Vasárnap - családi magazin, 1993. június-december (26. évfolyam, 23-52. szám)
1993-07-25 / 29. szám
ÚBUJBSEH H I* * ' 1 ^^1 •• T ÖRÉSVONAL Liliomlány volt fehérben, zöld lombok alatt egy eltévedt herceg kezében. Egyetlenegy képsoron a megtestesült költészet. Háromsoros vers Krúdy világából. Szindbád szerelme, Setétke. „Engem csak este látnak a férfiak“ - szólt a szélhez, s bár csókot kapott, adni nem adott. Andai Györgyi harmadéves főiskolásként, 1971-ben játszotta Setétkét. Érzéki arcát, izgalmas egyéniségét Huszárík Zoltánt követve Fábrí Zoltán is gyorsan felfedezte A Hangyabolyban kapott főszerep után újabb és újabb filmekbe hívták. A vőlegény nyolckor érkezik, Utazás Jakabbal, Lány arcok tükörben, Kopj ások. Közben diplomát szerez, Szolnokra szerződik, Szent Johannát játszik, majd Várkonyi a Vígszínházhoz hívja. Ameliaként szenvedi Bemarda Álba zsarnokságát Lorca darabjában, örömlányként virágzik Obaldia meséjében, a Vadnyugati szélben, de jut neki Dosztojevszkij is: a hirtelen megözvegyült Katyerina Ivanovnát alakítja a Bűn és bűnhödésben. Hitelesen, drámai erővel. Része van a Képzelt riport..., a Harmincéves vagyok, a Jó estét nyár, jó estét szerelem sikerében is, igazából mégsem számolnak már vele. 1983-ban el is küldik a Vígszínházból. Nem egyedül és nem az ő hibájából kerül utcára, mégsincs könnyű dolga. „Felhívtam én mindenkit, az összes főrendezőt, igazgatót. Segítségéről, szeretetéről, odafigyeléséről biztosított mindegyikük, csak éppen állást nem kaptam tőlük. És akkor eszembe jutott még egy lehetőség. Petiikkel a Józsefvárosi Színház, amelynek ma Budapesti Kamaraszínház a neve. Ott vagyok már tizedik éve, s bár ezt az évadot is szép szereppel zártam, valahogy úgy érzem: fogy az időm és nem tudok felmutatni semmit sem.“ • Hogyan került be Várkonyi csapatába? Osztályfőnöke, Simon Zsuzsa szólt az érdekében?- Hova gondol? Lady Annát játszottam a III. Richárdban, ez volt a vizsgadarabunk és megnézte Várkonyi is. Aztán odajött, Lukács Sanyira mutatott meg rám és annyit mondott: „Maguk ketten kellenek nekem.“ Én már akkor aláírtam a szerződést Szolnokra, úgyhogy onnan jöttem fel egy év után a Vígbe, és boldog voltam, mert azt hittem, onnan megyek majd nyugdíjba. Az évek múlásával sajnos rá kellett jönnöm: én csak Várkonyinak vagyok fontos a Vígben, másnak nem. Szóltam is neki, hogy tanár úr, én itt egyre több furcsaságot látok és nem is vagyok jó helyzetben. Erre azt felelte: „Amíg én itt vagyok, nem kell félnie.“ Amikor meghalt, tudtam, hogy nekem ott befellegzett, el is akartam menni még abban az évadban, de nem mertem. Csak vártam és vártam, hátha változik valami, a végén aztán ők tettek ki. Lati- novitsnak lett igaza... ő előre figyelmeztetett. Azt mondta: „Ide hallgasson, magának annyi baja lesz ezen a pályán, mint égen a csillag. Vörös ,Úgy teszek, mintha...‘ (Oláh Csaba felvétele) haj, kiléncvenes mellbőség, fehér bőr... ez most itt nem divat.“ Én akkor valóban jól mutattam, ma már ki merem mondani, de egy szép színésznő azokban az években nem lehetett jó, csak ilyen meg olyan. Gobbi Hilda is azzal jött A vőlegény ... forgatása közben, hogy „Györgyikém, készülj fel a legrosz- szabbra is., Te olyan csinos vagy, hogy ettől lesz pokol az életed“. Bár ma néznék ki úgy, mint akkor... meg sem állnék Izraelig. Szolnokon, Székely Gáborral egy év alatt öt bemutatóm volt, a Vígben meg inkább csak akkor vettek elő, ha be kellett ugrani valaki helyett. • A főiskolára, kivételes tehetségére való tekintettel, érettségi nélkül vették fel. Filmjei java részét harmad- és negyedéves korában forgatta. Simon Zsuzsa egyik legfelkapottabb növendéke volt. Neki sem lehetett mindegy, amikor elküldték a Vígszínházból.- Borzasztóan szomorú volt, bántotta őt is a dolog. Marton László, aki a Popfesztivált és a többi musicalt rendezte, azt mondta neki: „Nem kell félteni a Györgyit, nem fog ő elveszni, kezdettől fogva két lábbal áll a földön.“ Igen, úgy teszek, mintha két lábbal állnék és akkor sem árultam el, mit érzek. De lefogytam negyvenhét kilóra és olyan lelki stresszben éltem, hogy hónapokon keresztül élni sem volt kedvem. Ott és akkor meg is tört bennem valami és azóta sem álltam igazán talpra, pedig a Józsefvárosban is eljátszottam már néhány jó szerepet. • De ha szem előtt lett volna...- Hát nem ott voltam? Vagy úgy gondolja, hogy a jó színészek a belvárosban játszanak, a rosszak meg odébb, távolabb? • Nem, egyáltalán. Én csak oda akartam kilyukadni, hogy a Józsefvárosban nem a legjobb rendezők és színházigazgatók láthatták. Hogy ott és akkor, amikor oda szerződött, ha nem is olyan nagyon mélyre, de mégiscsak elásta magát.- Hova mehettem volna? Ez volt az egyetlen hely, ahová befogadtak. És én úgy érzem, attól, hogy ott folytattam a pályámat, nem lettem rosszabb színésznő, csupán megfosztottak a rangomtól. A közkatonák sorába állítottak, amikor én ezredesnek hittem magam. Persze hogy utáltam a helyzetet és ilyen értelemben ma sem vagyok örömszínész. Nekem nem mindegy, hol játszom, bár kétségtelen, amióta Csiszár Imrével dolgozhatok, azóta nyugod- tabb vagyok. A Sade márki után most a Kulcskeresőkben rendezett, de ami előtte volt, az már el is homályosult. Ez a két darab marad csak igazán fontos, a többi felejthető. Hogy aztán ősztől mi lesz, az a jövő zenéje. Összetörni semmiképpen nem szeretnék, erre nagyon vigyázok. Sztanyiszlavszkij módszerét alkalmazom az életben is. Úgy teszek, mintha. Érti, ugye? • Padlón van, de mosolyog.- Én nem engedhetem meg magamnak azt a luxust, hogy elgyötört arccal mutatkozzam. Ha megtenném, holnap vagy holnapután esetleg még rosszabb helyzetbe kerülnék. Engem nagyon kell félteni, az a típus vagyok, bár Simon Zsuzsától mindig azt hallottam: „Téged akkor is Lady Macbethnek látlak, ha rántást kavarsz a sparhelten“. Igen, én jól elvagyok itthon; teszek-veszek, főzök, vasalok, a férjemet gondozom, de akármit csinálok is, a színház ott van az agyamban. Borzasztóan bántana, ha most azt mondaná valaki, hogy azzal a huszonöt évvel, amit a pályán töltöttem, nem sokat adtam, közben egyre inkább úgy érzem, igaza lenne. Igaza, mert többet, jóval többet nyújthattam volna. Panaszkodjak? Én sem szeretem, ha nyafog valaki. Korán kelő ember vagyok, általában reggel hatkor kezdem el darálni az életem, és ez megy késő estig, hétfőtől vasárnapig. Tele vagyok sértődéssel, noha tudom: színész meg nem sértődhet soha. Ez alaptörvény. Nekem nem az a dolgom, hogy rendezőkre, igazgatókra haragudjak, hanem hogy készen álljak, ha hívni fognak. Nézze meg a lábam... tokszalagszakadás... két napja ülök még csak itthon, de már alig várom, hogy holnap, úgy ahogy vagyok, színpadra bicegjek. • A lelkét is befáslizta?- Hogyne... ott is elszakadt néhány tokszalag. Még jó, hogy a sejtek újratermelődnek. • Bízik, reménykedik valamiben?- Semmiben. Illetve abban, hogy a kárpitos majd be tudja húzni az ágyamat, mert kiégettem a cigarettával. Ami a pályával kapcsolatos, az mind csak illúzió. Nagyon kevés válhat valóra abból, amit szeretnék. Nem is tudom, mit játszom az új évadban, számolnak-e velem vagy csak könyöradományból kapok valamit. Boldogtalan pálya a miénk. Itt akkor lehet igazán jókat produkálni, amikor szomorú és elkeseredett az ember, szenved és gyötrődik. A felhőtlen öröm, a jókedv kevesebb értéket mozgat meg bennem, mint a kín és a gyomorgörcs. Nekem ez most mind adott, csak éppen nem kapok hozzá színészi lehetőséget. Nem tudom, mind a mai napig nem értem, milyen hibát követtem el, hogy félreszorítottak, pedig az önkritikám működik szakadatlan. Látom a fiatal pályatársakat... ügyesek, de hogy csinálják? Töprenghetek naphosszat, akkor sem jövök rá. Én csak azt tudom, hogy majd elájultam, amikor megláttam Sulyokot, hogy boldog voltam, amikor Páger- ral beszélgettem, hogy hálás vagyok a sorsnak, mert Bullával játszhattam és Ruttkaival ülhettem egy öltözőben. Mondhat nekem bárki bármit, a puszta tehetségével nem sokra megy az ember. Ha nincs aki segítse, aki minden helyzetben ott áll mögötte, lesheti a jószerencsét. Az meg vagy jön, vagy nem; én is hiába várom. A reménykedés rengeteg energiát emészt fel, úgyhogy nem áltatom magam. Tessék, be vagyok kötözve... most tényleg kimondhatom, hiszen szó szerint is érthető: húzom a lábam, úgy megyek a pályán. • Ehhez is erő kell, jókora adag.- A szüleimtől kapom, pedig nem élnek már. Elvitték őket és ottmaradtak. És én azt ígértem az édesanyámnak: amíg nem produkálok annyit, hogy a Szent István parkba költözhessek egy tetőteraszos lakásba, addig nem fogok meghalni. Hány sarok is van még addig? Három vagy négy? Mindegy. Még nem lakom ott. Szabó G. László Érdekes cikket közöl a Gioia Clint Eastwoodról, amelyből megtudhatjuk, hogy az Oscar-díjas rendező meglehetősen ellentmondásos személyiség. Ez elmondható a pályájáról és a magánéletéről egyaránt. „Nekünk, amerikaiaknak nem olyan gazdag a történelmünk, mint az európaiaknak, ezért készítjük újra és újra ezeket az őseink mítoszát és szellemét idéző vadnyugati filmeket“ - nyilatkozta. Ugyanakkor - állapítja meg a Gioia- útja aligha vezetett volna idáig (az Oscar-díjig), ha a hatvanas években Sergio Leone nem nyit neki kaput a híres Cinecittába, a spagettiwesternhez. A ’64-ben készült Egy maréknyi dollárért tette őt ismert mozisztárrá. Vagyis az a fajta western, amely az eredeti, ősi, az általa is nagyra becsült amerikai műfajt voltaképpen lerombolta. Aztán 1985-ben, amikor Becsületrenddel tüntették ki, tett egy kis kitérőt. Kaliforniában Carmel város polgármesterévé választották. Két év után azonban újra visszatért a filmhez. „Arra vártam, hogy bölcsebb legyek, elég tapasztalatot szerezzek ahhoz, hogy megcsinálhassam a Nincs bocsánatot"- nyilatkozta Eastwood. S lám, érdemes volt várni, ez a bölcsesség - teszi hozzá az olasz lap - meghozta gyümölcsét. Kilenc Oscarra javasolták kései westemjét, a Nincs bocsánatot, s megkapta a legjobb rendezés díját, az év legjobb filmje díjat, s Gene Hackman a filmben nyújtott alakításáért nyert Oscart. Ez a művészi gonddal megfogalmazott komor, melankolikus hangulatú történet a westernmítosz alkonyáról szól. Maga Eastwood az exbandita, a volt bérgyilkos, William Munny figuráját formálja meg, aki halott felesége iránt érzett szerétéiből tisztes falusi gazdálkodóvá válik. Ám tizenegy év után, egyenesen a disznóólból pattan nyeregbe, s csatolja fel a coltját, hogy feltámassza az eltemetett mítoszt. Ám, amint a Gioia cikkéből kiderül, Eastwood a magánéletben nem szívesen áldoz a romantikára. Gyöngéd és szívélyes minden nővel, akit igazán szeret, állítja róla Jane Brolin, aki harmincnégy éve a barátnője, s nyolc hónapig volt a kedvese. Eastwoodnak hatalmas szíve van: ha például a garázsban véletlenül elgázol egy patkányt, az olyan mélyen megérinti, hogy egy hétig enni sem képes. Hibája viszont a fukarság. Nem szokott ajándékokkal kedveskedni a nőknek. Sőt Maggie-vel, volt feleségével még huszonnégy év után is perlekedett a tartásdíj miatt, de ugyanezt tette Sandra Locke-kal. Locke azonban, miután Éastwood kimondta, hogy szakítani akar, leszedte róla a keresztvizet. Jóllehet, ő volt az egyedüli, akit pezsgés születésnapi vacsorára hívott. Másokat apróságokkal sem szokott elhalmozni. Szó, ami szó, furcsa ez egy Oscar-díjastól. S hogy Eastwood magánéletében is bölcsebb lett-e, ezt Frances Fisher, az a negyvenéves elvált szőke hölgy tudná megmondani, akivel a színész-rendező jelenleg együtt él, s akiről azt állítják, hogy kedves, tapintatos, finom érzésű ember. Öt egyébként a Nincs bocsánatban is láthatjuk egy prostituált szerepében. (tallósi) 1993. VIII 1.
