Vasárnap - családi magazin, 1993. június-december (26. évfolyam, 23-52. szám)

1993-09-19 / 37. szám

« ft ft ft 15 1993. 9. 19.-A BOSTONI Í03TOGXIO Juris Sleser huszonöt éves mér­nök 1962. június 14-én, este nyolc előtt felment a bostoni Back Bay negyed egyik házá­nak harmadik emeletére, ahol ötvenöt éves anyja lakott. Sie­tett, mert megígérte az anyjá­nak, hogy elviszi az istentiszte­letre, a közeli litván templom­ba. Mindketten a háború kitö­résekor jöttek el hazájukból. Juris kopogott, de nem nyílt az ajtó. Idegeskedni kezdett, azt hit­te, anyja elaludt. Nekiveselkedett az ajtónak... Az eléje táruló lát­vány megdöbbentette. Minden szétdobálva. Benyitott a fürdőszobába... Anyja a földön feküdt, meztelenül, széttárt lábak­kal. A nyaka körül kék pongyolá­jának öve - összecsomózva. Juris azonnal látta, hogy anyja halott - értesítette a rendőrséget. Néhány perc múlva már a de­tektívek kutatták át a lakást. A gyilkos csak rendetlenséget, ki­húzott fiókokat hagyott maga után. A látvány nem rablótáma­dásra, hanem nemi erőszakra utalt. Anna Sleser a korához ké­pest vonzó nő volt Az eset a felderítetlen bűnü­gyek számát szaporította. Két héttel később egy hatvannyolc éves özvegy, Nina Nichols került a meggyil­koltak listájára. Kétheti távoliét után tért haza, s első dolga az volt, hogy felhívja a nővérét, Marguerite Steadmant, mert va­csorára volt hivatalos hozzá. Be­szélgettek, egyszer csak Nina azt mondta a nővérének: „várj csak, Maggy, valaki csenget, megné­zem, ki az.” Maggy várt, de húga nem ment vissza a telefonhoz. Vacsora után Steadman úr tele­fonált a házmesternek, s megtudta tőle, hogy a sógornője otthon van, az autója a kapunál áll. Rosszat sejtve megkérte a házmestert, hogy a pótkulccsal menjen be a lakásba. Minden szétdobálva... az asszony a hálószobában feküdt, az ágy mellett - holtan. A szok­nyája felhajtva, a nyaka körül nylonharisnya - csomóra kötve. A rendőrség ezúttal további részleteket állapított meg. A gyil­kos erőszakot követett el, de sem­mi értéket nem vitt el a lakásból. Világossá vált, hogy a rablógyii- kosságnak feltüntetett bűntény mögött egy szexuális mániákus áll. Az eltűnt s/oms/éd asszony Két nappal később a Bostontól északra fekvő Lynn városkából két idős hölgy jelentette a rendőrségen, hogy napok óta nem látták a hatvanöt éves szomszéd- asszonyukat, Helen Blake-et. Is­mét felforgatott lakást találtak. Az asszony arccal a földön fe­Az első áldozat... küdt, hátul feltűrt hálóingben, ha­risnyával a nyakán. A gyilkosnak semmi nyoma - a rendőrség tehetetlenül állt az ese­tekkel szemben. Egyhónapi szü­net után a bostoni asszonyok már kezdtek megnyugodni, amikor augusztus 21-én egy 75 éves asszonyt találtak holtan a lakásá­ban. Párnával fojtották meg, majd megerőszakolták. A gyilkos ezút­tal az áldozata lábait székekhez kötözte, nyilván, hogy sokkolja a bűntény felfedezőjét. 13 áldozat Egyetlen esetben sem erőszak­kal hatolt be a lakásba a tettes - ennyit megállapított a rendőrség. 1964-ig 13 nő került a meggyil­koltak listájára, négyen húsz év körüliek, a legfiatalabb tizenki­lenc, a legidősebb 85 éves volt. Sok gyanúsítottat kihallgattak. Olyanok is akadtak, akik beval­lották: ők a titokzatos fojtogatók. 1964 januárjában mintha vége szakadt volna a gyilkosságsoro­zatnak, és úgy látszott, a tettest sosem fogják el. De október vé­gén jelentkezett egy fiatal Camb­ridges nő.Rémülten mesélte, hogy reggel, miután a férje el­ment munkába, ő még szundított egyet. Fél tíz tájban egy középter­metű, zöld öltönyös, napszemü­veges férfi jelent meg az ajtóban. Az ágyra nyomta és hadonászni kezdett a szeme előtt „Meg ne mukkanj, mert megöllek!” - szi­szegte. Az alsószoknyájával betömte a nő száját, a csuklóját és a bokáját odakötözte az ágyhoz, közben csókolgatta, simogatta. „Tíz per­cig feküdj nyugodtan” - mondta az asszonynak. Hirtelen felállt, mint aki meggondolta magát és így szólt „Bocsáss meg.” Olyan váratlanul távozott a lakásból, ahogyan megjelent. Az asszony kiszabadította ma­gát és értesítette a rendőrséget. Pontos leírást adott a férfiról. Az egyik nyomozó megpillantva a fantomképet, felkiáltott: „Foga­dok, hogy ez az a fickó, aki mér­téket vesz a nőkről!” A rendőrségi nyilvántartásban rábukkantak egy férfira, aki festőművész ügynökeként mutat­kozott be a nőknek, azt ígérve, hogy modellként fogja őket alkal­mazni, s ennek ürügyén mértéket vett róluk, s közben fogdosta ...és az utolsó, Patrícia Bisett őket. Tizennégy hónapot ült, 1962 áprilisában szabadult. A ne­ve Albert H. De Salvo. A ../öld férfi" Az illető nős, példás férj, gon­dos családapa. A rendőrség tele­fonon értesítette, hogy fáradjon be, egy megbeszélésre. Novem­ber 3-áln jelentkezett is a Cambrid­ges rendőrkapitányságon, de bőszen tagadta, hogy erőszakos­kodott volna a fiatal nővel, de a majdnem áldozat felismerte táma­dóját. De Salvo fényképét az egész Államok területén közzétették - a nők tucatjával ismerték fel benne a „zöld férfit”, aki megerőszakol­ta őket. Az orvosi vizsgálat szerint De Salvo skizofrén személyiség, ön- gyilkosságra hajlamos. 1965-ben mint elmebeteget áthelyezték Bridgewaterbe azzal, hogy a töb­bi a bíróság dolga. A börtönben John S. Bottomlye államügyész- nek elmesélte a történetét. Azt is, hogyan ismerkedett meg első ál­dozatával, Anna Sleserrel. Beko­pogott, s amikor az asszony ajtót nyitott, azt mondta, valamit javí­tani jött. Az asszony elhitte... De azt nem tudta megmagyarázni, miért ölte meg. A gyilkosságokat hasonlókép­pen követte el. Kissé zavarba hozta de Salvót a kérdés, hogy miért erőszakolta meg a 75 éves asszonyt? Mi vonzotta benne? „A vonzalomnak ehhez sémi köze - védekezett a gyilkos -, ha egyszer rám jön, azonnal cselekszem. El­ugrom a munkából, s a bossnak valami magyarázatot találok.” De Salvo beismerő vaüomást tett, a lakások beosztását is lerajzol­ta, ahol javítóként jelent meg. De nem tudta magyarázatát adni, miért gyilkolt Harmincéves felesége meglátogatta a börtönben, és arra kérte a férjét mindent valljon be. „Hogyan tehetném, drágám? - védekezett. - Hiszen háromszáz betörésem volt és több tucatnyi nemi erőszak, amiről nem is tudsz.” Életfogytiglani börtönre ítélték 1967-ben, mivel elmebeteg. Hat évet töltött a börtönben. 1973. no­vember 26-án holtan találták, 16 szúrt sebet ejtett a testén. A védője, F. Lee Baily azt mondta róla: Szerencsétlen skizofrén... Feldolgozta: kocsi Sztálin parancsára a Max fedőnevű ügynöknek gyors halált okozó pestisbaktériummal kellett volna Titót megölnie A szenzációs hírt Dmitrij Volkoganov tábornok, történész, az Oroszországi Föderáció Legfelsőbb Tanácsának képviselője, Borisz Jelcin katonai tanácsadója hozta nyilvánosságra az Iz­vesztyijában, aki Leninről, Sztálinról és Trockijról írt könyvet. A jugoszláv árulót likvidálni kell! - adta ki a parancsot Sztálin. E sza­vak elhangzása után a „Tito-ügy” a Dögkeselyű fedőnevet kapta. A második világháború idején és közvetlenül utána Tito és Sztá­lin barátsága megbonthatatlannak tűnk A nézeteltérések akkor kezdődtek, amikor a jugoszláv kommunisták vezére megtagadta az „idősebb testvér” parancsainak teljesítését 1948-ban azután bekö­vetkezett a szakítás Jugoszlávia és a Szovjetunió között. Ezt követően Titót a szovjet blokk országainak sajtójában már csak vérebnek ne­vezték és karikatúrákon az ameri­kai imperializmust szolgáló láncos kutyaként ábrázolták.- Csak az ujjamat kell mozdíta­nom, és Tito eltűnik - fenye­getőzött Sztálin legközelebbi elv- társai előtt Dmitrij Volkoganov Sztálin le­véltári anyagának kutatásakor megállapíthatta, összeköttetései voltak, amit az is tanúsít hogy ő lett Costa Rica nagykövete Rómában és egy­idejűleg Belgrádban (!) is. Termé­szetesen a szovjet felderítés ebben nagy szerepet játszott A merénylet forgatókönyve sze­rint Maxnak biztosítania kellett hogy Tito személyesen fogadja. Akkor keüett ruhája alól előránta­ni a hangtalan szerkezetet ami ki­lövi a pestisbaktériumot és garan­tálja Tito és a jelenlevők meg­fertőzését és halálát. Mivel Sztálin úgy döntött hogy Maxnak élve kell maradnia, beoltották őt pestis ellen. Készült egy másik változat is arra az esetre, ha Tito nem fogadja Maxot Tito akkoriban Nagy-Bri- tanniába készült. Meg kellett szer­vezni, hogy Maxot oda vezényel­jék és mint Costa Rica nagykövete bejusson a Jugoszlávia nagykövetsé­gén rendezett fogadásra. „A terrorcselekményt hangtalan szerke­hogy a vezér való­ban tervezte és szervezte Joszip Broz Tito eltávolí­tását. Kiderült, hogy a fel­adat végrehajtására a Max fedőnevű titkos ügynököt szemelték ki. KI volt Max? A Max név az orosz hír- szolgálat történetében ma már va­lóságos fogalom. A mindmáig tit­kos levéltári anyagok közt e há­rom betűvel jelölt vastag kötegek fekszenek. Volkoganov a titokza­tos Max személyazonosságát is megállapította. A neve: Joszif Ro- mualdovics Griguljevics. Törté­nész, 1950-től a kommunista párt tagja, a Szovjet Tudományos Aka­démia levelező tagja. Gyakran megfordult Nyugat-Európában és Latin-Amerikában is, ahol sok ba­rátot szerzett, így tudta ellátni ügy­nöki feladatait. Részt vett a Troc- kij elleni merénylet előkészítésé­ben is 1940-ben. Tito szófogadatlansága Sztálint egyre inkább ingerelte. 1952 őszén, vagyis négy esztendővel azután, hogy szakított Titóval, ki­dolgozták a likvidálás több variá­cióját. A gyilkosság előkészítésé­be a legmagasabb rangú szakem­bereket vonták be, akik kilétét to­vábbra is a teljes névtelenség fedi. Erre azért volt szükség, nehogy Sztálin vagy a Szovjetunió gyanú­ba keveredjék. lövéssel kell végrehajtani, amely egyúttal könnygázt is kilövell, hogy pánikot keltsen a jelenlevők körében. ” Így Max észrevétlenül távozott volna a tett színhelyéről. A harmadik változat szerint Max javasolta volna Costa Rica valamelyik képviselőjének, nyújt­son át mondjuk szép szelencébe rejtett gyémántfejes gyűrűt Titó- nak, akiről köztudott volt, hogy szereti az ékszert. Amint Tito ki­nyitotta volna a szelencét, a benne levő szerkezet azonnal ható mér­get lövellt volna rá. Volkoganov tábornok szerint Sztálin mind a három változat ki­vitelezhetőségében kételkedett, de régi szokásához híven semmit se utasított el kategorikusan. Maxnak búcsúlevelet keüett ír­nia feleségének arra az esetre, ha a merénylet nem sikerül. E levélben indokolta volna, miért szánta rá magát erre a tettre. Nos, miért? Mert ideológiailag nem értett egyet Titóval, aki elárulta a vi­lágproletariátus vezérét. Ez lett volna a bizonyíték, hogy saját sza- káüára cselekedett Elkezdték hát a merénylet A gyilkosság három előkészítését Csakhogy közbejött változata valami előreláthatatlan: Sztálin meghalt. Maxot Rómába irányították. Hamis útlevelében az áüt, hogy Costa Rica-i, születési helye San Jósé. Miután jól tudott spanyolul, gyorsan sikerült jó kapcsolatokat teremtenie. Szinte hihetetlen A hírhedt Lavrentyij Berija, aki mindezt maga főzte ki rendőreivel, 1953 márciusában kiadta a paran­csot a Dögkeselyű-akció leállítá­sára. Maxot hazahívták és a legszi­gorúbb haügatásra kötelezték. ft

Next

/
Oldalképek
Tartalom