Vasárnap - családi magazin, 1993. június-december (26. évfolyam, 23-52. szám)
1993-09-26 / 38. szám
ÚBUJBSBfl Q * 0------------------------------------------ Kristó Gyula - Makk Ferenc ----------------------------------| i í iméii itäMit Anonymus Árpádról mint kiváló hadvezérről emlékezik meg, aki ugyanakkor bővérű emberként jelenik meg munkája lapjain: nem veti meg az evilági élvezeteket, kedvét leli a nagy áldomásokban (Anonymus latin szövegében a szót Aldu- mas alakban magyarul közli), szereti az ételt-italt, gyönyörűséget talál a lovagi tornában, s bohém uralkodóként két kézzel szórja a nem kis véráldozattal frissen megszerzett földet. A névtelen jegyző Árpádról adott jellemzése történetileg nem hiteles. Árpád mint istenként tisztelt, világtól elvonuló főfejedelem aligha volt - a kündékre vonatkozó íratlan szabályok szerint nem is lehetett - hús-vér szereplője ezeknek a tivornyáknak. Amikor Anonymus művét írta, 1210 táján, már elenyészett annak az emléke, hogy Árpád künde méltóságot viselt, s hogy egy kündének egyáltalán hogyan kellett viselkednie. Árpád alakját Anonymus saját elképzelése szerint formázta meg, mintájául az akkor uralkodó fiatal n. András király szolgált Anonymus Árpádról adott gazdag jellemzése nem segít tehát hozzá bennünket Árpád valóságos alakjának megrajzolásához. Árpád egyéniségének, történeti szerepének megértéséhez sokkal többet mond az, hogy nevével egyetlen nyugati kútfőben sem találkozunk. Ezek a források a honfoglalás körüli események leírásában Kurszán (Kuszán) nevétől hangosak. Csalhatatlan bizonyság ez arra, hogy a nyugatiak, akik a honfoglalást követő kalandozások kapcsán szóltak a magyarokról, nem Árpáddal, hanem Kurszánnal találkoztak. Kurszán mint gyula a magyar törzszövétség katonai vezetője volt, nem véletlen tehát, hogy a fegyveres akciókról említést téve az ő nevét örökítették meg. Nem tudjuk megmondani, hogy Árpádnak mint kündé- nek milyen tényleges szerepe volt a magyar honfoglalásban. Olyanféle aktív szerepe semmi esetre sem lehetett, mint amilyennek Anonymus rajzolta. Könnyen lehet, hogy kündeként Árpád katonai szerepet 895-896-ban egyáltalán nem játszott, azt elvégezte helyette a gyula vezetésével a magyar törzsek és a csatlakozott segédnépek katonasága. A fehérló-mondában - nyilván a valóságnak megfelelően - nem Árpád a cselekvő személy, ő csak a háttérből irányított, mások végezték el az új haza tényleges megszerzését Amikor azonban Anonymus munkáját írta, a n. András kori lovagvilágban, a személyes vitézség hiánya a legnagyobb megbélyegzés lett volna Árpádra s az egész tőle származó dinasztiára nézve. A névtelen jegyző a korszellemnek engedett tehát amikor a hadat személyesen vezető, nagyokat evő-ivó, birtokokat két kézzel szóró, bohém fejedelemnek rajzolta meg Árpádot. Amit még Árpádról tudunk, azt továbbra is szinte kizárólag Anonymustől tudjuk, aki tárgyi tévedéseit időrendi botlásokkal is súlyosbította. A honfoglalás kezdő dátumául a névtelen jegyző 903-at adta meg (895-896 helyett), 903-907 közé tette Árpád vezér Zolta nevű fiának születését, akit a szerző 907 előtt - tehát kisgyermekként - össze is házasított egy nem létező bihari vezér leányával. Anonymus azt is tudni vélte, hogy Árpád még életében „Magyarország főembereit és vitézeit megesketve, fiát. Zoltát nagy tiszteséggel veztérré emeltette”. Mindebből csak annyi igazolható, Árpádnak volt Zolta nevű fia. Hasonlóan kétes az is, amit a névtelen jegyző Árpád haláláról ír: „az Úr megtestesülésének 907. esztendejében Árpád vezér is elköltözött ebből a világból. Tisztességgel temették őt el egy kis folyónak a forrása felett, amely kőmederben folyik alá Attila iirály városába. Egyszersmind ott a magyarok megtérése után a Boldogságos Szűz Mária tiszteletére egyház épült, amelyet Fejérnek hívnak.” Árpád halálakor 907. évi dátuma aligha megbízható. Ha ahhoz viszonyítjuk, hogy Anonymus szerint 903-ban kezdődött csak a honfoglalás, akkor legalább ilyen joggal keltezhetjük Árpád halálát 900-ra vagy az e körüli évek valamelyikére. A magyarul Fejéregyháznak hívott királyi kápolna léte a középkori Óbudán történeti tény, de az már igencsak kétséges, hogy a keresztény magyarság ezt a pogány Árpád sírja fölé emelte-e, avagy az erős képzelőerővel megáldott Anonymus juttatta ekként kifejezésre a keresztény utókor tiszteletét az éppen általa „dicsőséges honalapítóvá” megtett Árpád iránt azzal, hogy egy óbudai templomot „kinevezett” Árpád - egyébként ismeretlen - sírja fölé emelt kápolnának. Árpád a fentiek szerint alig fél évtizedig (895-896 és 900 tája között) állt főfejedelemként a magyar törzsszövetség élén. Ez a néhány esztendő azonban a magyarság története szempontjából egyike volt a valóban leginkább sorsfordító éveknek: ekkor foglalta el ugyanis a Kárpát-medencét, későbbi történelme, élete színterét, mai napig hazáját. Árpád éppen emiatt szerzett nevének halhatatlanságot, s ezzel a „honalapító” szerepével kapcsolatos, hogy utódait, a négyszáz éven át Magyarországot kormányzó fejedelmeket és királyokat az ő nevéről Árpád-háziaknak (és nem apjáról, a mintegy negyven évig uralkodó, ám gyászos véget ért Álmosról Álmos-háziaknak) nevezzük. Árpádnak négy fiáról szól Bíborbanszületett Konstantin: Tarkacsuról (Tarhos), akinek másik neve Liüntika (Levente) lehetett, Jelégről (Üllő), Jutocsáról (Jutás) és Zaltaszról (Zolta). Szülési évüket 870-880 közé tehetjük. Árpád 900 körüli halálakor tehát már valamennyien felnőtt korúak voltak. A főfejedelem személye nyilván közülük került ki. FALICSI Árpád közvetlen utódát (vagy utódait) pontosan nem tudjuk megnevezni. Mutat nyom arra, hogy Tarkacsu (Liüntika) követte Árpádot a főfejedelemségben, Anonymus viszont Árpád legkisebb fiát, Zoltát teszi meg az Árpád után következő fejedelemnek. A névtelen jegyzőn kívül a magyar hagyomány nem őrizte meg Zolta fejedelemségének emlékét, mi több, egyáltalán nem hagyományozott ránk egy nevet sem Árpád és Taksony között a magyar fejedelmek listájáról. Egyik magyarországi latin forrás egyenesen úgy fogalmaz, hogy Árpád után „fia következett a fejedelemségben, amit Taksonyban neveztek”. E kútfő tehát Taksonyt Árpád fiának tekintette, holott a valóságban unokája volt. De moért halványult el az Árpádot követő fejedelmek emléke olyannyira, hogy amikor a XI. század végétől kezdődően a keresztény krónikások össze akarták állítani a fejedelmek sorát, nem tudták kitölteni az Árpád és Taksony között tátongó űrt? Anonymus bizonnyal csak azért tette meg Zoltát fejedelemnek, mert tudta róla, hogy Taksony apja volt, s a Xm. század elejének viszonyait szem előtt tartva gondolt arra: a fejedelemnagyapa (Árpád) és a fejedelem-unoka (Taksony) között élt fiúnak, Zoltának is fejedelemnek kellett lennie. Pedig ez a X. százai nomád népeinél éppen nem minősült természetesnek. A besenyőknél sem egyenes ágon, apáról fiúra öröklődött a hatalom, hanem unokatestvérről unokatestvérre, hogy így egyazon nemzetség minden ága részesedjék a hatalomban. Ezzel egyszersmind elkerülték azt, hogy csecsemőre vagy kisgyermekre szálljon az uralom. Hasonló öröklési rendre gondolhatunk a magyarok esetében is. Mindez azonban még nem magyarázza meg, miért felejtették el később Árpád utódainak nevét. Ennek oka abban kereshető, hogy a X. század első felében a törzsszövetségi jelleg háttérbe szorult, a törzsi jelleg megerősödött A magyarság valódi vezetői a 900 utáni évtizedekben nem a törzs- szövetségi, hanem a törzsi vezetők voltak. A törzsszövetségi főnökök hatalma egyre inkább névlegessé vált. A hazai és külföldi források nem az Árpád-házi főfejedelmek, hanem a sikeres törzsi kalandozásokat lebonyolító vezérek nevét őrizték meg. Nem is a magyar hagyománynak, hanem Bíborbanszületett Konstantinnak köszönhetjük, hogy a 900-tól 955-ig eltelt öt és fél évtized Alatt legalább egy főfejedelem nevét ismerjük. A császár 950 táján írt munkájában, miközben felsorolta az Árpád-leszármazottak nevét, szinte mellékesen vetette oda, hogy Árpád harmadik fia, Jutocsa nemzette Falicsit, „a mostani fejedelmet”. Falicsi, aki Konstantin munkájának másik helyén Fali alakban fordul elő (s akinek nevét mai magyarra Fajszként szokták „lefordítani”), immár nem kündeként, hanem fejedelemként, illetve nagyfejedelemként szerepel a császár szövegében. Ez azt a folyamatot jelzi, hogy a kazár eredetű kettős fejedelemség intézménye a honfoglalás után inogni kezdett, s 950-re megszűnt Ekkor már a gyula méltóság sem katonai, hanem bírói tiszt volt, és a hadvezért funkciót az Árpádok ragadták magukhoz. Ez a X. század első felében ugyan nem járt tényleges hatalommal, de későbbi jogigények megalapozását szolgálta. Falicsiról nevén kívül - amelyben „fal” igénk rejtőzik - semmit nem tudunk. Gyanítjuk, hogy 900 körül született. Az, hogy Árpád harmadik fiától származott, jól mutatja: az Árpád fiaitól eredő nemzetségágak között sorba járt a főhatalom. Ezt igazolja az is, hogy Fajszot az az unokatestvére. Taksony követte a fejedelmi székben, aki Árpád negyedik, legkisebb fiától, Zoltától származott. Fájsz fejedelemségének időhatárait sem ismerjük, csak feltételezzük, hogy 955 táján, talán éppen a magyarokat ért súlyos augsburgi vereség hatására adta át a posztot Taksonynak. TAKSONY Anonymus szerint „Isten kegyelméből Zolta vezérnek az Űr megtestesülésének 931. esztendejében fia született, akit Taksonynak nevezett; szép nagy szeme volt és fekete, puha haja, üstöké meg hasonló az oroszlánéhoz”. Taksony e jellemzése légből kapott, s nem vélekedhetünk másként a születési dátumról sem. Bizonyosan tudjuk, hogy Taksony 947-ben egy itáliai zsákmányszerző hadjárat vezére volt, ami elképzelhetetlen lenne, ha 931-ben született volna. Egy tizenhat éves iijú nem állhatott kalandozó had élére. Taksony a legvalószínűbben a X. század első évtizedében, 905 körül születhetett. Neve ugyanabba a körbe tartozik, mint Falicsié. Míg azonban Falicsié magyarul jelenti azt, hogy faló, falánk, Taksonyé törökül értelmezhető jóllakottként. Van olyan forrásunk, amely szerint résztvevője lett volna a 955. évi augsburgi csatának, ám szemben vezértársaival, Bulcsúval, Léllel és Súrral, akiket a győztes németek akasztófán kivégeztek, Taksony nem hagyta ott a fogát, hanem visszatért. Egy másik forrás szerint a kevés számú visszatértek egyike „király” (valójában fejedelem) lett. Ha ez igaz, a hír csak Taksonyra vonatkoztatható, akinek fejedelemségét eszerint 955-től, az augsburgi csatától számítjuk. A magyar hagyomány, bár igen keveset őrzött meg Taksonyról, fejedelemségét egységesen vallja. A XIV. századi krónika jól rekonstruálta a viszonyokat, amikor a magyar kalandozások befejeződését Taksony vezér idejéhez kapcsolta. Taksony családi viszonyairól Anonymus őrzött meg egy figyelmet érdemlő híradást: Zolta a fiának a kunok földjéről hozott feleséget Ha az ekkor még nem használatos kun népnév helyett keletit értünk, nem kizárt arra gondolnunk: Taksonynak keleti nációból származó (kazár vagy volgai bolgár) felesége volt Ugyancsak a névtelen jegyző örökítette ránk, hogy Taksony alatt a volgai bolgárok földjéről nagyon sok mohamedán vallású ember telepedett be Magyarországra. Ez kapcsolatban lehet a fejedelem keleti házasságával. Taksony, aki részese volt a németektől elszenvedett súlyos 955. évi vereségnek, nyugat felé inkább az elzárkózás politikáját folytatta. Egy német kútfő az augsburgi csata utáni időszakról azt jegyezte fel: a magyarok nemhogy nem mernek többé Németországra támadni, de reménytelenségükben cölöpökkel és karókkal erősítették meg a mocsaras vidékeket a németek elleni védekezésül. A Taksony korabeli nyugat felé nyitás egyetlen nyoma az lehet, hogy a római pápa 963-ban , frissen püspökké szentelt Zache- ust a magyarokhoz küldte igehirdetésre, s Zacheus 964-ben a római zsinaton mint a pogányok püspöke vett részt Nincs azonban adat sem arra, hogy Zacheus eljutott volna Magyarországra, sem pedig arra, hogy e kezdeményezés mögött Taksony állt volna. A Taksony korabeli keleti kapcsolatoknak a fentebbieken kívül további emlékei maradtak. 965-ben már említik a magyarországi mohamedánokat akik a prágai vásáron vettek részt 969-ben magyarországi kereskedők szállítottak árut a Duna-delta melletti Perejaszlavecbe. Taksony keleti tájékozódásának további jele, hogy két fia (Géza és Mihály) közül az idősebbik, Géza számára a keleti magyar törzsfő, az erdélyi Gyula leányát, Saroltot nyerte meg feleségül a 970-et közvetlenül megelőző években. (Folytatjuk) 1993. IX. 26.
