletlenséget nyújt ajándékba az embernek. Kétéltű, őszintétlen, ravaszdi embereket nevel, tehát jel- lemtelenséget hoz uralomra. Természetes és egyenes jellem csakis az anyanyelv egyszerű, természetes, félelem nélküli gyakorlatában nőhet fel. Akinek mások előtt nyelvet kell váltani, aki csak suttogva mondhat imát, akinek nem szabad énekelni azt a nótát, melyet az édesanyjától tanult, elferdül. S elferdült emberek mindenre képesek. Képesek elsősorban arra, hogy adott pillanatban azonos hévvel forduljanak az ellen, amit kínai szolgaudvariassággal követtek előbb. (...) Az anyanyelvet nem lehet más nyelvvel helyettesíteni. Az anyanyelv zsinórmértéke az embernek, amelyhez hasonlítani, amellyel egyeztetni, mérni, értékelni, becsülni szoktunk valamit más nyelvek domíniumaiból. A janicsárjellem az anyanyelv elfeledésével és elfeledtetésével kezdődik. Egyetértünk azokkal, akik óva intik a művelt nemzeteket a janicsárok térhódításától.“ Az író 1938 és 1948 közötti írásaiból, újságcikkeiből Kisebbségben és igazságban címmel 1970-ben jelent meg Pozsonyban egy nem túl terjedelmes válogatás. Szalatnai pályájának (cseh)szlovákiai szakasza 1948 júniusában zárult le, amikor is családjával együtt áttelepült Magyarországra. Felvidéki, illetve (cseh)szlo- vákiai magyar identitástudatát azonban továbbra sem vesztette el, s mindvégig úgy tekintett a csehszlovákiai magyarokra, mint „honfitársaira“, „akiktől semmiféle áttelepítés“ nem tudta elválasztani. PEÉRY REZSŐ (1910-1977) is Pozsonyban élte meg a második világháború végét. A Sarlótól Fábry Zoltán radikálisan baloldali lapján, Az Úton keresztül vezet az ő pályája is a polgári életeszmény, tolerancia és értékek mindenekfeletti tiszteletéig, minden körülmények közötti vállalásáig. Miután Esterházy János pozsonyi Magyar Hírlapja az 1944. októberi nyilas fordulat után beszüntette megjelenését, állás nélkül maradt, mi több, a háború utolsó napjaiban bujkálni kényszerült. Emberitársadalmi felszabadulást vár, sorsa jobbra fordulásában reménykedik, épp ezért éri villámcsapásként a csehszlovákiai magyarság sorsának tragikusra fordulása. Állampolgárságot szeretne, ám kérelmét elutasítják. A Nemzetközi Vöröskereszt pozsonyi kirendeltségénél teljesít szolgálatot, illetve Szalatnai Rezső legközelebbi barátjaként és munkatársaként memorandumok és tiltakozó levelek megszövegezésében, segélyakciók megszervezésében, a csehszlovákiai magyarság alapvető létérdekeinek képviseletében, a csehszlovákiai magyarság tragédiája iránti figyelem felkeltésében vállal tevékeny részt; írók, köztisztviselők, politikusok és diplomaták tárgyalópartnere. 1946 tavaszán Budapestre menekül. Ez időből ismert két legkorábbi munkája, a Memorandum a csehszlovákiai magyarok helyzetéről és a Hét sovány esztendő gazdag termése (ez utóbbi alcíme: A szlovákiai magyarok második kisebbségi korszakának tanulságai 1938-1945) remekbeszabott elemzés a (cseh)szlovákiai magyarság második világháború alatti, s közvetlenül a háborút követő helyzetéről. Értékeit tekintve ez utóbbinak Szalatnai Rezső és Fábry Zoltán memorandumai, „nemzetiségi apológiái“ tőszomszédságában a helye, ám jelentőségét növeli az a tény, hogy hármuké közül egyedül az ő emlékirata jelent meg nyomtatásban - Szabó Zoltán budapesti Valóságának 1946. 3-5. számában — rögtön a megírása után. Az alaphang, az intonáció ugyanaz, mint Szalatnai memorandumáé és Á vádlott megszólaló: „A romokon és letargián túl a csehszlovákiai magyar kisebbség általános helyzete olyan, mint az elítélté, aki a kegyelem reménye és az ítélet végrehajtása feletti félelem között hánykódik a siralomházban. (...) A sors különös iróniája, és sajnos, kegyetlensége, hogy az úgynevezett kollektív háborús felelősség legsúlyosabb terheit annak a közü- letnek kell elviselnie, melynek ésszerű és erkölcsös viselkedése a legnagyobb rosszindulattal sem vitatható, s mely hét esztendőn keresztül annak a rendszernek csendesen tűrő áldozata és ellenzéke volt, mely rendszer állítólagos híveiként és támaszaiként gyakorolnak most rajta súlyos megtorlást: a fasizmusé. Ez a közület hétesztendős megpróbáltatásai alapján vádbeszédre készült, és most védekeznie kellene - ha bírái meghallgatnák.“ Peérynek a csehszlovákiai magyarság tragédiájáról, a menekültek szívszorító helyzetéről, a cseh-szlo- vák-magyar kiegyezés szükségességéről szóló tanulmányainak és jegyzeteinek, valamint érzékeny tollal papírra vetett, lírai hangú vallomásainak javarésze megfelelnek a minőség és az igényesség legszigorúbb követelményének is (Hontalan ember magánbeszéde, Védőbeszéd a szlovákiai magyarok perében, Gondolatok a tehervagonban, Őszi napok Pozsonyban, Érsekújvár 1947-ben, Zsoltár férfihangra). Ezekből az írásaiból a Gondolatok a tehervagonban, avagy Védőbeszéd a szlovákiai magyarok perében (Pozsony, 1993) című kötetben olvasható válogatás. Budapestről Mosonmagyaróvárra, majd Soprbnba került tanárnak, ahol nem múló honvágytól gyötörve pozsonyi, illetőleg szlovákiai önazonosságtudatát továbbra is sikerült megőriznie. Életének első harminc -harmincöt évéről később, már az 1956-os forradalom utáni ausztriai, majd (nyugat-)németországi emigrációjában is a szlovákiai(felvidéki) -magyarsághoz tartozás tudatával emlékezett meg. Tóth László A párkányi alapiskola I. E osztálya Felső sor Kuklis Krisztina, Csenger Erzsébet, Bagó Katalin, Bagó János, Mészáros Tamás, Fodor Ildikó, Keszegh Pál, Simon Balázs, Szabados Szabolcs Középső sor Speh Gergő, Kormos Mónika, Kubinyi József, Tóth Katalin, Gáspár Réka, Kocner Andrea, Ronovszky Róbert, Kuczman Gergő Alsó sor Rekli Tamás, Czuczor Mónika, Kollár Anita, Búcsi Erzsébet, ölvedi Veronika, Vodicka Éva, Szász Dominik, Pekaj Kálmán, Opálka Gabriella, Hérán Veronika, Paraj Zsolt, Vanco Ildikó Bálint Ernő igazgató, Himmler Zsófia osztályfőnök A rétéi alapiskola első osztályosai Sloboda Katalin, Uhrovics László, Ozsvald István, Kovács Róbert Varga Valéria osztályfőnök (Prikler László felvételei)
