Vasárnap - családi magazin, 1993. június-december (26. évfolyam, 23-52. szám)
1993-07-25 / 29. szám
tíasárnap An dód már IV. Béla alatt is létezett, de a népvándorlás idején is élénk település lehetett - ezt igazolják a határában feltárt leletek. Nevét valószínűleg Andai Erzsébet tulajdonosnő után kapta. 1779-ben 387 lelket számláló település volt, az évezred fordulóján 780 lakosa volt (a régi írások pontosan jegyzik, hogy ebből 777 katolikus és 3 izraelita). A jelenlegi polgármester 1230 ember gondját viseli. A lakosság 75 százaléka magyar nemzetiségű, a többi szlovák (9 cseh). A falu csupán két kilométerre fekszik a járási székhelytől, Érsekújvártól. Két éve még két városi járaton utazhattak - egy koronáért, de ezt megszüntették. A rendszer- váltásig egy vegyeskereskedés, egy kocsma, meg egy hentes volt a faluban. Most hentes nincs, a húst a Jednotában árulják, viszont nyitottak egy kis élelmiszerboltot, egy - eredetileg kávéháznak induló - büfét és egy újságosbódét, ahol újságon kívül írószereket, könyveket és emléktárgyakat is árusítanak. Munkalehetőségként ott a mezőgazdasági szövetkezet meg a 80-90 alkalmazottal működő fűrésztelep, amelynek Deák Lajos a tulajdonosa. Keresztelő, esküvő, temetés egy évben tíz sincs. Katolikus templom van, parókia nincs. Vasár- és ünnepnapokon Újvárból jár ki misézni a pap. Gondolta, megpróbálja Miskolczi László mérnök 1988-ban költözött a városból Andódra. Az Együttélés-MKDM koalíció jelölte a polgármesteri székbe. De maga is úgy gondolta, megpróbálja. Úgy látta, ebben a faluban lehet valamit csinálni. Sok a te'nnivaló. Elképzelte, hogy ha jó lesz a csillagok állása, akkor segíthet. Elődei idején felépítették az óvodát, az új temetőben a ravatalozót, 1985-ben majdnem az egész faluba bevezették a vizet - már csak 400 méternyit kellett befejezni 1991-ben. Megcsinálták az utakat, és teljesen elkészült a gázvezeték. A szennyvízcsatornára még várni kell. Posta van, de telefonok... még magának a polgármesternek sincs. Hetven kérvény vár elintézésre. Tizenöt éves áthelyezési kérelmeket sem teljesítettek...- Próbálom elérni, hogy bővítsék a hálózatot. A minisztériumtól ígéretet kaptunk, hogy május végéig beszerelik az automataközpontot. Július elején jártam Andódon. Akkor még nem volt központ... Batthyány érsek rendelete... 1779-ben Batthyányi érsek elrendelte, hogy Andódnak külön iskolája és tanítója legyen. Krannitzky József érsekújvári karmesterjárt ki oda kántorkodni, és a gyerekekkel is foglalkozott - de tevékenysége nem volt kimondottan tanításnak nevezhető. Három évvel később bekövetkezett halála után a gyerekek ismét Újvárba jártak iskolába. Adományokból építettek iskolát, 2000 forintba került (az ellenőrzések során visszaélésekre derült fény). Az ezredfordulón 160 tanköteles gyereket tartottak nyilván. ...és az 1980-as rendelet Nyolcvan óta nincs iskola Andódon. De mindent elkövetnek, hogy ismét legyen. • Milyen stádiumban van az ügy?- Készen állunk rá, hogy belevágjunk. Az egyik régi iskolaépületet szeretnénk felújítani. Elkészültek a tervdokumentációk, az építési engedély is megvan. Kétosztályos iskolát szeretnénk nyitni, első-második évfolyamot, magyar és szlovák tanítási nyelvűt. Hozzáépíteni is kell, mert a hely kevés. Az épület teljes felújításra szorul. Egy év alatt elkészülnénk vele. Csak állami támogatás kellene, önerőből képtelenek vagyunk rá. A falu egész évi költségvetése kevesebb, mint amennyibe az iskola kerülne. Két és fél évvel ezelőtt még úgy nézett ki, hogy sikerül. Azóta az állam-, kassza egyre ürül... Teniszpálya és a falu szülötte • Arról regélnek, teniszpálya épül, de hogy betonos.- Aszfaltos lesz, mert ez olcsóbb. A salakosat karban kell tartani, s erre nincs lehetőségünk. • Ki fog itt teniszezni?- Ez nemcsak teniszpálya lesz. Az univerzális sportpálya két teniszpálya nagyságú. Az egyiken kézi- és kosárlabdapályát jelölünk ki. „Ebbe a faluba tanító kéne!“ Ezt a hetvenkét éves Juhász Lipótné született Czuczor Juliannától (is) hallottam.- Azelőtt működött a Csemadok. Itt tanított a Krommer házaspár meg a Süly tanító néni meg a Nagy Zoltánná. .Aztán megszűnt az iskola, és nem volt, aki bennünket tanítson. A magunk fejétől nem tudunk. Nem vagyunk iskolázott emberek. A komáromi színház se játszott még itt, mert kicsi a színpad. Amikor én jártam iskolába, hat tanító volt a faluban. Most meg iskola sincs—Juliska néni szeretettel emlékezik a tanítóira. - Elsőbe Ottinger Máriához jártam, másodikba Komáromi Józsa kisasszonyhoz, harmadikba, negyedikbe, ötödikbe Németh tanító úrhoz, hatodikba, hetedikbe meag nyolcadikba Krajcsír tanító úrhoz. Sokat foglalkozott a fiatalokkal. Minden télen színdarabokat tanultunk, néha hármat is. Én mindig játszottam! Juhász Lipót nyolcvanhárom éves. Ő volt az utolsó, aki belépett a szövetkezetbe, ötvenkilencig állta a sarat. Aztán egy estétől reggelig a „ vármegyeházán tartottak, ígértek jót is, meg ijesztgettek is“, de ott volt a két húga, az egyik tanítónő, a másik hivatalnoknő, el akarták őket bocsátani. Belépett. — Végül is nem bántam meg, mert nagy volt ,,a kontingens“, a termést elvitték. Szabadabb lettem, kerestem is, felépítettük ezt a házat. A Juhász házaspár Miskolczi László mérnök (A szerző felvételei) Hála Istennek, békében felneveltünk két gyereket. A serdülő ifjúság megint másban leli kedvét. Neki tánc és ének a lelke. Könnyebb a mezőn, az úton vagy útfélen, csak az a kár, hogy nem talál s gyakran nem tud alkalmas éneket érzelmeinek kifejezésére. Mert némely éneknek se eleje, se veleje, némelyik pedig oly rövid, mint a nyúl farka. Nem szólok azokról, melyek tisztességes emberek közé nem valók...“ - emígyen háborog a múlt század harmincas éveiben Czuczor Gergely, s hogy másképp legyen, maga ír néhány verset, mely népdallá vált — mint például a Fúj, süvölt a Mátra szele. A mai ifjúságról Juhász Lipót vélekedése sem jobb:- A fiatalok olyan szabadosak, hogy ezeket nemigen lehet rendre tanítani. Valahogy össze kell őket fogni. Semmivel sem törődnek. Valamikor csak akkor ittak az emberek, ha egy héten egyszer a vásárba mentek. Máma? Tele a kocsma! Ág Jánossal és Faragó Aladárral az utcán találkozom. A régi iskolaépületet mustrál- gatjuk.- Milyen ez a falu? - kérdezem.- Itt minden megvan: víz, gáz, és nézze, az utak is aszfaltosak. Kopasz-Kiedrowska Csilla És miért ne teniszeznének itt? Vannak fiatalok, akiket érdekel, és itt vannak a gyerekek. x Czuczor Gergelyt magukénak vallják az andódiak, még akkor is, ha az író szülőházát rég lebontották, a helyén kockaház épült, de a tábla hirdeti, hogy itt született Czuczor Gergely 1800-ban. A majdani író egyéves volt, amikor szülei Érsekújvárba költöztek. Hogy mennyire magukénak tartják, mi sem bizonyítja ékesebben, mint hogy az önkormányzat hozzájárul dr. Révész Bertalan Czu- czor-monográfiájának a kiadási költségeihez, azonkívül gyűjtést szervez Czuczor Irén is, az újságosbolt tulajdonosa. Vele nem, de a lányával sikerült beszélnem. • Mit keresnek leginkább az emberek?- Az Új Szót, de sajnos nem kapjuk meg azt a mennyiséget, amit kérünk. Viszik a gyerekkönyveket és a regényeket is. • Milyen szórakozási lehetőségük van a fiataloknak? Czuczor Melánia - az ősszel harmadikos lesz az egészségügyiben - csak a diszkót említi, ahová ő nem jár. A Keller-táncstúdió is tartott tanfolyamot, a falu vezetősége pedig a vakáció kezdetén vetélkedőt szervezett a sportpályán a gyerekek számára. Amikor Kocsis Irén még nem volt férjnél - ennek tíz éve - „elég nagy volt a mozgás. Sidó Marika tánccsoportot szervezett, az anyu színdarabokat tanított be. Állandóan rendeztek kultúrműsort, előadókat hívtak. Az anyu kirándulást is szokott szervezni, színházba járnak Komáromba, Pestre. Mindig tele a busz, pedig legutóbb is 150 koronát kellett fizetni. “ Most semmi nincs. Nincs, aki összefogja a fiatalokat - hallom innen is, onnan is. 1993. vra. 1. olgom akadt egyik déli városkánk földbirtokhivatalában. Vonattal érkeztem és nyomban nekivágtam az irdatlan hosszú járdacsíknak, amely a földhivatalhoz, azaz a városka túloldalán levő kastélyhoz vezetett, ahol- a telekkönyvi hivatalt elhelyezték. Meleg volt, és bizony irigykedve néztem a mellettem kényelmesen elkariká- zó kerékpárosokat. Asszonyok, gyerekek, kalapos férfiak taposták a pedált, s a járdán jóformán egyedül ballagtam. így aztán útközben volt időm nézelődni, töprengeni. S. is, akárcsak a többi kisvárosunk, elcsúfult az elmúlt negyven év során. Azelőtt takaros település volt: mezőváros megfelelő üzletekkel, mesteremberekkel, iparosokkal. Aztán a város peremén egy nagy gyár épült, s most olyan, mint egy szétzilált, csúf lakótelep, amelyen valamilyen módon megőrződött néhány régi ház is. A sivár panelépületek közt üdíltő színfoltot a sebtiben felépült új butikok és a felújított régi házak jelentenek csupán. Az egész városka szétszóródott, nincs centruma, fő utcájá, fő téré, összefüggő üzletnegyede. És mindemellett szörnyű távolságra esik a város egyik része a másiktól. Gyalog 'bejárni ezt a hatalmas térséget lehetetlen. S mivel más közlekedési eszköz nincs, a kerékpár itt létszükséglet. Van is belőle elegendő. Összeölelkezve, összeláncolva állnak minden üzlet, presszó, kocsma, közhivatal előtt. Aki jön, odatámasztja bringáját a kupachoz, aki távozik, elvesz belőle egyet, rápattan és tovakarikázik. Az ördög tudja, miként jegyzik meg, melyik kerékpár kié. Szememben valamennyi egyformán sorsvert, kopott, mindegyiknek két kereke és egyetlen kormánya van. De az itteniek szemlátomást jól ismerik a bringájukat. Már aki ismeri, s nem halászik a zavarosban. Mert ilyenek is akadnak: biciklitolvajok, akárcsak a híres olasz filmben. Gyalog jönnek, kerékpáron távoznak. Ezért aztán fél szemét mindenki a kerékpárján tartja. Csak hát a tolvajok is szemfülesek, tudják, mikor, hol, kinek a kerékpárját lehet elcsenni. És a rendőrség a kerékpártolvajlás felderítésével már nem szívesen foglalkozik. Mindezt akkor tudtam meg, amikor végeztem a földhivatallal, és még nagyobb hőségben kiballagtam az állomásra. Vonatom csak jóval később indult, a riasztóan sivár állomásról átmentem a szemben levő vendéglőbe, ahol vidámabban folydogált az élet. Az árnyas kerthelyiségben, sörét szopogatva az egész vendégsereg a vasárnapi meccs esélyeit vitatta, és a városka mozgalmasabb képét mutatta. Az emberek itt is szüntelenül jöttek-mentek. Persze mindenki kerékpáron. Aki arra kariká- zott, leugrott a bringáról, odatámasztotta a kerítéshez, betért egy pofa sörre. Egyetlen kivétel a levélhordó volt. Amikor nagy komótosan el- karikázott a kerthelyiség mellett, a szomszédos asztal vidám társaságából odakiáltott neki az egyik kunbajszú fiatalember:- Lajos! Gyere be egy sörre!...- Hogyne, hogy ellophasd a kerékpáromat!... - kiáltott vissza a levélhordó, s nyugisán továbbpe- dálozott. Az amúgy is vidám társaság harsányan nevetett. Megsejtve a helyzet komikumát, arcomon is átvillant egy halvány mosoly, mire a kunbajszú mintha csakis nekem magyarázná, elmondta, hogy a postásnak már négy szolgálati kerékpárját lovasították meg itt ezen a szent helyen, mert ahányszor erre karikázott, mindig betért egy sörre. Most már betiltották neki a sörözést. Látva a kunbajszú barátkozó természetét, megkérdeztem:- Olyan lopósak itt az emberek?...- Ajaj, uram! Az nem kifejezés... Arról Miki barátom beszélhetne leginkább - bökött a mellette ülő kockás ingű társára. - Neki az udvaráról lopták el a kerékpárját, pedig két kutyája van. '- Nem hiszem! - mondtam, s megekérdeztem a kockásingűt, milyen kutyái vannak.- Törzskönyvezett angol vizslák - felelte. - Szép állatok, csak az a baj, hogy neam tudnak idejében ugatni. A minap hajnalban mentem haza, oszt nekem kellett felugatnom őket, úgy döglöttek. Mondta is az asszony, jobb lesz, ha a konyhában alszanak, nehogy őket is ellopják. Most már az egész asztaltársaság röhögött, mire a kockásingű önérzetesen megjegyezte:- Gondoljátok el, ötezer koronáért vettem darabját!... Drágábbak, mint a kerékpár. Hogy a kosztjukat ne is számítsam... Szőke József a
