Vasárnap - családi magazin, 1993. június-december (26. évfolyam, 23-52. szám)
1993-07-18 / 28. szám
i/asárnap Családi magazin Index 480 201 Főszerkesztő: Szilvássy József. Főszerkesztői titkárság S 32 32 20 és 210/4456. Főszerkesztő-helyettes: Miklósi Péter: ® 210/4453. Kiadja a VOX NOVA Részvénytársaság. Ügyvezető igazgató: Slezákné Kovács Edit 210/4460. A Vasárnapot szerkeszti: Szűcs Béla és Zsilka László ® 210/4454. Grafikai szerkesztő: Szilvásy Erzsébet S 210/4478. Szerkesztőség: 819 15 Bratislava, Pribinova 25., 8. emelet. Telefonközpont 210/9, szerkesztőségi titkárság: 32 50 18, sportrovat: -I 36 46 39, gazdasági ügyek: ® 210/4425 és 4426. Távíró: 92308. Telefax: 36 45 29. Adminisztráció: 819 02 Bratislava, Pribinova 25, -5 586-07. Készül a Danubiaprint, n. v., 02-es üzemében 819 46 Bratislava, Pribinova 25. Szerkesztőségi hirdetésfelvétel közületeknek és magánszemélyeknek: 819 15 Bratislava, Pribinova 25, 8. emelet, > 210/4455 és 4476, irodavezető 32 51 29, telefax 210/4431. A kassai hirdetöiroda címe: Kovácska 25, 040 01 Kosice; 095/622 86 39. Ügyfélfogadás: hétfőn és szerdán 8-tól 16.30-ig. Terjeszti a Postai Hírlapszolgálat és a Mediaprint - KAPA. Előfizethető minden postán és kézbesítőnél. Külföldi megrendelések: PNS, igazgatósága Pribinova 25, 813 81 Bratislava. A beküldött kéziratokat nem őrizzük meg és nem küldjük vissza. A száguldás megszállottja Béres József „repülése“ - Opellel... Négyszemközt Szlovákia legjobb autóversenyzőjével Négy-öt évvel ezelőtt szinte csaknem minden reggel találkoztunk. ő is a kassai magyar óvodába hordta gyerekét, de utána valahogy eltűnt a városból. Nem így az autósportból, hiszen most is Béres József vezet - nagy pontkülönbséggel - a szlovák bajnokságban. A minap, amint hosszú idő után véletlenül összefutottunk, nagyon megörültem neki, mert annak idején csak ígérgettük egymásnak, hogy egyszer leülünk beszélgetni, de valahogy mégsem került rá sor. Jóska közben, persze, néhányszor szlovák bajnok lett, és Csehszlovákia viszonylatában is általában mindig az öt legjobb versenyző között jegyezték a nevét. — Hadd kérdezzem meg mindjárt az elején, hova tűntél el Kassáról, mi történt veletek? — Semmi különös nem történt, csak visszaköltöztünk szülőfalumba, a Szepsi és Jászó közötti Debrőre, a dombok közé rejtett csodálatos kis faluba, ahol egy jól felszerelt autójavító műhelyem, házam van, tehát minden adott a kiegyensúlyozott élethez. A fiam azóta nyolcéves lett, és már egészen jól gokartozik. — Te is ilyen korán kezdted? — Apám mentőautóval járt, és neki is volt otthon egy kis javító- műhelye. Azt lehet mondani, hogy én is az autók között nőttem fel, de 19 éves koromig kellett arra várnom, hogy a vágyálmom teljesüljön, vagyis, hogy rajtolhassak az első versenyen. Egy Zsigulit vett nekem apám. Mindjárt az első évben kerületi bajnok lettem, és aztán a szlovákiai bajnokságot is megnyertem. — Gondolom, azért mindez nem ment ilyen egyszerűen... — Nagyon kellett és kell is akarni — ez a legfontosabb! Én tizennegyedik éve versenyzek, az autó bolondja vagyok, és tényleg megszállottja ennek a sportnak. Amit eddig kerestem, azt mind az autóversenyzésre költöttem. Sok mindent a szüleimnek köszönhetek, azt is, hogy ők tartottak el. Ez igen drága sport. Sok benzint megemészt, gumiabroncsokat, és törnek, kopnak az alkatrészek is. Apám tíz éven át minden versenyre elkísért. Számomra elmondhatatlanul jó érzés volt, amikor beértem a célba és láttam az arcán a boldogságot, hogy az ő fia nyert. Valahogy úgy alakult, hogy én szinte őérte versenyeztem. Mikor meghalt, nagyon hiányzott. Beértem a célba, és nem tudtam örülni a győzelemnek. Szinte letargiába estem, üresnek tűnt minden. Már arra is gondoltam, abbahagyom, de végül sikerült túltennem magam a lelki válságon. Most már a fiamért versenyzek. Ha látnád, milyen érdeklődő arccal vár haza, és ontja a kérdéseket, alig győzök neki válaszolni. — És a feleséged, nem akarja, hogy hagyd abba a versenyzést? — Autóversenyzőként ismert meg. Ő is szereti ezt a sportot. Öt évvel ezelőtt még együtt versenyeztünk, ő volt a navigátorom. Szlovákiai bajnokok is voltunk együtt, de aztán abbahagyta. Egy versenyen az egyik erdei úton - egy bal kanyarban — a nézők finom kavicsot szórtak az útra, hogy látványos legyen a viadal. Gyorsan érkeztünk a kanyarba, a kavicson nem bírt elfordulni a kocsi, nekiütköztünk a farönköknek, a feleségem ekkor egy kicsit megijedt, és mivel az anyai aggodalom is felerősödött benne (a fiamon kívül egy 10 éves lányunk is van), kiszált a „buliból“. Én ezt természetesen megértettem. — Ezen kívül volt-más, komolyabb baleseted is? — Csak egy. Eperjes mellett egy szűk erdei úton a dobbantó felrepített másfél méter magasba és vagy 15 métert repültem. Az autó keresztben esett le az útra, akkor, amikor egy hídon kellett volna átmenni, de oldalról rászúródtam a vaskorlátra. A hátam mögött szakadt ketté a kocsi. Szerencsém volt, hogy életben maradtam.- Versenyzés közben nincs félelemérzésed?- Akkor nincs idő félni, csak utólag remeg a kezem, a lábam, amikor visszagondolok arra, hogy mi történt volna, ha az adott kritikus helyzetben rosszul reagálok. Szerencsére, eddig az említett baleseteken kívül semmi komolyabb bajom nem történt.- Azon a rossz napon milyen kocsival versenyeztél?- Az eset kilenc éve történt, akkor még Zsigulival mentem.- A kocsik műszaki paraméterei adottak, mit lehet rajtuk javítani, hogy a maximumot legyenek képesek adni? Neked vannak titkaid?- Eddig én tulajdonképpen magam építettem a versenyautóimat. Ez úgy van, hogy mindenki csinálja, amit szabad, amit megengednek az előírások - és hát, amit tud. Nekem mindig sikerült a kocsimat úgy megcsinálni, hogy a szlovák mezőnyben a legjobb legyek.- Azt is hallottam, egyes nagyobb magyarországi viadalok alkalmával az ottani versenyzők el-elhívnak téged, hogy állítsd be a versenyautójuk motorját...- Nézd, azáltal, hogy versenyeztem, és hogy magam csináltam a versenyautóimat, ennek a híre elterjedt. Magyarországra is több versenykocsit építettem. Azt lehet mondani, azoknak a Zsiguliknak, amelyek pár évvel ezelőtt Magyarországon nyertek, a motorját én csináltam.- De a Zsiguliktól átpártoltál az Opelekhez...- Az utóbbi négy évben valóban ezzel a típussal versenyeztem, s ez elegendő is volt ahhoz, hogy Kelet-Szlovákiában engem tartsanak az Opel-specialistának. Majdnem mindenki hozzám hordja javítani a kocsiját, a baj csak az, hogy már alig bírom szusszal. — Gondolom, nem ezért váltottál megint márkát, merthogy legutóbb egy BMW nyergében láttalak? — Ez már az idén történt. A Sumava-ralin először indultam egy M-3-as BMW-vel. Ezen a versenyen a cseheken és a szlovákokon kívül a teljes német élmezőny is indult. Az én kocsim 300 lóerős volt, de csak a hátsó kereke húzott, ezért nagyon nehéz volt az úton tartani az 500 km-es viadalban. A cél előtt 20 km-rel még a negyedik helyen voltam, de akkor leszakadt a jobb első kerék. Megjavítottam ugyan, de ez 7 perc kiesést jelentett, és ezért a 27. helyre zuhantam vissza, ám a csehszlovákok között még így is a 11. helyen végeztem. — Ez a saját kocsid? — Nem csak két versenyre béreltük. Még a Cesky Krumlov-i ralin mentem vele. — És ezek után végleg meg is válsz tőle? — Azt hiszem, hogy ez az esztendő mérföldkő lesz a pályafutásomban. A saját erőmből — az anyagiakra gondolok — már nem bírtam volna, hogy a pályán maradjak, de óriási szerencsém volt, mert felfigyelt rám a kassai Styllex cég, és szponzorálni kezdett. Vettek nekem egy Ford Escort Cosforth típusú négykerék meghajtású, 16 szelepes turbót. Ez már csúcstechnika, földi repülőgépnek is nevezhető, a világbajnokságon is ezek futnak a legjobban. — Mi késztette a Styllexet ilyen nagyvonalú gesztusra? — Megígérték, mindent megvesznek, ami csak kell, de volt egy kikötésük: a navigátort ők adják. A cég igazgatója, Michal Koci mérnök lett az. Jó fiúnak ismertem meg, nagy akarás van benne is. Az utolsó nyolc évemben kassai barátommal, Bodon Bélával versenyeztem együtt, nem szívesen váltam meg tőle, de nem volt más választásom. — Mit követel tőled a szponzorod? — Azt, hogy az idén megnyerjem a szlovákiai bajnokságot, és csehszlovák viszonylatban a tíz legjobb között legyek. Úgy érzem, ez számomra nem is lesz különösebben nehéz feladat. — Az idén két versenyt kihagytál, de mégis vezeted a mezőnyt. Hány viadal van még hátra? — Legközelebb a zsolnai rali lesz, ami szlovákiai futam, utána nyáron a dobsinai, ami nemzetközi verseny, majd a csehszlovák mezőny Ctetínben rajtol és hátravan még a Tátra-rali, ami elég erős és nehéz nemzetközi erőpróba, illetve ősszel a príbra- mi futam, ami szintén csehszlovák erőmérésnek számít. — És ami a távlati elképzeléseket illeti? — Most már van jó kocsim és szponzorom. Jövőre több nagyobb nemzetközi versenyen is rajthoz állok - és hát nyerni szeretnék. — Az Opeleknek akkor most már végleg búcsút intesz? — Ha versenyezni nem is fogok velük, az érzelmi kötődés megmarad. Nosztalgiából a múltkor rendbe raktam magamnak egy 30 éves Opelt. Nagyon gyönyörűre sikeredett, olyan, mint egy álom. Ő a kedvencem. Úgy van ez kérlek, hogy én kaszálni nem megyek, de az autók — azok az én világom! Megvan az álomautó, a Ford Escort... Szaszák György rés József (balról) és az új navigátor, Michal Koci
