Vasárnap - családi magazin, 1993. június-december (26. évfolyam, 23-52. szám)
1993-09-19 / 37. szám
dBUJBSßfl 9 * * * 21 1993. 9. 19. Dr. Joseph Goebbels két naplót vezetett. Az egyiket a nyilvánosság, sőt: az utókor számára. Egy részletét, az 1932—1933-as évekről meg is jelentette — ez lett a náci hatalomátvétel hivatalos változata. Ült pompás, a hatalmi mániát tükrűző óriási dolgozószobájában - ő volt a propagandaminiszter és az Angriff főszerkesztője, valamint a főváros, Berlin Gauleitnere, azaz pártvezetője - és Hitlerről, meg önmagáról mintázta a példás német férfit. Ez a napló inkább publicisztika. Rajongva ír a Fíi- hrerről, három gyermekéről, akiket a náci összeomlás pillanatában, saját öngyilkossága előtt megölt, részletesen beszámol feleségével folytatott beszélgetéseiről, amelyek természetesen, bensőségesek, életelvként hirdeti a németek felsőbbrendűségét, a napi politika eseményeit azonnal történeti távlatokba helyezi, gyűlöli a liberálisokat, a kommunistákat és különösen a zsidókat és a cseheket. Másik naplójában pedig egyebek között a neves német színész, Gustav Frölich élettársával, a cseh Lída Baarovával, az akkori német filmek sikeres csillagával évekig húzódó flörtjéről számol be, amelynek színhelye, persze, nem a családi tűzhely, hanem a miniszter másik villája volt. Az évekig tartó kapcsolatra aztán rájött a felesége és személyesen Hitlernél panaszolja be férjét, aki púpos kedvencét, a Harmadik Birodalom első öt emberének egyikét, személyesen szidta össze és utasította házasságának rendbehozatalára. Őszinteségről tehát szó sem lehet Goebbels esetében. Magánéletében sem volt őszinte az a politikus, akinek legfőbb propagandaelve az volt, hogy a tömegeknek hazudni kell, s minél merészebb a hazugság, annál nagyobb az esély arra, hogy azt el is fogadják igazságként. Goebbels nem volt műveletlen (mint a náci vezetésben, mondjuk, Bor- mann vagy Himmler), sőt a legjobb német egyetemeken tanult, kiválóan zongorázott, két drámája és egy regénye is megjelent, lendületes stílusa volt, s tehetséges szónok. Goebbels cinikus volt a hatalom gyakorlásában, ugyanakkor fanatikus híve Hitlernek — és önmagának. Naplójában gyakran találkozunk ilyen kitételekkel: „Befejeztem riportom dik- tálását. Ez egy nagyszerű írás...“ Cinizmusára pedig jellemző a következő eset: 1938. március 12-én, közvetlenül Ausztria náci bekebelezését megelőzően, táviratszöveget diktál Seyss-Inquartnak, az osztrák fasiszták vezetőjének, hogy milyen formában kérjék a német kormány segítségét. A következő nap pedig azt jegyzi fel naplójában, hogy könnyezni kezdett, amikor a táviratot megkapta. Goebbels naplója tehát azért is izgalmas olvasmány, mert hazugságaival, féligazságaival, s a bejegyzett tényekkel végül is egy olyan politikus portréját nyújtja, aki hatalmi ambícióit a nép akarataként tünteti fel, teljesen gátlástalan, s ugyanakkor remekül ért ahhoz, miként lehet a tömegeket — elsősorban nacionalista és szociális demagógiával - befolyásolni. Számolva a végeredménnyel, a hamarosan Joseph Goebbels naplójának olvasása közben bekövetkezendő világháborúval is, természetesen bízva abban, hogy abból győztesként kerül ki. Ugyanakkor Goebbels naplójának mostani cseh fordítását és kiadását is indokolhatta (Joseph Goebbels: Deníky, Nakladatel- ství Dialog, Liberec), hogy Csehszlovákia 1938-as erőszakos fel- bomlasztása történelmi analógiákat kínál a hajdan egységes ország mostani erőszakmentes, de önkéntesnek mégsem teljesen nevezhető szétválásához. Goebbels számára a legfőbb eszköz Csehszlovákia ellen — mint tudjuk - a szudétanémet- kérdés felvetése volt. Az első köztársaság nemzetiségi politikája, természetesen, sok kívánnivalót hagyott. Természetesen a több milliónyi németség helyzete sem volt megnyugtató, de azért ne feledkezzünk el a létező és magasszínvonalú prágai német egyetemről, a nagyfokú politikai és kulturális autonómiáról, nem beszélve arról, hogy a szudétanémetek fasiszta vezére, Henlein teljesen szabadon érintkezett az állam első számú ellenfeleivel, a berlini nácikkal. Végül is - főleg az 1938 óta eltelt évtizedek eseményeinek ismeretében - a masaryki elveken nyugvó nemzetiségi politikánál, minden hibájával, elfogultságával együtt, Európának ezen a felén a kisebbségeknek jobb helyzetet eddig nyújtani senki nem tudott. Világos tehát, hogy a kisebbségi sérelmek felvetése Hitlerék részéről egyértelműen egy birodalmi politika megvalósításának eszköze volt. Jellemző, hogy Goebbels, akit a szudéta sors annyira nyomasztott, hogy szüntelenül követelte a lengyelektől és a magyaroktól a német politika Csehszlovákia- ellenes vonalának erőteljes támogatását, amelyet -az érintett országok csak vonakodva, veszedelmet érezve tesznek meg, végül is feltétel nélküli tisztelettel csak két külföldi politikust emleget, a román Vasgárda vezérét, Cordeanut és a fanatikus nacionalista Octavian Gogát, miközben, persze, eszébe sem jut - mondjuk — az erdélyi magyarság, vagy a szászok létfeltételei miatt aggódni. Horthy, például, hol imponál Goebbelsnek, hol pedig gyávának nevezi, mert kelletlenül engedelmeskedik a német külpolitikának. Ugyanakkor a csehszlovákiai magyar nemzetiséggel Goebbels, a náci külpolitika és a vele szorosan összefonódott propaganda egyáltalán nem számol Csehszlovákia felosztásakor. A csehszlovákiai magyar kisebbség vezetőinek neve sem fordul elő a nevekben ugyancsak bő választékot kínáló naplóban. Berlin mindent Budapesttel intéz el, amit szükségesnek lát. A legfelsőbb alapelv pedig az 1938. október 10-i, Hitlerrel folytatott beszélgetés nyomán készült feljegyzés szerint: „A világos és szavatolt határok létrehozása Közép-Európában egyáltalán nem érdekünk...“ Világos tehát, hogy a trianoni határok revízióját követelő angol sajtómágnás, Lord Rother- mere, aki fiának már-már a magyar trónt szemelte ki, ugyancsak rokonszenves a náci propa- gandavezémek. „Ez a mi jó barátunk. Egyike a kevés világosan látó és bölcs angoloknak. Milyen szép lenne, ha minden angol úgy gondolkozna, mint ő...“ jegyzi fel naplójában. A Budapesten is az igazság bajnokának vélt nemes lord valójában Hitler eszköze, akit közvetve Goebbels irányít. Aki egyrészt biztatja a magyar kormányt a minél határozottabb fellépésre Csehszlovákiával szemben, másrészt cikket írat a magyar kormány ellen, amelyet sikerül a magyar kormány félhivatalos német lapjában, a Pester Lloydban közölte tnie! „Henlein taktikája: mindig többet kérni, mint amennyit a kormány tud“ — írja elismerően Goebbels, amit bízvást nevezhetünk öndicséretnek, hiszen ezt a taktikát ő diktálta az egykori jabloneci bankhivatalnoknak, aki 1935-ben még lojalitásáról biztosította Masarykot, s nem egészen két év elmúltával már az állam felbomlasztásán tevékenykedett. A bizonytalanság és az agresszivitás kettősségére alapozta Goebbels a maga politikáját. Először sikeresen. A végeredmény azonban a németség szörnyű tragédiája lett, amely az egész emberiség tragédiájává változott. Erről szól Goebbelsnek a nyilvánosság számára írott naplója. A másik, a titkos napló, teljesen érdektelen. Csak pubertáskori zavarokban szenvedő kamaszok számára izgalmas. Goebbels közel fél évszázada halott. Eszközei azonban távolról sem pusztultak el vele együtt. E. Fehér Pál Serény munka a gödör mélyén (A szerző felvételei) A GÖDÖR MÉM A gödör mélye nem nyújt védelmet a tűző nap ellen. Lent fiatalok ülnek, jár a szájuk — de a kezük is. Túrják a földet, ám óvatosan — s van öröm, amikor cserépre, kőre bukkannak. A diákok ásatások részvevői; lapátolták, forgatták a földet, tisztították az előkerült kincset - ifjú vezetőjük, Pálinkás Tibor irányításával. Pálinkás Tibor jövőre már kész archeológusnak mondhatja magát (az idén végezte el a történelem szakot). Az egyetemen a korai középkorral és az őskorral foglalkozik, s mivel az érsekújvári múzeum — amely az ásatásokat végzi - török kori leletekre számított, egyhetes pécsi tanulmányútra küldte Pálinkás Tibort. A késő középkori és török kerámiát tanulmányozta, és „sikerült az egy hét alatt megtanulni ennek a kerámiának minden titkát“. Július ötödikétől kezdve két hónapig ástak a Zserotin bástyánál. Azon a részen lebontották a két világháború között épült házakat, a telek átkerült a város tulajdonába - s mielőtt beépítenék, el kellett végezni a feltárást. A bástyáról illik megjegyezni any- nyit, hogy nevét Zserotin Frigyes cseh mágnásról kapta — hálából —, aki támogatta a török elleni erődítmény felépítését. Maga a bástya a telek szomszédságában levő ház irányában kezdődik, s elképzelhető, hogy ott még gazdagabb lelőhelyre bukkannának.- Célunk az volt, hogy megtaláljuk a bástyára kapcsolódó várrészletet. Sajnos az idők folyamán annyira széttárták, hogy nem bukkantunk rá, viszont valahol itt kell lennie. Ezt a leletek is bizonyítják. Sikerült késő középkori, tehát török időkből származó cserepeket találnunk, elég sokat. Sőt egy török tálat is. Ennek jellegzetes a díszítése: felvitték az alapszínt, a mázat, aztán ecsettel foltokban felvitték a festéket az edény felső szélére, s az lecsurgott, szabálytalan csíkokat alkotva. Ez a folyatott kerámia. Ezt csak darabokban sikerült előszedni. Az egyik diák kimászik a gödörből, követ szorongat a markában.-Ez egy kőkori magkö. Azért hívják magkőnek, mert ez nyersanyag, féltermék. De találtunk három kész kőeszközt is. Látni a nyomokat, ahogy lepattintották róla a kópengéket. Körülbelül hatezer éves lehet. Az ún. zselizi műveltség népe is itt tanyázott Újvár területén, de hogy pontosan hol, nem tudjuk. Az 1991-es ásatáson Krászny Sándor megtalálta ennek a műveltségnek a gyönyörű, díszített cserepeit is. • Ez a kődarab értékes lelet? — Nagyon értékes! • Pénzben kifejezhető az értéke? — Ha megpróbálná eladni, valószínűleg nem sikerülne. Ennek inkább kulturális-eszmei értéke van. Eladni nemesfémből készült tárgyakat lehet, és néha találunk gyönyörű sértetlen edényeket. • De nem adják el!- Nem adjuk el, vannak... minek is nevezzem őket — „maszek“ régészek, akik kifejezetten azzal foglalkoznak, hogy kirabolják a lelőhelyeket és jő pénzért eladják a talált tárgyakat. • A laikus számára egyik csont olyan, mint a másik, a cseréptöredékek között sem fedez fel különbséget. A régész számára nagy öröm, ha egy törött kályhacsempét talál?- Már az is jó érzés, ha elképzelem az illető közeget, amelyben ez a cserép létrejött. A tudat, hogy ötszáz évvel ezelőtt élt mester munkáját tartom a kezemben... A cserepeken vékony csíkok vannak, a mester ujjnyomai. Számomra ez hatalmas érzés. Nemcsak török kori leletek kerültek elő, hanem kőkoriak is - és Pálinkás Tibor bízik benne, hogy kevésbé bolygatott rétegekben megtalálják a házak nyomait is. Egyelőre ez nem sikerült. De Újvárban avar temető is volt — csodálatos, indadíszes bronz ékszerek is előkerültek már. Mintegy ámyi területet szondáztak végig. Négy gödröt ástak, a legmélyebb négy és fél méter volt, két méter széles, öt méter hosszú. A többi mélysége két méter tíz centi. A negyedik gödör a legkisebb, de a leggazdagabb.- Rátaláltunk egy szemétgödörre, amit a középkortól kezdve a múlt század végéig a század elejéig használtak. Szépen összegyűlt a kerámia. Főleg cserepek kerültek elő, edények, kályhaszemek, és rengeteg szarvasmarha- és lócsont. A föld mélye nemcsak aranyat, ezüstöt rejt, hanem szemetet - s az évszázados szeméttelepek a régészek (és külföldön a gyűjtők) aranybányái is. Képet adnak az elmúlt korokról, a gazdaság: életről, a szokásokról — vagy legalábbis kiegészítik elképzeléseiket. Nem divatos szakma a régészet. Pálinkás Tiborral 15-en kezdtek, s maradtak 5-en, többen megszakították a tanulmányaikat, és külföldi ásatásoknál dolgoznak — több pénzért.- Számomra az a fontos, hogy minél hamarabb befejezzem az egyetemet és teljes értékű régészként dolgozhassak. Ha egy fiatalember a mai vállalkozó-piacgazdasági világban a régészetet választja, az csak fanatikus lehet.- Az archeológiával csak azok foglalkoznak, akiket nem a pénz érdekel, hanem akik ennek szeretnék szentelni az életüket. • Gondolja, hogy lesz munkája? Sok feltáratlan terület van még mifelénk? — Ha kerül pénz ásatásokra, akkor mindenképpen, mert az Érsekújvári járás régészeti lelőhelyekben a leggazdagabb Szlovákiában. Kopasz-Kiedrowska Csilla Pálinkás Tibor
