Vasárnap - családi magazin, 1993. június-december (26. évfolyam, 23-52. szám)
1993-08-08 / 31. szám
A jégkorongtól alig valamivel nagyobb Megatop a legkisebb jelenlegi utazómérleg. Ha szabadsága idején ellenőrizni óhajtja testsúlyát, e kis mütyür (11x5 cm) segítségével naponta többször is meggyőződhet róla, nem viszi-e túlzásba a haskultuszt. Egyetlen probléma talán az, hogy meg kell tanulni féllábon állni. És ne felejtsék: 130 kilótól súlyosabbak ne vegyék meg, mert csak ennyit mutat. 128 éves • / í* / p • japan tern . , i»■■ .n.i.1.1." ■— Va lószínű ő ma a világ legöregebb embere. Nemrég ünnepelte 128. születésnapját. Sigecsijo Izumi ma is jó egészségnek örvendő, mozgékony apóka. 1949- ben halt meg a felesége és két gyereke is eltávozott már az élők sorából. Száztizenöt éves korában hagyta abba a dohányzást, de egy pohárka pálinkát azért most is megiszik minden nap. Születésnapjára háromhetes hajókirándulást kapott, aminek nagyon örült. rel Éva összeállítása Amerikai kutatók tanulmányozták kétmillió ember születési és elhalálozási dátumát. Kiderült, hogy a nők gyakrabban távoznak az élők sorából a születési évfordulójukat követő héten, mint máskor. A férfiaknál pedig épp fordított a helyzet, születési évfordulójuk előtti héten halnak meg többen. Dr. Philips szerint ilyenkor általában számvetést csinálnak életükről és nehezen viselik el a kudarcokat, a sikertelenségeket. Számos egészséges férfi váratlanul elhunyt, amikor születésnapja előtt megállapította, hogy nem sikerült apjáéhoz hasonló karriert csinálnia. A nők viszont születésnapjuk előtt szokatlanul aktívak, figyelmesek, tevékenyek. Az évforduló után azonban gyakran depresszióba esnek és ez végez velük. Mindenesetre különös összefüggés. A világ leghosszabb copfja. 37 lány és egy fiú haját fonták össze három óra alatt. Hossza 14,02 méter volt. A CSEHORSZÁGI PELHftlMOV- BAN RENDEZTÉK MEG A BOLONDOS REKORDOK MÁSODIK FESZTIVÁLJÁT. ÍME NÉHÁNY ÉRDEKES ESEMÉNY A KÜLÖNÖS VERSENYEN: Gólyalábon Regina Fornalová 1 óra 36 perc 50 másodpercig állt egy helyben. Jan Vaninsky 10,5 méterre köpött el egy cseresznyemagot. Jana Mazancovának három perc alatt sikerült 39 nyakkendőt megkötnie. Ivan Minafik szájában kanálba tett tyúktojással.2 óra 58 perc alatt 12 kilométert és 385 métert tett meg. A létramászást 2,6 méter magas kettős létrán Petr Hájek nyerte meg 2 óra 17 perc 30 másodperc alatt 1772,5 métert tett meg. (Csak az számított, amikor felfelé haladt.) Egy traktorra sikerült 72 embernek felkapaszkodnia. Jana Oltóvá ezzel a ruhájával talán bekerül a rekordok Guinness könyvébe is. összesen 25 787 gombot varrt rá, ami több mint tíz kilót nyomott. ••• A gyógynövénygyűjtés is jó kereseti lehetőség, ezt bizonyítja Stefán Korénak esete, aki 230 kiló hársfavirágért majdnem harmincezer koronát kapott ••• A világ legfurcsább diákja talán a német Werner Stania, aki 58 éves korára eddig 74 szemesztert végzett el Frankfurtban. Vagyis a város egyetemének valamennyi szakát. Ilyen képzettséggel mik a tervei? Tovább akar tanulni. ••• Ausztriában az elmúlt évben az esküvőkön a menyasszonyok 61 százaléka fehérben, 19 százaléka népviseletben, 12 százaléka elegáns estélyi ruhában, 8 százaléka pedig farmerben jelent meg. ••• A jövő év januárjától New York Manhattan kerületében megjelennek a szupermodem telefonok, amelyeken nem kell tárcsázni a számokat, hanem be kell mondani a mikrofonba és a készülék automatikusan kapcsolja. Állítólag az új hívás jóval drágább lesz. ••• A skandináv országokban van a legtöbb képviselőnő. Finnország 38,5 százalékával világrekordot állított fel, de Norvégia 35,8 százaléka és Dánia 33 százaléka is figyelemre méltó eredmény, ha azt vesszük, hogy az angol parlamentben csupán 9, a franciában pedig 5,1 százalék a nő. ••• Egy japán kiadó vízhatlan papírra nyomtatott angol szótárának olyan sikere van, hogy elhatározta: klasszikus irodalmat fog kiadni azoknak, akik a fürdőkádban szeretnek olvasni • A nemzetközi divatdiktátorok már kiválasztották a holnap asszonyát. Dianne Brillnek hívják, színésznő és fotómodell. 32 éves. Méretei: 98-62-98. Lengyelországban történt az alábbi hihetetlen eset. Hetvenkét éves asszonyt kísértek utolsó útjára a hozzátartozók, amikor egy arra haladó Fiat kocsi fékezéskor megcsúszott, nekivágódott a koporsónak és azt a földre dobta. A hatalmas rázkódástól a halottnak hitt anyóka magához tért. Úgy látszik, még a klinikai halál állapotában helyezték a koporsóba. A bonyodalom azonban csak ezután kezdődött. Az anyóka beperelte az orvost a hibás diagnózis miatt, a sofőrt pedig, aki visszaadta életét azért, mert esés közben eltört a lába. A bíróság a szokatlan perben egyévi feltételes börtönt szabott ki a viszonyoknak nem megfelelő gyorsasággal hajtó autósnak. Egyszóval az újjászületés néha bonyodalmakkal jár. ANYATEJ Vizsga az orvostudományi egyetemen.- Miért részesítjük előnyben az anyatejet a szoptatási időszakban a tehéntejjel szemben? — kérdezi a vizsgabiztos a medikust.- Először is, mert több vitamin van benne. Másodszor, mert higiénikusabb. Harmadszor azért, mert nem romlik meg. Negyedszer, mert testmeleg. És ötödször... A vizsgázó itt elakad.- Tessék, ötödször? - sürgeti a professzor. A vizsgázó kétségbeesetten gondolodik, majd kissé határozatlanul kiböki :- És mert vonzóbb a csomagolása! FÉLTÉKENYSÉG- Orsolya kisasszony ma nem jött be dolgozni? - kérdezi az egyik kolléga a titkárságon.- Nem, tegnap azonnali hatállyal felmondott.- Hogyhogy?- Rajtakapta a főnököt, hogy megcsókolta a feleségét. KIVÁLTSÁG Két vénlány közös lakásba költözik. Este van, készülődnek lefeküdni. Egyszer csak megszólal az egyik:- Te, mintha járna valaki az előszobában!- Igen, megyek megnézem.- Még mit nem! Én hallottam meg először!- Két évi kezelés után végre kinőtt a haja, de amikor benyújtottam neki a számlát, rögtön kitépte Kiss István rajza SZÜKSÉG- Részvétem! Hallom, hogy el kellett temetnie a feleségét.- Mit csináltam volna, ha egyszer meghalt? KÁDEREZÉS Magas, jó alakú ifjú hölgy jelentkezik a személyzeti osztályon.- Az előző vállalatnál mennyi időt töltött? - kérdezi a káderes.- Húsz évet - vágja rá a szőke szépség.- De hiszen alig múlt huszonöt éves!- Na persze a túlórákat is beleszámítva. ANYAI BÜSZKESÉG- Hogy megy a lányának az énektanulás, szomszédasszony?- Nagyszerűen! Az apja tegnap már ki is vette a vattát az egyik füléből! KI ÉRTI? Már megint a görbe utak a legrövidebbek. ÁMÍTÁS A kormány el akarja hitetni velünk, hogy jövőre sokkal többet nyújt a lakosságnak, mint amije lesz. PECH A legtöbb politikusban benne lappang a kisisten. De a nép kegyetlenül pogány. HOVÁ LETTEK? Egyre kilátástalanabb a helyzet: Nálunk már álzsenik sincsenek. 1993 Nincs olyan rossz politikai döntés, amit még jobban el ne lehetne fuserálni. AZ ÚJRAKEZDÉS SE JOBB Rettegek minden kormányválságtól. Minden új kormánynak mindent újra kell kezdeni... A baklövéseket is. OLLÓZTAM Bizonyára okosabb dolog a végén kezdeni, mint az elején befejezni. Szűcs Béla TÉVEDÉS A kisváros közismert szépasszonya feldagadt arccal, szeme alatt kék-zöld foltokkal állít be az orvoshoz.- Mi történt magával?- Csúnyán összevert a férjem.- De hiszen úgy tudtam, hogy elutazott!- Hát az a baj, hogy én is...- Ha egyik hír sem viszi fel a vérnyomásodat, mégis be kell venned azt a drága gyógyszert. (Nők Lapja) 16 t 1993. VIII. 8.