Vasárnap - családi magazin, 1993. június-december (26. évfolyam, 23-52. szám)
1993-09-26 / 38. szám
« ADALÉKOK A CSEHSZLOVÁKIAI MAGYARSÁG 1945-1949 KÖZÖTTI TÖRTÉNELMÉHEZ Változatok az ellenállásra • Könyvkiadás, oktatás, lelkigondozás A kassai kormányprogram XV. fejezete a kultúrájától: nyelvétől, iskolájától, művelődésének különböző formáitól, lehetőségeitől fosztotta meg a csehszlovákiai magyarságot. Teljes mértékben igazat kell adnunk Janics Kálmánnak, amikor úgy vélekedik, hogy „hatszázezernyi polgárt négy évre kizárni az emberi kultúrából, ez otrombább barbárság volt, mint a délafrikai apartheid kilengései”. Természetes hát, ha a szóban forgó időszakban - 1945-1949 között - mint annyi mindenről, szervezett és legálisan folyó csehszlovákiai magyar könyvkiadásról sem beszélhetünk. Ennek ellenére mégis számon kell tartanunk néhány olyan, ez idő tájt megjelent kiadványt, mely fenntartás nélkül besorolható a (második világháború utáni) csehszlovákiai magyar kultúra egészébe. S itt most nemcsak az érsekújvári (és környéki) fiatalok Szent György Kollégiumának illegális füzeteire, s nem is csak egy-egy, a csehszlovákiai magyar kultúrának is részét képező, szlovákul vagy éppen Magyarországon megjelent, már ugyancsak említett kiadványra (Egri Viktor, Sas Andor szlovákra fordított köteteire, vagy Kövesdi László Szegeden, netán Garai István Békéscsabán megjelent verseskötetére - a Mesekirályra) gondolunk De még nem is csak az olyan kuriózumszámba menő hivatalos kiadványra, mint amilyen a prágai Földművelésügyi Minisztérium gondozásában napvilágot látott, bizonyos Jindfich PrekS mérnök és Margita Koczka-Wiczková által összeállított cseh-magyar nyelvű szótár volt. A dolog érdekességét fokozza, hogy a szótár a Csehországba elhurcolt szlovákiai magyaroknak a helybéliekkel való érintkezése megkönnyítésére jelent meg 1947-ben a következő - kissé nyakatekert - címmel: Csehül a magyar gazdasági munkások használatára (Kézikönyv cseh-magyar társalgással gazdasági munka közben). Tudomásunk van ugyanis az izsai Németh Menyhért által ez idő tájt nyomtatott magyar nyelvű imádságos könyvekről, s magyar imakönyveket adott ki 1946-1947-ben a komáromi bencés rendi paptanár, Bíró Lucián is. Az ő nevéhez fűződik egy 1948. évi, tehát feltételezhetően még az előző év utolsó heteiben napvilágot látott kalendárium kiadása is (Kalendárium 1948). A 96 lapos kiadványt teljes egészében kalendáriumi tartalommal- naptári résszel, hasznos tudnivalókkal és tanácsokkal, vallásos tárgyú megemlékezésekkel és idézetekkel, elmélkedésekkel, továbbá anekdotákkal, adomákkal és egyéb olvasnivalókkal (például Gárdonyi Géza és Sík Sándor egy-egy művével) - töltötte meg az összeállító. Ami szembetűnő: sehol egyetlen szó sem árulkodik benne közvetlenül a csehszlovákiai magyarság sanyarú sorsáról, az őt létében fenyegető helyzetétől. Ezzel szemben a kalendárium minden egyes lapja a magyar szó varázsával, a szép, szabatos, tisztán csengő magyar beszéd megszólaltatásával, az igazi emberi értékek: a jóság, a türelem, a megértés, a kitartás hirdetésével tüntetett az adott helyzet ellen. Ami már önmagában is nagy dolognak, forradalmi tettnek számított azokban a sötét esztendőkben. Az ellenállás szép példáit jelentik azok a megmozdulások is, amelyek szembeszegültek a csehszlovákiai magyarságot eltiporni vágyók akaratával. Tudunk például néhány tünte- tésszámba menő magyar nyelvű műkedvelő színielőadásról vagy műsoros est megszervezéséről is (igaz, ezen estek szervezői és szereplői később mind az elsők között kerültek föl a kitelepítendők listájára). Ugyanígy nagyon sokan akadtak a magyar tanítók és papok között, alrilc a tiltás, a törvényen kívülre helyezés ellenére is vállalták - akár illegálisan, magánórákat adva - az oktatást, illetve - Csehországba deportált- híveik lelki gondozását Köztudomású, hogy a magyar tanítási nyelvű iskolákat a Szlovák Nemzeti Tanács rendeletével még 1944 szeptemberében betiltották. A magyar iskolákban azonban a szovjet katonai városparancsnokságok tudtával és beleegyezésével, sőt olykor védelme alatt eleinte változatlanul tovább folyt az anyanyelvi oktatás egészen addig, amíg a közigazgatási teendőket át nem vették a szlovák polgári hatóságok. Kevésbé ismeretes viszont a tény, hogy a csehszlovák hatóságok intézkedései több helyütt is a magyar szülők elszánt ellenállásába ütköztek, s volt város - például Komárom ahol tiltakozó megmozdulásokra, tüntetésekre is sor került! Komáromban például Bíró Lucián irányítása alatt 1945 tavaszán a tiltás ellenére is tovább folyt a gimnáziumban a magyar nyelvű oktatás. Később pedig, amikor ez végképp lehetetlenné vált, illegálisan' folytatódott tovább. Így kerülhetett sor arra, hogy komáromi magyar gimnazisták még 1946-ban is tehettek érettségit, átszökdösve a Dunán, a város Magyarországhoz tartozó részében. De faluhelyen is nagyon sok esetről tudunk, amikor tanítók és papok, sőt, idősebb diákok vállalták az iskola nélkül maradt kisdiákok tanítását. Munka Jenőné zsigárdi tanítónő például a következőkről számolt be egyik levelében, 1947. június 19-én testvér- öccsének, Dobossy Lászlónak: „...mióta Jenő elment, én vettem át az ő magántanulóinak a tanítását is, és különösen most, a vizsgák előtt úgy el voltam foglalva, hogy az utolsó tanítványom minden este fél tízkor ment el. Nem akartam, hogy a gyerekek tanulásában fennakadás legyen, azért a megkezdett anyagot be akartam fejezni. Most 15-én már befejeztem az iskolai évet 40 elemistával és 5 polgáristával.” Sokan jártak a csehszlovákiai magyar diákok közül - ezúttal is a határon átszökdösve - a határhoz közeli magyarországi városok iskoláiba, kollégiumaiba. Érzékletes képet festett erről másfél-két évtizeddel később Dobos László a Földönfutók regénynyitó fejezetében. Roncsol László pedig így emlékezett vissza ezekre az időkre: „... a szülői háztól való távolság mellé a veszély és a törvényen kívüli, illetve az ideiglenes állapot élménye is társult, hiszen sohasem tudtam, hogy innen vagy onnan való távozásommal egyfelől (a lakosságcsere miatt) a falumba, másfelől (ha tudniillik a haláron el találnak fogni, vagy ha valaki otthon följelent, s én hatósági felügyelet alá kerülök) az iskolába visszatérhetek-e még. Végül is a lakosságcserét, mielőtt a mi vidékünkön is sor kerülhetett volna rá, leállították, ez a veszély tehát idővel megszűnt; elfogni elfogtak ugyan, s be is kísértek egyszer, de a magyar oldalon, s nem csináltak nagyobb ügyet a dologból; végül 1949 nyarán valóban följelentett bennünket valaki, be is szállítottak a nővéremmel együtt a nagymihályi járásbíróság fogdájába, de némi bírói ravaszság árán a késő délutáni tárgyaláson amnesztiát kaptunk, s még aznap estefelé haza is eresztettek bennünket. Akkor ugyanis már új légkörben s nagyvonalúan kezelték az ilyen ügyeket, bár mi a cella falán még elég riasztó üzeneteket találtunk, éppen magunkfajta magyar diákok ceruzájából, ilyenformán: »Itt ültem tiltott határátlépésért két hónapot«, nővérem nem csekély rémületére.” A Magyarországra menekült, átszökdö- sött vagy áttelepített csehszlovákiai magyar diákok ügyének rendezésével Krammer Jenő foglalkozott különösen nagy felelősséggel az Üj Otthon hasábjain megjelent írásában (Mi legyen kallódó ifjúságunkkal; Még egyszer a kallódó ifjúságról), Az otthon maradt és szlovák iskolába kényszerült kisdiákok problémáiról szólt Háromévi vakáció című töprengésében Szalatnai Rezső. Különösen fontos szerep jutott 1945-1948 között a csehszlovákiai magyarság megtartásában a papoknak, akik közül tilalom ellenére is sokan vállalták - számolva a megtorlással is - a magyar nyelvű igehirdetést Amikor megkezdődtek - csehországi munkaerőtoborzás címen - a deportálások, a Cseh- és Morvaországba hurcolt magyarok ezrei maradtak lelki gondozás nélkül. „Az állampolgárságuktól a kassai kormányprogramban megfosztott, kilátástalan sorsra ítélt magyarokat lehetőségeikhez képest az egyházak próbálták fölkarolni - írja a kérdésről Varga Kálmán történész. - Ennek eszköze volt az önkéntes papi misszió is, amelyet fiatal katolikus káplánok, papok végeztek Csehországba kiutazva.” De nemcsak a katolikus, hanem a református és evangélikus egyház is vállalta az effajta szolgálatot. A csehországi misszióban részt vevő papok közül a katolikusok Burián László és Havassy Gyula mellett a református Tóth Kálmán vagy az evangélikus Smid István Lehel nevét lehetne itt példaként megemlíteni. Ezeknek a papoknak sokszor a legszigorúbb büntetés veszélyével is szembe kellett nézniük önzetlen cselekedetükért. Tanulságos e tekintetben Smid István Lehel példája, aki ellen 1948. január 20-án országos körözést adtak ki, s miután elfogták, börtönbe vetették, majd hosszabb ideig tartó vallatás után kitoloncolták az országból. Szólni kell azonban arról is, hogy nemcsak büntetésből helyeztek magyar papokat szlovák vidékre. Találunk példát arra is, hogy egyes esetekben a jó szándék, a segítségnyújtás nemes gesztusa vezette papjaink elöljáróit ebbéli döntésük meghozatalában. Az egyházfi plébános. Paxy László szól például a Testvérek Krisztusban címmel 1991-ben‘ megjelent visszaemlékezéseiben dr. AmbruS La- zíkról, a püspöki hivatal általános hely nőkéről, aki „arra gondolt, hogy a veszélyben forgó magyar papjait magyarlakta területekről szlovák plébániákra küldi, ahol kevesebb zaklatásnak vannak kitéve”. De Paxy atya könyve olyan esetről is említést tesz, amikor papok - csehországi missziójuk végeztével - visszatérhettek híveikhez, s távolléttlk alatt az egyházügyi hatóságok mindössze csak a helyettesítésükről gondoskodtak. Végezetül a magyar papoknak a színszlovák községekben való ténykedése abból a szempontból sem hagyható említés nélkül, hogy személyes példájuk, magatartásuk a legtöbb esetben éppen az ellenkezőjét bizonyította a magyarokról, mint amilyet a hivatalos, magyar- ellenességben semmiféle határt nem ismerő szlovák propaganda festett róluk. Tóth László * Ahol 1474-ben Mátyás király hált Nem a földszinten található régiségkereskedés vonzott, hanem a latin szövegű tábla, amelyet kései utódok az Úr 1911. esztendejében helyeztek el a falon, s amely tudomására hozza mindenkinek, hogy ott hált meg Hunyadi Mátyás, magyarok királya az Úr 1474. esztendejében. Bámészkodom az emeletes régi ház előtt. A földszinti rácsos ablakokban ódon tárgyak csalogatják a járókelőket. Egy fiatal nő áll meg mellettem.- A régiségkereskedés érdekli? Ma szünnap van, de kérje meg őket, hogy nyissák ki magának. Mondom, nem akarok vásárolni.- Szeretné belülről megnézni a házat, ugye? - Olvas a gondolataimban. — Nyugodtan menjen be, megmutatják magának, nagyon kedves emberek. Lenyomom a kilincset. A kapu nincs kulcsra zárva. * * * Jövőre lesz ötven éve, hogy Viliam Kocún megnősült, és Sze- pesszombatba költözött, a főtér 28- as számú házába, öt gyereket felneveltek, mind az ötöt taníttatták. Egyik fiuk a családjával és egyik lányuk a szülőkkel lakik. Nemrégiben hazalátogatott Izraelből a régi tulajdonos lánya, hogy körülnézzen.- Félt bejönni... -'emlékezik a háziasszony. - Itt született, ebben a házban. Megmutatta, hol volt valamikor a spájz- Az emeleten most a fiam lakik a családjával. Amikor még övék volt a ház, nem volt ennyi szoba. Sírt szegény asszony, visszaemlékezett rá, hogy ebben az udvarban játszott tizenegy éves korában. Az apám megvette tőlük a házat. }rA gyerekeim rá akartak beszélni, hogy adjam el a házat... ” Azóta is egyfolytában javítgatjuk. A házaspár nekem is szívesen mutogatja birodalmát. Jó ideig nem is tudták, milyen híres helyen laknak. - Már nagylány voltam, amikor egyszer megállított valaki, és azl kérdezte: igaz hogy abban a házban laktok, amelyikben Mátyás király szállt meg? Nem tudtam. Sokan bekopognak hozzájuk, főleg magyarországi turisták. Arra kíváncsiak, melyik szobában hált Mátyás király. Hát arról fogalmuk sincs. Előfordult az is, hogy a látogató arra kérte a háziakat, hadd akassza már fel a fogasra a kabátját, hogy otthon eldicsekedhessen vele... A 78 éves házigazda engem is szívesen végigvezet a házon. Az udvar végében álló épületről nem tudni pontosan, mi lehetett valamikor - úgy hallották, itt volt a Sze- pesség első sörfőzdéje. Kocúnék raktárnak használják, de műhelyt is berendeztek ott, mert helyiség van bőven. Micsoda szép lakást lehetne varázsolni a boltíves szobákból! - ábrándozom, a házigazda azonban kizökkent: nézzük meg a pincét. De neki fáj a lába, a villanylámpa is sztrájkol, leteszünk a tervről. Pinceszemlét mégis tartunk, mert a lakóház egész területe alatt pince húzódik, ahová 28 lépcső vezet le. De micsoda pince! Boltíves termek. Rend és tisztaság. Az egyik „teremben” a gyümölcsöt tárolják, a másikban a befőttek sorakoznak a polcokon, a harmadikban szépen berendezett műhely... Hat helyiséget számoltam meg. Egyetlen helyiség nagyobb, mint az én lakásom összterülete. A falak épek, nem látok málló vakolatot, repedéseket. Tisztességes munkát végeztek akkoriban a kőművesmesterek. — A gyerekeim rá akartak beszélni, hogy adjam el a házat és a pénzt éljem fel. - Viliam Kocún hallani sem akart róla. - Azt mondtam nekik, ha én már nem leszek, majd eszetekbe jut, milyen jól tettem, hogy nem adtam el! Most már a gyerekek is igazat adnak a szüleiknek. Az ember sosem válhat meg attól, amit évtizedek munkájával, fáradságával tett széppé. — El nem tudja képzelni, mennyi munkát és pénzt öltünk bele! Maga a ház fenntartása is rengetegbe kerül - a vastag falakat nehéz kifűteni. Kocúnék mégse cserélnék el az otthonukat. A legtöbb munkát maguk végezték, de itt nincs pihenő, mindig akad javítanivaló. Ha Viliam Kocún kilép a házból, elhanyagolt parkot lát maga előtt. Tönkremennek a szép házak, ha üresek, ha nincs gazdájuk. Az utcának azon a felén, ahol ők laknak, csak 25 ember él. Mátyás király látogatása idején mozgalmasabb lehetett itt az élet... Kopasz-Kiedrowska Csilla 1993. IX. 26. (A szerző felvételei) Az emeleten a fiatalok laknak
