Vasárnap - családi magazin, 1993. június-december (26. évfolyam, 23-52. szám)

1993-08-29 / 34. szám

>GYÖRGY

it a kék lomb

lyan kékek ezek a vasárnapok lyan kékek akár a nyári tó éken pillognak az ablakok ék blúzt lenget a ruhaszárító

ersze az ég is kék csupa kék szikra ékesszürke a párás levegő ék lélekkel gondolok álmaimra lint a kék lomb a halkan csevegő

5“ vejéről - aki tudja megfogni í felcsaptad a fe- 1. Ő pedig követ- is kuckójába házét nézni. Vesze- rel meg egyene- d nézte volna, és dta neked: meddig bírjátok álni. Péternek ez ak az a kérdés, Ifi még élősködőt, hogy kétéves még mindig nem kkor olyan rosz- Péterrel való vitálisán mérte föl. k tulajdonképpen tbben a „kicsit" :n valahogy min- tantottátok a havagy szerencsét- ozta, hogy talán tthon a dolgok, apón voltál Laci- a dagadt be, de a nemigen volt 'ád szabadnapos :rnek sem kellett l munkahelyére, éli napfény, s fér- az eddig rejtegeig bátor-reménya Tiszára egy kiÉs valóban korán akartatok hazaérni. De a víz meg a friss levegő teljesen megbolondított. Szédültél az örömtől, mikor Péter az ölébe kapott, s futott veled eszeveszetten a parton.

Kiábrándító volt a fogadtatás, amint hazaértetek. Anyád kisírt szeme, türelmetlen-gyors igyekezete, amint elmenni készült hazulról. Talán a húgához megy, gondoltad.- Erzsiékhez készülsz? - kérdezted halkan. Mire ő kifakadt, valami olyasfélét motyogott, hogy jobb lenne már neki a föld alá mennie, legalább megszabadulna két ilyen préda, felelőtlen embertől; s te ráadásul gonosz vagy, nem is érti, hogy nevezheted magad anyának, mikor léha nemtörődömséggel itthagyod beteg kisfiádat...

... Hát jó. Legyen csak meg most az akarata. Felállsz, csak egypár holmit számítasz magaddal vinni. Felöltözteted a gyereket, az engedetlen cipzár nem akar felcsúszni -sötétkék overallján. Péter is rágyújtott itt benn a szobában, még jó, hogy anyád nem látja, milyen ramazurit csinálna érte.

N

em akarsz búcsúzkodni ettől a háztól. Ahol felnőttél, kíméltek minden csalódástól fecske- szüleid. Mikor azonban veszed a verandakulcsot, tekinteted önkéntelenül siklik végig a kedves falakon, magasba fut a büszke, fehér plafonra. És olyan nagy, üres most ez a lakás.

ilyogva. Neked is „Milyen magányos lesz“ —gondodé mintha anyád lód, de a nevét nem mered kimondató vált volna, mi- ni, nem akarod bántani, haragod is imént eltörölge- elpárolgott már. És mégis szivárog an öltöztél, Péter ez a szomorú érzés belülről, elsza- (1©torbiciklinél. kadsz tőle, s most már senki sem ik! - integettél tudja összekötni ezt a láthatatlan, erikával az ölé- végképp elpattant, régen volt, igaz ok a kiskaput. se volt köldökzsinórt.

Az asszony Ábelra gondolt. Milyen más szemmel nézte az a kezét! Milyen más hangon mondotta;

— Mi lelte az édes kis kezedet?

Hát olyan fölösleges volt ő otthon!

Utoljára is megunta az ötödik kerék szerepét. Maga is kezdte hinni, hogy ő csak tudatlan, pazarló városi nő, és semmihez máshoz nem ért, csak ahhoz: hogyan lehet mentői előbb kifelé fordítani a pénzt, amely a férjéhez befolyik. Visszahúzódott hát a szobákba, és varrt, takarított, olvasgatott.

Azon az estén hát a feje fölé gyűltek a fellegek.

De nem dörgött még egyik se, csak a szemek néma villámai jelentek meg eltitkolhatatlanul.

Másnap délelőtt, mikor az orvos már behúzódott a rendelő szobájába, Kardosné előfogta a leányát:

— Te! te ugye avval az éhenkórásszal voltál!

Eszter dacosan nézett az anyjára:

— Az tisztességes úri ember, anyám.

— De vajon te tisztességes asszony vagy-e?

Eszter megrázkódott:

Elindult ebéd után két órakor és kószált céltalanul össze-vissza az utcákon. Ment harmadfélóra hosszáig. Akkorra már rogyado- zásig elfáradt, hazafelé tartott. Egy általházon átsurrant, s éppen akkor ért haza, amikor a Soroksári utcán tűz támadt.

— Károly! — szólt be a féijének, — jer, nézzük meg a tüzet. Sohse láttam még, hogyan oltanak.

Lidi néni csak este érkezett haza. A nyelve is lógott a fáradságtól. Az arca hosszú volt és izzadt. A szeme meredező. Beszólította az öreg Eördöghnét a maguk szobájába, és kendőjét ledobva lihegte:

— Hát megvan!- Mi? Hol?

— Két óra hosszáig futott, mint gazdátlan kutya, aztán bement egy sárga házba a Magyar utcán.- Bement?- Be. Ott van most is. Vártam rá egy ideig. De jobb tán, ha Károlv vária tovább.

Az öregasszony a fejét rázta:- Miket beszélsz, hiszen Eszter rég itthon van.

Lidi néni elámult:- Lehetetlen!

©

— Az vagyok és az is maradok. Mi rosszat cselekedtem?

— Te tudod.

— Hát én azt tudom, hogy semmi rosszat se. Ha apáca volnék, akkor is szabad volna beszélnem az ismerőseimmel.

— Olyan ismerőssel nem szabad.-Miért ne volna szabad? Találkoztam vele, beszéltem vele. Senki ezt nekem meg nem tilthatja.

És akkor sírva fakadt.

Az öreg Eördöghné akkor lépett be. Eszter gyorsan letörölte a könnyét, s lehajolt mintha a szőnyeget igazítaná el. Az anyja segített neki.

Az öregasszony az órát nézni ment be. Nem látta meg a két nő arcát.

Kardosné aztán csillapítóan beszélt:

— Vigyázz édes lányom, hiszen Károly jó férj, jó ember: vétkeznél, ha elfelednéd, hogy a felesége vagy. Esdekelve kérlek, térden kérlek: ne idézz elő szerencsétlenséget! Akármennyire szereted is azt az embert, elmúlt a leánykoroddal. El kell hagynod, nem szabad emlékezned reá, Eszter! Légy hű, hiszen hűséget esküdtél. És én meghalnék bánatomban, ha azt látnám, hogy a házasságtok szerencsétlen.

Eszter akkor megölelte az anyját:

— Nyugodjon meg, anyám, mindig tudom, hogy asszony vagyok.

De utána sóhajtott is egyet.

x

A következő vasárnapon - virágvasárnap volt, — először öltött tavaszi ruhát. Szép rózsaszínű volt az, éppen olyan színű, amilyenben őt Ábel megszerette.

A doktor a kaszinóba ment. Ő maga a litániára. Kardosné az ismerős öregasszonyokhoz járt, akikhez Eszter nem szokta elkísérni, mert unta a pletykákat. A két vidéki hölgy meg kálvinista volt: azok meg a Kálvin téri templomba jártak, - vagyis akkor még szénatéri templomba.

Eszter hát egymaga indult a kis imádságos könyvvel.

Az idő áprilisi volt. Délelőtt esett, délután enyhe verőfény melegítette a nedves utcát. Eszter az Egyetem utcán egy esztergályos boltja előtt megállóit. Egy olaszfaragású tükör szokta ott megállítani egy-két percre.

Függtek ott oldalt is tükrök: zsebtükör, kézi tükör, csontkeretű tükör. Ahogy ott gyönyörködik az arcában, az egyik oldaltükörben Lidi nénit pillantja meg.

Az öreg kisasszony az utca szegletén távolacskán állott, de fekete, magas, sovány termete olyannyira kivált a járókelők közül, mint a szélmozgatta virágok közül a karó.

Esztert mintha mellbe csapták volna.

Dobogó szívvel indult tovább, s az üvegkirakatok tükrözésében vizsgálta, hogy követi-e az öregkisasszony?

Követte.

Az utca túlsó felén haladt utána, a járókelők mögött lappangva, arccal mindig őfelé fordulva.

Eszter egyre sápadtabban folytatta az útját. Mi történik, ha Ábel eléje talál jönni? ha üdvözli őt és a kezét nyújtja a szeretet bizalmas mozdulatával? ha Ábel a fülébe susog? És hátha a férje is követi őket?

Az Úri utcán bement egy virágkereskedésbe s egy szál szegfűt vett. Egyúttal kért egy papiroskát meg tollat. Azt mondta, hogy telegramot ír.

És nagysebten megfirkantotta a telegramot.

Aztán kilépett a boltból és anélkül, hogy hátrapillantana, haladt tovább a szervita-templom felé.

Valami híres jezsuita prédikált a templomban. Éppen végezte a prédikációját s a szokásos hitvallást olvasta hangosan. Ábel bent állt az ajtó mellett. A kalapját lógatva hallgatta.

Egyszercsak azt érzi, hogy valaki papirost nyom a tenyerébe. Ugyanakkor Eszter haladt el mellette, anélkül, hogy rápillantana.

Ábel kibontja a papirost, és egy gyertyához megyen vele. Olvassa:

Ne szólj hozzám! Ne láss! Kémkednek!

Ábelnak mintha jégdarab csúszott volna végig a hátán.

Eszter beült egy csoport asszony közé, s belebajolt az imádságos könyvbe.

x

Eszter a következő napon csak azért is keresett okot a magányos kimenetelre, hogy a kémkedést megbosszulja.- Itthon van.- Mióta? Mikor jött haza?- Jó ideje.- A házba akkor ment be, amikor a tűzre kondítottak.- Akkor nem ő volt. Összevétetted valakivel.- Már hogy vétettem volna. Egy percre se eresztettem a szememtől.

Az öregasszony vállat vont.- Mikor a tűzre kongattak, itthon volt. Még ő hítta Károlyt, hogy nézzék meg a tüzet. Ha fáradt volt volna, itthon maradt volna. Nem ő volt, akit láttál.

A vénkisasszony értetlenül bámult a nénjére.

IV.

Eszter délutánonként olvasott. Mindig szeretett olvasni, de leginkább csak divatújságot, verses könyveket és újságregényeket olvasott. Könyvesboltba nem járt az ő családja se, hanem csak ami köl- csönképpen került hozzájuk, azt olvasták.

Egy idő óta azonban német regényekre kapott. (Pesten eléggé megtanult németül.) S már ő is tudta, hogy a könyvet könyvesboltban árulják. Maga is elment néha, hogy ezt vagy azt megrendelje. Hol Lipcséből rendelt, hol Münchenből, hol Bécsből.

A kémkedés időnként megújult, de sikertelenül. Az, hogy a könyvesboltba eljár, nem keltett gyanút, hiszen az orvos fizette a kontókat.

Csak Kardosné tudta, hogy mért érdeklődik annyira a leánya a német regények és a német képesújságok iránt, amelyeket külön hozatnak a könyvkereskedők.

Olykor elő is fogta a leányát és aggodalommal intette:- Az Isten szerelmére! Eszter!- Ha megöl is édesanyám, nem tehetek róla, - makacskodott Eszter. — Nekem látnom kell őt, beszélnem kell vele. Elég, hogy eladtam testemet, lelkemet, teljes életemet.

És olyankor reszketett izgalmában.- Legalább vigyázz! - könyörgött az anya.- Mire? Megesküdtem. Nem szegem meg az eskümet.

És olvasgatott, varrogatott, öltözködött délután öt óráig. Akkorra a félje többnyire végzett. Vele sétált ki hol a Dunapartra, hol a Városligetbe. Az együtt sétáló házastársakat arról lehet megismerni, hogy nem beszélgetnek.

*

Pedig azok a bolti látogatások többnyire zavartak voltak. Ott ült a gazda, ott áldogáltak a segédek, ott lézengtek a vevők. Idegenül kellett nézniök egymásra, idegen hangon kellett szól- niok. Ábel néha nem is volt közelben és akkor Eszternek a bolt másik emberével kellett beszélnie. Az érintkezésük néha csak egy meleg pillantás lehetett.

(Folytatjuk)

Fekete Zoltán tollrajza

jegyében