Vasárnap - családi magazin, 1993. június-december (26. évfolyam, 23-52. szám)
1993-09-05 / 35. szám
Tizenöt szerencsés pozsonyi Duna utcai gimnazista angliai vakációja Az év végi kirándulásokra minden diák szívesen emlékszik vissza. Főleg, ha olyan nem mindennapi élményben lehetett része, mint a Pozsonyi Duna utcai Gimnázium tizenöt tanulójának, akik június végén és július elején Angliában tölthettek tíz felejthetetlen napot. Merthogy felejthetetlen volt, az nem vitás! Látni Londont, a Buckingham-palotát, a ToDe minek is köszönhetik ezt a szerencsét a Duna utcai gimnazisták - kérdeztük Nagy Beatrix angolszakos tanárnőtől, aki ezt a kirándulást megszervezte diákjai számára.- A budaörsi Illyés Gyula Gimnázium értesített bennünket még januárban, hogy az idén immár harmadik alkalommal rendezik meg az Európa vagyunk (Fit for Europe) mozgalom nemzetközi táborát, ahol nemzetközi dalversenyt szerelnének megrendezni. Mivel csak későn értesültünk erről, a dalversenybe már nem tudtunk benevezni, de lehetőséget kaptunk, hogy néhány diákunk vendégként részt vehessen a táborozáson. Így kerültek tehát a debdeni táborba az angol, magyar, norvég, lengyel, észt, litván, bolgár és görög diákok mellé szlovákiai magyarok is. Na meg úgy, hogy szüleiknek tellett az ötezer koronás részvételi díjra. Ám egyáltalán nem volt fölöslegesen kidobott pénz. A gyerekek, a közel két hét alatt talán többet megtudtak Angliáról, történelméről, jelenéről, az emberek életéről, mint korábban egy egész tanév alatt. S milyen volt a kirándulás? Egyszerűen csodás! - állítják diákok, tanárok egyaránt. Pedig autóbusszal utaztak, ami a videóval, jégszekrénnyel felszerelt Prá- ga-Londoni luxusjáraton sem lehetett csupa élvezet, pláne hogy az út „csekély” 38 órát tartott. De az átkelés a Csatornán, a hatalmas több emeletes hajón gyorsan feledwert, hajókázni a Temzén, találkozni madam Tus- saud panoptikumában a múlt és a jelen legismertebb személyiségeivel, fUrödni a tengerben Brigh- tonban, szóval annyi élmény, hogy egy nap Is kevés lenne mindet számba venni, állítja Botló Jutka, Kaiser Dávid, Molnár Juli és Nagy Orsi a tizenöt szerencsés nevében. idegengyűlöletnek, a faji türelmetlenségnek. Az ázsiai, afrikai bevándorlókat nem nézik le, s nem vetik a szemükre, ha nem tudnak jól angolul. A gyerekek számára a legérdekesebb az újságíróképző középiskola volt. Olyan audiovizuális felszereléssel, mint ez az iskola, talán a szlovák tévé sem rendelkezik. A diákok újságot adnak ki, saját rádióadásuk van, s filmfelvételeiket a tévé is sugározza. Nagy Orsinak az a lehetőség is megadatott, hogy közreműködjön ilyen felvétel elkészítésében. Szívesen megnéztem volna, hogyan faggatják hasonló korú angol riporterek a Keletről jött vendéget.- Életem leghosszabb tíz perce volt - emlékszik vissza Orsi. Az angolok (és nemcsak a vendéglátók) figyelmes és tájékozott házigazdáknak bizonyultak, akik nem csupán udvariasságból érdeklődtek diákjaink hazája, otthoni viszonyaik felől. Szinte mindenre kíváncsiak voltak, csupán azt nem értették, miért élnek Szlovákiában magyarok, mikor ott van Magyar- ország is? Na igen. Szerencsés tudatlanság a szigetlakóké, fejük fölött nem tologatták ide-oda a határokat... Ezzel együttvéve is jól érezték magukat a Duna utcai Gimnázium diákjai és két kísérőjük. Még akkor is, ha éjszakánként vacogtak a sátraikban (igaz, napközben viszont majd megsültek, mert igazi kánikula volt, s a tíz nap alatt egy szem tette az út fáradalmait. Talán csak Botló Jutka nem élvezte felhőtlenül a romantikus hajózást, aki közben elveszítette az útlevelét. Szerencsére különösebb bonyodalmak nélkül sikerült elintézni a szükséges formalitásokat és Jutkát 14 társával együtt ott üdvözölhették a debdeni táborban a szervező Newham Community Education Service képviselői. A sátrak már készen várták lakóikat, s már a megérkezés estéjén megindulhatott az ismerkedés, a barátkozás a tábor 130 résztvevője között. Nyelvi akadályok nem voltak, mondják a gyerekek, mivelhogy a táborlakók 70 százaléka magyar volt. A lengyelekkel is könnyen megértették egymást, nemigen volt alkalmuk gyakorolni az angol társalgást. A házigazdák gazdag prograihot állítottak össze vendégeik számára. Minden nap valami újjal lepték meg őket. Mivel dalversenyre érkeztek a gyerekek, elvitték őket a Kelet-London Fesztiválra, majd történelmi sétát szerveztek számukra a londoni várban, azután igen érdekes és tanulságos látogatás következett London Newham negyedében, ahol színes bőrűek élnek. Néhány iskolát jártak végig, ahol bevándorlók (gyerekek és felnőttek) tanulnak angolul. A látottak és tapasztaltak főleg a két pedagógusnak, Nagy Beatrixnak és Barta Magdának jöttek kapóra. Ami leginkább felkeltette figyelmüket, hogy az iskolában, sőt a városrészben sem tapasztalni jelét az A diákok egy csoportja a Westminster-hídon, háttérben a Parlament épülete látható A diákok és kisérőüi a debdeni táborban Nagy Beatrix felvételei eső sem esett, ami nagy dolog Angliában). Sőt akkor is, amikor „kicsikét” eltévedtek Londonban, hiszen ezzel is élményeik szaporodtak, ahogy a tábori estekkel is. Angol est, lengyel est, magyar est - mind nyújtott valami érdekeset, újat, tartalmasat. Főleg, ha maguk is aktív résztvevőik voltak, mint a magyar estnek. A kötelező vacsorakészítés is belefért az élmények sorába (bár nem tudom, Nagy tanárnő mennyire élvezte a 130 ham- burgerfasírt kisütését?). Ezek után nem is csoda, ha a tizenöt Duna utcai gimnazista a korábbi évekkel ellentétben türelmetlenül várja az idei tanévnyitót. Lesz miről mesélniük iskolatársaiknak. S a folytatás? Lesz - tudtuk meg Nagy tanárnőtől, aki elárulta, jövőre már nemcsak vendégként, hanem versenyzőként is szeretnének részt veni az Európa vagyunk mozgalom nemzetközi táborozásán. Kedvet kaptak hozzá. És hála a budaörsi szervezőknek, lehetőséget is. Bár csak más iskolák számára is megadatna e lehetőség! S. Forgon Szilvia H orthy Miklós kormányzó neve Magyarország első világháború utáni történelmének mostoha korszakát jelzi. Király nélküli ország királyságának élén állt egészen a második világháború végéig, amíg a németek távozásra nem kényszerítették. 1919-ben nem éppen könnyű feladatra vállalkozott. Egy háborúban vesztes, elmaradott, éles társadalmi ellentétektől terhes és a trianoni békeszerződéssel megcsonkított országban ragadta magához a hatalmat. A féktelen nyomorban élő tömegek proletár diktatúrában kicsúcsosodó elégedetlenségét kemény kézzel elfojtotta. Kormányzóságához a lakosság többségének nem éppen a legszebb emlékei fűződnek. Magyar- országot a két világháború között hárommillió koldus hazájának is nevezték. Hitler oldalán történt háborúba lépésével a Don-kanyar- ban elpusztult magyar hadsereg tragédiája is az ő nevéhez fűződik. Nem csoda hát, ha az emigrációban elhunyt Horthy földi maradványainak hazahozataláról szóló hír a magyar közvéleményben is vegyes reagálást váltott ki. Valóságos politkai vita kerekedett a körül, ki vegyen és ki ne vegyen részt hazai újratemetésén. Szlovákiában egyes körök a halott Horthy hazatérésében is a re- vizionizmus jelképét vélik felfedezni. Kormányzósága idején az 1938. évi bécsi döntés alapján módosították a trianoni határokat és Dél-Szlovákia magyarlakta területeit visszacsatolták az anyaországhoz. Ezt a döntést akkor a magyar kormány némi igazságszolgáltatásként értelmezte a Trianonban ért sérelmekért, míg a csehszlovák fél jogtalan területhó- dításként fogta fel országa rovására. A történelmi igazság kedvéért érdemes emlékeztetni az első háború utáni viszonyokra. Csehszlovákia megalakulásának létjogosultságát aligha vitathatta valaki, ám Szlovákia déli határának etnikai elv szerint hirdetett megvonása már akkor sok vitára adott okot. Ezen elvvel ellentétben színtiszta vagy többségében magyarlakta területeket is a nemzetállamként kikiáltott Csehszlovákiához csatoltak. Sőt, Masaryk és BeneS a csehszlovák nemzetállam déli határait Vácig és Miskolcig szerette volna kiterjeszteni. Dél-Szlovákia lakosságát se Trianon, se a bécsi döntés előtt nem kérdezték meg hovatartozási szándéka, tehát a határok kérdésében. Mindenkor róluk, nélkülük döntöttek. Sorsukat mások és mások érdekében határozták meg. Gyakran politikai játszma tehetetlen szereplői voltak. A szlovák nacionalisták se vehetik hízelgésnek, hogy a visszacsatolást követően az anyaországhoz került lakosság nem érezte magát túlságosan otthon Horthy Magyarországában. A húsz évig ugyan kisebbségi sorban, de polgári demokráciában élő felvidéki magyarság többsége nehezen idomúit az anyaországi félfeudális viszonyokhoz. És gyakran tapasztalta a vele szembeni bizalmatlanságot. Egyesek szemében a felvidéki magyarok csak BeneS-ivadé- kok voltak. (Míg a másik fél Horthy bérenceinek tekintette őket.) Az első köztársaság ugyan nem oldotta meg maradéktalanul nemzetiségi problémáinkat, de akkor természetesnek vették a kétnyelvű feliratokat és nyomtatványokat, a hivatalokban a magyar ajkú állampolgárral anyanyelvén tárgyaltak, a magyar községekbe került cseh vagy szlovák csendőr és jegyző tanult meg magyarul és nem a többségi helyi lakosságot kényszerítették a hivatalos nyelv elsajátítására. Sőt a bankókon is szerepelt a magyar felirat. Nemzetiségünk ezért se érezte magát szülőföldjén idegennek. Annál érzékenyebben érintette az övéi, az anyaország részéről megnyilvánuló bizalmatlanság. Mindezt talán igazságtalanság lenne kizárólag Horthy hibájául felróni, dehát az akkori hatalmat mégiscsak ő jelképezte. Teljesen más kérdés Horthy személyének, politikájának nemzetközi megítélése. Igaz, a tengelyhatalmak oldalán vett részt a második világháborúban, mégse nevezhető Hitler igazi szövetségesének. Kereste a kapcsolatot a nyugati hatalmakkal és 1944. október 15-én megkísérelte a kiugrást és fegyverszünet megkötését. Nem hívta be az országba a németeket, azok akarata és tiltakozása ellenére szállták meg Magyarországot akkor, amikor Hitler Berlinbe rendelte Horthyt, tudomására hozva, hogy a magyarok szövetségében nem bízik. Mire Horthy hazatért, a német csapatok már megkezdték az ország megszállását. Horthyt és családját október 15-e. után a németek lényegében internálták és Nyugatra hurcolták. Fiát szőnyegbe burkolva rabolták el túszként. Horthyt a győztes hatalmak nem tekintették háborús bűnösnek. A nürnbergi perben tanúként szerepelt. Ezért nem is adták ki a háború utáni magyar kormánynak, ahogy ezt például Tiso esetében tették. Horthy földi maradványai hazaszállításának híre politikai vihart kavart Magyarországon. Nem lesz állami temetése, visszahozatalát családi ügyként kezelik. Egyes hivatalos személyek is csupán magánemberként jelzik részvételüket az újratemetésén. Mások viszont politikai meggyőződésből nem vesznek részt a szertartáson. A szlovákiai magyarságot a kollektív bűnről szóló, máig is érvényes beneSi dekrétum a köztársaság felbomlasztásáért kárhoztatja el. Pedig a köztársaság valójában a Hitler ösztökélésére létrejött szlovák állam megalakulásával szűnt meg. Sőt, Tiso kormánya a német csapatokat behívta a fasisztaellenes nemzeti felkelés leverésére. Így a beneSi logika alapján - a szlovák kormány magatartása szerint - talán a szlovák nemzetet is kollektív bűnösöknek kellene tekintenünk? Szomorú tény, hogy politikusok vétségeit, tévedéseit mindmáig népek, népcsoportok bűnéül róják fel, így állítva őket egymással szembe. Azóta nemzedékek nőttek fel. Semmi közük nagyapáik, apáik vélt vagy valós bűneihez. Horthy temetését, e minden halandónak kijáró ke- gyeletes szertartást sokan mégis az ellenségeskedés szítására igyekszenek felhasználni. Zsilka László BESZÉDTÉMA Horthy Miklós temetése 1993. IX. 5.
