Vasárnap - családi magazin, 1993. június-december (26. évfolyam, 23-52. szám)
1993-09-12 / 36. szám
polgár nem vehetett földet. Svédországban még a huszadik század közepén is tiltották az ősi számi éneklést, a jojkut. Az évszázadok során majdhogynem kipusztított lapp öntudat előbb a második világháború után, majd az elmúlt években újra megerősödött. Finnországban 1973- ban alakult meg a Számi Parlament, amelynek húsz képviselője van. A finnországi számik öröme ugyanakkor sokak szerint csak akkor lenne teljes, ha nyelvűk — miként Svédországban — hivatalos minősítést kapna. S ha végre megszületne a számik földjogát elismerő törvény Finnországban. Kaisa Korpijaakko jogtudós kutatásai során arra az eredményre jutott, hogy a számik máig jogos tulajdoEljött az ő idejük is, miután az ENSZ 1993-at az őshonos népek évének nyilvánította. Norvégia nemrégiben ismerte el a magyarok őshonos nyelvrokonainak ősiségét, Finnországban lapp nyelvi törvény született, s most folyik annak szabályozása, milyen jussuk legyen a lappoknak ősi földjükhöz. A lappok eredetéről vallott nézet szerint a lappok nem jöttek sehonnan. Kezdetben fenniknek hívták őket, így szerepelnek az első, Tacitus- tól származó, 98-ban kelt tudósításban. Norvégiában évszázadokon át finnként tartották számon őket. Noha ez sértő is volt a számukra, a rokonságot mindig szívesen ápolták: a norvég és a svéd területeken élő lappok, ha nyelvet tanultak, finnül tanultak meg először. Ma is mindennaposak a finn—lapp vegyes házasságok, s finn területen született a legtöbb lapp író. A finnugor nyelvcsaládhoz tartozó lapp nyelv, amelynek ma tíz (más vélekedés szerint hét vagy nyolc) nyelvjárása ismert, a balti finnhez áll a legközelebb, s az idők során a finn erős kulturális befolyása alá került. Azt az egyébként elterjedt nézetet, miszerint a lappok nyelvcserével váltak volna finnugorokká, megdönteni látszik egy újabb — a lappok számára rokonszenvesebb — teória. Eszerint a finneknek és a lappoknak közös őseik éltek egykor a Balti-tenger partvidékén. S míg a finnek más népekkel keveredtek, az északra vonuló lappok — az „állati bőrbe öltözött vad nép“, ahogyan a legkorábbi feljegyzések említik őket — megtartották eredeti nyelvüket, szokásaikat. A vad nép lélekszáma ma 60 ezer lehet, bár Pekka Ai- kio, a finnországi Számi Parlament elnöke 100 ezer lappról beszél. Norvégiában — 1971-es adat szerint — 30—40 ezer, Svédországban 15-20 ezer, Finnországban 5722 lappról tudnak, s ebben még nincsenek benne az Oroszországhoz tartozó Kóla-félszigeten élők. A maroknyi, ám észak-dél irányban jó négyszáz, kelet—nyugat irányban mintegy 1500 kilométert belakó nép fiai büszkén vallják: ők ismerték Európában elsőként az „átjárható határokat“. Megoszlanak a vélemények arról is, hogy ki számít lappnak. A norvégok és a svédek szerint a réntartás a perdöntő — Norvégiában a lappok 90 százaléka, Svédországban 80 százaléka él pásztorkodásból. A finneknél bárki tarthat nyájat - a nem lapp is. Finnországban az a lapp, aki annak vallja magát. Az 1700-as években az egyszerre három úrnak — norvégoknak, oroszoknak, svédeknek - adózó számikra a legnagyobb csapást a keresztény misszionáriusok mérték. Miközben pogányból hívővé térítették őket — a lappok jelentős része ma evangélikus, bár sikerrel hódítottak körükben a szabadegyházak - megtiltották a sámánkodást és az anyanyelv használatát. Norvégiában 1902- től norvégul nem tudó államnosai földjüknek. A finn állam — állítja doktori értekezésében a tudós asszony — semmifajta papírral nem tudja igazolni, mikor és mi módon jutott az ősi lapp földekhez. Korpijaakko vizsgálódásai valóságos földmozgást indítottak el északon. A finn kormány által kijelölt bizottság több évi kutatómunka után várhatóan egy éven belül elkészíti javaslatát. A Számi Parlament elnöke szerint ez nem lehet más, minthogy a finn állam elismeri a lappok földtulajdonának jogát. Még a visszaadás kifejezés ellen is tiltakozik, mondván: Lappföld eleve az övék. A nyelv és a föld sorsa ellen manapság főként Európa egyesülési tervei foglalkoztatják a lapp értelmiséget. Attól félnek, hogy az Oroszországhoz tartozó keleti részek végül kiszorulnak az Európai Közösségből. „Ez újra megosztaná népünket“ — véli Nils-Öivind Helander, a Számi Intézet helyettes vezetője. * HVG — Ön egy isten háta mögötti kis falubeli munkáscsaládból került az elnöki székbe. Gondolja, hogy sokan álmodoznak hasonló karrierről? — Ma már minden orosz álmodozhat, ráadásul ez az egyetlen dolog, ami ingyen van. — Milyen volt a gyerekkora?-Apám rideg, autokrata ember volt. Nem ismerte a megbocsátást. Ha valamit ellenére tettem, keményen megbüntetett. Pedagógiai módszere a verés volt. Anyám, a kedves, türelmes, segítőkész asszony mindig megpróbált megvédeni tőle: magához szorított és megfenyegette, hogy megöli, ha még egy ujjal hozzám ér. — Mivel foglalkoztak a szülei? — Apám kőműves, anyám varrónő volt. Ma már egyikük sem él. Anyám éjszakánként varrógépe fölé görnyedt, s a szomszédoknak vagy a rokonoknak készítette a ruhát. Munkájáért soha egyetlen kopeket sem fogadott el, pedig rászorultunk volna. Apám nemcsak kemény, hanem elszánt ember is volt: még ma is magam előtt látom, amint élete álmán, egy falazógépen dolgozik, tervrajzokat készít, számításokat végez. — Voltak azért boldog pillanatok is a gyermekkorában?-Több mint tíz évet töltöttünk egy építkezésen, sok más családdal összezsúfolva. Egymás mellé felállított barakkokban éltünk, mindenki belelátott-hallott a másik életébe, így aztán annak is részesei voltunk, ha vidámság volt a szomszédban. Soha nem felejtem el például a közös esküvőket, születésnapokat, amikor jól felhangosítottuk a gramofont, s mindenki együtt énekelt. — Jó tanuló volt? — Hát, tulajdonképpen igen. De a magaviseletéin sok kívánnivalót hagyott maga után. Egyszer majdnem sikerült kiültatnom magam az ország összes iskolájából. A bizonyítványosztáskor — jó osztályzataimra való tekintettel - beszédet mondhattam az évzáró ünnepségen; de én ahelyett, hogy dicsértem volna, kemény kritikával illettem az osztályfőnökünket. Azt vetettem a szemére, hogy állandóan csak büntetett és megalázott mindenkit, tanítani viszont nem tudott. — Mi történt ezután?-Apám megint meg akart verni, de - életemben eMtezör - lefogtam a kezét, s azt mondtam: „Állj! Mától a magam ura vagyok.“ Hosszas utánajárás után sikerűit megváltoztatnom az iskola ítéletét, s még további elégtételt is kaptam aszal, hogy a tanárt megrótták. Vígat tovább tanulhattam, de a jeHemaésembe bekerült: „nehezen taoedtatő“. Imádtam a matematikát, énért a mérnöki pályával próbálkoztam. Ekkortájt kezdtem el komolyabban sportolni, s hamarosan beleszerettem a röplabdázásba. Látja, az egyik kezemről hiányzik két ujj - a második világháborúban egy kézigránát szakította le őket -, s mégis tudok játszani. — Miért épp a röplabda a kedvenc sportja? — A labda engedelmeskedik az embernek, s nagy a játéktér. A röplabdázásban — akárcsak a hatalomban - nehéz az ellenfelet kicselezni, de ha egyszer sikerül, nyert ügyem van.-Ha már a politikánál tartunk, miért nem szívelik egymást Gorbacsowal? — Mindig megmondtam neki, ha valami nem tetszett, s ezt nem vette jó néven. De ma már nem akarok rosszat mondani róla. — És jót? — Értékelem, amit 1987-ig tett. Később azonban már kábákat követett el, ezt a szemébe mondtam, s ezért egyre inkább távol tartott magától. — Mit mondott neki? — Hogy a taktikázása, az egész peresztrojka tévedés. Szerintem, ha már akkor ráálltunk volna az azóta választott útra, túl lennénk a gazdasági válságon, s most nem fenyegetne katasztrófa. — Mit gondol, sokáig lesz Oroszország elnöke? — El sem tudom képzelni, milyen lesz Oroszország, mire lejár az elnöki mandátumom. Most viszont olyan nehéz-az életem, hogy remélem, nem lesz hosszabbítás... — Az orosz történelem meghatározó alakjai közül melyikkel érzi rokonnak magát? — Nagy Péterrel. ♦ * (Frankfurter Allgemeine Zeitung) 1993. 9. 12. ŰBUJÉSBfl B Je lcin nehéz gyermekkora
